A kultúra „különböző oldalain” élve

2015 júliusában az Új Nő című folyóirat jóvoltából látott napvilágot a „Komáromiként Budapesten” című bemutató anyag (lásd: lentebb).
Tekintettel azonban a nyomtatott terjedelem korlátaira, az e publikáció alapjául szolgáló ars poetica-gondolatsort ez alkalommal teljes terjedelmében közlöm. Mindenki személyes figyelmét és bizalmát tisztelettel köszönöm!

„Ha megkérdeznék tőlem, hogy mivel foglalkozom, valójában csak ennyit tudnék válaszolni: a kultúra „különböző oldalai” mentén élek, tevékenykedem. Ha választanom kéne, sem tudnék. Minden cselekvés bizonyos mértékben „hozzám tartozik”.

Oktatás. Eredetileg magyar–szlovák–magyar mint idegen nyelv szakos tanár vagyok. Lehetőség szerint mindhármat aktívan művelem; sőt az utóbbi években szívügyemmé vált a szlovák nyelv és kultúra képviselete. Foglalkozásaimon – lehetőség szerint – teret szánok az adott nyelv és nemzet kultúrája, mentalitása stb. bemutatásának. Kultúraközvetítés, jó értelemben. Lényegében gondolkodásmód átadására törekszem.

A másik meghatározó egység, a magyar mint idegen nyelv és kultúra oktatása során rengeteget tanultam önmagunkról. Lehetőség szerint mindig igyekeztem „meglátni” az alapelveket, amelyek bennünket, embereket–nemzeteket összeköt(het)nek. Ezek nyomán pedig képviselni a közös értékek mentén való előrehaladást. Hogy is mondja József Attila? „Csak másban moshatod meg arcodat”. (Nem én kiáltok, 1924) Valóban így hiszem.

E tükrök által rengeteget tanultam önmagunkról; értékeinkről, szokásainkról stb., amelyek számtalan esetben „relatívvá lehetnek” egy-egy más, néha erősebb kultúra, identitás vonzatában. De nem, nem tűnnek el; mint lépcsőfokok, megtanítják „a másik fél” világa, identitása elemeinek befogadását. Hiszem, mindettől, sőt az „újtól” nem félni kell. Menni kell, és megismerni mindazt, ami megismerhető. „Én” leszek gazdagabb. Kap(hat)ok egy másik világot. Mindez a szemlélet tanított meg talán kíváncsivá, nyitottá és befogadóvá, valamint – bízom benne – szociálisan érzékennyé válni. Látni, cselekedni és segíteni, ha kell. És ha lehet.

Publikációk, írás. Úgy érzem, van mondanivalóm. Különösen a kultúra, a művelődéstörténet, a női mivolt és ezek halmozott tényének vonzatában. Ezért írtam egy időben nyomtatott újságot, ezért választottam a későbbiekben írásaimnak, amelyek közül némely napvilágot is látott, az online formát; és legújabban egy blogot (http://csehgizella.blogspot.hu/), amelyben a számomra (is) fontos értékek átadására törekszem. Ez utóbbi „személyes impresszuma”, bízom benne, hitelesen közvetíti mindazt, amely dolgoknak szeretném, ha a „velem tartók” is részesei lennének: „Kultúra. Művészetek. Művelődéstörténet. Nők. Múzsák. Nagyasszonyok. Utazás. Oktatás. Projektek. Informatika. Internetes és közösségi média. Könyvek. Nyelvek. E-lerning. Módszerek, szolgáltatások. Filmek. Beszélgetések. Jelenségek. Idegenvezetés. PR és Szóvivői tanulmányok. Kommunikációs munkatársi és szerkesztői tapasztalat. Újságírás. Magyar mint idegen nyelv és kultúra külföldieknek, idegen nyelv magyaroknak. Szlovák nyelv, szlovák mint idegen nyelv és kultúra”.

Turizmus, idegenvezetés. Ez – hitvallásom szerint – a kultúrával, az országismerettel és a nyelvekkel való foglalkozás következő, természetes lépcsőfoka. A kultúraterjesztés egy másik, de egyáltalán nem kevésbé fontos „műfaja”. Valójában önálló foglalkozás, de mégiscsak kapocs. További kultúrákhoz, nyelvekhez, emberekhez, ismeretekhez. Ugyanannál a témakörnél járunk. Ki is a jó idegenvezető? Aki hitelességgel, releváns szakmai tudással, belső meggyőződéssel rendelkezik, és lehetőség szerint igyekszik átadni mindazt (a legáltalánosabb értelemben vett) értéket, amely egy adott kultúra összterméke; és nyitottsággal, pozitív attitűddel és gondolatvilággal megkísérli befogadni egy-egy más kultúra elérhető teljességét.

Mitől vagyok boldog, mit tartok életcélnak? Ha az emberek köröttem felszabadultak, nyitottak, pozitívak. Meglátják a belső szépséget, a ragyogást. A másikban és önmagukban. És – a negatívumok ellenére – tudnak kezet fogni. Nyelvtől, helytől, nemzetiségtől, karaktertől függetlenül. Avagy ahogy Arany János írja: „Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben, Ember lenni mindég, minden körülményben”. (Domokos napra, 1851)

Mindenkinek köszönöm, aki e gondolatok során velem tartott.

Barátsággal:

Cseh Gizella”