2021. november 28., vasárnap

Conversation with the polyglot Kató Lomb (1974), by Tamás Vitray

 




Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

2021. május 5., szerda

Női(/Lány?) és példakép-motivációs kötetek - nemzeti és globális tendenciákban // Women's and role model motivational volumes - in national and global trends

HU-Mostanában, globalizálódott világunkban vitathatatlanul két kulturális jelenségsorozat tarol végig kontinenseken, nyelveken, kultúrákon. Amely globalizáltból nemzetivé lesz, mégis része a globalizációs tendenciáknak.
Az egyik a női egalitásjelenség megerősödését reprezentáló, a kiemelkedő női hősökről, alkotókról, politikusokról, művészekről, sportolókról stb. szóló portrésorozatok/könysorozatok egymás utáni megjelenése, amelyek a mi világunkban is jelen vannak, immár jó ideje (a lenti válogatásban 4 nyelven, HU/SK/CZ/EN).
Érdekes a re-/prezentáció tendenciája, hiszen nagyjarészt tizenéveseknek szóló, lényegében megküzdött, végtelen kitartást és életerőt sugárzó, motivációs élettörténetekről-parafrázisokról beszélünk, e konkrét vonulat esetében női történetekről, elsősorban ugyancsak női/tizenéves lány olvasóknak szánva, ehhez való nyelvezettel.
A másik vonulat általánosabb, amelyhez az első is igazából valamely módon mégiscsak kapcsolódik. Ez az ún. példakép-tendencia (jobb terminus technicus nem lévén, alkottam egyet), amelynek keretében az egyes nyelvek, kultúrák, nemzetek régmúlt női/férfi hősnőitől/hőseitől kiindulva elérkezünk a máig, a mai idők női/férfi "velünk élő" példaképeiig, mintegy felvállalva egy lineáris történeti (mesélő narratívai) tendenciát, eljutva a kitűzött motivációs identifikációs csúcspontig, talán célig: "Mindez veled is megtörténhet!"
És itt figyelhető meg egy erős célcsoportváltás, hiszen míg a női példaképekről szóló válogatások elsődleges célcsoportja a tizenéves lányok generációi (!), addig a példaképekről szóló kötetek minden generáció számára javasoltak, azaz "nemzeti kánonná" minősíttettnek, bizonyos értelemben.
Ha ez esetben adottnak és validnak vesszük Erik Erikson(1), illetve James Marcia(2) pszichológusok egymásra épülő identitáselméleteit, az előbbi típusú kötetek célcsoportja abszolút értelemben korrektül megfogalmazott, hiszen az identitás-krízis megküzdésének folyamatában az identitásdiffúzió elkerülésének abszolút eszközei lehetnek a kötetek. A második típusú példakép-kötetek célcsoportja bizonyos értelemben csupán most identifikálódik, hiszen a portrék szövegleírásának megváltoztatása, az illusztrációk művészivé változtatása stb. kitágítja az identifikáció célcsoportját a felnőtt érdeklődők körével, ily módon egy lehetséges nemzeti kánont validál. Ennek megfelelően bővül a megnyilatkozás módja online/offline kiállítással, művészi rajzokkal/festményekkel, stb.
Mindezt alaposan megerősíti az itt kiadott kötetek köztudatba juttatásának módja, pontosabban marketingkampánya (bár jelentősen másnak tűnik), a közösségi finanszírozás, a közösségi élmény mint adományozás, illetve az adakozás érzése és ennek felvállalása, mint megküzdési módozat. Hiszen ezek is identitasképző élmények és elemek.
Ugyanakkor nem elhanyagolandó a reprezentáció mint eszköz és mint eredő sem, hiszen mindez adott esetben lehet állami, nemzeti, de természetesen felvállaltan akár nemzetközi preferenciájú, sőt interkontinentális volumenű is, mint azt az adott szempontú nemzeti reprezentációs tendencia és narratíva adja/kívánja/elvárja.

EN-Nowadays, in our globalized world, there are arguably two series of cultural phenomena along continents, languages, cultures. What will become national from a globalized one is still part of the globalization trend.
One is about the strengthening of the phenomenon of female egalism, about outstanding female heroines, creators, politicians, artists, athletes, etc. The successive appearances of the series of portraits/book series, which are also present in our world, have been around for a long time now (in the selection below in 4 languages, HU/SK/CZ/EN).
The tendency of re-/presentation is interesting, as we are mostly talking about motivational life stories-paraphrases for teenagers, essentially struggling, radiating endless perseverance and vitality, in the case of this particular line, women's stories, primarily intended for female/teenage girl readers, in appropriate language.
The other line is more general, to which the first is actually somehow connected. This so-called exemplary tendency (not being a better terminus technicus, I created one), in the framework of which we reach the present, starting from the past female/male heroines/heroes of certain languages, cultures, nations, to today's female/male "living" role models, almost assuming a linear historical ("telling" narratives) tendency, reaching the set motivational identification top, perhaps a goal: "It can all happen to you!"
And here a strong change of target group can be observed, since while the primary target group of the selections of female role models is the generations of teenage girls (!), The volumes of role models are recommended for all generations, i.e. classified as a “national canon” in a sense.
In this case, considering the interdependent identity theories of psychologists Erik Erikson and James Marcia, the target group of the former volumes is absolutely correctly formulated, since in the process of overcoming the identity crisis, type A in some ways, the target group of the volumes is only now being identified, as changing the text description of the portraits, making the illustrations artistic, etc. expands the target group of the identification to adult stakeholders, thus validating a possible national canon. Accordingly, the way of expression is expanded with online/offline exhibitions, artistic drawings/paintings, etc.
All this is thoroughly confirmed by the way the volumes published here are made public, more precisely by its marketing campaign (although it seems significantly different), community funding, the community experience as a donation, and the feeling and acceptance of donation as a way of coping.
After all, these are also identity-forming experiences and elements.
At the same time, representation as a tool and as a result should not be neglected, as all this can be state, national, but of course even internationally preferential, and even intercontinental in volume, as a national representation tendency and narrative gives/desires/expects.
































Jegyzetek:

1. Eriksoni pszichoszociális fejlődéselmélet
Az eriksoni pszichoszociális fejlődésmodellt Erik H. Erikon neves fejlődéspszichológus fogalmazta meg. Ebben 8 különböző szakaszt állapít meg, amiken az egészséges fejlődésmenetű ember a csecsemőkortól kezdve a késő öregkorig áthalad.

(5. szakasz: Identitás vs. szerepkonfúzió
Nyerhető énerő: Hűség
Egzisztenciális kérdés: Ki vagyok én, és mi lehet belőlem?
Jellemző életkor: 13-19 éves korig
A serdülőkor időszaka, amikor is a gyerek újonnan elkezd foglalkozni azzal, milyennek tűnhet mások szemében. Ahogy kezdenek átlépni a gyerekkorból a felnőttkorba, a serdülők elkezdenek játszani különböző szerepekkel, amiket betölthetnek a világban. A kísérletezés közben kipróbálnak rengeteg tevékenységet és viselkedést. Ezért kezdetben hajlamosak némi szerepkonfúzióra – a sok lehetséges alternatíva miatt nehezen tudják eldönteni, hogyan is illenek ők bele ebbe az egészbe, ami körülöttük van. Végül a legtöbb serdülőben ezen kísérletezés következményeként kialakul egy identitás érzés azt illetően, hogy kik ők, és merre tart az életük.)

Erre maga Erikson használta az identitáskrízis összetételt. Ez egy olyan fordulópont az ember fejlődésében, ahol a korábbi élmények és tapasztalatok, valamint a jövőbeli elvárások által kialakul hogy az egyén azzá válik-e, akit a társadalom elvár tőle, vagy amivé ő maga szeretne válni.

2. James Marcia identitás-állapot elmélete
James Marcia létrehozott egy olyan strukturális interjút, melynek célja, hogy a tinédzsereket négy identitásállapot valamelyikébe besorolja. Az identitásállapotok leírják és bemutatják a tinédzserek fejlődését az identitás formálódásában. Marcia elmélete szerint az identitás definíciója, hogy az egyén sok alternatíva közül éretten dönt arról, hogy milyen foglalkozást, vallást, szexuális irányultságot, és politikai nézetet választ. A négy lehetséges identitásállapot:
1. Diffúz identitás szakasza: az egyén még nem választott identitást magának, és nem határozott meg semmilyen irányt a jövőre nézve.
2. Korai zárás szakasza: Amikor az egyén elköteleződött egy identitás mellett, de nem fedezte fel azt, hogy ez illik-e hozzá leginkább.
3. Moratórium szakasza: Az egyén egy identitásválságot él meg éppen, és aktívan keresi a válaszokat azokra az életét érintő fontos kérdésekre, amikben bizonytalan, és amik iránt el akar köteleződni.
4. Identitás megtalálása, elérése: az az állapot, amikor az egyén megoldja az identitásválságot, az ott felmerülő kérdésekre adott válaszokkal.

Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

2021. április 28., szerda

Cseh Gizella: Női szerepkörök a 19–20. század fordulóján (könyvrecenzió)

   Ikon – nagyjából ez a fogalom vonatkozik – némi tematika-, kor-, nem- és foglalkozásváltással – gróf Hugonnai Vilma „doktorasszonyra” (vö.: Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony. Budapest, 2017), akit a maga módján szintén csak ily módon jellemezhetünk: a magyarországi női művelődés és művelődéstörténet ikonja, az első honi diplomás nő prototípus-toposzok hőse és birtokosa, idol, de – amint látni fogjuk – mégiscsak „megmozdítható”. Kibontható, sőt, kortárssá tehető. Nehezen, töredezetten, ez igaz; élénken látszanak a generációs, a mentalitásbeli, felfogásbeli és neveltetési/-beli különbségek, de egy adott ponton túl mindez nem érthetetlen. A bemutatandó könyv és az elkövetkező sorok például erről szólnak. A különbségekről és a közeledésről. Amelyet mi, nők, a múltból és a jelenből hajthatunk igazából végre. 
  S még sok minden másról. Például az egészségről. Az egészségtudatosságról. A női lét és a test viszonyáról, viszonylagosságáról, értékéről és értéktelenségéről; mindezt vizsgálva a 19–20. század fordulóján. Pro és kontra. És az átalakulásról, illetve viszszatekintésről; „pillantás a hídról”; honnan is indultunk, hová is tartunk. Avagy ’a múlt segít(het) perspektívát adni a jelennek’; és ily módon a jövő már a mi kezünkben van.
    De miről is szól, illetve miről is szól még és igazán ez a könyv, az előző sorokban írottakon túl…? Arról, vajon mit is jelentett nőnek lenni a 19–20. század fordulóján, a „békebeli” Magyarországon (amelyről az oldalak során kiderül, hogy nem is volt annyira békebeli), az egyes társadalmi osztályokban, kiemelten: a középosztályban és az ehhez viszonyított alsóbb társadalmi osztályokban, mint vertikális tengely, illetve az egyes női életszakaszokban és -korokban, a születéstől az időskorig, amely mint másik ív megrajzolja a könyv horizontális, azaz kronologikus tengelyét egyben. Ez a különös kettősség kiadja a nagyon sajátos és részletekben tobzódó keresztmetszetet; mik voltak jellemzőek a női entitásra és identitásra, illetve magára a komplex női létre a századforduló Magyarországán, nyilvánosan vállalható és nem vállalható társadalmi pozíciókban és szerepvariációkban. Mindezt ma már nem ismertük/ ismerjük eléggé. Pedig előnyükre válik, mert láthatjuk, honnan és hová jutottunk, avagy: a múlt ’segít (segíthet!) perspektívát adni a jelennek’. 
    Aki ezt így ebben a formában és első lépésben végiggondolta, majd végre is hajtotta, az a Szécsi Noémi–Géra Eleonóra írópáros, akik eddig kétszer megnyitották ezt a Pandora-szelencét (A budapesti úrinő magánélete (1860−1914). Budapest, 2015; A modern budapesti úrinő (1914−1939). Budapest, 2017). Ezt a sort folytatja a jelenleg vizsgálandó harmadik kötet, immár az önállóan publikáló Szécsi Noémi tollából. 
    Szécsi Noémi latin, angol és finn nyelv szakos tanulmányok, s némi szépirodalmi kitérő után talált rá saját „valódi” témái egyikére, a női társadalmi szerep különböző attitűdjeire és megnyilvánulási lehetőségeire a 19. század és a 20. század magyar nagyvárosi társadalmában. (Ahogy ő maga nyilatkozta, egy finnországi részképzés során találkozott magával a jelenséggel és fogalommal, akkor még „women’s studies” elnevezés alatt.) Az előzményt adó két kötet társszerzősége után a tematika és a társadalmi kor az előző kötetekhez képest nagyjából ugyanaz maradt (a felső középosztály nőtagjainak világa a századfordulón), és ehhez képest „minden”, amely kapcsolatban állhatott ezzel. E kötetben kiemelten a női test- és az egészségtudat problémaköre került sorra, ennek útját követte, illetve ezek hiányosságait vette észre; dolgozta fel kellő alapossággal, majd fogalmazta meg, illetve újra, és adta közre. Ahogy a kötet előszavában ő maga fogalmaz: „A múlt századfordulón megindult változások alapozták meg azt a nőképet, amely aztán a 20. század során kialakult és napjainkra uralkodó lett: a tanuló, dolgozó, a családon kívül is mozgástérrel rendelkező nőét, akit már egyre kevésbé csupán csak a külseje és termékenysége határoz meg a társadalom szemében” – olvashatjuk a Lányok és asszonyok aranykönyve című kötet előszavában (17. o.). 
    Ehhez a célhoz keresett tehát tematikát, illetve szemléletmódot, majd alkotott ennek keretében szokatlanul összetett, interdiszciplináris technikát. Mindehhez műfajilag művelődéstörténeti hátterű, ugyancsak meghökkentően vegyes struktúrájú felépítésimegvalósítási, illetve megírási-megszólalási formát választott. Ez a szokatlan, sokoldalú tematikai és formai gazdagságot mint eredőt felvállaló írásmű különös módon egyensúlyoz a társadalom-, művelődés- és nőtörténeti igényű és indíttatású tudományos keret és narratíva, az ismeretterjesztés mint társadalmi küldetés és a szépirodalmi szerep mint funkció között. 
   Ráadásul mindezt a korabeli orvos- és természettudományos tézisek, ismeretek és szövegek pontos, megismertetési célzatú (re)prezentációjaként teszi. A könyv ezt a folyamatot – úgy tűnik – némiképp tudatosan viszi végbe, méghozzá a jól megválasztott, illetve valós, korabeli ego- és kordokumentumnak tekinthető elsődleges, illetve másodlagos források, például újsághírek, levél- és naplórészletek, emlékiratok, visszaemlékezések, orvosi és ismeretterjesztő források, valamint irodalmi művek segítségével. Mindezek a szövegtextúrába véletlenszerűen „odadobott” mintának tűnnek, holott valójában nagyon is tudatos, narratívahű célirányos beleszövésű és -illesztésű ornamentumok, amelyek összhatása eredményeként válik valóban plasztikussá – illetve ily módon működővé – a keret. Így lesznek „élővé” a szignifikáns részletek, visszahatásként pedig egészen máig értelmezhetővé válik maga a múlt adott narratívája, amely komplexitásában és plaszticitásában megragadó. Mindehhez gördülékeny, közérthető nyelvezet, olvasmányos stílus, gazdag illusztrációs anyag társul, a témához kapcsolódó, bőséges és hiteles szakirodalmakat hivatkozó lábjegyzetekkel. 





   Szécsi Noémi az első magyar orvosnőt, Hugonnai Vilmát és orvosi naplói feldolgozását állítja keretként − és főként „vezérelvként” − könyvének középpontjába. A narratíva a doktornő rövid élettörténete ismertetésével indul, és második házasságából született lánya, Wartha Vilma 1908-ban bekövetkezett halálhírével zárul. Ily módon lesz keretessé a történet és maga a művelődéstörténeti munka. A választás több szempontból is indokolt; a doktornő szokványosnak semmiképp sem tekinthető életútja egyrészt reprezentálja a nők társadalmi szerepét illető változásokat, másrészt alátámasztja a szerző azon másodlagos, de kevésbé fontosnak egyáltalán nem nevezhető célját, azaz hogy a nők hétköznapjainak bemutatása mellett felhívja a figyelmet azokra a kiemelkedő nőkre, akik formálták a nyelvi és kulturális közeg keretében a múltat és a kultúrát. 
   A doktorasszony rendelési naplói és feljegyzései (és egyéb munkái: vázlatok, előadások, orvosi szaklapokban megjelent szakcikkek, egészséggel kapcsolatos tankönyvek) 86 87 láTósZöG alapján rekonstruálható, hogy milyen testi-lelki problémákkal fordultak ez idő tájt a nők orvoshoz, konkrétan magához a doktornőhöz; továbbá fontos ismeretként jelzik, miként viszonyult a társadalom a női léthez, magához a női testhez. 
   A Lányok és asszonyok aranykönyve a századfordulón élő nők életszakaszai mentén épül fel, kronologikus rendet tartva a fiatal leánykortól az időskorig. A kötet elsősorban a női test és lélek sajátos egészségügyi problémáit veszi sorba, és ezek társadalmi (felső-középosztálybeli) kezelését veszi górcső alá; azt vizsgálja, hogyan viszonyul egy-egy női problémához a társadalom, annak reprezentatív, döntésképes és döntéshozó szereplői, illetve az általuk értelmezett, illetve vezetett társadalom mint formáció. Mindehhez Justh Zsigmondot, Bródy Sándort és kortársaikat idézi. Megjelennek a kötetben további véleményvezérek, például az erősebb nem orvos képviselőinek vélekedései, akik mind férfiszempontból értekeziktárgyalják-értelmezik a nőket, ugyanakkor a velük szemben meglévő vagy támasztott elvárásokat, kritikákat, dicséreteket is megfogalmazzák. 
    A könyv művelődéstörténeti oldalról szemlélve öt fő fejezetből áll. Ezek a nem sorszámozott fejezetek (1.) A lányok teste, (2.) A test mint házassági tőke, (3.) Anyák teste, (4.) Test és lélek, (5.) Asszonyok teste címet viselik, illetve további alfejezetekre osztódnak. Ezek közül csupán a negyedik, a Test és lélek című egység lóg ki ebből a tematikai sorból, amely bemutatja a Freud és a pszichoanalízis előtti kor szemléletében a pszichés és mentális problémák kezelésének a korra jellemző egyedi, igazából fizikai (!) gyakorlatát. Körüljárja korabeli kezelésük általánosabb tematikáját, bemutatva többek között az ez idő tájt rendkívül népszerű fürdőhelyek, valamint a szanatóriumok és elmegyógyintézetek („tébolydák”) világát. 
    A könyv talán legbizarrabb tanulságát az az egyértelmű felismerés adja, hogy azon korszakban a nőket – eltekintve néhány Hugonnai Vilmához hasonló kivételes, mentálisan nagyon erős, tudatos egyéniségtől és habitustól – alapvetően a testük alapján értékelte a társadalom, és bizony kettős mérce jellemezte a felsőbb, valamint az alsóbb osztályokból származó nők megítélését; „a közép- és felsőosztálybeli lányokat még a széltől is védték, míg ez utóbbiak akár teljes kiszolgáltatottságban is élhettek”. A szerző egy-egy ilyen gondolatsor kapcsán finoman hangot ad nemtetszésének a nőket ért méltatlanságokat illetően, de kellő távolságot tart; okfejtései ily módon nem válnak élessé, vagy célzatossá. A Lányok és asszonyok aranykönyve elsősorban tehát nem forradalmi szemléletmódja vagy revelatív megállapításai révén lesz értékes munkává, hanem sokkal inkább azért, mert a testre fókuszálva átfogó képet sikerült adnia a századforduló nőtársadalmának legáltalánosabb problémáiról. 

(Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve. Szépség, egészség, termékenység és szexualitás a 19–20. század fordulóján. Park Könyvkiadó, Budapest, 2019. 380 o. ISBN 978-963- 355-477-7)

http://www.epa.hu/02900/02940/00079/pdf/EPA02940_zempleni_muzsa_2020_03_084-086.pdf, letöltés. 2021.04.28.
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)