Szász Károly (1829−1905) élete és munkássága

Mottó:

"Ő volt Jókai után a XIX. század legszorgalmasabb betűvetője."

                                                         (Ravasz László)

         Szász Károly püspök nevével kapcsolatban az embert a bőség zavara, avagy a részletekben való feloldódás (esetleg eltévelyedés) veszélye fenyegeti. Az ok nagyon egyszerű: a XIX. század második felének egyik olyan jellegzetes személyiségével állunk szemben, akinek munkásságáról, annak művészi színvonaláról, tehetségéről, szorgalmáról, karakteréről, sokoldalúságáról és hihetetlen munkabírásáról értékelések tucatja látott napvilágot. Lehet róla elismerően avagy elítélően nyilatkozni, de nem lehet nem észrevenni, hiszen egyénisége, alkotásai, műfordításai az irodalmi, papi és püspöki tevékenysége az egyházi, képviselői és minisztériumi, illetve tanfelügyelői pályája pedig a politikai közélet markáns képviselőjévé tették.

         Ennyit bevezetőül. A folytatásban pedig ismerkedjünk meg (mindössze érintőlegesen) Szász Károly életével, pontosabban annak kiemelkedő jelentőségű szegmentumaival, egyéniségével, irodalmi és egyházi munkásságának, valamint közéleti tevékenységének sokrétű voltával.

         Szász Károly Erdély egyik legismertebb értelmiségi családjának tagjaként látta meg a napvilágot 1829. június 25-én. Apja, id. Szász Károly a nagyegyedi kollégium irodalom-, majd matematikatanára, a kor kiváló jogásza és politikusa.1 Édesanyja, Münstermann Franciska német származású, aki házassága révén a magyar ügyek buzgó patrónusává lett.2 Az ifjabb Szász Károlyt először édesapja tanította, majd nevelőül mellé Mentovich Ferenc enyedi diákot fogadta fel.3 (Az 1850-es évek elején ugyancsak ő volt az ifj. Szász kollégája a nagykőrösi református gimnáziumban.) Később maga is a kollégium hallgatója lett, ezután 1845-ben Kolozsvárra került. Édesapját 1848 elején báró Eötvös József meghívta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkári posztjára, amit ő el is fogadott, így a Szász család 1848 szeptemberében Pestre költözött.4

         Ugyancsak 1848-ban a pesti egyetemen matematikát és hadtudományt hallgatott. Ezekben az esztendőkben kezdte meg alkotói pályáját is. Először 1848-ban publikált. A szabad székely dala c. népies versikéje egy pályázaton négy aranyat nyert (ezt azonban - saját bevallása szerint - sohasem kapta meg).5 A Murány hölgye c. színdarabja a Kisfaludy Társaság 1847. évi pályadíját nyerte meg. Zsigmond király c. darabját maga a kor jeles színműírója, Czakó Zsigmond bírálta.6 

         Amikor a kormány 1849-ben Debrecenbe költözött, a Szász család követte, s az ifj. Szász Károly apja mellett lett fogalmazó a kultuszminisztériumban. Ezt követően honvédnek állt, és 1849 maradék hónapjait a fegyverletételig utászhadnagyként élte túl. 1849 augusztusában édesapja Tiszaroffon, a Borbély családnál bujdosott, ahol néhány hónap erejéig fia is menedéket lelt.7 

         1850 elején a Borbély család (Gömörben található) Jánosi birtokán tartózkodott, majd Bejére került a Szentmiklóssy családhoz. Beje Szász Károly életében nagyon sokat jelentett. A szomszéd Keleméren lelkészkedett Tompa Mihály, a bejei és a gömöri kuturális és közélet egyik kulcsszereplője.8 Szász Károly itt döntötte el, hogy a lelkészi pályára lép. 1859 júliusában Rimaszombatban kitűnő eredménnyel lelkészi vizsgát tett9, s élete végéig hálásan emlékezett vissza Tereh Sámuelre, a gömöri egyházmegye esperesére, aki egyházi pályáján az első komolyabb segítség szerepét töltötte be.10

         1851. szeptember 18-án meghívták az újjáalakult nagykőrösi gimnázium irodalomtörténeti tanszéke előadójának. Ő ezt a pozíciót elfogadta, majd (mivel a felkért matematikatanár lemondta a meghívást), áthelyezését kérte a matematika tanszékre. Az irodalomtöténeti tanszékre pedig meghívták Arany Jánost, aki 1851. október 18-án e meghívással élt is.11 Nagykőrösön kollégái és barátai körében kitűnően érezte magát, életüket csak az Organisation Entwurf egyes rendeletei keserítették meg.12 Időközben megnősült, neje (egyben unokatestvére) Szász Polyxénia volt, aki Iduna művésznéven költőként is publikált.13 Felesége halála után (1853. június 17.) egy évig a kecskeméti gimnáziumban volt tanár, majd elfogadta a kézdivásárhelyi gyülekezet meghívását, és visszatért Erdélybe.14 Túl messzire kerülvén azonban a pesti közélettől 1857-ben elfogadta egy másik gyülekezet, a kunszentmiklósi egyházközség felkérését. Itt ismerkedett meg második nejével, Bibó Antóniával, akit 1858. március 28-án feleségül vett.15 Házasságukból hat gyermek született.16

         1863-ban Szabadszállásra került.17 1867-ben állami megbízatást kapott, és a papi pályára mindössze 1884-ben, püspökké választása alkalmából tért vissza. 1867-ben kultuszminisztériumi osztálytanácsos (ugyancsak báró Eötvös József meghívására, mint annak idején id. Szász Károly), 1869-től Pest megyei, 1872-től (Pauler Tivadar minisztersége alatt) jászkun kerületi tanfelügyelő lett, közben 1865-től a Deák-párt színeiben országgyűlési képviselőként is tevékenykedett. 1874-ben Trefort Ágoston meghívására az egyesített tanügyi osztály tanácsosa és Trefort "jobbkeze" lett. 18

         1876-ban a budapesti egyetem az egyetemes irodalomtörténet magántanárává habilitálta. Négy féléven át a világirodalom nagy eposzairól, két féléven át a francia klasszikus drámáról (Racine, Corneille, Moliére), egy-egy féléven át az Artúr-mondakörről, illetve Alfred Tennyson Király-idilljeiről beszélt.19 Ennek az előadássorozatnak az alapján látott napvilágot egyik kiemelkedő műve, A világirodalom nagy eposzai c. tanulmánykötet (1881-82.).20 

         Szász Károly harminc évig volt a Vasárnapi Újság főmunkatársa, a Budapesti Szemle, a Koszorú és sok más újság cikkírója.21 1860-tól volt a Kisfaludy Társaság tagja (1883-90 között alelnöke), 1859-től a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1869-től rendes, 1878-tól igazgatósági, 1899-től tiszteletbeli tagja, 1892 és 1895 között pedig az Akadémia alelnöki pozícióját  is betöltötte.22

         Szász Károly a kor kiváló gondolkodói közül szinte mindenkivel szakmai vagy baráti kapcsolatban állt; Arannyal, Gyulai Pállal, Kemény Zsigmonddal, Mentovich Ferenccel, Salamon Ferenccel, Eötvös Loránddal. Barátai társaságához méltóan irodalmi munkássága is rendkívül sokrétű. Ennek minden részletére kitérni, annak minden egyes szegmentumát és összefüggését bemutatni szinte lehetetlen. (Itt idéznék egy részletet Horváth János Szász Károlyról szóló értekezéséből: "Már barátai s kortársai nem győzték csodálni rendkívüli munkabírását és megkérdezték tőle, hol veszi az időt ennyi mindenre? 'Az idő beosztása, minden óra felhasználása s mindig teljes odaadás annak, amin éppen dolgozom: íme a titok megfejtése. Reggel újságot olvasok, délelőtt 9-től 2 óráig a hivatalé, a nap többi része, olykor este 11-ig, tovább semmi esetre, az irodalomé, az irodalmi társaságoké, üléseké s bizottságoké; a téli szezonban hetenként háromszor színház, majdnem egyetlen szórakozásom s mindenek fölötti élvezetem. Lefekvés után 1-2 óra olvasás. Így van beosztva a napom.' "23) 

         Irodalmi munkássága rövid ismertetésekor induljunk ki abból a tényből, hogy Szász Károly "tanítvány" volt; minden irodalmi megnyilvánulása konkrét alkotóhoz (mint követendő példához) köthető, minden egyes alkotása és műfordítása az eredeti költő vagy író stílusát örökíti meg - magyar nyelven. Ugyanaz az erénye, mint hibája - túlzott plaszticitása, nyelvi és irodalmi képlékenysége, alkalmazkodó képessége.

         A korabeli értékelések kiemelkedő lírikusnak tartották; ma már tudjuk, lírája (egy-két értékes alkotástól eltekintve) átlagos színvonalú. 24

         Első irodalmi sikereiről már esett szó. A szabadságharc alatt kiadott egy kötetet Nemzeti szín alatt címmel, amely gyakorlatilag Petőfi stílusában készült hazafias költeményeket tartalmazott.25 Bején születtek Tompát idéző elégiái: a Bujdosók hajója és a Perzsa ének.26 Feleségéhez, Idunához írott alkotásai ugyancsak Petőfi ihlette alkotások: Három temető, Iduna, Hadd legyek.27 Nagykőrösi, majd erdélyi tartózkodása idején születtek meg balladái, pl. Ottó király, Bujdosók, Bánfi Dénes csókja, Salamon átka, Kont, Salamon stb.28 1862-ben jelentek meg első Shakespeare-fordításai: a II. Richárd, a Téli rege és az Othello.29 1859-es akadémiai székfoglalójában A műfordítás elveiről beszélt.30 Költészetének egyik csúcsát jelentette 1862-es kötete, a Kis Ilonka emlékezete, amelyet elhunyt kislánya emlékének szentelt.31 Tovább folytatta műfordításai megjelentetését: Machbeth - 1865, Antonius és Cleopátra - 1866, VIII. Henrik - 1868, Rómeó és Júlia - 1869, A vihar - 1871, Shakespeare-szonettek - 1878. Ugyancsak 1871-ben lett kész néhány Moliere-darab, például a Mizantróp, a Férjek iskolája, a Nők iskolája, a Póruljárt negédesek, a Sgamarelle stb. fordításával.32 A Magyar Tudományos Akadémia műfordítói tevékenységéért 1873-ban megkoszorúzta.33

         1862-ben jelent meg a Szépirodalmi Figyelőben az Ember tragédiájáról szóló, máig helytálló megállapításokat tartalmazó értekezése.34 Írt néhány elbeszélő költeményt is, például a Hedvig, a Trencséni Csák, a Lorántffy Zsuzsánna szőnyege, a Zrínyi, a költő  és a Losárdi Zsuzsánna c. alkotásokat.35 Színművei közül is említsük meg a jelentősebbeket: a Lelencet (1863 - kísérteties a tematikai hasonlóság Szigligeti Ede ugyanabban az évben publikált hasonló című színművével), a Heródest, a Csák Mátét, a Fráter Györgyöt (1868) illetve a Politikus asszonyokat (1869)36. 1869-ben látott napvilágot másik jelentős tanulmánya A tragikai felfogásról címmel, amely párhuzamba állítja a görög tragédiák és a keresztény drámák tragikumfelfogását.37 1867-ben és 1874-ben - az "idejétmúlt szellemiség" jegyében - jelentek meg eposzai: az Álmos és a Salamon38, majd 1875-ben újra egy elbeszélő költeménnyel (Jolán39) jelent meg a nyilvánosság előtt. A magyar drámai költészetet három tragédiával tette gazdagabbá. 1888-ban látott napvilágot az Attila halála, 1887-ben a Bölcs Salamon és 1889-ben az István vezér c. alkotás.40 Kiemelkedő műfordításaiból is említsünk meg néhányat. 1869-ben jelent meg a Niebelung-ének41, lefordította és megjelentette Goethe42 és Schiller költeményeit (1886, 1875)43, valamint Verne Gyula tíz regényét44. Műfordítói munkásságának csúcsát Dante Divina Comoediájának magyar nyelvre való átültetése jelentette (Pokol, 1883; Purgatórium, 1891; Paradicsom, 1899).45

         Idézzük fel - legalább érintőlegesen - egyéb tevékenységeinek színtereit is.

1. Magyar Tudományos Akadémia:

a) nekrológok: Kriza Jánosról, Jakab Istvánról, P. Horváth Endréről, Lukács Móricról, Katona Józsefről, Tompa Mihályról, Arany Jánosról stb.

b) értekezései: "Aesthetikailag jogosult-e a történeti személyeknek és korszakoknak s köztudalommal ellenkező feltüntetése."

c) felolvasásai: 1. Homér eposzai. 2. Idősb gróf Teleki László ismeretlen verseiről.

2. Kisfaludy Társaság:

a) Emlékbeszédek: Kemény Zsigmond, Greguss Ágost, Szemere Pál felett.

b) Műfordítás bírálata: Győri műfordításai, Angyal János Dantéja.

c) Szónoki pályázat: 1876-ban díjat nyert a Gavallér politikusok c. szatíra.

d) Értekezések: 1. Shakespeare kisebb költeményei., 2. Az aesoposi meséről., 3. Emlékezés Thomas Moore-ra születése 100. évfordulóján., 4. Tanulmány Milton Elveszett paradicsomáról., 5. Egy új amerikai költő felett. 46

         1884-ben tért vissza a papi pályára a budapesti első lelkészi és a Dunamelléki Református Egyházmegye püspöki székébe.47 (A püspöki jelölésre Széll Kálmán beszélte rá.48) Már püspöki székfoglalójában programot vázolt. Első feladatként a hatvanöt éve szünetelő püspöki látogatás felújítását ígérte: "Ha Isten éltet, már a jövő tavasszal elkezdem. Mivel azonban jó eredmények csak úgy várhatóak, ha a püspöki látogatás nem csupán szívélyes fogadtatásból áll, hanem vezessenek arra, hogy mind a gyülekezetek a püspököt, a püspök pedig a gyülekezeteket vezetőikkel megismerhesse, kérem a lelkipásztorokat, segítsenek kellőleg előkészíteni."49 Generális vizitációja tíz évig tartott. 1885-94 között mintegy háromszázhúsz gyülekezetet látogatott végig. Látogatásáról pontos naplót vezetett, amely mintegy 1000 oldalon át követi saját kézírásával az eltelt tíz év történetét – e cselekedetével rendkívül értékes történelmi forrásbázist teremtve az utókor számára.50 

     Egyházépítő és egyházszervező tevékenysége is jelentős mértékű volt: egyszemélyben volt a külföldi indíttatátású evangelizációs tevékenység támogatója és a belmissziós mozgalmak (Keresztyén Ifjúsági Egylet, Lorántffy Zsuzsánna Társaság, Nagypénteki Társaság) fővédnöke.51 Megszervezte az újonnan alakult gyülekezetek: Kőbánya, Kispest, Buda, Zugló lelkigondozását52. Püspöksége alatt négy templom épült fel, ebből hármat személyesen szentelt fel: a zuglóit 1894. november 14-én, a Fazekas térit (a mai Szilágyi Dezső térit) 1896. március 29-én és a kispestit 1896. május 15-én53. 1886-ban bevezettette a Kálvin téri templomba a fűtést54, a fővárosi  iskolákban pedig kiépítette a vallásoktatás hálózatát.55 

A régen Fazekas, ma Szilágyi Dezső téri református templom, amelynek tervezője Pecz Samu, építtetője Szász Károly református püspök . Felszentelése 1896. március 29-én volt.

         
        Még két érdekes egyháztörténeti adalék fűződik a nevéhez: a Károli Biblia és az Énekeskönyv revíziója.56 A Károli Biblia revíziós gondolatát már 1874-ben "A teológusok számának apadásáról" tartott előadásában megemlítette. A következőket vetette papírra: "A protestantizmus élet és haladás. A Károli Bibliát pedig már 300 éve használjuk. Ami benne jó, tartsuk meg, ami rossz, vessük el. Itt az ideje egyetemes új fordításokról gondoskodni, amely munkát a legjobb erőkkel kell elvégeztetni."57 A folyamat több mint egy évtizeddel később, 1889-ben kezdődhetett csak meg; a Károli Biblia revíziós bizottságának ő maga lett az elnöke.

      Egyházi és irodalmi működése "határterületén" is dolgozott: egyházi munkákat, prédikációs könyveket, tankönyveket szerkesztett58; 1888-ban konfirmációs kátét írt.59 1855-ben Buzgóság könyve címmel nőknek szóló imakönyvet jelentetett meg.60
      Élete végén megfáradt; lemondott püspökségéről (1903-ban)61 és lelkészségéről (1904)62. 1905. október 15-én hunyt el.63

    Szász Károly az erdélyi magyar elit neveltje volt. Későbbi értékelői (Ravasz László, Hamar István, Horváth János) szerint a mindig hatás alatt álló, hűséges és a könnyed kifejezésnek volt a híve. A kornak megfelelően dörgedelmes stílusban, miszticizmus nélkül, etikai és pedagógiai célzattal, de nem túlintellektualizáltan, de nem is a hivatalos teológiával prédikált. Ugyancsak híve volt a klasszikus liberalizmus elveinek, a mérsékelt haladásnak, a patriarkalizmusnak, az állam és az egyház kiegyensúlyozott, törvényeken alapuló kapcsolatának. A mérsékelt haladásban való hit ellenére beszédeiben, írásaiban (is) gyakran felvetődtek a társadalom erkölcsi hanyatlásának frázisai. Felfogásában a liberalizmus is elsősorban a szellem és a minőség szabadsága volt, olyan korszak, amelyben a protestantizmus régi alapelvei is érvényesülhettek. Egy ilyen harmonikus társadalom működéséhez a családot tekintette alapvetőnek. Hitte, ha a család egészséges, az lesz a nemzet, a társadalom is. 

   Hatalmas teljesítményű élet és elismerés adatott - a XIX század vizsonyai közepette - Szász Károlynak. Személyes befejezés és értékelés helyett zárják az életéről szóló rövid elmélkedést fia, legifjabb Szász Károly szavai: "... /Szász Károly/ élete mégis boldognak és nagyon hosszúnak volt mondható. Lelke meggyújtott gyertyáját nem rejtette véka alá. Hűségesen sáfárkodott a rábízott talentumokkal. Eleget tett a nagy parancsolatoknak: teljes szívéből szerette az Istent, és szerette felebarátait, mint önmagát. Ama nemes harcot megharcolta, futását elvégezte, a hitet megtartotta..."64
        Ebből az életrajzi vázlatból nagyon sok érdekes, elemzésre alkalmas  terület kimaradt: Szász Károly papi és szónoki mivoltának, etikai rendszerének jellemzése, irodalmi munkásságának aprólékos bemutatása, lelkészi ténykedésének és generális vizitációjának részletes ismertetése stb. Az ok egyszerű: e dolgozat - elsősorban terjedelme miatt - csupán az érintőleges ismertetés szerepét vállal(hat)ta fel. Ugyanakkor az említett szegmensek részletes összevetése bizonyára érdekes és meglepő tanulságokkal szolgálna.

         Már csak egy dolog említése maradt hátra, amely azonban ránk, utódokra vár: kegyelettel őrizni és továbbadni Szász Károly emlékét és szellemi hagyatékát, hiszen munkássága (hiányosságai ellenére) a magyar művelődés- és irodalomtörténet pótolhatatlan értékű lánc- és gyöngyszeme.

Jegyzetek

1. a) Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIII. kötet. Bp. 1909. 426-7.; b)2. ifj. Szász Károly: A költő-püspök. Mezőtúr, 1931. 2-4. o.

2. ifj. Szász Károly, I. m. 2-3. o.

3. Novák Sándor: Szász Károly élete és művei. Mezőkövesd, 1904. 15. o.

4. Beliczay Angéla: Szász Károly, a püspök. In: Kálvin téri tanulmányok. 77. o.

5. Beliczay Angéla: Szász Károly, a püspök. In: Kálvin téri tanulmányok. 77. o.

6. Novák Sándor, I. m. 16-17. o.

7. Novák Sándor, I. m. 20-24. o.

8. Novák Sándor,  I. m. 24-29. o.

9. Novák Sándor, I. m. 28. o.

10. Beliczay Angéla: Szász Károly, a püspök. In: Kálvin téri tanulmányok. 83. o.

11. Novák Sándor, I. m. 30-31. o.

12. a) Novák Sándor, I. m. 31-32. o.; b) Beliczay Angéla: Szász Károly Nagykőrösön. In: A Ráday Gyűjtemény Évkönyve. VII. Bp. 1994. 84-97. o.

13. Novák Sándor, I. m. 34-35. o.

14. Novák Sándor, I. m. 36-39. o.

15. Novák Sándor, I. m. 43-45. o.

16. ifj. Szász Károly, I. m. 11. o.

17. Szinnyei József, I. m. 428. o.

18. Szinnyei József, I. m. 429. o.

19. Novák Sándor, I. m. 88. o.

20. Szinnyei József, I. m. 434. o.

21. Szinnyei József, I. m. 430. o.

22. Szinnyei József, I. m. 428. o.

23. A Magyar Tudományos Akadémia ünnepi ülése id. Szász Károly születésének 100. évfordulója alkalmából. Berzeviczy Albert megnyitó beszéde. Horváth János: Sz. K. emlékezete. Bp. 1929. 5. o.

24. Vö. a) A magyar irodalom története 1849-1905. Gondolat. Bp. 1968. 99-100. o.; b) A magyar irodalom története 1849-1905. Szerk. Sőtér István. Akadémiai Kiadó. 1965. 171-173. o.; c) Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig. Gondolat. Bp. 1980. 102-107. o.; d) Horváth János: Sz. K. emlékezete. Bp. 1929.; e) Széky János: Egy múlt századi irodalmár. Élet és Irodalom. 1979. 6. 16. 8. o.   

25. Novák Sándor. I. m., 21. o. (A kötet szerzői voltak még Mentovich Ferenc és Gyulai Pál.)

26. Novák Sándor. I. m., 27. o.

27. Novák Sándor. I. m., 29., 39. o.

28. Novák Sándor. I. m., 41. o.

29. Novák Sándor. I. m., 44. o.

30. Novák Sándor. I. m., 45. o.

31. Beliczay Angéla: Szász Károly, a püspök. In: Kálvin téri tanulmányok. 86. o., 55. sz. jegyzet.

32. Szinnyei József. I. m., 432. o.

33. Novák Sándor. I. m., 51. o.

34. Novák Sándor. I. m. 53. o.

35. Novák Sándor. I. m. 55-64. o.

36. Novák Sándor. I. m. 67-86. o.

37. Szinnyei József. I. m., 432. o. 51. sz. jegyzet.

38. Novák Sándor. I. m. 89-99. o.

39. Novák Sándor. I. m. 99-102. o.

40. Novák Sándor. I. m. 105-113. o.

41. Novák Sándor. I. m. 50. o.

42. Szinnyei József. I. m., 433. o. 80. sz. jegyzet.

43. Novák Sándor. I. m. 116. o.

44. Szinnyei József. I. m., 433. o. 62-70. sz. jegyzet.

45. Novák Sándor. I. m. 114-117. o.

46. Novák Sándor. I. m. 102-104. o.

47. ifj. Szász Károly. I. m. 12. o.

48. Beliczay Angéla, I. m. 79-80. o.

49. Részlet az 1884. október 27-i székfoglalóból, jegyzőkönyv. (Ráday Levéltár.)

50. Szász Károly püspök egyházlátogatási naplója. I-II. (Ráday Levéltár.)

51. Beliczay Angéla, I. m. 81. o.

52. Hamar István: Emlékezés Szász Károlyra. Bp. 1930. 11. o.

53. Beliczay Angéla, I. m. 80. o.

54. Hamar István, I. m. 11. o.

55. Hamar István, I. m. 12. o.

56. Erről részletesen a Tanulmányok a magyarországi református egyház történetéből 1867-1978 c. kötet értekezik. Bp. 1983. 208-213. o.

57. Megjelent a Magyarországi Protestáns Egylet Évkönyvében. Bp. 1874. 82-98. 58. Vö. Szinnyei József, I. m. 430-436. o.

59. Szinnyei József, I. m. 435. o. 111. sz. j.

60. Szinnyei József, I. m. 430. o. 7. sz. j.

61. Novák Sándor. I. m. 117. o.

62. Beliczay Angéla, I. m. 82. o.

63. Beliczay Angéla, I. m. 82. o.

64. ifj. Szász Károly, I. m. 16. o.

Irodalom

1. A magyar irodalom története 1849-1905. Gondolat. Bp. 1968. 99-100. o.

2. A magyar irodalom története 1849-1905. Szerk. Sőtér István. Akadémiai Kiadó. 1965. 171-173. o.

3. A magyar protestantizmus 1918-1948. Kossuth Könyvkiadó. Bp. 1987.

4. A Magyar Tudományos Akadémia ünnepi ülése id. Szász Károly születésének 100. évfordulója alkalmából. Berzeviczy Albert megnyitó beszéde. Horváth János: Sz. K. emlékezete. Bp. 1929.

5. Beliczay Angéla: Szász Károly Nagykőrösön. In: A Ráday Gyűjtemény Évkönyve. VII. Bp. 1994. 84-97. o.

6. Beöthy Zsolt: Szász Károly. Lampel. Bp. én.

7. Egy kétszáz éves magyar értelmiségi család. Varga Domokossal beszélget Albert Zsuzsa. Forrás. 12. sz. 1999. dec. 88-96. o.

8. Földváry László: Adalékok a Dunamelléki ev. ref. egyházkerület történetéhez. Bp. 1898.

9. Győry Aranka: Szász Károly mint költő. Rimaszombat, 1930.

10. Hamar István: Emlékezés Szász Károlyra. Bp. 1930.

11. Kálvin téri tanulmányok. Bp. 1983.

12. Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig. Gondolat. Bp. 1980. 102-107. o.

13. Novák Sándor: Szász Károly élete és művei. Mezőkövesd, 1904.

14. A Ráday Levéltár iratai: "A szemerjai Szász család iratai - c/76." jelzet alatt.

15. Ravasz László: A pap-literátor. Emlékezés Szász Károlyról. Budapesti Szemle. 1929. 616. sz. 321-330. o.

16. ifj. Szász Károly: A költő-püspök. Mezőtúr, 1931.

17. Székely György: Szász Károly mint pedagógus. Bp. 1938.

18. Széky János: Egy múlt századi irodalmár. Élet és Irodalom. 1979. 6. 16. 8.

19. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIII. kötet. Bp. 1909. 427-438.

20. Tanulmányok a magyarországi református egyház történetéből 1867-1978. Főszerk. Dr. Bartha Tibor és Dr. Makkai László. Bp. 1983.

21. Új Magyar Irodalmi Lexikon. III. Akadémiai Kiadó. Bp. 1994. 1095-6. o.

22. Új Magyar Lexikon. 6. kötet. Akadémiai Kiadó. Bp. 1962. 180-181.o.

23. Vargha Gyula: Szász Károly. Budapesti Szemle. 616. sz. 465-471. o.

24. Voinovich Géza: Szász Károly. Budapesti Szemle. 1929. 618. sz. 244-254. o.

25. Zovánszky Jenő: Magyarországi Protestáns Egyháztörténeti Lexikon. Bp. 1977. 101-106.,158-161., 570-571. o.

26. Dr. Zsilinszky Mihály: A magyarhoni protestáns egyház története. Bp. 1907.

Németh László: Kisebbségben

Németh László Áruló című drámájában azon meditált, miért van, hogy a magyarság, nem tudván elviselni egy-egy históriai vereség közös felelősségét, megoldásként történelmi bűnbakokat keres. 

Az alkotói kérdés analógiájának tárgya természetesen az értekező saját személye; hiszen az 1930-as évek végén hasonló dolog zajlott le a Kisebbségben című írással összefüggő polémiában is, ahol az író lett a céltábla mindazért, amiben egy egész korszak, gyakorlatilag egy kiterjedt szellemi áramlat részes. A Kisebbségben. Németh László Tanú-korszakbeli szemléletének egyenes folytatása. A mű ugyanakkor nemcsak belülről, de kívülről is épült: gondolatmenete a népi mozgalom ideológiájának összefoglalása volt, terminológiája pedig jórészt kölcsönzés. Ilyen értelemben igaz Németh László önvallomása: „A Kisebbségben a legkevésbé eredeti könyvem. Szinte egy mondata sincs, amelyen más írókkal, Keménnyel, Adyval, Móriczcal, Szabó Dezsővel ne kéne osztoznom. Én is csak egy kiforrt ügy íródeákjának tekintettem magam, amikor a katasztrófát túlélő nemzedéknek megfogalmaztam.” 

Németh a „mélymagyarság” sors- és emberképét, a „történelmi realizmus” tragikus ars poeticáját főképp Kemény Zsigmondtól kölcsönözte. De hatással volt rá a Féja Géza-féle Ady-kép is: az ő nyomán azonosította a népiséget a régiséggel. A csírájában már éppen bontakozó mélymagyarság mítoszának elmélyítését segítette elő megismerkedése és barátsága Móricz Zsigmonddal. Szabó Dezsőtől származott az úri középosztály jellemzése: „az országban lakó kisebb-nagyobb idegen töredékek szerencsés felvergődöttjeinek a keveréke”. Ugyanakkor a Kazinczy-féle irodalomalapítás zenei párhuzamát Kodály Zoltán Néprajz és zenetörténet című írásában lelte meg. Gulyás Pál Madách-tanulmányában például ugyanazon írókat jelölte meg a „kalevalai jelleg” őrzőiként, akiket Németh „mélymagyaroknak” nevez: Csokonait, Berzsenyit, Katonát, Madáchot, Adyt, Szabó Dezsőt. Mindemellett Féja Géza folklórra épülő irodalomszemlélete, Kodolányi János „eurázsiai lélek” mítosza mind közrejátszottak a Kisebbségben keletkezésében. 

A mű létrejöttének ugyanakkor van még egy apropója, a harmincas évek sajátos történelmi helyzete, mely a tanulmány kiváltó szegmensei közül a leglényegesebb volt. Az első világháborút követően a hagyományos magyar középosztály fogalma már nem létezett, az eltelt két évtized során társadalmi jellege átalakult. Nagy részét az „asszimilánsok”, a beáramló németek és a zsidók töltötték ki, akik korlátozták, sőt visszaszorították a „törzsökösök”, azaz a „színmagyarok” mozgalmát, és – Németh szóhasználatával – fokozatosan „beözönlöttek az ürességbe”. Mindemellett Magyarországon a dunántúli svábság tömeges disszimilációja nyomán, a német birodalmi agresszió és a szélsőjobboldal előretörésével „megnőtt a nemzeti lét fenyegetettségének érzése”. Ennek következtében a szellemi életet egyre visszatarthatatlanabbul árasztotta el a faji kategóriákban való gondolkodás. Ily módon lett a faji problematika a magyar közélet egyik központi kérdésévé. Németh László az idézett korhangulat közepette lépett fel tanulmányával, mint az adott éra helyzetértékelésének egyik lehetséges módozatú kordokumentumával. Műve nyilvánosságra hozatalával célja nem volt más, mint a kor által felvetett „mélymagyarság” általa „nemzeti fluidumként” felfogott eszméjének, valamint a mozduló történelemmel tragikussá váló sorshelyzetnek szolgálata és védelme. 

A Kisebbségben alaprétegét az asszimiláció és disszimiláció problémaköre alkotja. Mindemellett a némethi „felületes asszimiláció”-fogalom a mű központi ívét adó, s az irodalommal szemléltetett szellemi hanyatlás-szimbólumot még önmagában nem fejtette ki, hiszen irodalmunk asszimilálódásának alapvető okát a nemzeti szellem fejlődészavarában, tragikus késettségében és saját gyengeségünkben határozta meg. Németh átvette és merészen alkalmazta a Szekfű Gyula Három nemzedékéből származó divatos és egyben veszélyes fogalomrendszert: megkülönböztetett „jött”, „híg” és „törzsökös” magyarságot, s aránytalanságukkal magyarázta a magyarországbeli kiegyensúlyozatlan helyzetet. „Az asszimiláció problémájával faji alapról néz szembe” – mondta Sorskérdések című kötetének utószavában Juhász Gyula történész. 

Németh gondolatmenetét az alábbi módon indítja: „Hogyan veszett el a magyar magyarban? Ha igaz az, amit látnunk adatott: ez történt: a magyarság elveszett abban, ami annak mondta magát: most, amikor a történelem keresni kezdi, alig halljuk a szavát.” Majd oly módon folytatja, hogy míg Szekfű Gyula és Farkas Gyula történészek 1867 után vonták meg régi és új magyarság között a szellemi határt, addigra a nemzeti szellem katasztrófája már régen bekövetkezett. „A baj ott volt, abban az egész kísérletben, mellyel a magyarság, mint annyi más kelet-európai nép – a német példa nyomán – önálló irodalmat és nemzetiséget akart magának teremteni.” Vagyis már a 18. század közepe óta az igaz magyarságtól elidegenedett „híg magyar” sokkal több volt a magyar értelmiségben, mint az igazi „mély-magyar”: „A magyar szellem fényesnek tartott korszakaiban is súlyos fejlődési zavarokkal küszködött, s hatvanhétre a magyar szellem annyira felőrölte magát, hogy az asszimilánsok csak beköltöztek az ürességbe.” Az igazi magyar szellemet már csak a parasztság mély rétegei őrzik. „S mialatt a magyarság nagy teste az utolsó 70-80 év alatt csak melegforrásokban és vulkánokban tudta fellökni és hallatni magát, idefönt a híg-magyarok egy új középosztályt neveltek, amely csak a népszínművekből ismerte, ami alatta van.” 

Németh László, mint író az asszimiláció egész problematikáját a magyar irodalmon keresztül vizsgálta, de következtetéseit kivetítette az egész magyar fejlődésre. Az e gondolatmenet nyomán kialakult irodalmi helyzetértékelés eleve paradoxon. Annak ellenére, hogy Németh művének gondolatmente és szerkezeti felépítése briliáns, logikus és követhető, helyzetelemzései, irodalmunk általa fontosnak tartott személyiségeinek, pontosabban az alkotók személyiségjegyeinek analízise példaértékű – csak a tanulmány literatúránk több évszázados történeti fejlődésével foglalkozó alapkoncepciója elhibázott. Gondolok például arra az alaptételére, hogy ha nem jön a nyelvújítás és az irodalmi nyelv nem szakad el a népi nyelvtől, akkor ez a nyelv és a Bessenyeiben, Berzsenyiben, Adyban felfedezett ősi népi magyar alkat alkot tovább. Kazinczyt nyelvhígítónak bélyegzi, Petőfit asszimilánsnak tartja, akinek „ágai voltak a gyökerei”, Aranyt „a legmegfélemlítettebb lángésznek”, aki ugyancsak „elveszett magában”, Gyulait pedig értéktelen kismagyarnak. 

Majd magyar betegségről beszél, ahol a magyar szellem fejlődéséből kimaradt a magyar nép és múlt alaptermészete.

Közben jöttek a bukások: Arany és a Szépirodalmi Figyelő elértéktelenedése, Zilahy Károly halála, majd maga a kiegyezés. Ebbe „csak olyan népnek lett volna szabad belemennie, aki tudja, mit vállalt (…) de közben a magyar szellem megsemmisült.” 

1880 körül azonban elindult egy fordított, a „törzsökös magyarság” szempontjából értékesnek-érdekesnek ígérkező folyamat, Budapest magyarosodása. Ugyanakkor a háború előtti asszimilánsok szerepét és működését részben kedvezőnek tartja, hiszen a pezsgő fővárosi szellemi élet irányításában tevékenyen részt vettek, és a mélymagyarság színe-java „csak rajtuk át tudott fölhajtani.” E kor asszimilánsai megállják helyüket az éra mélymagyarjainak ellenében is: „A jött-magyarok háború előtti szerepe fájdalmas, de sok tekintetben termékeny is volt, s hibáztatni érte mást, mint a befogadó népet nem lehet.” 

De: „Az asszimilánsok háború utáni szerepe sem hasznos nem volt, sem ártatlan: országalkotókból most lettek országbitorlók, az elakadt magyar szellem segédcsapataiból a magyar szellem elnyomói.” 

Azaz Magyarország megújulása a jött-magyarok jobboldali beállítottságán bukott meg. A magyar szellemet a népi írókban találta meg Németh László:„A nemzeti sors kimondói és útmutatói a háború után is, szinte kivétel nélkül, a magyarságból kerültek ki. Tehetségben még mindig legalább akkora többség voltunk, amekkora kisebbség hatalomban.” Az ún. kisebbségi magyar álláspontot pedig így összegezte: „Magyarország magyar meghódítására minekünk nem jelszavakat vagy fedezetlen törvényeket kell teremtenünk, hanem egy új magyar szellemet, amely tisztaságával, fölényével és elsőségével veti maga alá a jött-magyarokat.” 

Visszataszítónak tartja az elzárkózást vagy a kizárást. Ostobaságnak a családnevet egyetlen kapuként annak megállapítására, hogy ki a magyar.

Ugyanúgy az anyanyelvet, azt, hogy valaki színmagyar tájon született-e, vagy az abból való következtetést, hogy valakinek hány nagyapja volt magyar. „Mi a jött-magyart is elfogadtuk, ha jó tulajdonságaival akart közénk állni. Egy követelményünk volt, hogy a maga fajtája magyarellenes hajlamait és alakulatait megtagadja, s az igazi magyar szellem fennhatóságát kulturális és sorskérdésekben elismerje.” Ugyanakkor ő sem adott konkrét választ arra, hogy mit ért magyar szellemen, s így a feladatok megfogalmazása is homályos maradt. Az 1939-re kialakult politikai helyzetben, pedig nem tud mást tanácsolni az alkotó szellemiségnek, mint a később is többször megfogalmazott „tartsd magad” magatartást: „Ne hagyjuk cserben a magyarság mellett működő erőket, folytassuk Budapest meghódítását s az ország ébresztését – de készüljünk fel az olyan évekre is, amelyekben talán 1795-nél, 1849-nél és 1919-nél is súlyosabb körülmények között kell a nemzetünkben a lelket tartani. A magyar írónak ma egy mindenre kész magatartást kell magára vasalnia – mely győzi a szerencsét is, de készülni a katasztrófára készül.” Ez a mű végső summázata.

Megjelenését Ady óta példa nélkül álló kritikai pergőtűz fogadta. A Kisebbségben gondolati problematikussága: a faji eszmékkel való érintkezés, a mélymagyar-híg-magyar tipológia az embertelen zsidótörvények meghozatala idején a rokon- és ellenszenv végletes megnyilvánulásait ösztönözte.

K. Havas Géza szerint „Németh nagy érdeme, hogy a fiatal értelmiséget megpróbálja kiragadni a kurzusideológia posványából. Nagy bűne, hogy ideológia helyett csak frazeológiát, gondolatkincs helyett csak szókincset adott.” Juhász Géza a Lát(ó)határ oldalain Németh optimizmusát dicsérte: „A csodáról beszél, hogyan kerekedik felül napjainkban újból a kisebbségbe szorult törzsökös magyarság.”

A műről Öncsonkítás címmel az első negatív kritikát Joó Tibor írta a Protestáns Szemle hasábjain. A könyv példája annak„…hogyan tagadja meg egy humanista a humánum sokszínűségének örvendetességét, hogyan válik egy européer völkisch fajvédővé.” Babits Mihály „pajzzsal és dárdával” vonult fel ellene, szerzőjét „őrült kertészként” definiálta, aki a szellem szabadságát nyirbálja, csak hogy az „ősi, szent tuskó” megmaradjon. Szekfű Gyula az írói módszert vette bírálat alá: a Kisebbségbent a „lírai történelemszemlélet” dokumentumaként definiálta. Lándor Béla az Új Hangban Németh gondolatmenetét „bugaci történelemfilozófiaként” utasította el, Lukács György pedig paradox módon megfogalmazott fajelméletként értelmezte. Gulyás Pál szerint Németh nem öncsonkítást végzett el, hanem visszametszést, hiszen „a magyar kultúra fáját metszi vissza a „nemzet” alá, hogy a törzs megnyugodva és megerősödve ismét a nemzet fölé emelkedjék.” Féja Géza Németh könyvét „a faji gondolat magasabb rendű s a kultúrmagyarsághoz méltó megfogalmazásának” tartotta.

Igen érdekes volt Bajcsy-Zsilinszky Endre véleménye: egyetértett a mély- és híg-magyarság mítoszával, de felrótta Némethnek a „pánliterarizmus” egyoldalúságát, azaz a magyar szellem leszűkítését az irodalomra. S végül idézzük Hamvas Béla véleményét, aki a maga visszafogott hangnemű kritikájában oly módon fogalmazott, Németh Lászlónak abban mindenképpen igaza van, hogy „Az értékes emberek egy idő óta kisebbségben vannak, a kisebbség minden kedvezőtlenségével, hátrányával (…). Ez a tünet azonban nem kifejezetten magyar jelenség, hanem az egész korra jellemző. (…) A magyar szellemiség újabbkori történetének Németh-féle kategorizálása megosztja, eleve széttagolja, egymástól elválasztja, sőt egymással szembeállítja a magyar szellemi teljesítményeket. (…) Hasson mindkettő a maga ereje és súlya szerint a közösségre, amelynek így mindketten értékes összetevői lehetnek.”

Összefoglalásként pedig idézem Domokos Mátyás 1977-ben írt sorait: „Németh László belső exodusát csakugyan arra használta föl, hogy nemcsak egy írócsoport vagy egy értelmiségi réteg, de szinte egy egész nemzet helyett próbálta értelmezni, a közép-európai írástudó felelősségének átérzésével kora, a 20. század első harmadának nagy történelmi, ideológiai, szellemi és politikai áramlásait. S hogy ennek a vállalkozásnak, amelynek egymagában enciklopédistája volt, nemcsak félresiklásai, de máig érvényes felismerései is voltak, amelyeket most lélegzünk be (…), olyan természetesnek érezvén ezeket a felismeréseket, hogy – mint Descartes filozófiájának bizonyos tételeiről – talán ezekről sem tudjuk már: tőle származnak.”

Ennél nagyobb elismerés Németh Lászlót és művét illetően ma sem adható.

Prielle Kornélia (1826−1906)

Prielle Kornélia Priel Antónia néven született Máramarosszigeten, 1841-ben lépett először színpadra.

A reformkori Máramarossziget két lánglelkű női egyéniséget adott pár év különbséggel a magyar kultúrtörténetnek: 1821-ben Leövey Klárát, Teleki Blanka segítőtársát, a magyar nőnevelés egyik úttörőjét, az első magyar újságírónőt, 1826-ban pedig Prielle Kornéliaszínésznőt, a Nemzeti Színház örökös tagját. 

Prielle Kornélia Priel Antónia néven született Máramarosszigeten, 1841-ben lépett először színpadra. 1846-ban Debrecenben dolgozott, ekkor kérte feleségül Petőfi Sándor; ő azonban Szerdahelyi Kálmán színészt választotta. Ez a frigy a későbbiekben még egyszer megismétlődött, mivelhogy a házaspár szétvált, majd Prielle Kornélia nászra lépett Hidassy Elek földbirtokos-huszárkapitánnyal. Ez a házasság a későbbiekben szintúgy zátonyra futott, Kornélia pedig újra egybekelt Szerdahelyi Kálmánnal. Halála előtt két hónappal Rozsnyay Kálmán íróhoz ment feleségül. Szabadszálláson temették el. 

Prielle Kornélia 1861-től a Nemzeti Színház tagja volt. A művésznő legemlékezetesebb alakításait és legnagyobb sikereit elsősorban itt, főként Csiky Gergely társadalmi drámáiban nyújtotta; eljátszotta például a nagymama szerepét A nagymama című vígjátékban, Szederváry Kamillát A proletárokban és Szidóniát a Buborékokban. 

Prielle Kornélia a Nemzeti Színház örökös tagságát 1881-ben nyerte el.

Pope Francis – A Man of His Word /// Ferenc pápa - Egy hiteles ember

Mottó:

Morus Tamás imája

Uram, ha lehetséges,
adj nekem testi egészséget,
hogy ép szervekkel szolgálhassak neked!
Adj nekem Uram, egyenes lelket,
hogy lássam, mi a jó és helyes,
ne féljek a gonoszság támadásától
és minden ügyemet rendbe tudjam szedni!
Adj nekem, Uram, készséges lelket,
mely sohasem unatkozik,
nem panaszkodik,
nem kesereg és nem érzékenykedik!
Segíts, hogy ne törődjem
mértéken felül azzal a valamivel,
amit „Én”-nek hívnak!
Adj Uram humorérzéket!
Segíts, hogy értsem a tréfát,
Hogy vidám legyek
És másokat is fel tudjak vidítani!

Azt mondja a fáma, ez az ima volt Szent−Györgyi Albert orvos−kutató kedvenc imája, de ez a jelenlegi római katolikus világegyház vezetőjévé, 2013 óta „Róma püspökéé”, Ferenc pápáé is, aki ezekkel a sorokkal, mint személyes konfesszióval zárja szinte már-már „személyes”, összességében bölcsességet, derűt és bizakodást sugalló „dokumentumfilmje” képsorait. Azét a dokumentumfilmét, amelyben őt magát egy abszolút értő szemlélet- és sorstárs (itt: mint filmrendező), maga a neves német filmalkotó, forgatókönyvíró és producer, Wim Wenders követ, illetve jegyez.

Úgy tűnik, vannak szerencsés csillagállások. Hiszen maga a három Oscar-díjra jelölt Wim Wenders is egy etalon, aki orvosi és filozófiai tanulmányai után kötelezte el magát a filmnek, és aki az olyan klasszikusok mellett, mint a Párizs, Texas (1982) vagy a Berlin felett az ég (1985) számos dokumentumfilmet is rendezett (A föld sója, Buena Vista Social Club); személyes ars poeticája szerint pedig filmjeiben az európai és az amerikai kultúrát próbálja összeegyeztetni, egybeolvasztani, és „mint a globális világ filozófusa” készíti filmjeit. Ez a globális kultúra jelenik meg a legújabb alkotásaiban is. Feltételezhetően mindez a „szellemi és ténybeli wendersi háttér” predesztinálta őt magát hitelesen erre, a szinte (ha esetleg létezik egyáltalán ilyen kategória) „személyes portré”, de inkább „személyes vallomásfilm” elkészítésére. Óriási kihívás lehetett.

Ilyen „szellemi és ténybeli” háttérrel rendelkezve indult az a közös munka, amely − a források szerint – igazából a Szentszék Kommunikációs Titkárságának prefektusától, Dario Edoardo Viganotól származik, aki amellett, hogy nagy „filmgourmand”, személyesen magának Wim Wendersnek is nagy rajongója. Feltételezhetően az összes lényegi pontot mérlegelve döntött végül Wim Wenders mellett 2014-ben maga a Vatikán.

A szellemi háttér tehát tökéletesen egyértelmű, a film előrehaladása során pedig mindez hitelt érdemlően fel is tárul; a globális világ filozófusa és a (globális) világ pásztora (ez Ferenc pápa meghatározása saját magáról) találkoznak, és egy közös fizikai és szellemi kihívásra−utazásra−kalandra vállalkoznak. Ennek nyomán a film maga egy sokszínű kavalkád−forgatag, amelynek során pedig szinte teljesen feltárul az a kép, amely igazolja, hogy a választás és a döntés jogos volt; a felnőttként protestáns hitre tért filmalkotó Ferenc pápa mentális és fizikai útkeresésének, szellemi eredőjének, hitvallásának, (előre)haladásának és nem utolsósorban egzisztenciális létének abszolút értője, és mindennek szakavatott, hiteles közvetítője. A Pope Francis – A Man of His Word, magyarul a Ferenc pápa − Egy hiteles ember címet viselő munka mindennek nyomán igazából nem egy, de két etalon, két hiteles, szellemi minőségében, világlátásában egymást tökéletesen értő, és ezen a ponton kiegészítő ember és szellem közös „gondolattérképe”.

A Wenders által instruált filmes műben tehát Ferenc pápa utazásaiba és vallással kapcsolatos nézeteibe nyerhetünk betekintést, miközben az egyházfő olyan általános témákkal kapcsolatban felmerülő kérdésekre ad őszinte, komoly, olykor humorral fűszerezett válaszokat, mint a halál, a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, a bevándorlás, az ökológia, valamint a család szerepe. Ami ezen túlmenően minden kétség nélkül ugyancsak feltárul; a rendező szinte kivételes betekintést nyerhetett a pápa életébe. Több mint két éven keresztül kísérhette, emellett a vatikáni tévéarchívum egyedi archív felvételeivel is dolgozhatott, amelyek Ferenc pápa világ körüli utazásai során készültek.

A filmben használt vizuális stílusnak köszönhetően a nézők egészen közel kerülhetnek a pápához, aki olykor-olykor „személyesen meg is szólítja” a közönséget, de ott lehetünk vele akkor is, amikor munkásokat és gazdálkodókat, gyermekeket és időseket, menekülteket és rabokat látogat, vagy épp a szegénynegyedek és menekülttáborok lakóival találkozik. De jelen lehetünk az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa épületében, vagy a nagy világvallások vezetőivel való találkozókon egyaránt.

A film nemzetközi premierje 2018 májusában volt a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Magyarországon egyszeri alkalommal − a VII. Keresztény Film- és Könyvnapok keretén belül, egyszeri vetítési engedéllyel − mutatta be 2018 novemberében az Etalon Film Kft., ezt követően 2019. április 6-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban, egy díszbemutató keretén belül a Pannónia Szórakoztató Kft., mint közép−kelet−európai filmforgalmazó és -terjesztő. A film ezt követően a mozihálózatokban lesz elérhető és megtekinthető.

Őszinte jóindulattal ajánlom Mindenki szíves figyelmébe Wim Wenders filmjét a római katolikus egyházfőről, mert mérhetetlen inspiratív és pozitív példával szolgál, illetve tanít; előítéletek, vádaskodás, széthúzás helyett pedig esélyt ad a megbékélésre, a saját felelősségünkkel való szembenézésre. Azaz: mit tehetek én magam is, hogy élhetőbb legyen a világ(unk)… J ?

Mindenkinek köszönöm, aki e gondolatok során velem tartott.

Üdvözlettel: Cseh Gizella

Ferenc pápa – Egy hiteles ember
(Pope Francis: A Man of his Word)
svájci−amerikai dokumentumfilm, 96 perc, 2018
Rendezte: Wim Wenders

1989 - A cseh-szlovák rendszerváltás megzenésítve

1989.

Annus mirabilis: a Szolidaritás győz Lengyelországban, újratemetik Nagy Imrét, a berlini falat vésővel és csákánnyal ostromolják, Prágában, a Vencel téren pedig óriási tömegek tüntetnek – ezek a képek járták be a világsajtót a „csodák évében”. Kelet- és Közép-Európán végigsöpört a forradalom szele, megindult a demokratikus átalakulás hosszú folyamata, amely a mai egyesült Európához vezethetett. Tallinntól Ljubljanáig, Berlintól Szófiáig megteltek az utcák tüntetőkkel, akiknek minden országban megvoltak a maguk, szimbolikus, mozgósító dalai. Énekeltek a hazájukról, a hazugságról és elnyomásról és a vágyaikról. Ezekből a rendszerváltó dalokból mutatjuk be nektek a legismertebbeket – első válogatásunkban a visegrádi országokból.

Csehország

Modlitba pro Martu (Ima Mártáért)

Zene: Jindrich Brabec; szöveg: Petr Rada, Marta Kubišová

A dal eredetileg az 1968-as prágai tavasz himnusza volt, és a nemzeti ellenállás szimbólumaként később ez lett a cseh bársonyos forradalom egyik legjelentősebb dala is. Kubišová a hetvenes évek művészi ellenállásának egyik fontos alakja volt, a Charta 77 ellenzéki felhívás egyik aláírója, amiért 1989-ig nem léphetett fel Csehszlovákiában. Ma Prágában él, színésznőként és énekesként tevékenykedik.

https://www.youtube.com/watch?v=S3UaBQSYQCU

Ať mír dál zůstává s touto krajinou.

Zloba, závist, zášť, strach a svár,

ty ať pominou, ať už pominou.

Teď když tvá ztracená vláda věcí tvých 

zpět se k tobě navrátí, lide, navrátí. 

Legyen végre béke ebben az országban

Harag, irigység, gyűlölet, félelem és viszály,

tűnjenek el, gyorsan tűnjenek.

Ha az eltévelyedett kormány visszaadja,

amit elvett, az emberek visszatérnek.

Havlícku, Havle (Kedves Havlícek, kedves Havel)

Zene, szöveg: Jaroslav Hutka

Az ikonikus dal a cseh rendszerváltás egyik főszereplőjét ünnepli. Himnusz Václav Havel íróhoz, az rendszerváltó ellenzék és a bársonyos forradalom vezéralakjához, későbbi köztársasági elnökhöz. Érdekes, hogy a címben szereplő „Havlíček” csehül azt is jelenti, hogy „kis Havel” / „Havelkám”, de egyben egy reformkori cseh író (Karel Havlíček Borovský) neve is. A dal kétértelműen utal Havel-re „hivatalosan” a XIX. században élt költőről, Havlíčekről szól (akit valóban élt Brixenben 1848 után, száműzetésben) – a dal szerzője ezért maradhatott szabadlábon. 1989 novemberében és decemberében a demonstrációk klasszikus rigmusa volt a „Havel na Hrad”, azaz „Havelt a várba” – utalva a cseh köztársasági elnökök megszokott rezidenciájára. 1989 december 29-én valóra válhatott a tüntetők követelése: Havelt Csehszlovákia negyven év utáni első nem kommunista köztársasági elnökévé választották.

https://www.youtube.com/watch?v=n3B9Dw0Ex4Y

V Brixenu na rynku holky si šeptají

Zavřeli Havlíčka, lidi ho nedají

Vždyť uměl hezky říct, nač my jen myslely

Že pěknej mužskej byl, proto ho zavřeli

A podle litery Paragraf šavle

Teď dumej o pravu Havličku Havle 

Brixenben a piacon a lányok azt suttogják:

Bezárták Havliceket, és nem engedik

Igaz, szépen tudta elmondani, amit mi csak gondoltunk

De ugye szép férfi volt – ezért zárták be.

„Nyakadon a paragrafusainkkal

most dumálj az igazságról, Havlicek Havel!"

Szlovákia

Do batôžka (Tölts meg egy hátizsákot)

Zene: Jaroslav Filip; szöveg: Milan Lasica; előadók: Jaroslav Filip, Milan Lasica, Július Satinský

A dal a bársonyos forradalom himnusza volt a szlovákoknál, elsősorban a Milan Lasica-Július Satinsky komikus duónak köszönhetően. A páros nagyon népszerű volt a hatvanas években, de a prágai tavasz után (1968-tól) politikai hangvételű szövegeik miatt nem léphettek fel, egészen 1982-ig. „Humoros ellenzékiként” jelentős szerepet játszottak 1989 eseményeiben. A duó a nyolcvanas években kezdett együtt dolgozni Jara Filip zongorista-énekessel, aki a dal zenéjét is szerezte.

https://www.youtube.com/watch?v=kUehJpm3iys

Do batožka si nalož

pretvarku, lož a faloš

a potom ich hoď z mosta do vody

Bez pretvarky a falše

hneď by ti bolo krajšie

hneď by tu bolo viacej pohody 

Tölts meg egy hátizsákot

képmutatással, csalással és hazugsággal

majd dobd le egy hídról a vízbe.

Képmutatás és hazugság nélkül,

minden egyből szebb lesz

minden egyből jobb lesz.

Sl’úbili sme si lásku (Megígértük, hogy szeretni fogjuk egymást)

Zene, szöveg, előadó: Ivan Hoffman

A dal azonnal sláger lett, miután először elhangzott egy 1989 novemberi tüntetésen, amely később, élőben vagy felvételről szinte minden megmozduláson felcsendült szerte az országban.

https://www.youtube.com/watch?v=XZ8_PU06P6A

Videli sme tych, ktori vystierali ruky

Mali ich prazdne a ešte bola tma

Po našich uliciach odvtedy prešli veky

Zobudili sme sa zo zleho sna

Sľubili sme si lasku

Sľubili vravieť pravdu len

Sľubili sme si vydržať

Sľubili sme si novy deň 

Láttuk, akik kezüket nyújtották felénk

Kezeik üresek és sötétek voltak

Azóta utcánkon sok év nyomot hagyott

és felébredtünk a rémálomból

Azt ígértük, hogy szeretni fogjuk egymást

azt ígértük, hogy csak igazat szólunk

azt ígértük, hogy kitartunk

új napot ígértünk magunknak.