2017. március 20., hétfő

A murányi Vénusz (1610–1679)

Széchy Mária nevének említésekor tulajdonképpen a címben említett örök jelző, a halhatatlan Gyöngyössy István-féle barokk elbeszélő költemény, a Márssal társalkodó Murányi Vénusz hősnője, Wesselényi Ferenc személye és a murányi kaland jut elsősorban az eszünkbe. De azért Széchy Mária személyéhez és életéhez e pár puszta adaléknál azért jóval több, sőt kalandos események egész sora köthető.

1610-ben született rimaszécsi és alsólendvai Széchy György és homonnai Drugeth Mária gyermekeként. Nyolc testvére közül rajta kívül még három nővére élte meg a felnőttkort. Házasságot – Wesselényi Ferencet megelőzően – kétszer kötött; először Bethlen István váradi főkapitánnyal, Bethlen Gábor unokaöccsével 1627-ben, majd ennek halála után 1634-ben, Rozsályi Kun István Szatmár megyei főispánnal. Első házasságából két gyermeke született, akik csecsemőkorukban elhunytak, és 1624-ben elhunyt maga a férj is. Ezt követően jött létre a második házassága, de 1636-ban elszökött férjétől és birtokára, Déva várába menekült. Kun István utána eredt, csapatával ostromolni kezdte Déva várát, de a feleség ágyúkkal kezdte lövetni erőszakos férjurát, és Kunéknak menekülniük kellett. 1637-ben elvált férjétől, és visszatért Murány várába, ahol bizony két nővére nem fogadta kitörő örömmel.

Harmadik férjével, Wesselényi Ferenc füleki főkapitánnyal Széchy Mária 1644-ben, harmincnégy éves korában került össze. Ezt a férjet 1655-ben nádorságra választotta meg az országgyűlés, majd az ő vezetése alatt folyt az ún. Wesselényi-összeesküvés. Mire befejeződött, a nádor már nem élt, de a mozgalom több résztvevője életével lakolt; egy ideig Széchy Mária is volt miatta börtönben.

Gyöngyösi István nevezett költeményének megjelenése után – amelynek középpontjában az az esemény állt, hogy Murány várát Széchy Mária átadta a császár emberének – Széchy Mária országszerte hírhedtté vált. Felidézték az asszony sok excentrikus hajlandóságát. Széchy Mária szeretett férfiruhában járni, és általában nem törődött a konvenciókkal. A 19. században olyan szerzők írtak a murányi kalandról, mint Kisfaludy Károly, Petőfi Sándor, Arany János, valamint Tompa Mihály. Móricz Zsigmond később színművet írt róla, de nem ő volt az utolsó, aki papírra vetette a történetet.

A történetírás műveibe Széchy Mária inkább a Wesselényi-összeesküvésben játszott fontos szerepe miatt került be, de van saját életrajza is Acsády Ignáctól (Széchy Mária 1610–1679, 1885). Az egyik legizgalmasabbat R. Várkonyi Ágnes írta nem is annyira Széchy Máriáról, mint inkább arról, hogy Gyöngyösi Murányi Vénusza valójában Wesselényi Ferenc volt, Mársa pedig Zrínyi Miklós, aki titokban tárgyalt politikai terveiről 1664-ben a nádorral Murányban (A rejtőzködő Murányi Vénusz, 1987).

2017. március 8., szerda

Brandenburgi Katalin

Brandenburgi Katalin(1604–1649) Bethlen Gábor második feleségeként érkezett Erdélybe.

Apja Hohenzollern János Zsigmond brandenburgi választófejedelem, anyja Anna porosz hercegnő volt. Egy bátyja volt, a későbbi György Vilmos brandenburgi választófejedelem, valamint két nővére, Anna Zsófia és Mária Eleonóra, akik a dán, illetve a svéd királyokhoz mentek feleségül. Katalin kilencévesen veszítette el édesanyját, ezt követően egyik nővére férjének, Gusztáv Adolf svéd királynak az udvarában nevelkedett. Bethlen Gábor 1625-ben kezdeményezte a dinasztikus és szövetségi céllal létrehozandó házasságot, amelyet a Porta is engedélyezett. 

Brandenburgi Katalin Bethlen második feleségeként érkezett Erdélybe, és helyzetét külön megnehezítette az első hitves, a buzgó kálvinista Károlyi Zsuzsanna emlékezete, aki a klasszikus, szigorú fejedelemasszonyt mintázta meg a fejedelem mellett. Katalin különleges helyzetét a fejedelemasszonyok között az jelentette, hogy ő utóbb fejedelem lett. Bethlen ugyanis végrendeletében őt jelölte ki utódjának, sőt, fél évvel a halála előtt meg is választatta a rendekkel. Az ellene forduló erdélyi rendek azonban alig egy év alatt ellehetetlenítették uralmát, és a tényleges uralkodásra tett gyenge kísérleteit is alapjaiban szétzúzták. 

Bethlen Gábor és Brandenburgi Katalin esküvőjét 1626. március 2-án tartották Kassán. A fényes küldöttséggel érkezett ara alig egy nappal korábban ismerkedett meg 24 évvel idősebb férjével. A házasok eleinte csak tolmács segítségével beszélgethettek egymással, mivel Katalin csak németül és franciául tudott, míg a fejedelem nem volt járatos e nyelvekben. A fejedelem szerette Katalint, akinek viszont egyáltalán nem volt érzéke a politikához, ezért Bethlen úgy rendelkezett, hogy halála után a kormányzást egy 12 tagú tanáccsal és öccsével, Bethlen Istvánnal együtt gyakorolhatja. 

Bethlen Gábor a házasságkötés után három évvel, 1629. november 15-én meghalt, és Brandenburgi Katalin elfoglalhatta a fejedelmi trónt. Katalin fejedelemsége azonban Bethlen óvintézkedései ellenére hatalmi válságba sodorta Erdélyt. Az országgyűlés kihasználta, hogy Katalin nem ért az államügyekhez, és korlátozta fejedelmi hatalmát. Katalin ekkor felajánlotta magát Erdélyt II. Ferdinánd császárnak. Közben Bethlen István Rákóczi Györgyöt próbálta meghívni a fejedelmi székbe, amire azonban Rákóczi rászánta magát a cselekvésre és a kialakult helyzettel elégedetlen hajdúk élén Erdélybe indult volna, Katalint 1630. szeptember 28-án lemondatták, és Bethlen István lett a fejedelem. Az egyezkedés elkezdődött, s hamarosan kiderült, hogy a Porta számára érdektelen, hogy melyikük lesz Erdély fejedelme, s ennek megfelelően két kinevezési okiratot is küldött. A döntés az országgyűlés és Brandenburgi Katalin kezében volt, aki – mivel Habsburg-ellenessége miatt mindig gyűlölte Bethlen Istvánt – Rákóczi György kinevezési parancsát olvasta fel. 

1631-ben Katalin elhagyta Erdélyt, és Magyarországra költözött, 1633-ban pedig áttért a római katolikus vallásra. 1639-ben pedig feleségül ment Ferenc Albert szász-lauenburgi herceghez, akivel a bécsi udvarban ismerkedett meg, majd német földre költöztek, és itt hunyt el 1649-ben.

2017. március 2., csütörtök

Nyáry Krisztina

Nyáry Pál és Várday Kata egyetlen leánya, korának egyik leggazdagabb úrnője volt.

(Bedeghi) báró Nyáry Krisztina (1604–1641) a kelet-magyarországi arisztokrata család utóda, Nyáry Pál és Várday Kata egyetlen leánya, korának egyik leggazdagabb úrnője volt. Kisvárdán született 1604. október 31-én. Egyik életrajzírója így ad számot a kincseit számbavevő egyik jegyzékről: 

„E jetgyzék Nyáry Krisztina dús hozománya és nászajándékai hosszú sorát foglalja magában. Aranyos és ezüstös szögekkel kivert ébenfa és fehérrel kirakott almiíriumos ládákat ékszerekkel, nuís ládákat ezüstneművel, míg az öreg festett láda, milyek akkor különösen Olaszországban a leghíresebb festők műveivel is díszítve, divatban voltak, az öltönyöket foglald magában. Van a jegyzékben említés aranyos ruhákról, szekérre való két szőnyegről, font, vörös arany ruháról, agyi ruhákról, lafolával bélelt paplanokról, négy szélén vörös atlasszal díszítve. Öreg aranyos vánkoshéjakról és skofium arannyal kivarrott kisebbekről, hosszas, keskeny, recés keszkenőkről. ötven asztalt keszkenőről, vörössel hímzettekről sat.” 

Házasságokkal gyarapodó, elzálogosításokkal csökkenő, oldalági örökösödésekkel módosuló birtokainak számáról, nagyságáról ugyan nincsen áttekintő kimutatás, mindazonáltal az tény, hogy Nyáry Krisztina az ország egyik legtehetősebb, legtekintélyesebb asszonya volt, akinek kezére hasonlóan módos és tekintélyes férfiak pályáztak. Alig múlt 14 éves, amikor a 20 éves Thurzó Imre, Thurzó György nádor fia oltárhoz vezette. A nászmenet és a menyegző pompája még az akkoriban megszokott főúri fényűzések mellett is párját ritkította; az esketést maga Alvinci Péter végezte. Az ifjú férj alig 23 éves korában, 1621-ben elhalálozott és a 17 éves özvegy erőszakos anyósa (Czobor Erzsébet) uralma alá került, aki még lányaitól is megfosztotta fiatal menyét. A fiatal nő két leánygyermekét anyósánál hagyva hazamenekült, majd katolizált. 

Nehéz élete akkor változott meg, amikor 1624-ben ismét férjhez ment, a törekvő galántai Esterházy Miklóshoz (I.). Az esküvőre Szucsányban került sor, az esküvői szertartást ekkor Pázmány Péter celebrálta. Az elkövetkező 16 évben szinte teljes visszavonultságban élt a betegeskedő asszony, miközben nagyvilági férje szinte állandóan úton volt. Eközben Nyáry Krisztina tíz gyermeket szült, közülük négyen a kétéves kort sem élték meg. Élete 38. esztendejében, gyermekágyi lázban halt meg. Esterházy Miklóssal kötött házassága mégis harmonikusnak, kiegyensúlyozottnak, egymás megbecsülésén alapulónak látszik – Esterházy Miklós Nyáry Krisztinához írott levelei alapján. 

A család udvari káplánja a jezsuita Hajnal Mátyás volt, aki 1629-ben Bécsben megjelent, Jézus Szívéről szóló ájtatossági könyvét – amely a magyar barokk széppróza kezdeteinek becses emléke – Nyáry Krisztinának ajánlotta. Naplója irodalmi értékű. 

Nyáry Krisztina életét Ipolyi Arnold írta meg Bedegi Nyáry Krisztina (1604–1641) címmel, amely az MTA és a Magyar Történelmi Társulat megbízásából jelent meg 1887-ben.

2017. február 24., péntek

Lorántffy Zsuzsanna

Lorántffy Zsuzsanna Ónodon született 1600 körül Lorántffy Mihály és zeleméri Kamarás Borbála gyermekeként. A kislány kilencévesen veszítette el édesanyját, és öt évvel később apja is meghalt. A család központi birtoka Sárospatak volt, itt nevelkedett a fiatal lány is, majd tizenhat évesen az akkor huszonhárom éves borsodi főispán Rákóczi György felesége lett, akivel 32 évig éltek kiegyensúlyozott házasságban.

Élete, színes egyénisége révén talán ő a legismertebb az erdélyi fejedelemasszonyok közül. A korabeli feljegyzések szerint Zsuzsanna értelmes, nyugodt természetű volt. Házasságát a harmonikus szeretet, egymás megbecsülése és segítése, igazi szövetségesi kapcsolat jellemezte, amelyet mélyen áthatott a református vallásosság. A kapcsolatból négy fiúgyermek született, de csak kettő, György és Zsigmond érte meg a felnőtt kort, bár 30 éves korában már Zsigmond is meghalt. 

1630-ban I. Rákóczi Györgyöt Erdély fejedelmévé választották, és a következő évben a család Erdélybe költözött, de a birtokközpont továbbra is Sárospatak maradt; a fejedelemasszony ezután is sokat időzött Sárospatakon. Férje oldalán tevékenyen részt vett a családi birtokok kormányzásában, majd a Habsburg-ellenes hadjáratok idején a katonafogadásokban és csapatszervezésekben is. Kitűnő gazda és kertész volt, nagy pártfogója a kálvinista egyházi és iskolai intézményeknek. A pataki kollégium sorsa különösen szívügye volt.

Férje halála után, 1648-ban fiával, Zsigmonddal együtt Erdélyből Sárospatakra költözött, erre az időre esik a kollégium virágkora. Hazai és külföldi neves professzorokat (például 1650-ben Comeniust) hívott meg a kollégiumba, amelyet a református egyházi és pedagógiai megújulási törekvések központjává épített ki. 

A fejedelemasszony személyiségét a maga korában kimagasló szellemi nyitottság, igényesség jellemezte, amely általában véve nem volt a korabeli hölgyek sajátja. Másik meghatározó vonása a méltóság volt. A szó lehető legtágabb értelmében, nemcsak a férje melletti fejedelmi méltóságot értve ezen, hanem az élet minden területén viselkedésében, tevékenykedésében, megnyilatkozásaiban. Karakterében, cselekedeteiben talán máig ez a lelki nagyság a legmegragadóbb személyiségvonás. Ebben a szellemben örökítette meg pályáját életrajzi regényében Szentmihályiné Szabó Mária (Lorántffy Zsuzsanna, 1938, 1981). 

Lorántffy Zsuzsanna 1660. április 18-án hunyt el. Hamvai a pataki Vártemplom kriptájában nyugszanak, az Iskolakertben szobor őrzi emlékét.

2017. február 6., hétfő

Báthory Anna

Tulajdonképpen két Báthory Anna is létezett.

Az egyik, akire általában mindenki asszociál, az első somlyói Báthory Anna (1595–1636, Báthory István és Telegdy Katalin lánya), ecsedi Báthory György felesége, a hírhedt vérgrófnő, Báthory Erzsébet anyja. Györgynek és Annának négy gyermeke volt: V. István (akinek nem született utóda, így személyével kihalt a Báthoryak ecsedi ága), Klára, Zsófia és Erzsébet. Az ő fivére volt Báthory István (1533–1586), a későbbi erdélyi fejedelem (1571–1586) és lengyel király (1576–1586). A másik Báthory Anna somlyói Báthory Gábor erdélyi fejedelem (egyébként az utolsó Báthory, aki Erdély fejedelmi székében ült; 1589–1613) testvérhúga volt, Báthory István Kraszna vármegyei főispán (1553–1601) és Bebek Zsuzsanna (?–1595) leánya, Báthory Erzsébet unokatestvére. 

A Báthory család ezen ága sem büszkélkedhet tiszta erkölcsökkel, legalábbis Bethlen Gábor fejedelem szerint biztosan nem, aki boszorkánypert indított Báthory Gábor húga, Anna* ellen. Annát testvérszerelemmel, vérfertőzéssel és saját gyermeke szándékos megölésével, illetve bűbájolással vádolta. A nőt 1621-ben jószágvesztésre ítélték, végül mégis kegyelmet kapott. Köztudott, hogy a Báthory-testvérek kicsapongó életet éltek, a leírások szerint különlegesen szép és tehetséges emberek voltak, de helytelenül használták fel adottságaikat. Viszont az is tény, hogy Báthory Gábor utódja a fejedelmi székben Bethlen Gábor lett, akinek politikailag érdekében állt eltávolítani a Báthory családot.

Erről a hírhedt testvérpárról és korukról (is) szól a csodálatos Móricz-trilógia, az Erdély I-III. (Budapest, 1935) és Makkai Sándor Ördögszekér című regénye (Budapest, 1925). 


_________________________________________________________________
* Báthory Gábor testvérhúga, Anna (1594–1636) féktelen kicsapongásairól volt híres, perében testvérszerelemmel, vérfertőzéssel vádolták. Előbb Bánffy Dénes, majd Jósika Zsigmond felesége volt. Konstruált vádak alapján többek között gyermeke megöléséért – valójában kiterjedt birtokaiért – 1621-ben halálra ítélték, de végül kegyelmet kapott Bethlentől, csupán birtokaitól fosztották meg. Előbb Lengyelországban, majd 1636-tól Magyarországon élt.

2017. január 29., vasárnap

Károlyi Zsuzsanna

Az erdélyi fejedelmek feleségeit a magyar nyelvben a fejedelemasszony, latinul a „principissa” elnevezés illette meg.

Ezek a kifejezések azonban csupán a magánéletbeli helyzetükre utaltak, közjogi tartalommal nem bírtak. A fejedelemasszonyok rendszerint várakat, uradalmakat kaptak férjeiktől, amelyeket mint saját tulajdonukat irányítottak, valamint külön fejedelemasszonyi udvartartással rendelkeztek. 

A 17. századi Erdélyben a klasszikus fejedelemasszony típusának első alakja Bethlen Gábor első felesége, Károlyi Zsuzsanna (1585–1622) volt. A modellt azután Lorántffy Zsuzsanna személyisége tette tökéletessé, de ebbe a sorba illeszthető Báthory Zsófia és Bornemissza Anna szerepköre is. Ezek a házasságok általában szerelmi kapcsolatokon alapulva jöttek létre, ugyanakkor a hölgyek életvitelét döntő mértékben meghatározta a vallásukhoz való mély kötődésük. 
Általában nem, vagy kevéssé vettek részt férjeik politikai ügyeiben, döntéseiben, bár sokszor előfordult, hogy véleményt nyilvánítottak, tanácsokat adtak. Mégis általában véve a fejedelmi udvartartás életének megszervezése, férjeik helyett a gazdaság irányítása, bizonyos mértékű „menedzselés” volt a feladatuk. Azonban mindannyian tisztában voltak saját pozíciójukkal és az ahhoz tartozó felelősséggel.
Ahogy már említettük volt, Károlyi Zsuzsanna, Károlyi László és Szőnyi Klára leánya, régi nagybirtokos család sarja volt Bethlen Gábor fejedelem első felesége. A fejedelemasszony 1585-ben született és szülei korai halála után nagybátyja támogatását csupán nehezen megszerezve kelhetett egybe 1605-ben, Szatmár városában a köznemesi származással bíró későbbi fejedelemmel. Károlyi Zsuzsanna öröksége Nagykároly volt, s férjétől nászajándékba pedig Déva várát kapta meg. Kegyes, jótékony asszony volt, ifjakat taníttatott külföldön. Fennmaradt levelezése férjével. Az ő temetéséről írta Keserűi Dajka János Halotti Pompacímű könyvét. Viszonylag fiatalon, 1622-ben hunyt el. Halála után 1626-ban Bethlen Gábor Brandenburgi Katalinnal kötött házasságot. 
A fejedelemasszonyt a gyulafehérvári székesegyházban temették el.

2017. január 20., péntek

A „csejtei szörny” évszázadai

Nevezik még „vérgrófnőnek”, „magyar Draculának” és „női vámpírnak”, a leghírhedtebb magyar asszonynak, de egy biztos: története tudományos szakkönyvek és sikerregények, filmek, pszichológiai, grafológiai és patológiai tanulmányok, költemények, újságcikkek, komoly- és könnyűzenei művek tucatjait szülte, de a végeredmény egy és ugyanaz; a megoldást a mai napig minden módozat, metamorfózis és variáció csak keresi, találgatja, boncolgatja, analizálja. A szintézis kérdőjeles, ergo a csejtei (ma: Čachtice, Szlovákia) várúrnő életére, cselekedeteire, a mendemondákra, perére és léte borzalmas végkifejletére megnyugtató válasz és végleges megoldásmód a mai napig nem született. Elviekben ez nem is csoda. Azonban ennek a konklúziónak is megvan a varázsa, nem utolsósorban hatékonysága; a szüzsé maga így „szülhet” újabb és újabb koncepciókat, értelmezéseket, ismételten ily módon lehet alapjává egy-egy újabb filmforgatókönyvnek (legutóbb lásd Jakub Jakubisko és Julie Delphy egy-egy munkáját), egy-egy új zenei alkotásnak, avagy egy-egy friss írásműnek. 


Ecsedi Báthory Erzsébet 1560. augusztus 7-én Nyírbátorban született. A hírneves Báthory család ecsedi ágából származott, apja Báthory György, anyai nagybátyja Báthory István erdélyi fejedelem, későbbi lengyel király, unokatestvére Báthory Gábor erdélyi fejedelem volt. Gyermekkorát az ecsedi várban töltötte. Tizenegy éves korában jegyezték el a nála öt évvel idősebb Nádasdy Ferenc gróffal. Házasságukra 1575-ben került sor. A férj a Pöstyén (ma Piešťany, Szlovákia) közelében fekvő csejtei kastéllyal kedveskedett feleségének. Házasságukból öt gyermek született, közülük három érte meg a felnőttkort. 

Erzsébet előbb férjének családi várába, Sárvárra került, majd hamarosan a nászajándékul kapott csejtei kastélyba költöztek. Férje, a törökverő „fekete bég” gyakran volt távol, a magányos és zárkózott asszony feltűnően kevés emberrel tartott kapcsolatot, ezért válhatott később legendák titokzatos hősévé. Ahogy teltek-múltak az évek, Erzsébet mind jobban bezárkózott az otthonául szolgáló várba, és erőt vett rajta egyre erősödő depressziója. Nádasdy 1604-es meggyilkolása után özvegyen és végképp egyedül, védtelenül maradt.

Báthory Erzsébetről már férje életében is furcsa mendemondák terjengtek, ezek szerint okkult tudományokkal foglalkozott, fiatal szolgálólányok vérében fürdött, csonkíttatott, gyilkoltatott. Elfogatásáig állítólag hatszáznál is több áldozat vére száradt a lelkén. A birtokán visszavonultan élő Nádasdynét 1610. december 29-én tartóztatta le személyes ellensége, Thurzó György nádor. Eljárást indítottak ellene, amelynek során szolgái a kínvallatás hatására beismerő vallomást tettek. Őket egy héttel később kivégezték, a gazdag és befolyásos családból származó Báthory Erzsébetet pedig per és ítélet nélkül a csejtei várban befalazva tartották fogva haláláig. Itt is halt meg elborult elmével, 54 évesen, 1614. augusztus 21-én.

Ügyében szabályszerű tárgyalásra nem került sor, korai halála mindenkinek kapóra jött. Mai szemmel nézve koncepciós perről beszélhetünk, hiszen az igazi kérdéseket fel sem tették, a vádat cáfoló iratokat és leveleket figyelmen kívül hagyták. A manapság legelfogadottabb álláspont szerint politikai bűnügy áldozata lett, hiszen a Nádasdyak vagyonára ellenfelének, Thurzó György nádornak fájt legjobban a foga. Ebből az aspektusból, mintegy utólagos, mérsékelt hangvételű, históriai rehabilitációként tárgyalja a történetet a 2008-ban forgatott – és a már említett – Juraj Jakubisko-féle filmadaptáció is (Bathory).