2018. június 12., kedd

Veres Pálné Beniczky Hermin (1815−1895)

Veres Pálné Beniczky Hermin a 19. századi magyar nőnevelés egyik előharcosa, az Országos Nőképző Egyesület létrehozója, egyben iskolaalapító nagyasszonya. 

A Losonc mellett Láziban született, korán elvesztette szüleit, így gyermekkorában nem kaphatott megfelelő oktatást. Minden érdekelte; a kultúra, a földrajz, a történelem, a politika, az irodalom, a művészetek, ezért sokat képezte magát, minden kellő életkorban meg nem kapott műveltségbeli hiányosságát pótolni akarta. 1839-ben ment férjhez Nógrád vármegye főjegyzőjéhez. Az 1850-es évekig kizárólag családjának élt; egyre jobban felfigyelt azonban a magyar nőnevelés elhanyagolt ügyére. 

Egyetlen leányának a legjobb nevelést akarta adni, ezért kezdett el foglalkozni pedagógiával, Rousseau és Pestalozzi elveivel. Madách Imre 1854-ben tartott akadémiai székfoglaló beszéde adta meg számára a végső lökést, hogy a nők oktatásával behatóbban és intenzívebben foglalkozzon. Első lépésként közzétette Felhívás a nők érdekében című tanulmányát a Hon című lapban. Javaslatára ült össze 1867-ben a magyar nők egy csoportja, hogy a nők képzésének ügyében egyesületet hozzanak létre. Munkájuk eredményeként jött létre 1868. március 23-án az Országos Nőképző Egyesület. Fő célkitűzésként a lányok, asszonyok tanulásának segítését, illetve a vagyontalan nők számára a kenyérkereső pályák megnyitásának lehetőségét fogalmazták meg. 

Veres Pálné 1869-ben Deák Ferenc támogatásával keltette életre első nőnevelő intézetét, amely a nők szellemi fejlődésének lehetőségét tűzte ki céljául; ugyanakkor rohamos fejlődésnek indult. Az intézménynek az évek során külföldön is jó híre ment. Veres Pálné idős kora ellenére folyamatosan küzdött a nők további művelődési lehetőségeiért; végül 1889-ben vonult vissza végleg az iskola patronálásától. Halála után nem sokkal bekövetkezett álma; az egyetemek kapui végül mégiscsak megnyíltak a nők előtt. 

Beniczky Hermin emlékezetét őrzi Kertész Erzsébet Zöldfa utca 38. című ifjúsági regénye (1987).

2018. június 1., péntek

Lendvayné Hivatal Anikó (1814−1891)


Színésznő, a Pesti Magyar Színház és a Nemzeti Színház művésznője. 1832-ben ment feleségül idősebb Lendvay Mártonhoz (1814−1858), majd elvált tőle, és 1850-ben Latkóczy Lajos festőművész felesége lett. 

Naivákat és drámai hősnőket egyaránt alakított, tehetsége és szépsége révén korának ünnepelt primadonnája lett, aki minden színjátéktípusban, így vígjátékokban és népszínművekben is sikert aratott. 

A Lendvay nevet válása után is megtartotta, hiszen a színpadon aratott első sikerei ehhez fűződtek (például a Pesti Magyar Színház 1837-ben történő felavatásán ő és férje alakította a főszerepet Vörösmarty Árpád ébredése című prológusában), ezért azt a későbbiekben Lendvay−Latkóczynénak írta. Vörösmarty kora legnagyobb színésznőjének tartotta, a hozzá írt epigrammája „L-né emlékkönyvébe” címmel jelent meg; ez Lendvayné Hivatal Anikó sírfelirata is egyben a Kerepesti temetőben: 

„Játszol örömmel, bánattal, játékodon ámul
A sokaság s tapssal tiszteli szózatidat.
Nem tudják, hogy minden szó, melly szíveket áthat,
Szűdnek egy eltépett életörömbe került.”


2018. május 23., szerda

Podmaniczky Júlia (1813−1893)

Báró Podmaniczky Károly bányatanácsos leánya, Podmaniczky Frigyes testvére, Jósika Miklós regényíró második felesége. 

1847-ben, nyolc évi várakozás után ment férjhez Jósika Miklóshoz. Az 1848−49. évi politikai viharok férjét is magukkal ragadták, vagyonától megfosztották, és száműzetésbe kényszerítették. Felesége követte férjét Drezdába, majd Brüsszelbe. Itt csipkekereskedést nyitott, emellett irodalommal is foglalkozott; németre fordított, ugyanakkor maga is írt. A Nővilág című lap főmunkatársa volt, de más lapokban is jelentek meg cikkei, külföldről küldött divattudósításai. 

Amikor férje (orvosi tanácsra) Drezdába költözött, oda is követte. Jósika Miklós halálakor (1865) nem tért haza, Drezdában hunyt el. Hamvai végül hazakerültek, és a kolozsvári temetőben nyugszanak. 

Emlékezetét őrzi Kertész Erzsébet Csipkebolt Brüsszelben című ifjúsági regénye (1982). 

2018. május 15., kedd

Rhédey Klaudia (1812–1841)


Rhédey Klaudia erdőszentgyörgyi[1] származású grófnőben − házassága révén − a mai Windsor-ház egyik ősanyját tiszteljük. 



Rhédey Klaudia egy farsangi bálon ismerkedett meg Sándor württembergi herceggel (1804–1885), Lajos Frigyes Sándor württemberg−tecki herceg legkisebb fiával. A bál után a herceg kérőként jelentkezett Klaudia apjánál, gróf Rhédey Lászlónál, aki azonban előbb elutasította; a házasság végül 1835-ben mégis megköttetett. A frigy rangon aluli volta miatt a herceget és utódait kizárták a württembergi trónöröklésből. Klaudia és utódai az örökletes Hohenstein grófnői címet (Gräfin von Hohenstein) kapták meg. 

A házaspárnak három gyermeke született; Claudine Henriette, Amalie Josephine és Franz Paul, aki 1866-ban Mary Adelaide brit hercegnőt, Cambridge hercegnőjét, III. György brit király egyik unokáját vette feleségül. 

Klaudia 1841 októberében hunyt el, máig tisztázatlan körülmények között. Szeptember végén férje után utazott Grazba, ahol Sándor herceg vezérőrnagyként szolgált, és az út során életét veszítette. Halálának körülményeiről több változat ismert, amelyek között mint ok szerepel a vetélés és a halálos kimenetű baleset egyaránt. A grófnőt utolsó kívánsága szerint Erdőszentgyörgyön helyezték végső nyugalomra. Sírja fölé unokája, Mary Victoria hercegnő – már az angol trónörökös György herceg, a jövendő V. György brit király feleségeként − állítatott emléktáblát 1905-ben.

[1] ma: Sângeorgiu de Pădure, Románia

2018. május 7., hétfő

Karacs Teréz (1808−1892)

A magyar kultúrtörténetben is léteznek családok, generációk, szülők és utódok, amelyek−akik a maguk szellemi teljesítményével együtt, de külön-külön is maradandót alkottak; azaz tevékenységük mindenképp nyomot hagyott a magyar művelődéstörténet lapjain. Ezek közé tartozik a Karacs család is; a püspökladányi születésű, a debreceni református kollégiumban tanult, a pesti szellemi élet jelentős alakjává vált rézmetsző apa, Karacs Ferenc, felesége, Takáts Éva írónő és leányuk, a magyar nőnevelés egyik kiemelkedő alakjává lett Karacs Teréz. 

Karacs Teréz 1808. április 18-án született. Az ösztönző szellemi légkörben felnőtté váló Teréz édesanyját követve írni kezdett; az 1830-as években több írásműve, cikke is napvilágot látott. Ugyancsak ezidőtájt ismerkedett meg a nőoktatás korabeli úttörőivel, Brunszvik Terézzel és Teleki Blankával egyaránt, akiknek hatására saját érdeklődése is egyre inkább a pedagógia felé fordult; néhány évet nevelőnőként a máramarosszigeti Kállay családnál töltött. 

Miskolcon 1846-ban nyílt meg egy nőnevelő intézet polgári származású fiatal leányok részére, amelynek vezetésére Karacs Terézt kérték fel. Ő a feladatot elvállalta; az oktatási intézmény hamarosan országos hírnévre tett szert. 1859-ben Kolozsvárra költözött, ahol a református egyház leányiskoláját vezette. Néhány évvel később ugyanitt magániskolát nyitott, de anyagi gondjai miatt ennek működését nem tudta sokáig biztosítani. Egy ideig ismét nevelőnői munkát vállalt a Teleki családnál, majd 1865-ben visszaköltözött Pestre, és magántanárként dolgozott. 1877−1885 között a kiskunhalasi felsőbb leányiskolában tanított (ahol többek között Arany János unokáját, Széll Piroskát is oktatta), majd Békés városába költözött. Itt hunyt el 1892-ben, sírja a békési temetőben található. 

2018. április 22., vasárnap

Teleki Blanka (1806−1862)

A sors fintora: Teleki Blanka édesapja, gróf Teleki Imre jelmondata a hosszúfalvai kastély homlokzatára vésve az alábbi volt: „Qui bele latuit bene vixit − Aki jól rejtőzködött, jól élt” (Ovidius). Ugyanakkor a grófnő és unokahúga, de Gerando Antonina teljes életpályája ennek a mondatnak a cáfolatává lett. 

Teleki Blanka, a magyar nőnevelés egyik apostola, a nők művelődési egyenjogúságának későbbi híve 1806-ban született az erdélyi Kővárhosszúfalván, Brunszvik Karolina és Teleki Imre leányaként, Brunszvik Teréz unokahúgaként. Teljes későbbi életpályájára nagynénje volt döntő hatással, aki gyakran magával vitte külföldi utazásaira. Blankának két ifjabb testvére volt, húga, Emma (de Gerando Antonina édesanyja) és öccse, Miksa. 

Teleki Blanka ifjú éveiben Münchenben és Párizsban festészetet, Budán Ferenczy Istvánnál szobrászatot tanult. Később Brunszvik Teréz hatására ő is a nőnevelést választotta hivatásául; 1846-ban magyar nyelven oktató, hazafias szellemű leánynevelő intézetet nyitott Pesten fiatal, főúri családból származó hölgyek számára. Munkatársai közé tartozott Vasvári Pál és Leövey Klára (eleinte kollégái közé tartozott volna Karacs Teréz is, aki azonban végül Miskolcra ment, ahol polgári származású fiatal lányok oktatását vállalta el). 1848-ban kénytelen volt az intézetet bezárni; Leövey Klárával előbb Debrecenbe, majd Nagyváradra, végül Szegedre menekültek. 

A szabadságharc bukása után részt vett a forradalmárok rejtegetésében, illetve maga is támogatta több forradalmi nyomtatvány megjelenését. 1851-ben letartóztatták, majd 1853-ban a haditörvényszék tíz év várfogságra ítélte. Teleki Blanka több várbörtönben, többek közt Kufsteinben raboskodott. Hat év után, 1857-ben amnesztiával szabadult; egy rövid időszakra ugyan hazatért, véglegesen azonban soha. Münchenben, Drezdában, Brüsszelben, végül húgánál, Párizsban élt. Itt hunyt el 1862-ben. Hamvai a montparnasse-i temetőben nyugszanak. 2008-ban egy elképzelés szerint tervezték ugyan hamvai hazahozatalát és a martonvásári Brunszvik-kriptában való újratemetését, de ez az elképzelés egyelőre még nem realizálódott. 

A grófnő emlékezetét őrzi a Teleki Blanka-díj, amelyet 2008-ban „az esélyt teremtő pedagógusok” részére alapítottak.

2018. április 10., kedd

Maderspach Károlyné Buchwald Franciska (1804–1880)

Budapesten a XI. kerületben, a Sashegy lábánál egy rövid közterületi egység viseli a nevét „Maderspach Károlyné utca” változatban. Kevesen tudják, ki is volt ő, az 1848−49-es szabadságharc egyik morbid mártírtörténetének főszereplője. 

Maderspach Károlyné Buchwald Franciskát, a honvédek oltalmazójaként ismert nagyasszonyt Hayanau emberei nyilvánosan megvesszőzték Ruszkabányán 1849. augusztus 23-án. Férje, Maderspach Károly kohómérnök ezalatt – képtelen lévén elviselni a családját ért gyalázatot – öngyilkosságot követett el. De mi is indukálta ezt a családi tragédiát? 

Buchwald Franciska Aradon született egy orvos ötödik gyermekeként. 1828-ban kötött házasságot Maderspach Károly mérnök−bányaigazgatóval, akivel Ruszkabányára költöztek. Maderspach Károly Magyarország egyik legnagyobb bánya- és vasművének volt a résztulajdonosa és az egyik vezetője, aki egyebek mellett gróf Széchenyi István érdeklődését és rokonszenvét is bírta. 

A szabadságharc idején az üzem fegyverekkel látta el a harcolókat; de a ruszkabányaiak saját fiaikat is csatasorba állították. Maga Franciska asszony is közreműködött egy hatszáz fős nemzetőrség kialakításában. Az ország nagyjait igen jól ismerték, így sok vezető ember megfordult Ruszkabányán, mint például Széchenyi István vagy Kossuth Lajos. 

A szabadságharc végén már látszott a megtorlás. A császári csapatok 1849. augusztus 22-én vonultak be Ruszkabányára, és Haynau elfogatta Buchwald Franciskát. Másnap a főtéren félmeztelenre vetkőztette, a lakosság előtt nyilvánosan megvesszőztette, majd börtönbe záratta. Az ellene felhozott koholt vád az volt, hogy a márciusi győztes csaták idején egy szalmabábut felöltöztetett császári egyenruhába, és gúnyversek kíséretében eltemette. Buchwald Franciska túlélte a retorziót; 1880-ban hunyt el Budapesten, a Kerepesi temetőben nyugszik. 

A család történetéből 2002-ben Maderspach Kinga készített dokumentumfilmet Végtelen napló címmel.