2018. szeptember 20., csütörtök

„Semmiért egészen”. Szabó Lőrinc emlékezete

Szabó Lőrinc személyisége és életműve kapcsán nekem mindig ez a költeménye, a Korzáti Erzsébet-féle 1931-es „birtokló ars poetica” villan be először. És marad örök, meghatározó. És kíméletlen, kegyetlen. És bevallom, alaposan „beárnyékolja” a személyes Szabó Lőrinc-féle portrémat; pontosabban alapjaiban determinálja. Holott mégiscsak a XX. század magyar lírájának egyik meghatározó alakjáról van szó, aki mégiscsak 118 éve született, és aki mindazonáltal zseniális alkotó, műfordító, az Ady utáni magyar költészet egyik legnagyobb személyisége volt, ez nem is vitatható. Ennek ellenére „szubjektív képem” róla – a fentieken alapul... :-(




















(Gáborjáni) Szabó Lőrinc Miskolcon született 1900. március 31-én. Apja Szabó Lőrinc (1874–1946) mozdonyvezető volt. Az apai család névadó őseit a XVII. századig lehet visszavezetni; az első ismert ős, Szabó Mihály hadi szolgálataiért 1627-ben Gyulafehérvárott nyert nemességet „gáborjáni“ előnévvel Bethlen Gábor fejedelemtől. Az időben visszatekintve a családban volt lelkész, földbirtokos, Szatmár vármegyei jegyző. Ebből a szellemi közegből származott a költő és három testvére, akik közül csupán kettő érte meg a felnőttkort. 

Szabó Lőrinc miskolci, majd balassagyarmati iskolaévek után került Debrecenbe, ahol 1918-ban hadiérettségit tett, majd bevonult katonának. Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása után Budapesten előbb a Műegyetemre iratkozott be, majd átiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–német–latin szakára. Verseit elvitte a Nyugat szerkesztőségébe Babits Mihályhoz, aki idővel a barátjává fogadta. A Tanácsköztársaság idején Babits tanársegédje volt, majd a kommün bukása után a Magyar Írók Szövetségénél titkárkodott Szabó Dezső mellett. 1921-ben vette feleségül Mikes Lajos leányát, Klárát, e kapcsolat révén került Az Est szerkesztőségébe munkatársnak. Házasságából született fia, „Lóci” és lánya, „Kisklári”, azaz a későbbiekben ifj. Szabó Lőrinc filmrendező és Gáborjáni Klára színésznő. 1922-ben jelent meg első kötete, a Föld, Erdő, Isten, amely szabad versekből állt, majd 1923-ban a Kalibán, amelyben anarchikus indulatok, tiltakozó kitörések, reménytelen fogadkozások fogalmazódtak meg. 1925-ben kezdődött 25 évig tartó szerelmi kapcsolata Vékes Ödönné Korzáti Erzsébettel. 

A költő 1928–1945 között a Magyarország, 1939–1944 között a Herczeg Ferenc szerkesztette Új Idők című lap munkatársa volt. Következő két kötete a Fény, fény, fény (1925) és A Sátán műremekei (1926) voltak, amelyeket végül a Te meg a világ című lírai album zárt 1932-ben. Életműve kapcsán első ízben 1932-ben, másodszor 1937-ben nyerte el a Baumgarten-díjat. Ugyancsak ebben az évtizedben került közel a népi írók mozgalmához is. 1931. november 29-én Illyés Gyulával, Németh Lászlóval, Kodolányi Jánossal, Erdélyi Józseffel és Gulyás Pállal Debrecenben részt vett a „nemzedéki irodalmi esten”, ettől kezdve kapcsolatuk a közvélemény számára is egyértelművé vált. 1942 novemberében közreműködőként részt vett Lillafüreden egy író–katona találkozón, ahol „a háborús költészet esztétikájáról” beszélt. Többször behívták katonának, majd 1944-ben főhadnaggyá is előléptették. 

Jobboldalinak bélyegzett politikai múltja miatt 1945-ben vizsgálati fogságba vetették; „feddéssel” igazolták, publikációs tilalommal sújtották. 1946 októberétől 1949 nyaráig a Válasz költői rovatának szerkesztője volt. 1947-ben Püski Sándor kiadójánál jelent meg Tücsökzene című kötete, decemberben pedig – többek tiltakozása ellenére – mégis felvették az Írószövetségbe. 1949 után publikálási lehetősége újra megszűnt, így műfordításokból élt. Korzáti Erzsébet 1950-ben lett öngyilkos, az ő emlékére írta A huszonhatodik év című kötetének szonettjeit (amely végül halála előtt látott napvilágot). 

Az üldöztetés és a megkülönböztetés ellen szívósan küzdött, és főleg a munkába menekült. Csak 1956-ban jelenhetett meg válogatott verseinek gyűjteménye Illyés Gyula tanulmányával. 1956 szeptemberében beválasztották az Írószövetség elnökségébe. 1956. október 31-én a Petőfi Párt néven újjáalakult Nemzeti Parasztpárt írói irányító testületének lett a tagja, az Irodalmi Újság november 2-i számában Ima a jövőért címmel üdvözölte a forradalmat. 1957 márciusában Kossuth-díjat kapott, majd még ugyanazon a tavaszon megjelent A huszonhatodik év. Az év október 3-án hunyt el Budapesten, halálát szívroham okozta. 

Szabó Lőrinc kitűnő költői mivoltán túlmenően elsőrangú esszéista és kritikus is volt egyben. Tanulmányainak tárgyköre a világirodalom klasszikusaitól magyar mestereken, kortársakon át líraelméleti kérdésekig terjedt (A költészet dicsérete, 1967). Műfordítói életműve jónéhány szépirodalmi műfajt felölelt, legismertebbé az Örök barátaink című gyűjteménye vált. 

Elévülhetetlen érdemeit, költői, esszéista, kritikusi és műfordítói életművét a magyar művelődéstörténet valóban őrzi.

2018. szeptember 12., szerda

Pulszky Ferencné Walter Terézia (1819–1866)


Pulszky Ferencné Walter Terézia író, műfordító Bécsben született bankárcsaládban, majd 1845-ben Pulszky Ferenc[1] politikus, diplomata, jogász felesége lett. Kettejük házasságából négy gyermek született: Pulszky Ágost szociológus, ifj. Pulszky Károly művészettörténész, Pulszky Polixéna írónő és Pulszky Garibaldi mérnök. De ugyancsak a család tagja volt Márkus Emília színésznő (f.: ifj. Pulszky Károly). Az ő leányuk volt Pulszky Romola balett-táncosnő, a világhírű balettművész, Vaclav Nyizsinszkij neje.


            Walter Terézia nagy műveltségű és kiváló zenei tehetségű nő volt, aki 1845 után férjével Magyarországra költözött. Az 1848−49-es események után követte férjét előbb Londonba, majd Amerikába, 1860-tól pedig Olaszországban éltek. Magyarország érdekében külföldön jelentős sajtótevékenységet fejtett ki, írt és fordított. 1866-ban − férjét megelőzve − gyermekeivel együtt visszatért Magyarországra, de még abban az évben elhunyt.


           

Irodalmi munkásságát több kötet is jelzi; írói tevékenységének csúcspontja az Egy magyar hölgy emlékiratai (Memoirs of a Hungarian Lady. London, 1850). Férjével együtt három kötetben írta meg White, red, black címmel amerikai úti élményeit, Tales and traditions of Hungary című gyűjteményét, valamint fiával együttműködve olasz regéket is megjelentetett. 
A budapesti Kerepesi temetőben nyugszik. 


[1] Pulszky Ferenc az 1848−49-es szabadságharc idején államtitkár, az emigrációban Kossuth Lajos kísérője és az emigrációs mozgalmak egyik fő szervezője, majd hazatérése után a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója volt.