Árpád-házi Szent Piroska

„Magával vitte lelkem felét” – írta Ioannés Komnenos bizánci császár, mikor felesége, Piroska (Eiréné, szül.1088), a „magyar asszony” 1134 nyarán elhunyt.

Piroska Szent László király és Rheineldi Adelheid, Rudolf német ellenkirály leányának gyermeke volt. Édesapja halála (1095) után Könyves Kálmán udvarába került, mint az uralkodó gyámleánya. 1104-ben nevelőatyja kívánságára feleségül ment Ioannés Komnenos bizánci trónörököshöz. A frigynek politikai okai voltak, a két birodalom – a Magyar Királyság és a Kelet-római Birodalom – kapcsolatát volt hivatott megerősíteni. A két ország határát a Duna képezte, és hasznosabbnak tűnt itt a békét fenntartani, akkor, amikor keleten erős nyomás nehezedett Bizáncra. A Magyar Királyság számára sem volt közömbös, hogy hány fronton kell helytállnia. Így és ezért került Piroska Bizáncba.

Egy korabeli költő így írt róla: „Szent László leánya, Piroska megérte: hajón ment Bizáncba – a nagy Császár kérte…” Fényes külsőségek között zajlott le maga az esküvői szertartás, amelyet megelőzően Piroska áttért a görögkeleti vallásra, és felvette az Iréné (béke) személynevet. II. Ioannés trónörököst 1118-ban császárrá koronázták; neje pedig méltó császárné és segítő hitves lett, aki elődei közül kitűnt az államügyekben és a gazdasági életben való jártasságával is. 

Piroska a dinasztiát nyolc gyermekkel ajándékozta meg, akik közül a legidősebb, Alexiosz apja mellett társuralkodóként élt haláláig. Mánuel nevezetű gyermeke I. Mánuel néven II. Ioannés halála után Bizánc egyik legjelentősebb császáraként uralkodott mintegy harminchét éven át. Az ő udvarában nevelkedett II. Géza király Béla fia, a későbbi III. Béla magyar uralkodó.

Piroska udvarában sokszor fordultak meg külhoni delegátusok; sűrűn fogadott szentföldi zarándokokat, valamint küldötteket Magyarországról, soha nem fordítva hátat szülőhazájának; többször közvetített politikai ügyekben a Magyar Királyság és a Bizánci Birodalom között.

Már életében a keresztény hit védelmezőjeként ismerték. Ezen álláspontja illusztrálására szolgál ékes bizonyítékként Bizánc talán legfontosabb kolostorának megépítése. Az uralkodópár segítségével épült fel a Pantokrátor–Meter Eleusza–Szent Mihály elnevezésű monostor, amely gyakorlatilag egy hatalmas épületegyüttest jelentett; egész pontosan egy monostort, egy menhelyet és egy kórházat, amelyek közül az utóbbi az Arab Birodalom és a középkori Európa kórházainak építésekor szolgált példaképül.

Piroska/Eiréné halála 1134-ben következett be. Xené („Idegen”) néven a kolostor szerzetesnőinek sorába lépett, majd apácaként hunyt el a tárgyév augusztus 13-án. Halála után az ortodox egyház szentté avatta. Kultuszát a római és görög katolikus egyház is átvette; ugyancsak szentjei közé sorolja. Ünnepnapja halálának évfordulója, augusztus 13. A császárné mozaikképét a Hagia Sophia a mai napig őrzi. Életét tökéletes részletességgel sajnos nem ismerjük, de példaként állhat előttünk, mint a magyar művelődéstörténet olyan valódi nagyasszonya, aki hazájától távol is igyekezett minden feladatában jól helytállni, elfogadva és felismerve szerepét a közéletben. 

Emlékét őrizve jelent meg 2007-ben a Kairosz Kiadó gondozásában Nagymihályi Géza Árpád-házi Szent Piroska, az idegen szent című biográfiája, amely a roppant kevés életrajzi adattal rendelkező magyar királylány, majd bizánci császárné életét és cselekedeteit kísérli meg felvázolni, illetve megrajzolni.

Skóciai Szent Margit

Csak kevesek tudják, hogy Skóciai Szent Margit (1047–1093), skót királyné, magyar gyökerekhez köthető.

Magyarországon született, I. István unokája. A történet onnan indul, hogy 1018-ban az Angliát megszálló dán király, megszállta Norvégiát és Svédországot is. Így az angol király két fia, Edward és Edmund, akik korábban Svédországba menekültek, továbbindulnak Kijeven, vagy Lengyelországon keresztül Magyarországra. Edward feleségül vette I. István és Gizella Ágota nevű leányát és 3 gyermekük született: Margit (későbbi Skóciai Szent Margit), Krisztina és Edgár. 1057-ig Magyarországon élt a család, ekkorra azonban kiűzik a dánokat Angliából és a trónra a gyermektelen Hitvalló Edward kerül, aki örökösének szeretné Edward herceget, ezért visszahívja a családot Angliába. Az öröklés további belviszályok miatt meghiúsul és a család 1066-ban ismét menekül. Kalandos körülmények közepette a skót partokon kötnek ki, majd vendéglátójukhoz III. Canmore Malcolmhoz, a skót trón birtokosához érkeznek Dunfermline-be. 

Az özvegy, két felnőtt gyermekkel rendelkező skót király 1070-ben feleségül veszi a 25 éves Margitot. Hat fiuk és két lányuk születik. 

Margit nagy hatással volt a skót királyság és az egyház életére. Munkálkodásának eredménye a kelta egyház és Róma közötti ellentét feloldása, a békesség megteremtése. Gyanítható, hogy ez Róma felé látszólagos elfogadással történt, de valójában megtanította az ősi vallás híveit arra, hogyan őrizhetik meg valódi értékeiket, úgy, hogy közben nyitottak az újra, de nem hagyják magukat a tiszta istentudattól eltéríteni. Kicsit Árpádházi SzentMargitot idézi, aki az ősi táltos vezetőket és tudásukat védelmezte, mikor a Pálos Rend megszervezésében segédkezett. 

Margit sok szülőföldjéről hozott divatot és szokást is meghonosított a skót udvarban. A művészet és az oktatás patrónusa lett. Különösen jelentős volt karitatív tevékenysége. Sok, szegényeket gondozó, intézményt rendszeresen támogatott és meglátogatott. Nagyobb ünnepeken több száz szegényt látott vendégül az udvarban. Életrajzában ez áll: ,,Malcolm király a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki még nemesebb volt bölcsességében és jámborságában.. …hatására a király elhagyta vad szokásait... Egész környezete megváltozott Margit körül... Előtte többé egy durva szót ki nem ejtettek.” Érdekesség, hogy ő maga és nem a király hívja össze az egyházi zsinatot, ahol teológiai kérdésekben is érvel, és állást foglal. Nézeteit mindig a könyörületesség és a szeretet elvei alapján alkotja. 

Margit férje, Malcolm és fia Edward, a trónörökös 1093. november 13-án, egyazon, az angol William Rufus ellen vívott csatában vesztik életüket. Margit a szomorú eseményre rá három nappal, Edinburghban halt meg, 48 éves korában. Dunfermline-ben, az általa alapított apátságban temették el, ahol síremlékének egyes elemei ma is láthatók. A testét, valamint férje földi maradványait is a skót reformáció elől Spanyolországba, a Madridhoz közeli Escorialba menekítették. Fejereklyéjét a jezsuiták őrizték a douai apátságban. IV. Ince pápa 1251-ben avatta szentté, 1673-tól Skócia patrónusa. 

A szentté avatásáról szóló legenda szerint, amikor felnyitották a sírt, és a maradványokat egy ezüst ravatalra helyezték, hogy a templom szentélyébe vigyék át, a menet Malcolm király sírboltja előtt haladt el. Ekkor meg kellett állniuk, mert az ereklyét vivők nem tudtak továbbmenni. Egy öregember azt tanácsolta, hogy emeljék ki Malcolm csontjait is, és helyezzék oda Margit mellé. Mikor ez megtörtént, folytathatták útjukat. Margit életében megszelídítette, halálában pedig a szentségben maga mellé vette Malcolmot. Margitot a mai napig nagy tisztelet övezi Skóciában. Ő Skócia védőszentje. Az étkezések utáni imát, ma is Szent Margit áldásnak nevezik, a háziszövés, a sokszínű tartan is az ő nevéhez kapcsolódik. 

Margit három fia Edgár, Dávid és Alexander egymást követően skót királyok lettek. Edmund és Ethelred száműzetésbe kényszerültek. Mathilda, I. Henriknek lett a felesége, ezáltal Margit minden angol királynő anyja is lett. Az ő lányuk, szintén Mathilda, első férje után német római császárné, majd angol királynő és második férjével a híres Plantagenet-dinasztia megalapítója. Edgár és Dávid tovább vitték édesanyjuk értékrendjét mind az uralkodói elveiket illetően, mind az egyházhoz való viszonyukban. Két fiát, Dávidot és Kálmánt szintén szentté avatta a katolikus egyház. 

Skóciai Szent Margit élete és egyénisége nagyban hasonlít Árpád-házi Szent Margitéra. Skóciai Szent Margit csak vonakodva, családjának unszolására megy férjhez, de ő is a béke megteremtője. Kibékíti a keltákat Európával, valamint férjét az őt korábban csak „véreskezűnek” nevező alattvalóival. Érdemes megjegyezni még egy párhuzamot: Szent György az, aki a kelta-ír rokonságot védelmezi, és Skóciai Szent Margit az a magyar származású szent, aki szintén nagy hatást gyakorol kelta rokonainkra. 

Az Óbányai-völgy bejáratánál, a hegy tetején kereszttel jelzett helyen találhatók a Réka-vár romjai. A várat Skóciai Szent Margit szülőhelyeként tartja számon a két nemzet. A községtől nyugatra a Halász-patak (vagy a nép nyelvén Rák-patak) mellett, a 70 m magas Várhegy lapos tetején találhatók a nádasdi vár maradványai. A szakemberek szerint kb. 200 m hosszú, 36 m széles várudvart terméskőből rakott 3 m vastag fal övezte, ennek maradványai egyes szakaszokon kb. 1 m magasságban ma is megvannak. A feltárás során egy kör alapú torony és valószínűleg az őrség épületének maradványaira bukkantak. A várudvar középső részét egy épületsor zárta le, amely mögött a külső vár oldalán egy 10 m széles árok húzódott. Az épületsor feltehetően egyszintes és fazsindelyes volt. Ezen a részen előkerültek egy többszintes toronyépület maradványai is. A vár keletkezésének pontos ideje egyelőre vitatott. A feltételezések szerint illír vagy kelta eredetű, illetve IX. századi frank építkezés. II. András pécsi püspöknek 1235-ben kiadott adománylevelében „terra bissenorum de Nadasd”, mint a nádasdi britek földjével határos bizonyos földet adományoz a káptalan számára. J. Abbot angol történész leírása szerint 1022-ben Szent István korában két angol herceg jött Magyarországra, akik a királyi udvarba kerültek. Később a király egyikükhöz, Edvardhoz adta feleségül egyik leányát. A Szentek legendájában olvasható, hogy a király leányának, Agathának házasságából született Szent Margit, Skócia királynője, kinek szülőhelye feltehetően a nádasdi vár lehetett.

Hatodik érzék és intuíció

Valóban létezik az emberben a belső hang, az intuíció, amely segít a helyes irányba terelni a szertefutó gondolatokat…?

Ösztönös antennák, hatodik érzék, beleérzés, intuíció; bárhogy nevezzük is, sokkal többször támaszkodunk az intuíciónkra, semmint gondolnánk. Ugyanakkor némi ellentmondásként: az intuíció a latin „intueri” szóból ered, ami annyi jelent, hogy figyelmesen vizsgálni, gondosan megfontolni valamit. Ez a jelentés pedig ellentmond a fogalom jelenlegi értelmezési tartományának. 

Az intuíció lényegében nem más, mint a merev egyoldalúság ellensúlya. Mert ha kizárólag csak az általunk ismert utat követjük, azt, amelyik számunkra „ésszerűnek” tűnik, csak a saját szárnyainkat nyesegetjük. Úgy élünk, hogy logikus sorrendben elemezzük a valami mellett és ellen szóló érveket, amelyek aztán majd csak elvezetnek valamilyen eredményre. Ennek a gyakorlatnak az a veszélye, hogy csökkenti a spontaneitást, és megnyirbálja döntési helyzetben a tényezők együttes figyelembe vételének képességét. 

Az intuíció szélesebb horizontot tár fel; a korábbinál fogékonyabbá, befogadóbbá tesz, és ezzel egyidejűleg lehetővé teszi, hogy ismét arra koncentráljunk, amilyenek valójában vagyunk. Szorosabbá teszi a kapcsolatunkat a belső énünkkel, ítélőképességünket javítja, amikor különbséget kell tennünk a látszólag számunkra helyes és helytelen tényezők között. 

Konklúzió szintjén: intuíció tehát, vagy a józanész? Mit helyezzünk előtérbe? A válasz: a kettőt, együtt. Helyzettől, szituációtól függően. A kreativitás, az eredményesség eléréséhez nem a „kötelező szellemi minta” feltétlen követése az üdvözítő út. Ha az alkotó elmék kizárólagosan az ismert utat járták volna, az megakadályozta volna őket abban, hogy valami merőben újat, mást hozzanak létre. Ezért is kerül manapság egyre inkább előtérbe a kreatív gondolkodás igénye és támogatása. Avagy hogy is vélekedett mindezzel kapcsolatban Albert Einstein? „Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja…” 

Végkövetkeztetések helyett: maradjunk ennyiben.

Boldog Gizella kiralyné

Az első magyar királyné (984 körül – Passau, 1059. május 7.)

      I. Szent István király és Gizella királyné szobra a veszprémi vársétányon  (Ispánky József, 1938)

I. István felesége, az első magyar királyné. II. Civakodó Henrik bajor herceg és Burgundi Gizella leánya, II. Henrik német–római császár húga, aki a „magyarországi” melléknevet kapta az egyháztörténetben, lévén ugyanis ő lett Szent István király felesége, s így Magyarország első keresztény királynéja.

Gizella a gandersheimi zárdában tanult, ahol 995-ben érte őt a hír, hogy Géza nagyfejedelem megkérte a kezét fia, Vajk, a későbbiekben már István számára. E frigy kialakulását Szent Adalbert prágai és Szent Wolfgang regensburgi püspök is támogatta, mert magyarországi hittérítésük eredményeinek előmozdítását látták benne. Az esküvőt 996-ban német földön tartották, majd Gizella követte férjét új hazájába. Gizellára, mint királynéra szállt a fejedelemasszonyok régi szálláshelye, Veszprém.

Gizella fontos szerepet vállalt a kereszténység magyarországi terjesztésében, számos ajándékot adott különböző templomoknak.Legfontosabb munkája nyilvánvalóan azonban a magyar koronázási palást, amelyet felirata szerint 1031-ben készíttetett a székesfehérvári Nagyboldogasszony koronázó templomnak. Ez a palást bizánci szövetből készült, amely az újabb vizsgálatok szerint eredetileg zöld színű volt piros mintával, ezt négy sávban aranyhímzés borította. Ezen szerepelnek István király, Imre herceg és Gizella királyné, akiknek ez az egyetlen – hímzés formájában – fennmaradt korabeli ábrázolása. Ezen túlmenően a királyné készített oltárterítőket és templomi szertartási tárgyakat is. Szent István alapító társa volt az óbudai Szent Péter és Pál főtemplom, az esztergomi és somlyóvásárhelyi kolostorok létrehozásában.

A királyi párnak két fia született, Ottó és Imre. Csak Imre herceg érte meg a felnőttkort, de egy vadkanvadászat során meghalt 1031-ben.

Gizella életéről Szent István halála után több hagyomány maradt fenn. István halála után Orseolo Péter, majd Aba Sámuel uralkodása alatt méltatlanul bántak vele. Aba Sámuel halála után visszatért Bajorországba, ahol a niedernburgi Szent Kereszt és Pantaleon apácakolostorba lépett be, amelynek később főnökasszonya lett. Ennek egyik szép emléke Gizella királyné apátnőként használt keresztje, az ún. Gizella-kereszt, amelyet Münchenben őriznek. Ily módon tehát Passauban úgy tudják, hogy az ottani niedernburgi monostor apátnőjeként halt meg, sírkövén a „Gisyla abbatissa 1095” felirat olvasható, amely azonban – talán elírás révén került oda így az évszám – aligha jelölheti Gizella királyné halálának évét. Egy másik hagyomány szerint Veszprémben halt meg 1043 után, és ott is temették el. 

A rejtélyek ellenére Gizella királyné sírja Passauban búcsújáró hely, ugyanakkor boldoggá csupán 1975-ben avatták.