2015. május 29., péntek

Fedák Sári (60 éve, 1955. május 25-én hunyt el)

60 éve, 1955. május 25-én hunyt el Fedák Sári

Prológus

Kontra, szubkontra, rekontra, mórkontra, Fedák Sári. A legnagyobb ütés a rablóultiban. És minden idők egyik legismertebb és legsikeresebb magyar színművésznője.

A definícióigényű fogalommagyarázatok szerint a primadonna az operettek első énekesnője, aki megjelenésével és hangjával vezető helyet foglal el egy adott együttesben. E meghatározást az eltelt évtizedek egyéb megfigyelésekkel is gyarapították. E szereptípushoz tartozott némi „állandó eszköztár”; például a mérhetetlen becs- és szereplési vágy. Mindez (is) volt Fedák Sári, akire a fent felsoroltak teljes mértékben igaznak bizonyultak. És akinek végül minden sikerült. Sztárgázsit kapott, címoldalon szerepelt, mindenki csodálta. Váltogatta a színházakat, a direktorok mégis megbocsátottak neki. Szükségük volt a korszak legnagyobb primadonnájára. A politikával azonban soha nem volt szerencséje; ennek nyomán aztán élete más mederbe, a kiszolgáltatottságba váltott. 1946 utáni utolsó évtizedéről, erkölcsi és egzisztenciális megsemmisítéséről pedig a magyar közvélemény évtizedekig szinte mit sem tudott. De egyelőre maradjunk annyiban: Fedák Sári a 20. század első évtizedeinek mégiscsak egyik legragyogóbb színházi csillaga volt. 




Mítosza 

Jóval a színésznő halála után is sokan emlékeznek arra az asszonyra, aki a huszadik század elején a legendás magyar operettek első számú primadonnája volt. Különös titka volt Fedák Sárinak; úgy lett ő a legnagyobb, hogy nem volt igazán szép, csak bájos, és nem tudott igazán jól énekelni sem. Soha nem kiváló képességeit emlegetik, hanem belső ragyogását. Ady Endre alkalmi verset írt a huszonkét éves Fedák Sárihoz, majd a Nagyváradi Naplóban meg is írta (1902), hogy „ez a lány valaki, egyéniség, eredetiség és erő. Az ellenségeinek gyűlölete bizonyítja ezt legjobban, na, meg hát ő maga! Benne van a hivatottságnak, büszkeségnek, erőnek, egészségnek, bájnak, fiatalságnak a csodálatos harmóniája. Vakítóan intelligens és merész. Sóhaja, beszélő mozdulatai, kacagása, szerelmes búgása, dévajsága mind a filozófusra vall, aki egyéniségének morzsáival el tudja ragadni a közönségeseket, ám azokat hódítja meg csak igazán, akik ezt az érdekes és értékes egyéniséget teljes pompájában meg tudják látni és érteni. Ma Fedák Sárit rettenetesen gyűlölik, s fanatikusan imádják.” 
Fedák elsősorban extravaganciájával, kisugárzásával és a belőle áradó életerővel hódított. Többek között olyan írók rajongtak érte, mint Ady Endre, Németh László vagy Móricz Zsigmond. Németh László így írt Fedák Sáriról: „Íme a Magyar Operett. Egy asszony, aki nagy egyéniség, s amellett elég ripacsirta, hogy jól tudta érezni magát, sőt hitt is ebben a flitteres, nagyherceges operettvilágban. Asszonynak kellett lennie, mert férfiból elképzelhetetlen ez az öntvény. Akinek ekkora emberi súlya van, ha férfi, más pályát keres. (...) Fedákban ezt imádta a közönség, amely az ő kótákkal packázó hangjában, áradó jókedvében, hars önbizalmában nemcsak operettet kapott, de különös, nyers ízzel kapta a maga életkedvét...” 

Életpályája 

Fedák Sári a mai Kárpátaljához tartozó Beregszászban született 1879. október 26-án (ottani emléktábláját, Tóth Emőke alkotását 2000-ben leplezték le). Szülei tiltakozása ellenére jelentkezett a színi pályára; 1899-ben végezte el Rákosi Szidi színiiskoláját, ’s előbb a Népszínház tagja lett, majd kisebb kitérők után az 1903-ban megnyíló Beöthy László-féle Király Színházban kötött ki. Erős színpadi jelenléte által új színt hozott az operett műfajába, a temperamentumos, talpraesett nő megtestesítőjét. Elsöprő sikert aratott Huszka Jenő Bob hercegében, majd Kacsóh Pongrác személyére írt János vitézében; ez utóbbiban saját maga tervezte jelmezben játszotta Kukorica Jancsit. A daljáték hatszáznyolcvankilenc előadása közül ötszázhetvennégyben lépett színpadra. Extravaganciája párját ritkította; övé volt az egyik első automobil Budapesten, amelyet saját maga vezetett – majd végül édesapjának, Bereg vármegye tisztifőorvosának ajándékozott. 

A hat nyelven beszélő sztár évekig Berlinben, Bécsben, Londonban, Párizsban és az Egyesült Államokban lépett fel. Németországban a nagy színházújító, Max Reinhardt társulatában játszott, aki hosszú távú szerződést is ajánlott a néhány hónap alatt németül kiválóan, szinte akcentus nélkül megtanuló színésznőnek. Fedák azonban nem maradt; hazatérve prózai darabokban is játszott. 1919-ben a Tanácsköztársaság lelkes hívének mutatkozott, emiatt Bécsújhelyen börtönbe került. 1922-ben több évi együttélés után ment feleségül a drámaíró Molnár Ferenchez, a viharos házasság három év után bomlott fel, amikor a drámaíró beleszeretett Darvas Lilibe (a fáma szerint ezt az élethelyzetet örökíti meg Molnár Ferenc Üvegcipő című darabja). Ezt követően Fedák Az ötszáz éves magyar dal című előadóestjével itthon és külföldön egyaránt előadásokat vállalt. 
Fedák Sárinak azonban nemcsak sikerekben és rajongói szeretetben volt része, hanem harcokban és kudarcokban is. Pályáját végigkísérték a primadonnaháborúk; az indulásnál például az általa példaképnek tekintett Küry Klárával, a későbbiekben a feltörekvő fiatal szubrettel, Honthy Hannával – de élete utolsó évtizedét szemügyre véve ezek csupán a jelentéktelenebb életepizódok közé tartoznak. A legnagyobb harc a második világháborút követte. 
A művésznőt 1946-ban a népbíróság koholt vádak alapján, háborús bűnösként, „nép- és demokráciaellenes hírverés” vádjával egy év börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte, és eltiltották foglalkozása budapesti gyakorlásától. Fedák szabadulása után visszavonultan élt Nyáregyházán, és hiába hívták, színpadra nem lépett többé. Internálásban töltötte élete utolsó évtizedét a kor zseniális színésznője, akivel végül egy infarktus végzett; 1955. május 25-én hunyt el Budapesten. Halálhíréről pár soros hír jelent csupán meg. 

Emlékiratai 

S hogy „ki is volt” az igazi Fedák Sári? Erre idézzük meg emlékiratait, amelyekben ő maga felel a feltett kérdésre. 
Fedák Sári életéről először 1928-ban vallott írásban – ekkor került megjelentetésre Útközben című műve, két kötetben, sorszámozott módozatban. „Lehet, hogy majd egyszer folytatom” – ezzel a mondattal zárta emlékiratainak Szőllősi Zsigmond általi kiadását. A folytatás, a „második kötet” „A te csak most aludjál, Liliom...” címmel több mint negyed évszázadra rá, 1950-ben és az azt követő években keletkezett, de csupán a 2009-es könyvhétre jelent meg. (A cím Molnár Ferenc Liliomából való, Julika halk elköszönése kedvesétől; de egyben halhatatlan utalás is a soha nem feledett élettársra és partnerre, Molnár Ferencre.) Az akkor hetven éves művésznő a két világháború közötti, valamint az azt követő, eseményekben jó és rossz értelemben is gazdag évekről vall a maga szuggesztív, meglepően őszinte, elegáns, csipkelődő humorú, fanyar stílusában. Külön érdekesség, hogy sikerei mellett ír élete legnyomasztóbb korszakáról, a börtönben töltött időszakról is, majd szabadulása utáni életéről, internálásáról, a pályájától való eltiltástól, amelyek során végül lejegyezte emlékiratai zárókötetének nagy részét is. A memoár mindemellett sajátos tablóját adja a korabeli Magyarország kulturális és társadalmi életének egyaránt. 

Epilógus 

A huszadik század első felében élt színészóriások egyike volt tehát Fedák Sári, akinek neve, alakja mára fogalommá lett a magyar kultúrtörténetben. Róla írta Jászai Mari azt, hogy „mikor megjelent a színpadon, győzött. Egészen megnőtt körülötte minden. Fensőbbséges, hódolatot parancsoló asszony állt előttem.” Blaha Lujza pedig ekképp értékelte színpadi teljesítményét: „...olyan zseniális művésznő, amilyen csak ritkán terem a világra.” 

Az operettprimadonna Zsazsa, teljes nevén Fedák Sarolta Klára Mária Beregszászból, aki a Farkasréti temető 28/1-1-35 parcellájában nyugszik szüleivel és fivérével együtt, a könnyű műfaj feledhetetlen sztárjaként lett szerves részévé a magyar színházi kultúrának. 

Ady Endre: 
Fedák Sári 

Ez a leány a nagy mindennek 
Remekbe termett, kicsi mása, 
A hódító, tüzes, pogány vér 
Gyönyörű és szent lázadása. 
Ez a leány gyönyörűséges ember, 
Szilaj vággyal, vad szerelemmel. 
Nem értitek? Jól van: ne tessék!... 
Ez a leány tökéletesség! 

Ez a leány tökéletesség, 
Ez a leány a szebbik élet, 
Ez a leány szomorú vígság, 
Ez a leány csak idetévedt. 
Körülte sír, suhogva, szállva, 
Heinének s Offenbachnak árnya. 
Mennyit fog még sírni, bűnhődni, 
Mert szebb és különb, mint a többi.