Édes Gergely református lelkész és költő kapcsán a tavalyi évben már jelent meg egy publikáció az elfeledett mesterkedő életéről és munkásságáról:
Édes Gergely, az elfeledett mesterkedő
http://csehgizella.blogspot.hu/2016/06/edes-gergely-az-elfeledett-mesterkedo.html
Ehhez kapcsolódik a nemrég fellelt közlemény, amely Édes Gergely 1846. október 20-án bekövetkezett haláláról számol be. A híradást a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap hatodik évfolyamának 45. száma közölte 1847. november hetedikén, az 1226-1227. oldalon (szerkesztő–kiadók: Székács József és Török Pál). A közleményt változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük.
"VEGYES KÖZLEMÉNYEK.
Belföld:
Halálozás. F. évi oct. 20-ikán végzé Édes Gergely, az agg költő, volt nagy-kinyisi, csóri, nagy-vásonkői, litéri, henyei, kupi és végre pápa-dereskei lelkész, 53 évig papi hivatalban, most másfél év óta Édes Albert idősb fiánál nyugalomban töltött ’s nyolczvanöt esztendő terhei alól nyolc héti betegséggel feloldozott munkás életét. Igen! mert ágyba rogytáig, melly aug. 28-ikán történt, szünetlenül írt és olvasott, még pedig pápaszem nélkül. Munkásságának eredménye 14 darab írott versezete maradt, melly ha nem egészen versenyezhet is a’ jelenkor szüleményeivel, de a’ magyar nyelvnek sok szép eredeti kincsével bir. A’mint az egyik szónok B. J. felőle helyesen jegyzé meg: bányász–csákány, mit nem czifraságáról, hanem erejéről lehet megítélni. Egy volt ő a’ legbuzgóbb hazafiak közől, ’s hozzá hasonlót század sem szűl. Öreg napjaiban semmin sem szomorodott meg annyira, mint ha magyar ajkakról idegen nyelv dicséretét hallá; semmi sem tűzelé nagyobb haragra, mint ha a’ magyart idegen nyelvnek utána soroztatni hallá. Illyenkor fölhevülésének egész rohama tört ki. Semmi sem is örvendezteté inkább, mint ha előtte nemzeti nyelvünk magasztaltatott ’s emelkedése hirdettetett. Ez volt az egyedüli tárgy, mellyel leglankadtabb kedélyét is föl lehete villanyozni. Midőn István főhercz. Kedves-emlékü körutját Miskolczon keresztül tevé, már akkor az ősz nyelvbajnok az ágyat nyomta, beszéde egy, torkán támadt daganat miatt nem volt érthető. De a’ mint elmondatott előtte a’ kedves hir, mily tiszta magyarsággal ’s a’ magyar szóhoz milly igen illő férfias hangejtéssel beszélt légyen, és a’ szinház alapja letételénél röviden is milly nemzetileg fejezé ki magát a’ főherczeg: a’ betegnek agg arczán angyali magasztaltság volt látható, száraz szemei könybe merültek, kebléből az öröm zokogva fakadozott, mindkét kezét égre emelve nagy erőködéssel kiálta: Hála Istennek, hogy meg nem haltam, míg ezt megértem! Porai a’ tisza-tarjáni sírkertben, a’ boldogultat ismert és szeretett lelkész- ’s tanító-urakból alakult éneklő kar kíséretében, octob. 22-ikén tetettek le. Szónokoltak felette a’ sírnál Tesséni István oktató, – az egyházban Prágay Lajos keszi, Bodog János csáti lelkészek. A’ szónoklatok a’ boldogult emlékére ki fognak nyomatni. Életrajza, mit maga megírt, szinte rövid időn nyomtatás alá kerülend.” *
"VEGYES KÖZLEMÉNYEK.
Belföld:
Halálozás. F. évi oct. 20-ikán végzé Édes Gergely, az agg költő, volt nagy-kinyisi, csóri, nagy-vásonkői, litéri, henyei, kupi és végre pápa-dereskei lelkész, 53 évig papi hivatalban, most másfél év óta Édes Albert idősb fiánál nyugalomban töltött ’s nyolczvanöt esztendő terhei alól nyolc héti betegséggel feloldozott munkás életét. Igen! mert ágyba rogytáig, melly aug. 28-ikán történt, szünetlenül írt és olvasott, még pedig pápaszem nélkül. Munkásságának eredménye 14 darab írott versezete maradt, melly ha nem egészen versenyezhet is a’ jelenkor szüleményeivel, de a’ magyar nyelvnek sok szép eredeti kincsével bir. A’mint az egyik szónok B. J. felőle helyesen jegyzé meg: bányász–csákány, mit nem czifraságáról, hanem erejéről lehet megítélni. Egy volt ő a’ legbuzgóbb hazafiak közől, ’s hozzá hasonlót század sem szűl. Öreg napjaiban semmin sem szomorodott meg annyira, mint ha magyar ajkakról idegen nyelv dicséretét hallá; semmi sem tűzelé nagyobb haragra, mint ha a’ magyart idegen nyelvnek utána soroztatni hallá. Illyenkor fölhevülésének egész rohama tört ki. Semmi sem is örvendezteté inkább, mint ha előtte nemzeti nyelvünk magasztaltatott ’s emelkedése hirdettetett. Ez volt az egyedüli tárgy, mellyel leglankadtabb kedélyét is föl lehete villanyozni. Midőn István főhercz. Kedves-emlékü körutját Miskolczon keresztül tevé, már akkor az ősz nyelvbajnok az ágyat nyomta, beszéde egy, torkán támadt daganat miatt nem volt érthető. De a’ mint elmondatott előtte a’ kedves hir, mily tiszta magyarsággal ’s a’ magyar szóhoz milly igen illő férfias hangejtéssel beszélt légyen, és a’ szinház alapja letételénél röviden is milly nemzetileg fejezé ki magát a’ főherczeg: a’ betegnek agg arczán angyali magasztaltság volt látható, száraz szemei könybe merültek, kebléből az öröm zokogva fakadozott, mindkét kezét égre emelve nagy erőködéssel kiálta: Hála Istennek, hogy meg nem haltam, míg ezt megértem! Porai a’ tisza-tarjáni sírkertben, a’ boldogultat ismert és szeretett lelkész- ’s tanító-urakból alakult éneklő kar kíséretében, octob. 22-ikén tetettek le. Szónokoltak felette a’ sírnál Tesséni István oktató, – az egyházban Prágay Lajos keszi, Bodog János csáti lelkészek. A’ szónoklatok a’ boldogult emlékére ki fognak nyomatni. Életrajza, mit maga megírt, szinte rövid időn nyomtatás alá kerülend.” *
_________________________________________
* Szerző nélkül megjelent közlemény
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése