2016. augusztus 11., csütörtök

Árpád-házi Szent Erzsébet

Magyarországi, Árpád-házi, Thüringiai, Marburgi Szent Erzsébet (1207–1231) – a legismertebb magyar szentünk világszerte.



Mivel rövid élete nagy részét Németországban, Thüringiában élte le, rajtunk, magyarokon kívül sajátjuknak érzik a németek is, de nagy tiszteletnek örvend számos más országban is. A 2007-es esztendő Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója volt, ennek tiszteletére a magyar katolikus egyház jubileumi évet hirdetett, és számos magyarországi, külföldi és nemzetközi rendezvényen emlékeztek meg az Árpád-ház e női sarjáról. 

Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben, a legnagyobb valószínűség szerint Sárospatakon, harmadik gyermekként született II. András király első, Merániai Gertrúddal kötött házasságából. (A születési hely kérdése teljes biztonsággal azonban még nem tisztázott, Pozsony és Óbuda is a lehetséges születési helyek között szerepel.)

Elsőszülött nővére, Mária II. János bolgár cár felesége lett. Bátyja, IV. Béla király, a „második honalapító” a konstantinápolyi Laszkarisz Máriát vette feleségül. Öccse, Kálmán pedig Halics királya és Horvátország hercegeként a krakkói Boldog Saloméval kötött házasságot. Gertrudis erőszakos halála után András király még két házasságot kötött, melyekből Erzsébetnek több féltestvére született. Jolanthe de Courtenay-től Jolanta, Estei Beatrixtől pedig (Utószülött) István, III. András király apja.

Erzsébet alig töltötte be negyedik életévét, amikor I. Hermann thüringiai őrgróf elsőszülött fia, Hermann számára megkérte a magyar királylány kezét. Ebben a korban megszokott dolognak számított, hogy az idegen földről érkezett menyasszony jövendő férjével együtt nevelkedett fel, így ismerkedve meg új hazája nyelvével, vőlegénye rokonságával, tisztségviselőivel és udvari szokásaival. Az ifjú gróf szülei, Hermann gróf és Zsófia grófnő e házasságtól sokat vártak, és reményük igazolását látták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Az ifjú Hermann azonban 1216-ban hirtelen elhunyt, ekkor Erzsébetet el akarták távolítani az udvarból. A tartománygróf azonban másodszülött fiával, Lajossal jegyezte el újra.

A menyegzőt 1221-ben tartották, egyesek szerint a pesti plébánián, a mai Erzsébet híd mellett elterülő belvárosi plébániatemplom akkori épületében. A kor szokásjogától való abszolút eltérésként Lajost és Erzsébetet valódi szeretet kötötte össze; ezért a férj valódi megértéssel fogadta Erzsébet élénk temperamentumát, bőkezű adakozását a szegényeknek, az éhezőknek és a rászorultaknak. Három gyermekük született; Hermann 1223-ban, Zsófia 1224-ben, Gertrúd 1225-ben, ő később premontrei kanonoknő lett. 1227-ben azonban Erzsébet férje, Lajos II. Frigyes szentföldi keresztes háborújába indult, de Otrantóban, pestisjárványban 1227. szeptember 11-én elhunyt.

Férje halála után a wartburgi várban férje rokonai meglehetős ellenszenvvel bántak Erzsébettel, ekkor történhetett a rózsacsoda is, amely szerint a szegényeknek elrejtett kenyér a kötényében rózsákká változott (amely azóta is állandó attribútuma). Erzsébetnek gyermekeivel el kellett menekülnie Wartburgból Eisenachba, ahol azonban csak istállóban húzhatta meg magát. Utóbb a kitzingeni apácakolostorba fogadták be, mígnem a pottensteini várban biztosítottak neki szállást, sőt II. Frigyes meg akarta kérni a kezét. Férjének a Szentföldről visszatért lovagtársai ezután elérték, hogy Erzsébet visszatérhetett Wartburgba. Gyóntatója Marburgi Konrád lett, s úgy tűnik, az ő unszolására költözött végül Erzsébet Marburgba, ahol „lelkiatyja” kegyetlen aszkézisre kényszerítette. Ez az önsanyargatás aláásta egészségét és megbetegedve hunyt el 1231-ben.

Ámde marburgi sírjánál rövid időn belül 58 csodát jegyeztek fel, ezért IX. Gergely pápa hamarosan megindította a szentté avatási eljárást, és már 1235. május 26-án kibocsátott bullájával szentté is avatta Erzsébetet, még atyja, II. András király életében.

Sírja fölé 1236 májusában gótikus templomot építettek, amikor is mintegy száz püspök és érsek jelenlétében Szent Erzsébetet új sírhelyre helyezték. Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, mégpedig november 19-ére, Erzsébet temetésének napjára. 1969-ben ünnepét visszahelyezték november 17-ére, halálának időpontjára. 

De mindezeken túlmenően Erzsébet léte és tevékenysége miben is jelentett újat és korszakalkotót, amely által a legismertebb magyar szentünkké válhatott világszerte? Erzsébet, Thüringia őrgrófjának felesége, minden aszkézisén és jótékony tevékenységén túlmenően követendő példát is adott és jelentett; szakított a női szentség addig uralkodó modelljével, amely a szüzességet helyezte előtérbe. Feleségként és anyaként szállt szembe férje családjával, akik korlátozni akarták a szegények segítésében. Ez a példa vonzotta mindenekelőtt a kor nemesi és királyi családjainak asszonyait. Elsősorban természetesen az Árpád-ház nőtagjai követték legnagyobb számban és legnagyobb meggyőződéssel ezt az új modellt, de példája szinte az egész korabeli Európára kihatott. 

Erzsébetet már a XIII. században az Árpád-házi dinasztia „legnagyobb” szentjének tekintették, és néhány hercegnő a ferences harmadrend képviselőjeként, „Szent Erzsébet leányaként” élte le életét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése