Édes Gergely, az elfeledett mesterkedő

„A köznép nyelvét őrizd, ha azt akarod, hogy az egész nemzet éljen. A nemzetet a nyelv teszi, a nyelv a nemzet lelke. – Nem csinosítani vagy javítani kell a nyelvet, mely az egész köznépé, mert ezzel romlását dolgoznánk, hanem őrzeni és önnön valóságában megtartani.”

Az idézet szerzője a magyar művelődéstörténet 1763. január 24-én született érdekes, az utókor által méltatlanul elfeledett alkotó egyénisége, Édes Gergely. A Komárom(1) melletti Madar(2) községben, kisbirtokos család hatodik gyermekeként látta meg a napvilágot. Későbbi, Édes Gergely életének rövid kivonása című életrajzi eposzában (1826) a következőképpen ír: „A születésemnek kedves helye volt Madar, a melly´ / Révi-Komáromtól négy rövid óra gyalog. / Révi-Komárom esik nap-enyészeti tájra Madartól / ’S révi Komáromtól nyári Keletre Madar. / Éjszakról erdők ’s szőlőhegyek’ alja keríti; / Délre mezőt szemlél a ’Duna’ partja felé / És hegyeket mellyek kékellenek a ’Duna’ déli / Partja fölött Almás ’s Neszmely’ irányja között. / Marczelháza, Hetény, Szentpéter, Perbete, Radvány, / Virt, Bátorkeszi, Mocs, közbe szorítja körűl…”(3)

Kétéves volt, amikor édesanyja, Kun Anna, hetedik gyermekének világra hozatala közben életét vesztette. Apja, Édes Ferenc rövidesen újra megnősült. Gergely 1776-ben a sárospataki kollégium, majd három évi pataki tartózkodás után a debreceni kollégium diákja lett. Debrecenben dédelgetett költői álmai nem váltak valóra, s ezért még ugyanebben az esztendőben, 1779-ben visszautazott Sárospatakra, hogy ott folytassa tanulmányait. Nagy hatást gyakoroltak rá itteni oktatói, akik közül – az őt gyermekként a szülői házból magával vivő – Kereskényi Gábort, valamint Őri Fülöp Gábort, Rozgonyi Józsefet (a poétika tanárát), Szilágyi Sámuelt, Szombathi Jánost és Szentgyörgyi Istvánt emlegette szeretettel. Édes Gergely Élet-Ìrása 1829-ben című életrajzi eposzában így emlékezik Sárospatakra való visszakerüléséről és ottani élményeiről: „Én is azért kezdék kéredzeni-vissza Patakra / Hogy tudományomat ott még magasabbra vigyem. / Ott pedig egy végbenn egy évenn túl mulatót már / Meg ez előtt nem-vólt viszsza fogadni szokás. / Én bíztam még is szeretett Profeszszoraim hoz / Minthogy aző kebelek sem vala tőlem űres. / Ott a’ Szent írást magyarázó Doktor őlégszer / ŐRI, nem átallott állani szóba velem. / Néha SZILÁGYI viszont önnön házához-is intvénn / Szinte nem eggyszer adótt tréfa beszédet elé. / SZOMBATI még tollát sem restellé főlemelni / Könnyűded Músám’ holmi hibája körűl. / És ki jegyezni nekem mind a’ miket ekkorig a’ szép / Hangbann költőink’ tolla hibázva talált. / Mellyel előre sok olly botlástól mente-meg a’ melly / Tiszta fület méltánn sérteni fogna ma-is. / És az öreg Szentgyörgyi viszont atya módra szeretvénn / Szinte fiam-névvel toldani szokta nevem’.”(4)

Szűkös anyagi helyzetére való tekintettel azonban rövidesen újra odahagyta Patakot és Sátoraljaújhelybe ment, hogy a vármegyénél másolással keresse meg kenyerét. Addigi tanulmányait édesapja támogatta, ő azonban 1787-ben elhunyt. Anyagi forrásai elapadván Édes Gergely hazatért, s elfogadta a Hetény(5) község által felajánlott rektori állást, amelyet még ugyanebben az évben tavasszal el is foglalt. 1788-ban aztán tovább ment Martosra(6), hogy a jegyzőséggel és segédmérnökséggel egybekötött rektori állást átvegye. 1790-ben aztán, tanulmányai befejezése céljából, visszatért Sárospatakra. A fegyelmet mindössze fél esztendeig bírta, s még abban az évben elfogadta a mezőszántói rektori állást. Itt írta meg élete első önálló munkáját, a Természet könyve, avagy a természetből kimerített becses halhatatlanság című antropológiai és lélektani elmélkedéseket tartalmazó tankölteményét, amelyben a korszerű természettudományt népszerűsítette (Kassa, 1793). A Mezőszántón töltött két év alatt szeretett volna annyi pénzt összegyűjteni, hogy tanulmányait külhoni egyetemen folytathassa. Ez a vágya azonban nem teljesült, s éppen ezért 1793-ban elfogadta Nagykinizs község megüresedett lelkészi állását. Innen írt először 1794 nyarán Kazinczy Ferencnek, s maradt vele levelezés általi kapcsolatban haláláig.(7)

Költőnk 1797 elején hazautazott Madarra, és lemondott csekély atyai örökségéről. Ezt követően bejárta a Dunántúl nagy részét, s elhatározta, hogy a Balaton-felvidéken keres magának lelkészi hivatalt. Először Veszprémben volt káplán, majd ugyanezen év végén megválasztották Nagyvázsony község rendes lelkészének. E helyütt négy évet töltött, majd 1801–1806 között a Fejér megyei Csóron teljesített szolgálatot. Itt vette feleségül Szászi Katalint, házasságukból hét gyermek született. 1807-ben már a Veszprém megyei Litéren élt, ahol ugyancsak négy esztendőt töltött. Ezt követően újból visszatért Csórra, amelyet 1813-ban Balatonhenyével cserélt fel. 1816-ban már Pápán találjuk, és állás híján Horatius összes költeményét fordította le magyar nyelvre. 1817-ben aztán (ugyancsak a Veszprém megyei) Kupon sikerült a lelkészi állást elnyernie. Tizenhat esztendei ténykedés után 1833-ban Pápaderecskére került, ahol tizenhárom esztendeig szolgált.(8) 1846-ban nyugalomba vonult, és idős napjaira Albert fiához Tiszatarjánba húzódott vissza kipihenni élete fáradalmait.(9) Ott hunyt el 1847. október 20-án. A református eklézsia halottas tabellájának 1847. évi 26. bejegyzése alapján halálának oka: „Halálos betegsége: öregsége erőtlenségétől meggyőzetve nyolcheti betegség”.10) Már életében, 1846-ban megírta saját Sírversét, a következő szöveggel: 

„Imhol, az a kivel a Múzsák és Kellemek együtt / Nyájaskodtak szebb élte napjaiban, / Édes Gergely már itt nyugszik sírja porában, / Melybe leszállt nyolcvant már mikor évre haladt. Ő Madaron született s Patakon növelé tudományát, / Melyet közhaszonért gyűjteni holtig akart. / Hívatalában Vallás oltára körűl ő / Híven izzadozott ötven öt évek alatt. / Már az ezer nyolcszáz szám negyvenhatra menendő / Volt, amikor e sírvers általa lépre kapott.”(11)

Ma is álló síremléke felirata: „Édes Gergely / Költő s Lelkész / Nagykinisi 4. / Nagyvásoni 4. / Csóri 9. Litéri 4 / B.Henyei 3. Kupi 13. / Derecske 14. 51 éveken / Szül.Madaron 1763 / Január 24. Meghalt / Tisza Tarjánban 1847 / Oktob. 20. éltének 86. eszt.”(12)

Mielőtt belekezdenénk Édes Gergely korának, személyiségének ismertetésébe, szólnunk kell egy érdekes jelenségről. A magyar múlt majd’ minden híres alakjáról maradt fenn festmény, képmás, grafika. Édes Gergely kivétel; róla nem rendelkezünk portréábrázolással. Bár a fáma szerint egyik közeli barátja, a csendélet- és portréfestő Szathmáry Király Pál (1726–1807), aki Bessenyei György idősebb társa volt a bécsi magyar testőrségnél, készített egy vázlatot Édes Gergely vonásairól. Ennek az ábrázolásnak nem sikerült ugyan a nyomára akadni, de Édes életrajzi eposzának 1829-es változatából rekonstruálni lehet a költő-lelkipásztor arcvonásait: „Végre ha termetemet keresed, tudd meg, hogy az izmos / Vólt, de közép rendbenn állva mutatta magát / Vólt pedig illendő magas és az erőm ölegendő / ’S testembenn talpig nem vala semmi hiba. / Bőröm tiszta fehér; hajam is noha szőke, de kondor / Lágy sima; ’ s ősz szín már kőztte jelenti magát. / Orrom meglehetös, képem valamennyire szeplös, / Ám de piros tüzes, és szájam alatta kitsiny. / Nézetem is nyájjas, bátor; de szemérmetes is, mint / Érzem is, és tükröm festve mutatja ma is. / Kékellő szemeim hamar el gyengűltenek a’ sok / Járvány ’s gyúladozó vad nyavalyái miatt. / Meg szeretém a’ bort már még ifjúi korombann, / És hihető hogy az is vont szemeimre homályt. / Mert tüzelé vérem’ melly mindég úgyis öléggé / Forró vólt, es így a’ szemeimre hatott. / ’S hogy sokat a’ mellett olvastam-is, írtam-is éjjel / ’S nappal erőltetvénn, árthata nékik ez-is. / Negyven öt esztendőt tsak alig tőlthettem el és már / Kénytelen akkor űveg szemre szorúlni valék. / ’S szűkebben lehetett olvasnom is írnom is attól / Fogva; de tisztább volt gondolatimnak Ege.” (13)

Ismerkedjünk meg Édes Gergely korának szellemiségével, költőnk munkásságával, alkotói egyéniségének jellemzőivel. A maga korában Édes népszerű volt ugyan, azonban csak az olvasóközönség körében. Az írók, a költők és a kritikusok többsége közös ellenszenvvel viseltetett felé és az egész irodalmi irányzattal (a míveskedőkkelvagy mesterkedőkkel) szemben, amelynek ő volt az egyik legtehetségesebb képviselője. A magyar nyelv megújításának mozgalma leginkább az irodalomban, többek között a poézisben éreztette hatását. A költők egymással versengve kerestek új verselési módokat az új költészeti lehetőségekhez. Ekkor történt, hogy egy külföldi egyetemeket járt református lelkész, Gyöngyössy János „felfedezett” egy nálunk addig nem közismert verselési formát, a leoninust.(14) A Gyöngyössy nevével fémjelzett költői irányzat kapta a későbbiekben a „mesterkedők” elnevezést, hiszen képviselői, például Molnár Borbála, Csízi István, Mátyási József, Kováts József, Gvadányi Józsefés Édes Gergely, szenvedélyesen kísérleteztek a magyar nyelv verstani lehetőségeivel.(15) A kor ismert vezéregyéniségei, Ráday Gedeon, Berzsenyi Dániel és nem utolsó sorban maga a nyelvújítási mozgalom feje, Kazinczy Ferenc egyaránt mereven elutasították az irányzatot és képviselőit, s ennek következményeként az alapító elhallgatott. Ugyanakkor már a kortársak között is akadtak érdekes kivételek;olyan nyelvművelők, akik komolyan vették Édes Gergelyt és ötleteit. Közéjük tartozott Aranka György, a kolozsvári Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság „rendes titoknoka”. Az említett közösség 1798. évi „pünkösd” havának 9. napján tartott rendes gyűlésén Édes Gergely kapcsán a jegyzőkönyv 4. pontja leszögezi: „[Édes Gergely] a tudós társak közé számláltatik. Tudósíttassék róla; tudósítása megköszöntetvén; s kéressék, hogy a poézis mesterségéről írt munkáját, úgy a grammatikáját is, ha elkészül, addig pedig egy velős esmertetést béküldeni ne sajnálja.”(16)

Édes Gergely munkásságát a komoly és a könnyed hangvétel egyaránt jellemezte.(17) Szellemes ötletei voltak. A keddet például a „ketted” szó származékának vélve szerette volna átkeresztelni a szerdát hard-ra, a többi napot pedig nedd, ödd, hadd, hedd-re. Nevezetesek voltak egy magánhangzóra épülő hexameterei, amelyek segítették irodalmi nyelvünk fejlődését. E „versei” közül a legismertebb alkotása a görög szabadságharc idején született: „Öt görög öt törököt dögönyöz örökös gyönyörök között…” Az említetteken kívül írt még „danákat, iramatokat, keserveket, nyájaskodásokat” – azaz ódákat, epigrammákat, elégiákat, mulattatásra szánt verseket, valamint „eredeti oktató meséket”. Nem utolsósorban pedig dalokat, mint például A petri gulyás címűt, amelyről utólag derült ki, hogy Édes Gergely és nem a nép ajkán született. Két, sok értékes művelődéstörténeti adalékot tartalmazó, kéziratban maradt önéletrajzi eposza nyomtatásban csupán 1999-ben jelent meg.(18) Komolyabb lélegzetvételű munkái teológiai és természettudományos kérdésekkel foglalkoztak; így például a már említett Természet könyve című tanköltemény. Írt egy verses regényt is Szefir s Dalirózsa címmel, hexameterekben. Fő művének A halhatatlanság múzsája című kéziratos alkotása tekinthető, amellyel a magyar „isteni comoediát” kívánta megteremteni. A tizenöt „zengedezetből” álló költemény egy álom leírása, amelyben a földi halandó végigvezettetik a föld, a pokol és a menny világán. Ugyanakkor sokat fordított; ezek közül Anakreón, Theokritos és Horatius verseinek átültetései értékesek.

Tekintsünk bele Édes Gergely közéleti kapcsolataiba.(19) Már említettük, hogy Kazinczy Ferenccel 1794-től annak haláláig kapcsolatban állt.(20) Ugyancsak levelezés általi kapcsolatban volt gróf Széchenyi Istvánnal, Wesselényi Miklóssal,(21) Aranka Györggyel, Batsányi Jánossal (az általa szerkesztett Magyar Hírmondóba rendszeresen verseket küldött), a kor mecénásának tartott gróf Ráday Gedeonnal és költőtársai többségével, a Komárom melletti Virten nyugvó Baróti Szabó Dáviddal, a korán elhunyt Szentjóbi Szabó Lászlóval éppen úgy, mint a pesti remeteként ismert Virág Benedekkel. Csokonai Vitéz Mihályt pedig személyes jóbarátjának mondhatta.

Csokonai és Édes nem ismerték egymást 1798 előtt. Édes visszaemlékezései szerint Bédiné Fábián Julianna költőnő (aki Komárom városában irodalmi-művészi szalont tartott fenn) mutatta be őket egymásnak. S. Sárdi Margit erről az alábbiakat írja: „Fábián Julianna szerény, de irodalomkedvelő komáromi polgárcsaládba született és élt (az ő házában ismerte meg Lilláját Csokonai Vitéz Mihály).”(22) Visszatérve azonban Édes Gergely emlékeihez: „Már de Vitéz Miskát lehet itt említenem, a’ ki / Szinte Komáromba jött parolára velem, / Ott, hol ugyan vala szép Lilláját vívni hiába / Bármi szerelmetesenn ránk mosolyogna szeme.”(23)

Lilla sikertelen ostroma után Csokonai Édesnél keresett menedéket, fél évig vendégeskedett barátja nagyvázsonyi otthonában: „Ő Nagy Vázsonybann szinténn kenyeremre szorult és / Ott hat holdnap alatt volt maradása velem. / Míg nem, hogy tsak ugyan Csurgónn neki jutna Tanító / Szék, ki tsinálhattuk Festetics által előbb.”(24) Később ismét felelevenítette elhunyt barátja emlékét, immár a mindkettejükre oly jellemző, nyelvi bravúrban és iróniában bővelkedő stílusban: „Miska, te! Már téged sokan is dicsértek, / Kik oly közel, mint én, tán nem is ösmértek, / Koszorút is méltán rakták már fejedre, / A szűz Múzsák mellé ültetvén helyedre, / De én csak azt mondom, nézvén sok éneked, / Hogy élni még tovább kellett volna neked.”(25)

Ami Édes Gergely kritikai megítélését illeti, tekintsük át, hogy az évszázadok során kik foglalkoztak a személyével, és hogyan ítélték meg őt! A sor Kazinczyval kezdődik, akinek személyes álláspontja meghatározta Édes Gergely esetében a negatív szemléleti alapot.(26) Ezt a véleményt képviselte Schedel-Toldy Ferenc irodalomtörténész és Kölcsey is. De már ekkor ismerünk kivételeket: Vörösmarty ifjúkorának kedvelt szerzője volt Édes Gergely(27), a már említett Aranka György pedig eleve partnernek tekintette a dunántúli protestáns lelkészt. A 19. század végéről meg kell említenünk legkitartóbb életműkutatóját, Abafi Lajost.(28) A változást a 19. század második felében Arany János 1860-ban írt Irányok című tanulmánya indította el, amely a maga szigorú álláspontja ellenére újra „felfedezte” a nevezett irányzathoz tartozó költőket.(29) A folytatás már könnyebben ment: 1932-ben kiadták az Eredeti oktató meséket(30), majd 1941-ben Édes Gergelyre felfigyelt Illyés Gyula („a forrásából akadozva kitörő magyar nyelvnek olyan friss ízeit, tiszta színeit őrzik versei, amelyekért hálásak lehetünk szerzőjüknek”(31), ezt követően pedig Weöres Sándor, aki 1977-ben megjelentette a Három veréb hat szemmel című költészettörténeti antológiát.(32) Édes Gergely irodalomtörténeti rehabilitációja Bán Imre nevéhez fűződik.(33) A 20. század vége és a 21. század eleje az előzőeknél még bőségesebb kutatásokról tanúskodik. Az 1990-es években az objektív értekezések sorát gyarapította Bíró Ferenc.(34) Költőnkkel (is) kapcsolatos irodalomtörténeti újdonságokat tartalmaz Szilágyi Ferenc 1998-ban „Az Ész világa mellett…” címmel megjelent tanulmánykötete.(35) Ugyancsak az 1990-es években foglalkozott Édes Gergellyel Kovács Sándor Iván. 1999 áprilisában a költő munkásságáról tudományos konferenciát rendeztek a Pápai Városi Könyvtárban, amelynek anyagából kiadvány született, Édes Gergely emlékezete címmel.(36) Ugyanezen évben jelent meg a Mesterkedők című antológia.(37) 2004-ben – szintén Pápán – látott napvilágot Máté István történész kötete Toll és palást. Édes Gergely és családja: költők és lelkészek címmel.(38) Nem feledkezhetünk meg ifj. Hermann István történészről sem, akinek a nevéhez Édes Gergely kupi éveinek részletes feldolgozása fűződik.(39). 2004-ben a szlovákiai Csúzon(40), az ottani Művelődési és Kultúrtörténeti Intézet szervezésében – az Édes család találkozója keretén belül – rendeztek emlékkonferenciát Édes Gergely emlékezete címmel. A szimpóziumot követően 2005-ben jelent meg – e sorok szerzőjének tollából – Az Édes Gergely élete és munkássága című emlékkiadvány.(41)

Édes Gergely református lelkész volt, ezért az értékelések sorában utolsóként, de nem utolsósorban, hadd idézzük Márkus Mihály ny. dunántúli püspök szavait: „[Édes Gergely] versei, műfordításai, „Iramatai és danái”, „keservei és nyájaskodásai” az irodalmi mívesség nagyszerű mesteréről vallanak. A műveiből sugárzó, felszabadult, olykor tréfás derű örök szólóan bizonyítja a régiek által jól ismert igazságot: nem az a döntő, hogy hol él az ember, hanem az, hogy mit csinál. (…) A késő puritánus iskolázottságú (…) költő-lelkipásztor így teremthetett máig maradandó értékeket.”(42)

Édes Gergely költői életművének teljes, filológiai igényű értékelése napjainkig még nem történt meg (mintegy 113 000 sort számláló életműről van szó). A költő-lelkipásztor léte és tevékenysége mégis mintegy kétszáz esztendeje ott él a magyar kulturális közéletben, s mint hajdan ő maga jósolta: feltámadásra vár. Mindez azt bizonyítja, hogy Madar község szülöttének,(43) „felújuláskori irodalmunk érdemes költőjének”,(44) Tiszatarján halottjának(45) helye van a 18. század második és a 19. század első felének magyar irodalmában.

Jegyzetek

(1) Komárom (ma: Komárno, Szlovákia)

(2) Madar (ma: Modrany, Szlovákia)

(3) Edes Gergely életének rövid kivonása 1826-ban, Vízöntő havábann. 5-14. sor. In: Édes Gergely emlékezete (szerk.: Csillag István, s. a. r.: Ozsvár Andrea), Pápa, 1999. 19. o.

(4) Édes Gergely Élet-Ìrása 1829-ben, Vízöntő havábann. 307-324. sor. In: Édes Gergely emlékezete, i. m. 68. o.

(5) Hetény (ma: Chotín, Szlovákia)

(6) Martos (ma: Martovce, Szlovákia)

(7) Vö. Abafi Lajos: Édes Gergely élete = Figyelő, V. (1878), 101-116. o.

(8) Vö. Katsányi Sándor: A Parlagi Múzsa költője (Édes Gergely dunántúli évei) = Életünk, 1968. 2. szám, 116-121. o.

(9) Vö. Abafi Lajos: Édes Gergely és fia Albert I-II. = Figyelő, XVII. (1884), 228-234, 276-288. o.; Abafi Lajos: Édes Gergely és fia János = Figyelő, XVII. (1884). 360-366. o.

(10) Kiss Gyula: Édes Gergely ébresztése. Halála 130. évfordulóján = Napjaink, 1997. 10. szám, 2. o.

(11) Abafi Lajos: Édes Gergely élete, i. m. 109. o.

(12) Az Édes Gergely sírján álló, 1999-ben felújított emlékoszlop szövege (Tiszatarján).

(13) Édes Gergely Élet-Ìrása 1829-ben, Vízöntő havábann. 1095-1116. sor. In: Édes Gergely emlékezete, i. m. 95-96. o.

(14) Tolnai Vilmos: A leoninus. Budapest, 1892.

(15) Vö. Pándi Pál: „Édes Gergely több volt, mint leoninusai és rím-mutatványai…” In: A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig (szerk.: Pándi Pál), A magyar irodalom története 2. Budapest, 1965. 297-299. o.

(16) Jancsó Elemér: Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai. Budapest, 1955. 280-281. o.

(17) Abafi Lajos: Édes Gergely művei. Figyelő, V. (1878). 186-200. o.

(18) Vö. Edes Gergely életének rövid kivonása 1826-ban, Vízöntő havábann. 1-1056 sor.; Édes Gergely Élet-Ìrása 1829-ben, Vízöntő havábann. 1-1182. sor. In: Édes Gergely emlékezete, i. m. 17-53., ill. 55-98. o.

(19) Vö. Abafi Lajos: Édes Gergely levelezéséből = Figyelő, XIII. (1884). 355-359. o.

(20) Vö. Abafi Lajos: Kazinczy Ferenc és Édes Gergely = I-IV. Figyelő, VI. (1879), 52-60, 145-151, 310-317, 367-378. o.

(21) Vö. Abafi Lajos: Édes Gergely és Wesselényi Miklós = Figyelő, XIII. (1882), 195-203. o.

(22) S. Sárdi Margit: A magyar női költészet történetének első fejezete. In: A magyar irodalom történetei I. A kezdetektől 1800-ig. (2. kiadás.), Budapest, 2008. 553. o.

(23) Édes Gergely Élet-Ìrása 1829-ben, 825-828. sor. In: Édes Gergely emlékezete, i. m. 86. o.

(24) Édes Gergely Élet-Ìrása 1829-ben, 831-834. sor. In: uo. 86. o.

(25) Cs. Vitéz Miskáról. In: Mesterkedők. Antológia (szerk.: Kovács Sándor Iván), Budapest, 1999. 61. o.

(26) Kazinczy egyik levelében mégis azt írta Édes Gergelynek, amit a kiemelkedőbbnek tartott Kisfaludy Sándornak: „Hogy ha az úr a felét a kinyomtatott daraboknak megégette volna (…), úgy az Úr most minden fogyatkozás és köd nélkül nézhetné a maga fényét; úgy az úrnak szíves örömmel nyújtaná minden ízléssel bíró olvasó a megérdemlett borostyánt. (…) Annyi talentum mellett, mint amennyit az úrnak a természet adott, és annyi könnyűség mellett, mint amennyit az Úr maga szerzett magának, (…) s ha egy újabb kiadásban verseinek két harmadát elégeti, az urat legszerencsésebb poétái közé fogja számlálni a mi köz anyánk, Sáros-patak.” (Kazinczy Ferenc levele Édes Gergelynek, 1803. szeptember 1. Közli: Abafi Lajos = Figyelő, VI. (1879), 58. o.) Aligha tévedünk, ha e véleményben a kritika mellett az elismerést is észrevesszük.

(27) Vö. Kovács Sándor Iván: „A honfoglalási eposz hívatott költője, Vörösmarty is lelkes olvasója Édes Gergelynek.” In: Felföldi figyelő. A madari Édes Gergely és életrajzi eposza. http://www.jamk.hu/ujforras/9905_14.htm, 2009. augusztus 20.

(28) Abafi Lajos – a fentieken kívüli – további tanulmánya: Horváth János és Édes Gergely = Figyelő, XII. (1882). 72-77. o.

(29) Arany János: Irányok (1860). In: Arany János összes művei. XI. Prózai művek 2. 1860–1882. (s. a. r.: Németh G. Béla), Budapest, 1968. 154-170. o.

(30) Vö. Édes Gergely: Eredeti oktató mesék. (s. a. r. és kiadta: Zsigmond Ferenc), Magyar irodalmi ritkaságok. (szerk.: Vajthó László), VIII. szám. Budapest, 1932.

(31) Vö. Illyés Gyula: Magyar irodalmi ritkaságok. In: uő: Iránytűvel. Budapest, 1975. 95-100. o.

(32) ö. Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel. Antológia a magyar költészet rejtett értékeiből és furcsaságaiból. Budapest, 1977.

(33) Vö. Bán Imre: Losontzi István poétikája és a kései magyar barokk költészet. In: uő: Eszmék és stílusok. Budapest, 1976. 215-228. o.

(34) Vö. Bíró Ferenc: A felvilágosodás korának magyar irodalma. Budapest, 1994.

(35) Vö. Szilágyi Ferenc: Erdélyi ritkaságok. Kiadásra váró 17-18. századi szépirodalmi és filozófiai művek marosvásárhelyi és kolozsvári könyvtárakban. V. Édes Gergely levele s kiadási terve az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társasághoz. In: „Az Ész világa mellett…”. Tanulmányok a magyar felvilágosodás irodalmából. Budapest, 1998. 174-178. o.

(36) Édes Gergely emlékezete, i. m. 1999.

(37) Mesterkedők. Antológia, i. m.

(38) Máté István: Toll és palást. Édes Gergely és családja: költők és lelkészek. Pápa, 2004.

(39) Ifj. Hermann István: Édes Gergely kupi református lelkész. Kup–Pápa, 1999.

(40) Csúz (ma: Dubník, Szlovákia)

(41) Cseh Gizella: Édes Gergely élete és munkássága. Komárom, 2005.

(42) Márkus Mihály: Köszöntő. In: Édes Gergely emlékezete, i. m.

(43) Édes Gergely legújabb (Nagyvázsony [1966], Kup [2000], Pápaderecske [2000] és Tiszatarján [2004] után sorrendben ötödik), 2004 decemberében felavatott emléktáblája szülőhelye, a madari református templom falán lett elhelyezve. Felirata a következő: „Édes Gergely (1763–1847) református prédikátor, a felvilágosodás jeles költője ebben a templomban részesült a keresztség szentségében. 2004.” 2010. június 30-án ugyancsak Madaron került sor első domborművének leleplezésére, amely Nagy János szobrászművész alkotása, s az Édes Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola falán kapott helyet.

(44) Lásd a nagyvázsonyi emléktábla feliratát: „Édes Gergely (1763–1847). Felújuláskori irodalmunk érdemes költője Nagyvázsonyban volt református lelkész. Csokonai Vitéz Mihály (1773–1805) 1798-ban hónapokig itt vendégeskedett nála. 1966.”

(45) A madarihoz hasonlóan Tiszatarján közoktatási intézménye is Édes Gergely nevét viseli, és testvériskolai kapcsolatokat ápolnak.

(Forrás: Zempléni Múzsa, Társadalomtudományi és kulturális folyóirat. X. évfolyam 2. (38.) szám - 2010. nyár)