I. Anjou Mária király(nő)

I. Anjou Mária (1382–1395) apja halála után került a trónra; Székesfehérvárott koronázták Magyarország királyává.

A lovagkirály, I. Anjou (Nagy) Lajos (1342–1382) és Kotromanics Erzsébet 1353-ban kötött házassága sokáig gyermektelen volt. Az 1370-es évek gyermekáldással kezdődtek, azonban csak leányok születtek: Katalin, Mária és Hedvig. A magyar király nehéz helyzetbe került, mivel a magyar jogrend nem ismerte a női uralkadó fogalmát. Ezért Lajos minden megtett, hogy valamelyik leánya biztos háttérrel rendelkezzen, ha uralomra kerül. 

A dinasztia természetesen azt is szem előtt tartotta, hogy a leánygyermekek milyen férjjelölttel kössenek majd házasságot. Katalinnak a francia trónörököst szemelték ki, azonban ez a házasság a leány halála miatt nem valósult meg. A másodszülött Máriát IV. Károly fiával, Luxemburgi Zsigmonddal jegyezték el. Hedvig vőlegénye időközben Habsburg Vilmos lett. 

1382-ben, apja halála után Anjou Mária került a trónra; Székesfehérvárott koronázták Magyarország királyává. A legitimáció alapját az jelentette, hogy a leányt fiúsították, és így magyar királlyá koronázhatták. A 11 éves Mária helyett a tényleges hatalmat azonban anyja, a Garai Miklós nádor befolyása alatt álló Erzsébet királyné gyakorolta. 

A nőuralom végül polgárháborúhoz vezetett. A lengyel trónt, amelynek Mária ugyancsak várományosa volt, húgának, Hedvignek engedte át, mivel a Lengyelországba költözést a helyettes kormányzó, és főként Erzsébet királyné elutasította (a lengyelek még I. Lajos idejében kikötötték a trónt öröklő utód kötelező Lengyelországba költözését). Bár 1372-ben IV. Károly eljegyezte Máriát fia, (Luxemburgi) Zsigmond számára, az anyakirályné és Garai Miklós nádor 1384-ben megegyezett VI. Károly francia királlyal Mária és Lajos orleans-i herceg házasságáról. A nászt ugyan 1385-ben diplomáciai úton meg is kötötték, de a fegyveresen Magyarországra érkező Zsigmond azt semmisnek tekintette, és feleségül vette jegyesét (1385). A délvidéki főurak Máriával és Zsigmonddal szemben az 1385 végén megkoronázott II. (Kis) Károlyt támogatták, aki lemondásra kényszerítette a királynőt. Pár hónap múlva azonban Erzsébet királyné és Garai Miklós összeesküvést szőttek, amelynek eredményeként sikerült Károlyt Visegrádon megöletniük (1386). Ezután Mária visszakapta trónját. Az összeesküvést követően kitört lázadás lecsillapítására a déli tartományokba indulva, az anyakirálynéval együtt a lázadó főurak fogságába került. Novigrádban Mária szemtanúja volt anyja, Erzsébet 1387 elején történt megfojtásának. 1387 nyarán szabadult ki közel egyéves fogságából, és találkozott Zágrábban az időközben magyar királlyá koronázott férjével, Zsigmonddal. 

Ettől kezdve az ország politikai irányításába nem kapcsolódott be, Zsigmond uralkodott helyette. 1395-ben – viszonylag előrehaladott terhességgel – egy lovasbaleset során vesztette életét. Nagyváradon temették el; vele halt ki az Anjouk magyarországi ága.

A király(nő) alakja és az intrikákkal átszőtt történelmi miliő nagyon sok alkotót megihletett. Személye és kora a központi alakja Dénes Zsófia Kisasszonykirály, Gulácsy Irén Jezabel című regényeinek, Madách Imre Mária királynő című drámájának, illetve Szentmihályi Szabó Péter Haláltánc című alkotásának.

Karay Ilona költői hagyatéka

„Szívem nagyon forró kezd lenni...” avagy „lehetett volna Kaffka Margit”?

Karay Ilona: Nyugodt vagyok 

Nyugodt vagyok, miként az ősz, 

Hideg, miként a tél, 

De ez csak látszat, mert szívem 

Forró, miként a dél. 

Valjon miért van lelkemen 

E fagyos nyugalom? - 

Lelkemnek kincse veszve van, 

Veszve a bizalom. 

Miért lángol szívem? Azért, 

Mert ki nem önthetem, 

Örömöm és búm mind beléd 

Zárva, szegény szívem! 

(1878) 

Írásomban egy XIX. századi, alig tizennégy évesen „pisztolygolyónak szaladt” költőnő, Karay Ilona (1866–1881) emlékezetét szeretném felidézni és bemutatni. 

„Tizennyolc költemény, egy önéletrajzi és családi próza, meg a villámgyors búcsúlevél: eddig ennyi került elő Karay Ilona munkásságából; lehet, hogy több is előbukkan, de értékét tekintve ennyi is hibátlan oeuvre” − írta róla Weöres Sándor az Egy elfelejtett pécsi csodagyerek című esszéjében. 1) „Tovább fejlődött volna, ha életben marad? Lehetséges, de én inkább úgy vélem, hogy a sírba-sodró örvény hozott létre ember-fölöttit (vagy legalább is kislány-fölöttit) és csak-egyszerit. Tán többé nem érte volna el ezt a koncentrált feszültséget, enyhébb körülmények között. Vigasztaljuk magunkat azzal: talán ez a java mindannak, amit írt, vagy később írhatott volna” – folytatja ugyanezen tanulmányát Weöres Sándor, aki Karay Ilona költői életművét nyilvánosan első alkalommal a Három veréb hat szemmel című költészettörténeti antológiában mutatta be 1977-ben, majd második alkalommal ugyanezen kötet második kiadásában, 1982-ben. 2) Karay Ilona költői örökségét Weöres Sándor felesége, az ugyancsak költő Károlyi Amy rendezte kiadás alá 1987-ben a pécsi 3) Pannónia Kiadó jóvoltából Karay Ilona hagyatéka címmel. A könyv azóta is hiánycikknek számít. 

De ki is volt Karay Ilona? Amit tudunk, hogy 1866-ban született Aradon. Apját, Karay Nándor pénzügyi tisztviselőt előbb Aradra, majd Pécsre helyezték. Ilona Pécsett nevelkedett, az apácák elemi iskolájában tanult. Nagy tehetségű, koraérett lány volt, aki mindössze tizennégy évesen öngyilkos lett – apja forgópisztolyával szíven lőtte magát 1881. február 7-én. Az öngyilkosság okai és okozatai eléggé nyilvánvalóak; a szülők válása, az anya elköltözése, a hatvanhárom éves apa másodvirágzása a házi úrnővé „előlépett” szakácsnéval – a fiatal lány minderről saját kezű önéletrajzában részletesen beszámol. Erről írta azt Károlyi Amy, hogy „Ilonka csak a ravaszt húzta meg, a pisztolyt szülei adták kezébe. A szülői ház csatatér volt. A csatázók: a fellengzős mama, ki regény-folyamokban úszkált és jótékonysági rohamokban fosztogatta a családi pénztárt, s a földön-járó vidéki úr, az apa, aki szerette a jó házikosztot. Végül is a házikoszt győzött. Az anya, hóna alatt exaltált ábrándjaival, elhagyta a csatateret, s a szakácsnő lépett elő úrnőnek…” Mindez a családi viszály és mindemellett még egy viszonzatlan szerelem (feltételezhetően Várady Tibor, a hét évvel idősebb novellista iránt) is hozzájárulhatott a kis költőnő tragikus döntéséhez és végéhez. 

Karay Ilona halála után hagyatékában bátyja, Karay Lajos egy szabályos kis kéziratos füzetet talált. Ebben volt megtalálható a költőnő tizennyolc költeménye, kéziratos önéletrajza és rövid, pár mondatos búcsúlevele, amelyek hangulata és hangvétele megdöbbentően sötét világnézetről árulkodott. Az alkotó költeményei a XIX. század végi szecesszió stílusjegyeit hordozzák, pontosabban előlegezik, hiszen Karay Ilona e stílusjegyek használatával jócskán megelőzte kortársait. Lírája mindemellett a melankólia könnyes vallomásaival is telített, de mégiscsak egyedi – és korántsem tizenéves attitűdű – világképet hordoz és képvisel. Az elhunyt ifjú alkotónő költeményeiből nyolcat 1881-ben a Pécsi Figyelő, majd német fordításban a Fünfkircher Zeitung közölt. Ezen túlmenően lehozta Karay Ilona egyik költeményét a Pécsi–Baranyai Hírlap is, majd hármat Fáylné Hentaller Mariska könyve, A magyar írónőkről (Budapest, 1889). 

S hogy a címben feltett, Károlyi Amytól idézett kérdés is napirendre kerüljön: lehetett volna Karay Ilona „az első Kaffka Margit”? Minden bizonnyal, hiszen az idő már hordozta magában ezt a nőíró-típust; Karay Ilonában már Kaffka Margit figurája készülődött, ergo „a vidéki úri szegénységből és a női nyomorúságból való kitörni vágyás”. Ezt a kitörési kísérletet úttörő módon előbb anyjában élte meg, de úgy látszik, az anyai példa nyomán kudarcra ítéltetett; hisz’ elvitte a kamaszkor egyensúlytalansága. A tehetség hírnév utáni vágya küzdött a gyermek kaotikus élményvilágával, a gyermek kifáradt, nyugvásra, egyensúlyra vágyott, s ez a régóta érlelődő nyugalomvágy találkozott egy korai szenvedéllyel, valami elérhetetlennel, amiért nem volt módja, ereje megküzdeni. Avagy ahogy Karay Ilona maga írta le: „Szívem nagyon forró kezd lenni, Azt akarom lehűteni…” 

Összefoglaló summázatként pedig idézzük Károlyi Amy sorait, akinek gondolatai szerint „amíg az anya és a nővérek eseménytelen, élménytelen érzelmi életükben csak tükrözték a korabeli regényeket, addig Ilonka megélte a regényt. A tizennyolc vers a gyermek-rajongástól a ’mindent vagy semmit’ elhatározásáig vezet. Gyertyalángtól tűzözönig. A lángocskát elébb élteti a remény, élteti a jövő, a felnőtté-válás elképzelése, mely megoldást hoz a rajongás számára. Ilyen egyoldalú, elképzelt szerelem megvertje és áldottja volt Emily Dickinson is, de őt egy nagy életműhöz segítette ez az érzés, míg Karay Ilonánál csak tizennyolc versre futotta…” 

__________________________________________

1) Karay Ilonáról szól Weöres Sándor fenti esszéje, amely az olasz–magyar baráti társaság Ungheria Oggi című lapja számára készült, amelyben neves magyar szerzők naiv írókat és költőket mutattak be. 

2) Az antológia harmadik, bővített kiadása 2010-ben jelent meg. 

3) Weöres Sándor (majd ennek nyomán Károly Amy) választása mögött pécsi kötődését is megtalálhatjuk; itt végezte az egyetemet, részt vett a Janus Pannonius Társaság munkájában, újságot alapított Öttorony címmel, itt jelentek meg első kötetei, A hideg van (1934), A kő és az ember (1935) és A teremtés dicsérete (1938). Egy hosszabb utazás után 1938-ban tért vissza a városba. Állandó szerzője volt a Sorsunk című. lapnak, közben pedig könyvtárosként dolgozott az egyetemen, majd a Városi Könyvtárban. 1943-ig élt Pécsett.

Toto Cutugno Budapesten+

Toto Cutugno olasz zeneszerző, énekes. Az 1960-as évektől van jelen hazája könnyűzenei életében. Mint világsztárt az 1980-as évektől jegyzik, amikor a Solo noi című dallal megnyerte a San Remo-i dalfesztivált.

Ezt követően sorra jöttek a nagy slágerek, mint például a L’italiano (Lascate Mi Cantare), a Mi piacerebbe, Soni, amelyek meghódították Európát és a nagyvilágot egyaránt.

1992-ben az Insimie című dallal megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált.

Toto Cutugno önálló nagykoncerttel utoljára az 1980-as évek végén járt Budapesten, és most 2016. október 15-én ismét itt lesz.

A közel két órás koncerten előreláthatólag ismét elhangzanak a nagy világslágerek, mint például a L’italiano, a Solo noi, a Donna donna mia, Soli, Innamorati, csakúgy, mint a Serenata, vagy az Insimie cíłmű szerzemények. Számos dalt ezúttal szimfonikus zenekari kísérettel tekinthet meg a budapesti közönség, aemlyet az Óbudai Danubia Zenekar kísér.

Toto Cutugno szívesen vállalta a felkérést, szinte az első szóra igent mondott, nagy örömét fejezte ki egy személyes üzenetben, amely szerint örömmel és boldogan tér vissza Budapestre ismét önálló koncerttel.

Anjou Szent Hedvig

Anjou Hedvig lengyel királynő, I. Nagy Lajos király legkisebb gyermeke, az Anjou-ház magyar ágának utolsó uralkodója (1374–1399)

Anjou Hedvig lengyel királynő, I. Nagy Lajos király legkisebb gyermeke 1374. február 18-án született és 1399. július 17-én hunyt el Krakkóban. 1384. október 16-ától Lengyelország királya (királlyá koronázták, mivel a lengyel jog nem ismerte  el a királynő jogát az uralkodás örökítésére), majd 1386-tól Litvánia nagyhercegnője. Hedvig volt az Anjou-ház magyar ágának utolsó uralkodója. 

A lovagkirály, I. Anjou Lajos (1342–1382) és Kotromanics Erzsébet 1353-ban kötött házassága sokáig gyermektelen volt. Az 1370-es évek gyermekáldással kezdődtek, azonban csak leányok születtek: Katalin, Mária és Hedvig. Az uralkodó 1382-ben bekövetkezett halála után a magyar trónt idősebb életben maradt lánya, Mária, később I. Luxemburg Zsigmond felesége örökölte. A lengyel trónt, amelynek Mária ugyancsak várományosa volt, húgának, Hedvignek engedte át, mivel a Lengyelországba költözést a helyettes kormányzó, és főként Erzsébet anyakirályné elutasította (a lengyelek még I. Lajos idejében kikötötték a trónt öröklő utód kötelező Lengyelországba költözését). A lengyelek végül mégsem fogadták el Mária utódlását, s helyette Hedviget koronázták meg Jadwiga néven. Hedviget eredetileg Habsburg Vilmos osztrák gróffal jegyezték el még négy évesen (mivel Vilmosnak szánták a magyar trónt is), mielőtt Ulászlóhoz ment feleségül. A lengyelek nem akarták Habsburg Vilmost királyukként látni, ezért elűzték. Az országot azonban fenyegette keletről a pogány litvánok serege, ezért a lengyel urak arra kötelezték gyermek királynőjüket, hogy válassza férjül Litvánia nagyfejedelmét, Jagelló Ulászlót*. Hedvig beleegyezett az új házasságba azzal a feltétellel, hogy a Szentszék kimondja Vilmossal kötött házassága érvénytelenségét. Ez meg is történt, sőt a pápa elfogadta a keresztszülői felkérést is a jövendő királyi pártól. Az új házasságkötés tehát 1386-ban meg is történt. Ezt megelőzően Jagelló nagyfejedelem megkeresztelkedett, s házasságkötésével egy időben a lengyelek királyukká koronázták II. Jagelló Ulászló néven. Ezzel létrejött a lengyel–litván perszonálunió, amelynek révén a Lengyel Királyság a régió legnagyobb területű és egyik leghatalmasabb állama lett. A mintegy harmincöt éves korában lengyel trónra lépett II. Ulászló 1434-ig uralkodott.

Szent Hedvig lett a litvánok keresztény hitre térítésének igazi pártfogója, aki az üdvöt és a kegyelmet hangsúlyozta férje meglehetősen erőszakos módszereivel szemben. Szorgalmazta a litván papság kiművelését. Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára. Krakkóban noviciátust hozott létre, majd elérte a teológiai fakultás megindítását is.

Anjou Hedvig–Jadwiga, a lengyelek királynője, aki haláláig férjével együtt uralkodott, első gyermeke szülésébe halt bele. A Magyarországon alig ismert királynőről Lengyelországon dalok és imák sokasága szól róla. Szent hírében halt meg 1399-ben, s közeli szentté avatását a lengyelek annyira biztosra vették, hogy a waweli székesegyház oltára alá temették, s nem a kriptába. Bár maga a szentté avatási aktus még évszázadokat váratott magára, Jadwiga szentként való tisztelete töretlennek bizonyult. Szentté azonban csak az első lengyel pápa, II. János Pál avatta 1997. június 8-án.

Ugyanakkor a kegyes Jadwiga király(nő)t Lengyelország nemcsak szentként, hanem nagybecsű uralkodójaként is tiszteli. Hedvig Wawel-beli carrarai fehér márvány síremléke – Antoni Madeyski lengyel szobrászművész alkotása 1902-ből – ma is a lengyelek és a magyarok közös zarándokhelye.

Anjou Hedvig 

Bíbor trónon, hófehér ruhában, 

Beteg virágként lehajtva fejed – 

Miért, miért sírsz bánatos királynő, 

Mi kín emészti fájó kebeled?!... 

A régi bú, a régi szenvedés 

Itt is szívedbe vágja körmeit? 

Avagy tán csak e csillogó arany 

Káprázatán fakadnak könnyeid? – 

Ah mennyi fény! minő gazdag levél! 

Vagy hát a fénnyel itt is nő az árny?... 

Bíbor trónon, hófehér ruhában, 

Miért, miért sírsz szép királyleány?!... 

*** 

Királynő voltam, kincsem, koronám 

Itt, itt viselém belől szívemen... 

Győzelmes valék, gyönge arcomon 

Két rózsa volt hódító fegyverem... 

S mint meghódíték: egy világ vala – 

Oh uralkodtam én egy szív felett! 

Uralkodtam, mint a nap a földön; 

Csak hogy rászórjak minden meleget... 

Atyám vitéz volt, – nagy Lajos király – 

S Lengyelhon trónját szerzé meg nekem... 

Oh mért nem kunyhót, egy kicsi kunyhót 

Édes hazámban, szülőföldemen?!... 

Mert nem volt elég megszerezni, nem, 

Énnekem kell-e azt megvenni még. 

Megvenni drágán, és megosztani 

Jagellóval a trón és szív felét... 

Egy életüdv, tudd, e bíbor ára, 

Egy mondhatatlan boldog szerelem. 

Mennyei trón nem pótolná helyre, 

Nem pótolná vesztett mindenem!... 

Királynő voltam, s most koldus vagyok; 

Elrabolva, el, kincsem, koronám. 

A kemény sors kínpadra juttatott, 

S ki fölsegíte rá: szülő anyám!... 

... Keveset mondtam, jaj de sokat: hogy 

Gyászos helyzetem ne ítéld balul… 

Egynek a sors durva fenyőszéket, 

Másnak bíbor trónt ad, oh kínpadul!... 

[Boráth, 1854–1860] 

__________________________________________

* A Jagelló-ház litván nagyfejedelmi, illetve a későbbiekben litván–lengyel királyi dinasztia volt, amelynek tagjai a 14. század végétől a 16. század közepéig fontos szerepet játszottak Európa, és nem csekély szerepet Magyarország történelmében is. A Jegelló-kor 1386-ban, Jagelló Ulászló litván nagyfejedelem és Anjou Hedvig királynő fent ismertetett házasságkötésével kezdődött. Az idők során szoros szálak fűzték össze a Jagelló-házat és Magyarországot. II. (Jagelló) Ulászló és Anjou Hedvig fiát, az időközben lengyel királlyá koronázott III. Ulászlót a magyar rendek 1440-ben királyukká választottá (I. Ulászló). A török ellen harcolva, a várnai csatatéren esett el 1444-ben. A lengyel trónon öccse, a litván nagyfejedelem követte őt, IV. Kázmér néven (1444–1492). Az ő felesége Erzsébet, Habsburg Albert magyar király leánya volt. Legidősebb fiukat 1471-ben a csehek, 1490-ben pedig a magyarok választották királyukká (II. Ulászló, 1490–1516), akinek első felesége I. Hunyadi Mátyás király özvegye, Beatrix aragóniai hercegnő volt. Őt második feleségétől, Candale-i Anna grófnőtől származó fia követte a magyar trónon, II. Lajos (1516–1526), aki a mohácsi csatában vesztette életét. Halálával kihalt a magyarországi Jagellók ága. Az utolsó előtti Jagelló a lengyel trónon az az I. Zsigmond király (1507–1548) volt, akinek leányai közül Izabellát I. Szapolyai János magyar király, másik leányát, Annát pedig Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király vette nőül.

A két Jolánta

Az Árpád-ház két Jolántával (is) rendelkezett.

Az Árpád-ház két Jolántával (is) rendelkezett. Egész pontosan egyJolántával és egy Jolánnal. Az előbbi IV. Béla király és Árpád-házi Szent Erzsébet féltestvére, a második az előbbi leánya és az utóbbi unokahúga, Szent Kinga és Szent Margit legifjabb nővére.

Az első Árpád-házi (más néven Magyarországi) Jolánta (1219 körül–1253) II. András magyar király és Jolanthe de Courtenay egyetlen leánya, magyar királyi hercegnő, utóbb I. (Hódító) Jakab aragóniai király második felesége, Katalónia és Aragónia királynéja volt.

Jolántát 1234-ben, pápai utasításra jegyezték el I. Jakabbal, az esküvőt 1235 novemberében tartották Barcelonában; a magyar királylány pedig gazdag hozományt vitt magával. Jolánta a király második felesége volt, és nagy befolyással rendelkezett férje fölött; Flandriát és Burgundiát is a királyné irányíthatta. A királyi párnak tíz gyermeke született. Árpád-házi Szent Erzsébet kultusza mindenekelőtt a királyné tevékenysége nyomán terjedt el Katalóniában és Aragóniában. A király hitvese 1253 októberében hunyt el valamilyen lázas betegség következtében. Jolántát és egyik leányát, Sancha hercegnőt az általa alapított léridai Santa Maria de Vallbona kolostorában temették el.

Árpád-házi Jolánta, az Aranybullát kiadó II. András lánya annyira tiszteletre méltó személyiséggé vált új hazájában, hogy emléke Violant d’Hongria néven napjainkig fennmaradt.

A második Magyarországi Boldog Jolán (1235/39–1298) magyar királyi hercegnő, IV. Béla király és Laszkarisz Mária császári hercegnő gyermeke volt. Nagynénje volt Árpád-házi Szent Erzsébet, testvérei pedig Szent Kinga és Szent Margit.

Jolán 1256-ban ment feleségül Jámbor Boleszláv kaliszi és gnieznói herceghez, az esküvőt Krakkóban tartották. 1279-ben meghalt férje, Jolán pedig szétosztotta vagyonát az egyház és rokonai között, majd szintén özvegy testvérével, Kingával az ószandeci (ma: Stary Sacz, Lengyelország) klarissza kolostorba vonult. Mikor 1292-ben nővére elhunyt, Jolán átköltözött a férje által alapított gnieznói kolostorba és apátnője lett, ahol 1298 júniusában hunyt el. A kolostor kápolnájában temették el. A sírjánál történt csodás gyógyulások nyomán avatták boldoggá 1827-ben.

Toto Cutugno Budapesten

Ez tegnap jott szembe velem. Ma mar nyilvanos. A rajta szereplo olasz ur dalait gyakoroltam a kotelezo zongoradarabok helyett. Egy oszulo ur, akinek a bakelitlemezeit meg 'az atkosban' hallgattam. Varjuk ot Budapesten.

Árpád-házi Szent Margit

IV. Béla király és Laszkarisz Mária, bizánci császári hercegnő leánya Árpád-házi Szent Margit (1242–1270).

IV. Béla, második államalapító királyunk király két leányát, Margitot és Kingát szentté, egyet pedig, Jolánt boldoggá avatták. Árpád-házi Szent Kinga V. Boleszláv lengyel fejedelem hitveseként Kunigunda néven lett Lengyelország és Litvánia védõszentje. Kinga testvérhúga, Árpád-házi Szent Margit, a Nyulak szigete domonkosrendi apáca–királylánya, szülei „élő fogadalomtételi adománya”, a Margitsziget névadója, szenvedéssel teli, rövid életében mindvégig Magyarországért imádkozott.

A második honalapítónak tartott IV. Béla király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő leánya a dalmáciai Klisszában született 1242. január 27-én, nem sokkal azután, hogy a magyar seregek Muhinál óriási vereséget szenvedtek a Batu kán vezette mongol hordától. A királyi párnak Dalmácia felé kellett menekülnie, s végső kétségbeesésükben Isten segítségét kérték, cserébe születendő gyermeküket neki ajánlották. És megtörtént a hihetetlen; máig sem teljesen tisztázott okokból Batu sietve hazafelé vette útját, hátrahagyva a Duna–Tisza táján meghódított hatalmas területeket. 

A királyi pár megtartotta az Úrnak tett ígéretét; Margitot hároméves korában átadták a veszprémi domonkosrendi nővéreknek. A Szent Domonkos előírásait követő női kolostorban a királylány nevelője Olympiades nővér lett, akitől belső, misztikus jámborságot, a Szent Szűz bensőséges szeretetét, a szenvedő Jézus Krisztus iránti teljes odaadást és a vezeklő szellemet tanulta meg.

Béla király leánya részére új kolostort építtetett a Buda közelében fekvő Nyulak szigetén (a mai Margitszigeten), itt került sor Margit fogadalomtételére, 1254-ben. A fennmaradt adatok azt bizonyítják, hogy a tizenkét éves gyereklány tökéletesen tisztában volt azzal hogy mit tesz, amikor teljes odaadással az Úrnak szentelte magát. A későbbiekben két alkalommal is lehetősége lett volna fogadalma visszavonására, mindkétszer házassági ajánlatról volt szó. Apja biztosította arról, hogy a felmentést Rómától minden bizonnyal megkapja, hiszen akár a lengyel, akár a cseh királlyal kötendő frigy óriási politikai előnyökkel járt volna. Margit a lengyel uralkodót látni sem óhajtotta, Ottokár cseh királlyal azonban – apja kifejezett óhajára – hajlandó volt találkozni. A látogatás rosszul végződött, mert szépsége Ottokárt a rendi öltözék ellenére is elbűvölte, s az uralkodó ennek hangot is adott. Margit felháborodott, indulatosan kijelentette, hogy inkább levágatja az orrát, mintsem még egyszer kitegye magát ilyesminek, apjával pedig határozottan közölte: ő egyszer s mindenkorra Krisztus jegyese.

Számára elsődleges az volt, hogy „égi hitvese” elvárásainak feleljen meg, a szigorú szabályok betartása, a kemény önsanyargatás, az undort kiváltó betegek odaadó ápolása. Nővértársait leszoktatta arról is, hogy királylányként kezeljék. Életének alapszabályai a következők voltak: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni. A legenda szerint birtokában volt a jövendőmondás tudományának is, amivel olykor apjának is segítségére volt diplomáciai gondjainak közepette. Saját halálának óráját is megjósolta: huszonnyolc éves korában, 1270. január 18-án halt meg a margitszigeti kolostorban, arcán boldog derűvel, annak a biztos tudatában, hogy odaát mennybéli jegyese vár rá.

Boldoggá avatására már 1276-ban sor került, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, végül XII. Pius pápa 1943-ban avatta szentté.

Emlékezetét őrzi a Szent Margit-legenda, középkori prózai nyelvemlékeink e becses példánya. Szent Margit életéről a szenttéavatási vallatások jegyzőkönyve alapján Margit rendfőnöke és gyóntatója, Marcellus készítette el az első latin nyelvű legendát, nem sokkal 1270 után. Ennek nyomán az 1300-as évek elején készült el az első magyar nyelvű szöveg, amelyet a 15. század első évtizedeiben történt lemásoláskor részben módosítottak, majd erről készültek még további kópiák. Ezek közül az egyiket mintegy 1510 körül első, nevét lejegyző kódexmásoló apácánk, Ráskay Lea domonkosrendi szerzetesnővér készítette.

Ugyancsak Szent Margit irodalomtörténeti igényű emlékezetét őrzi a XX. századi alkotások egyik legbecsesebbje, Gárdonyi Géza 1908-ban megjelent „legszebb” regénye, az Isten rabjai*, illetve az 1942-ben ennek nyomán bemutatott azonos című hangosfilm, Pacséry Ágoston rendezésében.

__________________________________________

* Ahogy Gárdonyi Géza vallotta: legjobb műve az Egri csillagok (1901), legkedvesebb A láthatatlan ember (1902), legszebb az Isten rabjai {1908).