Karay Ilona költői hagyatéka

„Szívem nagyon forró kezd lenni...” avagy „lehetett volna Kaffka Margit”?

Karay Ilona: Nyugodt vagyok 

Nyugodt vagyok, miként az ősz, 

Hideg, miként a tél, 

De ez csak látszat, mert szívem 

Forró, miként a dél. 

Valjon miért van lelkemen 

E fagyos nyugalom? - 

Lelkemnek kincse veszve van, 

Veszve a bizalom. 

Miért lángol szívem? Azért, 

Mert ki nem önthetem, 

Örömöm és búm mind beléd 

Zárva, szegény szívem! 

(1878) 

Írásomban egy XIX. századi, alig tizennégy évesen „pisztolygolyónak szaladt” költőnő, Karay Ilona (1866–1881) emlékezetét szeretném felidézni és bemutatni. 

„Tizennyolc költemény, egy önéletrajzi és családi próza, meg a villámgyors búcsúlevél: eddig ennyi került elő Karay Ilona munkásságából; lehet, hogy több is előbukkan, de értékét tekintve ennyi is hibátlan oeuvre” − írta róla Weöres Sándor az Egy elfelejtett pécsi csodagyerek című esszéjében. 1) „Tovább fejlődött volna, ha életben marad? Lehetséges, de én inkább úgy vélem, hogy a sírba-sodró örvény hozott létre ember-fölöttit (vagy legalább is kislány-fölöttit) és csak-egyszerit. Tán többé nem érte volna el ezt a koncentrált feszültséget, enyhébb körülmények között. Vigasztaljuk magunkat azzal: talán ez a java mindannak, amit írt, vagy később írhatott volna” – folytatja ugyanezen tanulmányát Weöres Sándor, aki Karay Ilona költői életművét nyilvánosan első alkalommal a Három veréb hat szemmel című költészettörténeti antológiában mutatta be 1977-ben, majd második alkalommal ugyanezen kötet második kiadásában, 1982-ben. 2) Karay Ilona költői örökségét Weöres Sándor felesége, az ugyancsak költő Károlyi Amy rendezte kiadás alá 1987-ben a pécsi 3) Pannónia Kiadó jóvoltából Karay Ilona hagyatéka címmel. A könyv azóta is hiánycikknek számít. 

De ki is volt Karay Ilona? Amit tudunk, hogy 1866-ban született Aradon. Apját, Karay Nándor pénzügyi tisztviselőt előbb Aradra, majd Pécsre helyezték. Ilona Pécsett nevelkedett, az apácák elemi iskolájában tanult. Nagy tehetségű, koraérett lány volt, aki mindössze tizennégy évesen öngyilkos lett – apja forgópisztolyával szíven lőtte magát 1881. február 7-én. Az öngyilkosság okai és okozatai eléggé nyilvánvalóak; a szülők válása, az anya elköltözése, a hatvanhárom éves apa másodvirágzása a házi úrnővé „előlépett” szakácsnéval – a fiatal lány minderről saját kezű önéletrajzában részletesen beszámol. Erről írta azt Károlyi Amy, hogy „Ilonka csak a ravaszt húzta meg, a pisztolyt szülei adták kezébe. A szülői ház csatatér volt. A csatázók: a fellengzős mama, ki regény-folyamokban úszkált és jótékonysági rohamokban fosztogatta a családi pénztárt, s a földön-járó vidéki úr, az apa, aki szerette a jó házikosztot. Végül is a házikoszt győzött. Az anya, hóna alatt exaltált ábrándjaival, elhagyta a csatateret, s a szakácsnő lépett elő úrnőnek…” Mindez a családi viszály és mindemellett még egy viszonzatlan szerelem (feltételezhetően Várady Tibor, a hét évvel idősebb novellista iránt) is hozzájárulhatott a kis költőnő tragikus döntéséhez és végéhez. 

Karay Ilona halála után hagyatékában bátyja, Karay Lajos egy szabályos kis kéziratos füzetet talált. Ebben volt megtalálható a költőnő tizennyolc költeménye, kéziratos önéletrajza és rövid, pár mondatos búcsúlevele, amelyek hangulata és hangvétele megdöbbentően sötét világnézetről árulkodott. Az alkotó költeményei a XIX. század végi szecesszió stílusjegyeit hordozzák, pontosabban előlegezik, hiszen Karay Ilona e stílusjegyek használatával jócskán megelőzte kortársait. Lírája mindemellett a melankólia könnyes vallomásaival is telített, de mégiscsak egyedi – és korántsem tizenéves attitűdű – világképet hordoz és képvisel. Az elhunyt ifjú alkotónő költeményeiből nyolcat 1881-ben a Pécsi Figyelő, majd német fordításban a Fünfkircher Zeitung közölt. Ezen túlmenően lehozta Karay Ilona egyik költeményét a Pécsi–Baranyai Hírlap is, majd hármat Fáylné Hentaller Mariska könyve, A magyar írónőkről (Budapest, 1889). 

S hogy a címben feltett, Károlyi Amytól idézett kérdés is napirendre kerüljön: lehetett volna Karay Ilona „az első Kaffka Margit”? Minden bizonnyal, hiszen az idő már hordozta magában ezt a nőíró-típust; Karay Ilonában már Kaffka Margit figurája készülődött, ergo „a vidéki úri szegénységből és a női nyomorúságból való kitörni vágyás”. Ezt a kitörési kísérletet úttörő módon előbb anyjában élte meg, de úgy látszik, az anyai példa nyomán kudarcra ítéltetett; hisz’ elvitte a kamaszkor egyensúlytalansága. A tehetség hírnév utáni vágya küzdött a gyermek kaotikus élményvilágával, a gyermek kifáradt, nyugvásra, egyensúlyra vágyott, s ez a régóta érlelődő nyugalomvágy találkozott egy korai szenvedéllyel, valami elérhetetlennel, amiért nem volt módja, ereje megküzdeni. Avagy ahogy Karay Ilona maga írta le: „Szívem nagyon forró kezd lenni, Azt akarom lehűteni…” 

Összefoglaló summázatként pedig idézzük Károlyi Amy sorait, akinek gondolatai szerint „amíg az anya és a nővérek eseménytelen, élménytelen érzelmi életükben csak tükrözték a korabeli regényeket, addig Ilonka megélte a regényt. A tizennyolc vers a gyermek-rajongástól a ’mindent vagy semmit’ elhatározásáig vezet. Gyertyalángtól tűzözönig. A lángocskát elébb élteti a remény, élteti a jövő, a felnőtté-válás elképzelése, mely megoldást hoz a rajongás számára. Ilyen egyoldalú, elképzelt szerelem megvertje és áldottja volt Emily Dickinson is, de őt egy nagy életműhöz segítette ez az érzés, míg Karay Ilonánál csak tizennyolc versre futotta…” 

__________________________________________

1) Karay Ilonáról szól Weöres Sándor fenti esszéje, amely az olasz–magyar baráti társaság Ungheria Oggi című lapja számára készült, amelyben neves magyar szerzők naiv írókat és költőket mutattak be. 

2) Az antológia harmadik, bővített kiadása 2010-ben jelent meg. 

3) Weöres Sándor (majd ennek nyomán Károly Amy) választása mögött pécsi kötődését is megtalálhatjuk; itt végezte az egyetemet, részt vett a Janus Pannonius Társaság munkájában, újságot alapított Öttorony címmel, itt jelentek meg első kötetei, A hideg van (1934), A kő és az ember (1935) és A teremtés dicsérete (1938). Egy hosszabb utazás után 1938-ban tért vissza a városba. Állandó szerzője volt a Sorsunk című. lapnak, közben pedig könyvtárosként dolgozott az egyetemen, majd a Városi Könyvtárban. 1943-ig élt Pécsett.