Anjou Szent Hedvig

Anjou Hedvig lengyel királynő, I. Nagy Lajos király legkisebb gyermeke, az Anjou-ház magyar ágának utolsó uralkodója (1374–1399)

Anjou Hedvig lengyel királynő, I. Nagy Lajos király legkisebb gyermeke 1374. február 18-án született és 1399. július 17-én hunyt el Krakkóban. 1384. október 16-ától Lengyelország királya (királlyá koronázták, mivel a lengyel jog nem ismerte  el a királynő jogát az uralkodás örökítésére), majd 1386-tól Litvánia nagyhercegnője. Hedvig volt az Anjou-ház magyar ágának utolsó uralkodója. 

A lovagkirály, I. Anjou Lajos (1342–1382) és Kotromanics Erzsébet 1353-ban kötött házassága sokáig gyermektelen volt. Az 1370-es évek gyermekáldással kezdődtek, azonban csak leányok születtek: Katalin, Mária és Hedvig. Az uralkodó 1382-ben bekövetkezett halála után a magyar trónt idősebb életben maradt lánya, Mária, később I. Luxemburg Zsigmond felesége örökölte. A lengyel trónt, amelynek Mária ugyancsak várományosa volt, húgának, Hedvignek engedte át, mivel a Lengyelországba költözést a helyettes kormányzó, és főként Erzsébet anyakirályné elutasította (a lengyelek még I. Lajos idejében kikötötték a trónt öröklő utód kötelező Lengyelországba költözését). A lengyelek végül mégsem fogadták el Mária utódlását, s helyette Hedviget koronázták meg Jadwiga néven. Hedviget eredetileg Habsburg Vilmos osztrák gróffal jegyezték el még négy évesen (mivel Vilmosnak szánták a magyar trónt is), mielőtt Ulászlóhoz ment feleségül. A lengyelek nem akarták Habsburg Vilmost királyukként látni, ezért elűzték. Az országot azonban fenyegette keletről a pogány litvánok serege, ezért a lengyel urak arra kötelezték gyermek királynőjüket, hogy válassza férjül Litvánia nagyfejedelmét, Jagelló Ulászlót*. Hedvig beleegyezett az új házasságba azzal a feltétellel, hogy a Szentszék kimondja Vilmossal kötött házassága érvénytelenségét. Ez meg is történt, sőt a pápa elfogadta a keresztszülői felkérést is a jövendő királyi pártól. Az új házasságkötés tehát 1386-ban meg is történt. Ezt megelőzően Jagelló nagyfejedelem megkeresztelkedett, s házasságkötésével egy időben a lengyelek királyukká koronázták II. Jagelló Ulászló néven. Ezzel létrejött a lengyel–litván perszonálunió, amelynek révén a Lengyel Királyság a régió legnagyobb területű és egyik leghatalmasabb állama lett. A mintegy harmincöt éves korában lengyel trónra lépett II. Ulászló 1434-ig uralkodott.

Szent Hedvig lett a litvánok keresztény hitre térítésének igazi pártfogója, aki az üdvöt és a kegyelmet hangsúlyozta férje meglehetősen erőszakos módszereivel szemben. Szorgalmazta a litván papság kiművelését. Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára. Krakkóban noviciátust hozott létre, majd elérte a teológiai fakultás megindítását is.

Anjou Hedvig–Jadwiga, a lengyelek királynője, aki haláláig férjével együtt uralkodott, első gyermeke szülésébe halt bele. A Magyarországon alig ismert királynőről Lengyelországon dalok és imák sokasága szól róla. Szent hírében halt meg 1399-ben, s közeli szentté avatását a lengyelek annyira biztosra vették, hogy a waweli székesegyház oltára alá temették, s nem a kriptába. Bár maga a szentté avatási aktus még évszázadokat váratott magára, Jadwiga szentként való tisztelete töretlennek bizonyult. Szentté azonban csak az első lengyel pápa, II. János Pál avatta 1997. június 8-án.

Ugyanakkor a kegyes Jadwiga király(nő)t Lengyelország nemcsak szentként, hanem nagybecsű uralkodójaként is tiszteli. Hedvig Wawel-beli carrarai fehér márvány síremléke – Antoni Madeyski lengyel szobrászművész alkotása 1902-ből – ma is a lengyelek és a magyarok közös zarándokhelye.

Anjou Hedvig 

Bíbor trónon, hófehér ruhában, 

Beteg virágként lehajtva fejed – 

Miért, miért sírsz bánatos királynő, 

Mi kín emészti fájó kebeled?!... 

A régi bú, a régi szenvedés 

Itt is szívedbe vágja körmeit? 

Avagy tán csak e csillogó arany 

Káprázatán fakadnak könnyeid? – 

Ah mennyi fény! minő gazdag levél! 

Vagy hát a fénnyel itt is nő az árny?... 

Bíbor trónon, hófehér ruhában, 

Miért, miért sírsz szép királyleány?!... 

*** 

Királynő voltam, kincsem, koronám 

Itt, itt viselém belől szívemen... 

Győzelmes valék, gyönge arcomon 

Két rózsa volt hódító fegyverem... 

S mint meghódíték: egy világ vala – 

Oh uralkodtam én egy szív felett! 

Uralkodtam, mint a nap a földön; 

Csak hogy rászórjak minden meleget... 

Atyám vitéz volt, – nagy Lajos király – 

S Lengyelhon trónját szerzé meg nekem... 

Oh mért nem kunyhót, egy kicsi kunyhót 

Édes hazámban, szülőföldemen?!... 

Mert nem volt elég megszerezni, nem, 

Énnekem kell-e azt megvenni még. 

Megvenni drágán, és megosztani 

Jagellóval a trón és szív felét... 

Egy életüdv, tudd, e bíbor ára, 

Egy mondhatatlan boldog szerelem. 

Mennyei trón nem pótolná helyre, 

Nem pótolná vesztett mindenem!... 

Királynő voltam, s most koldus vagyok; 

Elrabolva, el, kincsem, koronám. 

A kemény sors kínpadra juttatott, 

S ki fölsegíte rá: szülő anyám!... 

... Keveset mondtam, jaj de sokat: hogy 

Gyászos helyzetem ne ítéld balul… 

Egynek a sors durva fenyőszéket, 

Másnak bíbor trónt ad, oh kínpadul!... 

[Boráth, 1854–1860] 

__________________________________________

* A Jagelló-ház litván nagyfejedelmi, illetve a későbbiekben litván–lengyel királyi dinasztia volt, amelynek tagjai a 14. század végétől a 16. század közepéig fontos szerepet játszottak Európa, és nem csekély szerepet Magyarország történelmében is. A Jegelló-kor 1386-ban, Jagelló Ulászló litván nagyfejedelem és Anjou Hedvig királynő fent ismertetett házasságkötésével kezdődött. Az idők során szoros szálak fűzték össze a Jagelló-házat és Magyarországot. II. (Jagelló) Ulászló és Anjou Hedvig fiát, az időközben lengyel királlyá koronázott III. Ulászlót a magyar rendek 1440-ben királyukká választottá (I. Ulászló). A török ellen harcolva, a várnai csatatéren esett el 1444-ben. A lengyel trónon öccse, a litván nagyfejedelem követte őt, IV. Kázmér néven (1444–1492). Az ő felesége Erzsébet, Habsburg Albert magyar király leánya volt. Legidősebb fiukat 1471-ben a csehek, 1490-ben pedig a magyarok választották királyukká (II. Ulászló, 1490–1516), akinek első felesége I. Hunyadi Mátyás király özvegye, Beatrix aragóniai hercegnő volt. Őt második feleségétől, Candale-i Anna grófnőtől származó fia követte a magyar trónon, II. Lajos (1516–1526), aki a mohácsi csatában vesztette életét. Halálával kihalt a magyarországi Jagellók ága. Az utolsó előtti Jagelló a lengyel trónon az az I. Zsigmond király (1507–1548) volt, akinek leányai közül Izabellát I. Szapolyai János magyar király, másik leányát, Annát pedig Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király vette nőül.

A két Jolánta

Az Árpád-ház két Jolántával (is) rendelkezett.

Az Árpád-ház két Jolántával (is) rendelkezett. Egész pontosan egyJolántával és egy Jolánnal. Az előbbi IV. Béla király és Árpád-házi Szent Erzsébet féltestvére, a második az előbbi leánya és az utóbbi unokahúga, Szent Kinga és Szent Margit legifjabb nővére.

Az első Árpád-házi (más néven Magyarországi) Jolánta (1219 körül–1253) II. András magyar király és Jolanthe de Courtenay egyetlen leánya, magyar királyi hercegnő, utóbb I. (Hódító) Jakab aragóniai király második felesége, Katalónia és Aragónia királynéja volt.

Jolántát 1234-ben, pápai utasításra jegyezték el I. Jakabbal, az esküvőt 1235 novemberében tartották Barcelonában; a magyar királylány pedig gazdag hozományt vitt magával. Jolánta a király második felesége volt, és nagy befolyással rendelkezett férje fölött; Flandriát és Burgundiát is a királyné irányíthatta. A királyi párnak tíz gyermeke született. Árpád-házi Szent Erzsébet kultusza mindenekelőtt a királyné tevékenysége nyomán terjedt el Katalóniában és Aragóniában. A király hitvese 1253 októberében hunyt el valamilyen lázas betegség következtében. Jolántát és egyik leányát, Sancha hercegnőt az általa alapított léridai Santa Maria de Vallbona kolostorában temették el.

Árpád-házi Jolánta, az Aranybullát kiadó II. András lánya annyira tiszteletre méltó személyiséggé vált új hazájában, hogy emléke Violant d’Hongria néven napjainkig fennmaradt.

A második Magyarországi Boldog Jolán (1235/39–1298) magyar királyi hercegnő, IV. Béla király és Laszkarisz Mária császári hercegnő gyermeke volt. Nagynénje volt Árpád-házi Szent Erzsébet, testvérei pedig Szent Kinga és Szent Margit.

Jolán 1256-ban ment feleségül Jámbor Boleszláv kaliszi és gnieznói herceghez, az esküvőt Krakkóban tartották. 1279-ben meghalt férje, Jolán pedig szétosztotta vagyonát az egyház és rokonai között, majd szintén özvegy testvérével, Kingával az ószandeci (ma: Stary Sacz, Lengyelország) klarissza kolostorba vonult. Mikor 1292-ben nővére elhunyt, Jolán átköltözött a férje által alapított gnieznói kolostorba és apátnője lett, ahol 1298 júniusában hunyt el. A kolostor kápolnájában temették el. A sírjánál történt csodás gyógyulások nyomán avatták boldoggá 1827-ben.

Toto Cutugno Budapesten

Ez tegnap jott szembe velem. Ma mar nyilvanos. A rajta szereplo olasz ur dalait gyakoroltam a kotelezo zongoradarabok helyett. Egy oszulo ur, akinek a bakelitlemezeit meg 'az atkosban' hallgattam. Varjuk ot Budapesten.

Árpád-házi Szent Margit

IV. Béla király és Laszkarisz Mária, bizánci császári hercegnő leánya Árpád-házi Szent Margit (1242–1270).

IV. Béla, második államalapító királyunk király két leányát, Margitot és Kingát szentté, egyet pedig, Jolánt boldoggá avatták. Árpád-házi Szent Kinga V. Boleszláv lengyel fejedelem hitveseként Kunigunda néven lett Lengyelország és Litvánia védõszentje. Kinga testvérhúga, Árpád-házi Szent Margit, a Nyulak szigete domonkosrendi apáca–királylánya, szülei „élő fogadalomtételi adománya”, a Margitsziget névadója, szenvedéssel teli, rövid életében mindvégig Magyarországért imádkozott.

A második honalapítónak tartott IV. Béla király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő leánya a dalmáciai Klisszában született 1242. január 27-én, nem sokkal azután, hogy a magyar seregek Muhinál óriási vereséget szenvedtek a Batu kán vezette mongol hordától. A királyi párnak Dalmácia felé kellett menekülnie, s végső kétségbeesésükben Isten segítségét kérték, cserébe születendő gyermeküket neki ajánlották. És megtörtént a hihetetlen; máig sem teljesen tisztázott okokból Batu sietve hazafelé vette útját, hátrahagyva a Duna–Tisza táján meghódított hatalmas területeket. 

A királyi pár megtartotta az Úrnak tett ígéretét; Margitot hároméves korában átadták a veszprémi domonkosrendi nővéreknek. A Szent Domonkos előírásait követő női kolostorban a királylány nevelője Olympiades nővér lett, akitől belső, misztikus jámborságot, a Szent Szűz bensőséges szeretetét, a szenvedő Jézus Krisztus iránti teljes odaadást és a vezeklő szellemet tanulta meg.

Béla király leánya részére új kolostort építtetett a Buda közelében fekvő Nyulak szigetén (a mai Margitszigeten), itt került sor Margit fogadalomtételére, 1254-ben. A fennmaradt adatok azt bizonyítják, hogy a tizenkét éves gyereklány tökéletesen tisztában volt azzal hogy mit tesz, amikor teljes odaadással az Úrnak szentelte magát. A későbbiekben két alkalommal is lehetősége lett volna fogadalma visszavonására, mindkétszer házassági ajánlatról volt szó. Apja biztosította arról, hogy a felmentést Rómától minden bizonnyal megkapja, hiszen akár a lengyel, akár a cseh királlyal kötendő frigy óriási politikai előnyökkel járt volna. Margit a lengyel uralkodót látni sem óhajtotta, Ottokár cseh királlyal azonban – apja kifejezett óhajára – hajlandó volt találkozni. A látogatás rosszul végződött, mert szépsége Ottokárt a rendi öltözék ellenére is elbűvölte, s az uralkodó ennek hangot is adott. Margit felháborodott, indulatosan kijelentette, hogy inkább levágatja az orrát, mintsem még egyszer kitegye magát ilyesminek, apjával pedig határozottan közölte: ő egyszer s mindenkorra Krisztus jegyese.

Számára elsődleges az volt, hogy „égi hitvese” elvárásainak feleljen meg, a szigorú szabályok betartása, a kemény önsanyargatás, az undort kiváltó betegek odaadó ápolása. Nővértársait leszoktatta arról is, hogy királylányként kezeljék. Életének alapszabályai a következők voltak: Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni. A legenda szerint birtokában volt a jövendőmondás tudományának is, amivel olykor apjának is segítségére volt diplomáciai gondjainak közepette. Saját halálának óráját is megjósolta: huszonnyolc éves korában, 1270. január 18-án halt meg a margitszigeti kolostorban, arcán boldog derűvel, annak a biztos tudatában, hogy odaát mennybéli jegyese vár rá.

Boldoggá avatására már 1276-ban sor került, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, végül XII. Pius pápa 1943-ban avatta szentté.

Emlékezetét őrzi a Szent Margit-legenda, középkori prózai nyelvemlékeink e becses példánya. Szent Margit életéről a szenttéavatási vallatások jegyzőkönyve alapján Margit rendfőnöke és gyóntatója, Marcellus készítette el az első latin nyelvű legendát, nem sokkal 1270 után. Ennek nyomán az 1300-as évek elején készült el az első magyar nyelvű szöveg, amelyet a 15. század első évtizedeiben történt lemásoláskor részben módosítottak, majd erről készültek még további kópiák. Ezek közül az egyiket mintegy 1510 körül első, nevét lejegyző kódexmásoló apácánk, Ráskay Lea domonkosrendi szerzetesnővér készítette.

Ugyancsak Szent Margit irodalomtörténeti igényű emlékezetét őrzi a XX. századi alkotások egyik legbecsesebbje, Gárdonyi Géza 1908-ban megjelent „legszebb” regénye, az Isten rabjai*, illetve az 1942-ben ennek nyomán bemutatott azonos című hangosfilm, Pacséry Ágoston rendezésében.

__________________________________________

* Ahogy Gárdonyi Géza vallotta: legjobb műve az Egri csillagok (1901), legkedvesebb A láthatatlan ember (1902), legszebb az Isten rabjai {1908).

Édes Gergely élete és munkássága

Forrás: http://www.diderot.sk/hun/edes-gergely-elete-es-munkassaga-cseh-gizella-211363.html, 2016.8.31.

Árpád-házi Szent Kinga

Arpád-házi Szent Kinga (Kunigunda) Esztergomban született 1224. március 5-én. (1224–1292).

IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként 

Kultúrtörténeti ismereteink alapján köztudomású tény, hogy az Árpád-uralkodóház bővelkedik szentekben. IV. Béla, „második államalapító” királyunk nővérét, Erzsébetet, két leányát, Margitot és Kingát szentté, egyet pedig, Jolánt boldoggá avatták. Az említettek közül Szent Erzsébet a legismertebb magyar szentünk világszerte, Szent Margit pedig szinte a teljes magyar nyelvterületen betölti ezt a kultúrtörténeti szerepet. A legkevésbé ismert Árpád-házi szent nem más, mint Szent Kinga, aki V. Boleszláv lengyel fejedelem hitveseként Kunigunda néven lett Lengyelország és Litvánia védõszentje. A lengyelek „népük anyjaként” tisztelik.

Árpád-házi Szent Kinga (Kunigunda) Esztergomban született 1224. március 5-én IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként. Kingát gyermekkorától mély vallásosság jellemezte; egész fiatalon szüzességi fogadalmat tett, életét Istennek ajánlotta. 1239-ben Boleszláv lengyel fejedelem feleségül kérte a tizenöt éves Kingát. Az ifjú lengyel királynét fényes diadalmenet kísérte Esztergomtól Krakkóig. Kérésére királyi férje tiszteletben tartotta szüzességi fogadalmát, sőt, maga is hasonló fogadalmat tett.

Kinga teljes hozományával hozzájárult az ország védelméhez; az 1241–42-es mongoltámadás („tatárjárás”) után pedig adományokkal járult hozzá az ország újjáépítéséhez: kórházakat, templomokat, kolostorokat építtetett; köztük a nagy kulturális jelentőségre szert tevő ószandeci ferences kolostort. 1249-ben hazalátogatott Magyarországra, hogy édesapjától kérjen segítséget a nélkülöző lengyel nép számára. Ekkor kapta ajándékba a máramarosi sóbányát. A híres bochniai sóbányákat (Wieliczka) 1251-ben nyittatta meg *). 1257. március 2-án Boleszláv király, kimutatva háláját felesége országépítő tevékenysége iránt, oklevélben neki adományozta a Krakkótól délre eső Szandec tartományt, ahol az említett klarissza kolostort alapította.

Férje hosszabb betegeskedés után, 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már a ferences apácák (klarisszák) ruhájában vett részt, így is jelezve élete özvegyi szakaszának irányát és tartalmát. Ettől kezdve Istennek szentelte életét, bár a lengyelek kérték, hogy vegye át az ország kormányzását. 1284-től haláláig az ószandeci (Stary Sacz) kolostor priorisszája volt. 1292. július 24-én halt meg.

VIII. Sándor pápa 1690-ben Kingát boldoggá avatta, öt évvel később pedig XII. Ince Lengyelország egyik védőszentjévé tette. II. János Pál pápa 1999. június 16-án, Ószandecben avatta szentté.

Árpád-házi Szent Kinga a sajátjaként szerette második hazáját, Lengyelországot és annak népét. Királynőként szerették és tisztelték, jóllehet Kingát és életét kevésbé az uralkodói stílus, sokkal inkább a szolgálat jellemezte.

__________________________________________

* A wieliczkai sóbányában Szent Kinga tiszteletére kápolnát avattak, amelyet „földalatti templomnak” is hívnak, és főként a szent ereklyéinek őrzésére szolgál. Ez a sóbánya egyik legnagyobb attrakciója, mivel ez a terem a világ legnagyobb földalatti temploma. 101 méter mélyen van, hossza 54 m, szélessége 18 m, magassága 12 m. Padlója egységes sóból faragott lapokból áll, a hatalmas sókristályokból összeállított csillárok a mennyezetről 12 m-re lógnak le. A kápolnát az Újszövetségből vett jelenetek domborművei díszítik (többek között a „Menekülés Egyiptomból”, „A tizenkét éves Jézus tanít a templomban” és az „Utolsó vacsora” és egy több mint száz éves betlehem. A főoltár Jozef Markowski alkotása; Szent Kinga szobrát, és a két mellékalak, Szent József és Szent Kelemen szobrát tartalmazza. 1999-től itt látható II. János Pál szobra is, Stanisław Anioł bányász alkotása. A kápolnában misét tartanak a védőszent, Szent Kinga és Szent Borbála napján és karácsonykor. Hála a kitűnő akusztikának, a kápolnában koncerteket is rendeznek.

    

Árpád-házi Szent Erzsébet

Magyarországi, Árpád-házi, Thüringiai, Marburgi Szent Erzsébet (1207–1231) – a legismertebb magyar szentünk világszerte.

Mivel rövid élete nagy részét Németországban, Thüringiában élte le, rajtunk, magyarokon kívül sajátjuknak érzik a németek is, de nagy tiszteletnek örvend számos más országban is. A 2007-es esztendő Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója volt, ennek tiszteletére a magyar katolikus egyház jubileumi évet hirdetett, és számos magyarországi, külföldi és nemzetközi rendezvényen emlékeztek meg az Árpád-ház e női sarjáról. 

Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben, a legnagyobb valószínűség szerint Sárospatakon, harmadik gyermekként született II. András király első, Merániai Gertrúddal kötött házasságából. (A születési hely kérdése teljes biztonsággal azonban még nem tisztázott, Pozsony és Óbuda is a lehetséges születési helyek között szerepel.)

Elsőszülött nővére, Mária II. János bolgár cár felesége lett. Bátyja, IV. Béla király, a „második honalapító” a konstantinápolyi Laszkarisz Máriát vette feleségül. Öccse, Kálmán pedig Halics királya és Horvátország hercegeként a krakkói Boldog Saloméval kötött házasságot. Gertrudis erőszakos halála után András király még két házasságot kötött, melyekből Erzsébetnek több féltestvére született. Jolanthe de Courtenay-től Jolanta, Estei Beatrixtől pedig (Utószülött) István, III. András király apja.

Erzsébet alig töltötte be negyedik életévét, amikor I. Hermann thüringiai őrgróf elsőszülött fia, Hermann számára megkérte a magyar királylány kezét. Ebben a korban megszokott dolognak számított, hogy az idegen földről érkezett menyasszony jövendő férjével együtt nevelkedett fel, így ismerkedve meg új hazája nyelvével, vőlegénye rokonságával, tisztségviselőivel és udvari szokásaival. Az ifjú gróf szülei, Hermann gróf és Zsófia grófnő e házasságtól sokat vártak, és reményük igazolását látták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Az ifjú Hermann azonban 1216-ban hirtelen elhunyt, ekkor Erzsébetet el akarták távolítani az udvarból. A tartománygróf azonban másodszülött fiával, Lajossal jegyezte el újra.

A menyegzőt 1221-ben tartották, egyesek szerint a pesti plébánián, a mai Erzsébet híd mellett elterülő belvárosi plébániatemplom akkori épületében. A kor szokásjogától való abszolút eltérésként Lajost és Erzsébetet valódi szeretet kötötte össze; ezért a férj valódi megértéssel fogadta Erzsébet élénk temperamentumát, bőkezű adakozását a szegényeknek, az éhezőknek és a rászorultaknak. Három gyermekük született; Hermann 1223-ban, Zsófia 1224-ben, Gertrúd 1225-ben, ő később premontrei kanonoknő lett. 1227-ben azonban Erzsébet férje, Lajos II. Frigyes szentföldi keresztes háborújába indult, de Otrantóban, pestisjárványban 1227. szeptember 11-én elhunyt.

Férje halála után a wartburgi várban férje rokonai meglehetős ellenszenvvel bántak Erzsébettel, ekkor történhetett a rózsacsoda is, amely szerint a szegényeknek elrejtett kenyér a kötényében rózsákká változott (amely azóta is állandó attribútuma). Erzsébetnek gyermekeivel el kellett menekülnie Wartburgból Eisenachba, ahol azonban csak istállóban húzhatta meg magát. Utóbb a kitzingeni apácakolostorba fogadták be, mígnem a pottensteini várban biztosítottak neki szállást, sőt II. Frigyes meg akarta kérni a kezét. Férjének a Szentföldről visszatért lovagtársai ezután elérték, hogy Erzsébet visszatérhetett Wartburgba. Gyóntatója Marburgi Konrád lett, s úgy tűnik, az ő unszolására költözött végül Erzsébet Marburgba, ahol „lelkiatyja” kegyetlen aszkézisre kényszerítette. Ez az önsanyargatás aláásta egészségét és megbetegedve hunyt el 1231-ben.

Ámde marburgi sírjánál rövid időn belül 58 csodát jegyeztek fel, ezért IX. Gergely pápa hamarosan megindította a szentté avatási eljárást, és már 1235. május 26-án kibocsátott bullájával szentté is avatta Erzsébetet, még atyja, II. András király életében.

Sírja fölé 1236 májusában gótikus templomot építettek, amikor is mintegy száz püspök és érsek jelenlétében Szent Erzsébetet új sírhelyre helyezték. Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, mégpedig november 19-ére, Erzsébet temetésének napjára. 1969-ben ünnepét visszahelyezték november 17-ére, halálának időpontjára. 

De mindezeken túlmenően Erzsébet léte és tevékenysége miben is jelentett újat és korszakalkotót, amely által a legismertebb magyar szentünkké válhatott világszerte? Erzsébet, Thüringia őrgrófjának felesége, minden aszkézisén és jótékony tevékenységén túlmenően követendő példát is adott és jelentett; szakított a női szentség addig uralkodó modelljével, amely a szüzességet helyezte előtérbe. Feleségként és anyaként szállt szembe férje családjával, akik korlátozni akarták a szegények segítésében. Ez a példa vonzotta mindenekelőtt a kor nemesi és királyi családjainak asszonyait. Elsősorban természetesen az Árpád-ház nőtagjai követték legnagyobb számban és legnagyobb meggyőződéssel ezt az új modellt, de példája szinte az egész korabeli Európára kihatott. 

Erzsébetet már a XIII. században az Árpád-házi dinasztia „legnagyobb” szentjének tekintették, és néhány hercegnő a ferences harmadrend képviselőjeként, „Szent Erzsébet leányaként” élte le életét.