A „Csapda a neten”-jelenség, -problémakör, avagy aktualitások és veszélyek a gyermek internethasználók online jelenléte, védelme, az ezek vonatkozásában felmerülő problémák, kérdések és jelenségek tárgyában

 I.

Jelen dolgozat tematikai apropóját két független, bár a tárgykörbe (teljesen) illeszkedő jelenség adta. Az egyik a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál 2021. évi versenyprogramja, A meztelen igazság szekció egyik cseh dokumentumfilmje, amely az adott évi versenyprogram legjelentősebb és legnézettebb filmje lett. Ez volt a Csapda a neten, amely a fiatalkorú/gyermeklányokra leskelődő online ragadozók (és tkp. a grooming) világába enged (szörnyű) bepillantást.[1] (Bővebben: lásd jelen dolgozat III. részét.)

A másik apropó a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat 2022. szeptember 26-27., idei, immár XII. Nemzetközi Média- és Internetkonferenciája, amelyet a Magyar Tudományos Akadémián, A média és az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra[2] címmel rendeztek meg. Az ott elhangzott előadások nagy része inspirált, pontosabban szólva alaposan befolyásolt az adott téma és környezetet áttekintési lehetősége apropóján és tárgyában.

Ezt követték a Dr. Rózsás Eszter (PTE), Dr. Baracsi Katalin és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, az NMHH, az UNICEF, a Hintalovon Alapítvány és Dr. Gyurkó Szilvia stb., illetve további (magyar/nemzetközi) intézmények-stratégiák-törvények, tanulmányok, tájékoztató és további szakdokumentumok stb., pl. a Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája[3] dokumentum, illetve az NKE-RTK ide vonatkozó tanulmányai, szakmai anyagai stb. áttekintése. A(z) (vég?)eredmény ez a hozzávetőleges helyzetkép/-ismertetés.

 

II.

„A gyermekek jogainak védelme napjaink egyik legfontosabb és leggyorsabban fejlődő kérdésköre. Annak ellenére, hogy önálló jogágként nem létezik, mégis rendkívül összetett jogterület, amely minden esetben több tudományágat átfogó megközelítést igényel. Habár a gyermekeket ugyanazon jogok illetik meg, mint idősebb, felnőtt társaikat, mégis kiszolgáltatott helyzetüknél fogva többletjogok, illetve speciális védelem jár nekik”  ̶  kezdi Dr. Szentgáli-Tóth Boldizsár A gyermekek jogai az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatában, különös tekintettel a magyar vonatkozású ügyekre című tanulmányát.[4] Majd úgy folytatja, hogy „az alapjogok olyan alapvető jogosultságokat jelentenek, amelyek mindenkit megilletnek, és amelyeket az államnak tiszteletben kell tartania. Egyes alapjogok esetében azonban megalapozottan merülhet fel, hogy bizonyos csoportok, így a kiskorúak esetében is eltérően kell azokat szabályozni, mint mások kapcsán. Főszabályként elmondható, hogy a gyermekeket – néhány kivételtől eltekintve – ugyanazok az alapjogok (gyermeki emberi jogok) illetik meg, mint a felnőtteket, a gyermekek alapjogi cselekvőképessége azonban nagyban függ tényleges testi és szellemi fejlettségüktől. A kiskorúak alapjog gyakorlása kapcsán két alapvető megfontolás érvényesül. Egyrészt létezik az alapjogok egy olyan köre, mely kifejezetten csak a gyermekeket illeti meg, ezekre a gyermekek sajátosan kiszolgáltatott helyzete, illetve viszonylagos szellemi és biológiai fejletlensége miatt van szükség. Másrészt szükség lehet egyes jogok határozottabb körülírására, gyakorlása feltételeinek a gyermek körülményeire tekintettel az általánostól eltérő szabályozására. A gyermekek némileg hasonlóan például a nőkhöz, vagy az őslakosokhoz olyan társadalmi csoportként jelennek meg, melyet az átlagosnál gyengébb érdekérvényesítő képessége miatt különleges státusz és védelem illet meg. Az említett szerződések, nemzetközi dokumentumok részletesen rögzítik, hogy az állami szereplők, hatóságok felelőssége a gyermekek védelme kapcsán különösen hangsúlyos, kötelezettségeik pedig kiterjedtek. A gyermeki jogok további sajátossága, hogy azokat első sorban a szülőknek kell biztosítania, az állam legfeljebb az ehhez szükséges intézményrendszer működtetésében játszik szerepet. Közvetlenül csak akkor jogosult és egyben köteles az állam beavatkozni a szülő és a gyermek kapcsolatába, amennyiben bármilyen okból a szülő tevékenysége veszélyezteti a kiskorú fizikai, vagy szellemi fejlődését, illetve amennyiben a szülő nem képes, vagy hajlandó a szülői felügyelet gyakorlására.”[5]

 

III.

De most térjünk vissza a Csapda a neten című dokumentumfilmhez. A Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál 2021-es versenyprogramjában induló cseh dokumentumfilm az internet szexuális ragadozóiról szól. 2458 felnőtt férfi kezdeményezett beszélgetést különböző közösségi oldalakon három, általuk 12 évesnek gondolt lánnyal, hogy szexuális igényeik kielégítésére használják fel őket. A valóságban azonban három felnőtt színésznőről van szó, a háttérben pedig mindent kamerák rögzítettek – így készült a Csapda a neten című dokumentumfilm.

„Vesd le egy kicsit a trikódat” – kéri 12(!) éves csetpartnerétől egy férfi webkamerán keresztül. A tabuizált, de egyre több áldozatot követelő online gyerekmolesztálásról két cseh rendező, A Barbora Chalupová és Vít Klusák forgatott Csapda a neten címmel dokumentumfilmet, hogy testközelből mutassák be, hogyan szolgáltatják ki magukat a gyerekek vadidegeneknek anélkül, hogy mindezt tudatosítanák.

Három felnőtt, de koruknál jóval fiatalabbnak kinéző színésznő „alakult” át a film kedvéért 12 éves kislánnyá, hogy művileg berendezett gyerekszobájukban, álprofiljaik segítségével tíz napig beszélgessenek az interneten.

Az alapszabályok egyszerűek voltak: ők nem kezdeményeznek beszélgetést és nem is provokálnak, csupán reagálnak a megkeresésekre. Az eredmény még a film készítőit is meglepte: a profilok regisztrálását követő néhány percben már 16 olvasatlan üzenetük volt különböző korú férfiaktól. A forgatás tíz napja alatt pedig összesen 2458 szexuális ragadozó kereste meg a lányokat, az internetes zaklatás legkülönfélébb formáit produkálva.

Volt, aki önmagáról küldött meztelen képeket a lányoknak, cserébe pedig ugyanezt várta el a 12(!) évesnek gondolt beszélgetőpartnerétől, de olyan is akadt szép számmal, aki pornóvideókat küldött a színészeknek. A film kendőzetlenül mutatja be, mit tapasztalhat az a több tízezer gyerek világszerte, aki naivan megbízik az interneten megismert idegenben.

Hogyan használják ki és hogyan zsarolják őket? Hogyan élnek vissza az őket ábrázoló fényképekkel, és hogyan próbálnak pénzt kicsikarni a megrémült gyerekektől, akik attól félnek, hogy a képeikkel legközelebb a szüleik találkoznak? Ezekre és még sok egyéb kérdésre is választ kapunk a filmből.

Barbora Chalupová és Vít Klusák mozgóképes dokumentuma azonban nem áll meg ezen a ponton. A lányoknak, megfelelő biztonsági intézkedések mellett, találkozókat is szerveztek, és nyilvános helyen nézhettek a szemükbe azoknak, akik a legízléstelenebb módszerekkel próbálták őket manipulálni. Az alkotás egyik legizgalmasabb része kétségkívül az, amikor a komplett stáb várja otthona előtt azt a férfit, aki mindhárom lányt zaklatta az interneten.

A filmből nemcsak mozi-, hanem egy gyerekek számára megvágott, a színészek által kommentált verzió is készült. Az alkotók ezzel azt szeretnék elérni, hogy a fiatalabb korosztály is megértse, illetve pontosan értelmezze a vásznon zajló történéseket, egyben lehetőséget teremtsenek megértetni velük, miért fontos az átgondolt internethasználat. Némi optimizmusra adhat okot az is, hogy a filmforgatás során készült anyag egy részét a rendőrség is megkapta, és több esetben is indult eljárás az érintettek ellen.

A forgatás helyszínén a filmes alkotókon kívül pszichológusok, szexológusok és jogászok is tartózkodtak folyamatosan, a történetben szereplő színésznők pedig sokszor igénybe is vették a szolgáltatásaikat. Ez a nagyon fontos mozgóképes alkotás érzelmileg csak erősebbé válik azáltal, hogy a lányok idegeit gyakran a végletekig feszítő szexuális ragadozók viselkedését hogyan magyarázzák a szakemberek, valamint, hogy a színésznők nem rejtik el valódi érzelmeiket. Klusák egy interjúban elmondta, a három színésznő közül az egyik a forgatás után is folyamatosan konzultált pszichológussal. Az összhatáshoz remekül járul hozzá a zene is, amely csak fokozza a feszültséget, így a nézők még a stáblista alatt is székeikhez szögezve értelmezik a látottakat, miközben akaratlanul is eszükbe jut: vajon a saját gyerekeik tapasztaltak-e már hasonlót.

A film nézéséhez erős idegek kellenek, bár a feszült pillanatokat a készítők nemegyszer humorral próbálták oldani, ezzel is ráébresztve a nézőket, hogy stúdióban, előre elkészített, átgondolt forgatókönyvet látunk megvalósulni.[6]

 

IV.

IV.1.

Jelen témakör. azaz a gyermekek online jelenléte és védelme, és ezek kérdésköre tematikájának áttekintését, ennek adott állapotához magyarországi vonatkozásban a szakirodalmak sokaságából egy releváns forrást mint hátteret választottam, pontosabban vezérfonalként ezt az irodalmat használtam elsődlegesen. Ez pedig a Csepregi Katalin-Dr. Kovács István̶ szerzőpáros 2021-ben megjelent A gyermekek online szexuális kizsákmányolása, különös tekintettel a gyermekpornográfia bűncselekményére című tanulmánya.[7]

 

IV.2. „Csapda a neten"

            „Az elmúlt évtizedekben minden kétséget kizáróan elmondhatjuk, hogy nagy előrelépések történtek a gyermekjogokat illetően. Ezzel párhuzamosan azonban nem mondható el, hogy az ezzel kapcsolatos kihívások csökkentek volna. Napjaink egyik legkiemeltebb problémája a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények felderítése és megelőzése. Az internet adta lehetőségeknek köszönhetően ezen bűncselekmények egy része megjelent az online térben is. A gyermekek online szexuális kizsákmányolása óriási mértéket öltött napjainkra. (…) A jelenség ellen való küzdelem, a tudatosság és a megelőzés mindannyiunk feladata” – kezdi tanulmányát a Csepregi-Kovács szakmai kettős.[8]

Majd így folytatják. „Az internet olyan lenyűgöző, információkkal teli új világot hozott létre, ahová feltétel, és korlátozás nélkül a Földön élő összes ember beléphet, mindenki számára elérhető, aki online szolgáltatással rendelkezik. Egy virtuális autópálya, egy számítógépes mátrix, ahol az információ sebességkorlátozás nélkül száguld, és képes arra, hogy más számítógépekkel, mobiltelefonokkal, vagy más típusú technológiai eszközökkel a bolygó különböző sarkaiban élő embereket összekapcsolja. Joggal hihetjük, hogy a gyermekek, és a felnőttek számára ez a technológia egyedülálló lehetőségeket teremt (például: megismerhetjük az univerzum egészét, amelyben élünk), de sosem felejthetjük el, hogy - Janus kettős arcaként - sajnos a potenciál mellett, visszaélések tekintetében is ugyan olyan veszélyforrás is egyben. A senki földjén, egy olyan világban, ahol a valóság és a virtualitás elmosódik, a személyek az identitásukat elrejtve, mosolygós hangulatjelek mögé bújva csak arra várnak, hogy áldozatokat szedjenek, kellően veszélyes ahhoz, hogy védekezzünk ellene: korlátozzuk, és szabályozzuk, hogy ennek a világméretű úthálózatnak ki válhat felhasználójává. A hálózat alapú-, és internetes technológiák, mint a hírfolyamok, chatprogramok, csevegőszobák, stb. a sztráda fő útvonalát jelentik, ahol a gyermekek szexuális kizsákmányolására szakosodott bűnözők garázdálkodhatnak. A különböző internetes felületek lehetővé tették, hogy a bűnözők világszerte kapcsolatokat létesíthessenek, (…) anyagokat (képeket, videó-, és hangfelvételeket) birtokolhassanak, terjeszthessenek, és megoszthassanak. A világ- és a számítástechnika globalizációjának köszönhetően –, az egyre nagyobb mértékű romlás iránti kereslet növekvő igényével párhuzamosan – mindezt úgy tehetik meg, hogy a megosztott tartalmaik a nagyközönség számára akár az országhatárokon belül, akár azokon kívül is költséghatékonyan elérhetővé váljanak. (…)

A tudományos problémát az alábbiakban látom: a gyermekek online szexuális kizsákmányolása óriási mértéket öltött, az elkövetők gyorsan alkalmazkodnak környezetükhöz és folyamatosan találnak új módszereket. Az online tér egyik tényezője, hogy nem lehet elbújni benne, ha egy kép vagy videó napvilágot lát, nem lehet többé törölni onnan. Minden alkalommal, amikor gyermekpornográf tartalmat nyitnak meg vagy keresnek, a gyerekek újra és újra áldozatokká válnak. A szexuális bántalmazásokról való kommunikáció rengetegszer elmarad, sokszor a sértettek nem mernek beszélni a történtekről. (…) …a gyermekvédelem kiemelt feladata a megelőzés és az áldozatok azonosítása. Az online térben elszenvedett abúzus ugyanannyira veszélyes, mint az élőben történő, életre szóló traumákat szereznek azon gyermekek, akiket így használnak ki. A jogaikkal való visszaélést egyetlen gyermek sem érdemli meg, pontosan a mi feladatunk lenne gyerekkoruk védelme és fejlődésük támogatása. Egy rendkívül gyorsan fejlődő és határokon átnyúló problémáról beszélünk, melyre nem adhat egyetlen ország sem egyedül választ. Kiemelt szerepet kap az ellene való küzdelemben az együttműködés.”[9]

 

IV.3.

IV.3.1. „A tanulmány elméleti megközelítése

„A biztonság értelmezése napjainkban összetett és sok tényezőtől függ. A gyorsan és folyamatosan változó világunkban nem lehet egyértelműen definiálni. Kifejezhet egy állapotot, egy elérendő célt, társadalmi elégedettséget és komfortérzetet, de a fenyegetések hiányát is. Az élet bármely területén fontos a biztonság, kiindulva mindennapi életünkből egészen a globális folyamatokig. Hatásköre így az egyéntől, a kis közösségéktől, az országokon és régiókon át terjed ki az egész világra. (…)

A gyermekek online szexuális kizsákmányolása is egy jó példa ezen kihívásokra. Az internet kiváló platformot ad a gyermekek elérésére, behálózására és kihasználására. Tulajdonságaiból adódik, hogy nehéz lépést tartani az elkövetőkkel és a folyamatosan változó módszerek miatt komplikált az ellene való küzdelem. A megelőzés fontossága itt hatványozottan érvényes. A gyermekek és szülők felkészítésével, a tudatosságra neveléssel és a mai technológia segítségével igenis van rá mód, hogy csökkentsük az áldozattá válás esélyét.

Az információs társadalom eszközei és módszerei soha nem látott mértékben fejlődnek, melyekkel lépést tartani kétségkívül kihívást jelent. Ennek fogalma szintén többféleképpen közelíthető meg. A technológia folyamatos fejlődése magával hozta a társadalom átalakulását is, az innovációs folyamatok felértékelődését, a globalizáció hatásait, valamint új szerepkörök megjelenését is. (…)

Egyre nagyobb kihívást jelent a gyermekek védelme a világhálón. Az új nemzedékek már beleszületnek ebbe a világba, akiknek már szüleik is aktív felhasználók. Folyamatosan csökken annak átlagéletkora, hogy mikor kezdenek el internetezni és okostelefont használni a gyermekek. Vitathatatlan, hogy ezáltal számos új és hasznos tudásra is szert tesznek, melyek a későbbiekben segítenek nekik a folyton változó világban való eligazodásukban. Ugyanakkor a tapasztalatok azt mutatják, nincsenek igazából felkészítve az internetre, nem kapnak erre megfelelő oktatást, nincs nyílt kommunikáció erről a szülőkkel. Kitettségük ennek következtében nő, és a rájuk leselkedő veszélyek aránya is nagyobb.”[10]

 

IV.3.2. Gyermekvédelem

A 21. századra sem egyértelmű a gyermek szó terminológiája. Kultúránként, szokáskörönként máig eltérő helyet foglalnak el a gyermekek a családban, illetve a társadalomban. „Terminológia tekintetében sem beszélhetünk egységről sem a hazai, sem a nemzetközi közegben. Nincs egyértelműen definiálva a gyermek, sokszor összevonják az ifjúság vagy a kiskorú fogalmával. Még az életkorok sem ugyanazt a kategóriát fedik le, általában a 0-18 év, ami belekerül egy irányelvbe vagy egy törvénybe, de találkozhatunk 0-14 vagy 0-21-gyel is.”[11]

Az ENSZ Gyermekjogi Egyezményében leírt gyermek fogalom szerint: „Az Egyezmény vonatkozásában gyermek az a személy, aki tizennyolcadik életévét nem töltötte be, kivéve ha a reá alkalmazandó jogszabályok értelmében nagykorúságát már korábban eléri.”[12] Az EU korábban említett 2011/93/EU irányelve szintén ezt a korhatárt tartja mérvadónak. Magyar szabályozásban a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) minden tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt kiskorúnak minősít. A Büntető Törvénykönyv (Btk.) már nem a kiskorú, hanem a gyermekkorú és a fiatalkorú fogalmakat használja, melynek alapján tizenkét év alatt beszélünk gyermekkorú személyekről.[13]

„Az elmúlt évtizedekben sokat változtak a gyermekvédelmi jogok. (…) A fejlődés ellenére még mindig globális probléma a gyermekvédelem. (…) Számos országban a gyermekek, mint jogi alapértékként jelennek meg, ami a törvényalkotásban is szerepet játszik. Magyarországon egyrészt a(z itteni) szabályozás gondoskodik a megfelelő körülmények biztosításáról, másrészt ebbe épülnek még bele a különböző nemzetközi szervek irányelvei, melyek ratifikálással nyerik el érvényüket igazán.”[14]

Ha gyermekjogok, akkor ENSZ 1989, ekkor született ugyanis meg a szervezet Gyermekjogi Egyezménye. A dokumentumban összefoglalják a legfontosabb és legalapvetőbb jogokat, melyek minden gyermeket egyenlően megilletnek, és melyek elengedhetetlenek életükhöz és fejlődésükhöz. Ezek értelmében a részes államoknak kötelességük a gyermekek megóvása erőszaktól, bántalmazástól (lelki és fizikai egyaránt), kizsákmányolástól, elhanyagolástól, törvénytelen tevékenységre való ösztönzéstől. Az Európai Unió Alapjogi Chartája nem bontja ki a gyermekjogokat, hanem általánosságban fogalmazza meg az oktatáshoz, a védelemhez és a megfelelő körülményekhez való jogot.

„Ami közvetlenebb betekintést nyújt az Unió gyermekvédelmi politikájába az a 2011/93/EU irányelv, mely a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről szól, és egyben felváltja a 2004/68/IB kerethatározatot. A váltásra az átfogóbb megközelítés és a pontosabb meghatározások miatt volt szükség, ezáltal a dokumentum összefoglalja nemcsak a kiszabható szankciókat, de kitér az áldozatvédelemre és a megelőzésre is. Részletesen ki van fejtve, mit jelent a gyermekkel folytatott szexuális tevékenység, a bántalmazás, a kényszer, az erőszak, a gyermekprostitúció, vagy hogy mit is takarnak a gyermekpornográfiával kapcsolatos bűncselekmények.[15]

Érdekesség még, hogy az EU adatvédelmi rendelete (GDPR - General Data Protection Regulation) is külön kitér a gyermekek személyes adatainak védelmére. Az ún. információs önrendelkezési jog korhatárát 16. életévben állapították meg. Ez azt jelenti, hogy a 16. életévét betöltött gyermeknek már nincs szüksége szülői jóváhagyásra az internetes szolgáltatások igénybevételéhez. Ugyanakkor ez a korhatár csak ajánlás, országonként eltérő lehet ennek a megítélése (ami magával vonja a határokon átnyúló együttműködés megnehezítését is). Egyetlen kitétel, hogy ez az érték nem mehet 13 éves kor alá. Az Alaptörvény szintén kimondja, hogy „hogy minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz”.[16]

 

IV.3.3. Gyermekek szexuális kizsákmányolása

        Az internet jó tulajdonságai mellett számos veszélyt is rejt magában. Ezen fenyegetések hatásait súlyosbítja a tény, hogy az online gyermekbántalmazások esetén is nagyon magas a látencia. Sok esetre, elkövetőre vagy hálózatra nem derül fény, illetve sok gyermek soha nem is beszél az elszenvedett sérelmekről.

A leggyakoribb gyermekeket-fiatalkorúakat érintő fenyegetések, veszélyek:

-       A cyberbullying szintén olyan fogalom, melyre nincsen egy egységes definíció. A cyberbullyingnak sok megvalósuló fajtája lehetséges: zaklatás (harrassment), égetés (flaming), befeketítés (denigation) vagy megszemélyesítés (impersonation) is.

-       Gyermekek szexuális kizsákmányolását megvalósító bűncselekményeknek számítanak az emberkereskedelem, a kerítés, a kitartottság, a gyermekprostitúció és a gyermekpornográfia is.91 Az online térben elkövetett szexuális kizsákmányolás magába foglalja magáról a bántalmazásról szóló felvételeket, azok előállítását, terjesztését, közvetítését és letöltését is, sőt még az ezekkel való zsarolást is. A gyermekpornográfia „egy valós vagy szimulált szexuális tevékenységet folytató gyermek bármilyen módon történő ábrázolása vagy a gyermek intim részeinek bármilyen ábrázolása elsősorban szexuális célokra.”

-       A gyermekek online szexuális kizsákmányolásához sorolják az online behálózás (grooming[17], [18] - Lásd: Csapda a neten!) jelenségét, élő közvetítéseket (live streaming), a gyermekek szexuális bántalmazásához kapcsolódó tartalmak fogyasztását (CSAM), a szexuális tevékenységhez köthető kényszerítésüket és zsarolásukat (coercing and blackmailing).

Ha össze kellene foglalni, hogy mi a közös az előbb felsorolt cselekményekben, akkor mindenképpen a gyermekjogokkal való visszaélést lehetne kiemelni, melyhez az elkövetők az internetet hívják segítségül. Legnagyobb előnyük, hogy online bárkik és bárhol lehetnek. A gyermekekről készült kép-, videó- és hanganyagok hozzájárulnak a gyermekek folyamatos kizsákmányolásához, hogy újra és újra áldozattá váljanak, amikor valaki letölti, megnézi vagy továbbítja az adott tartalmat róla.

A gyermekek online szexuális kizsákmányolása a gyermekpornográfia egyik megjelenési formája, melyet a Büntető Törvénykönyv kiemel és szankciókkal illet. Ami érdekesség, hogy a törvény XX. fejezete szól a gyermek érdekét sértő és a család elleni bűncselekményekről, ahol szó esik a kiskorúak veszélyeztetéséről, a gyermekmunkáról, családon belüli erőszakról és családjogi helyzetekről. Az online problémák ismertetése azonban a XIX. fejezetben kapott helyet, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél.

„A törvényben érvényesül a gyermekek érdekeinek védelme, egészséges és kizsákmányolástól mentes szexuális, erkölcsi és érzelmi fejlődésük biztosítása. (…) Érdekesség, hogy a magyar jogszabályok értelmében gyermekpornográfiának minősül a sexting[19] is. A téma kapcsán nem felejtkezhetünk el azokról a fizikai és pszichológiai következményekről sem, melyek az abúzus által érik a gyermekeket. Számos kutatás irányul annak vizsgálatára, milyen élethosszig tartó hatásai vannak a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményeknek, hogyan hat fejlődésükre, szociális kapcsolataikra és milyen tendenciákat mutatnak később az életükben.”[20]

Magyarország követve a nemzetközi tendenciákat fejlődik a gyermekvédelem területén. Civil oldalról az adott témával a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány foglalkozik. Általuk valósult meg az uniós kezdeményezésből induló Safer Internet Program is, amelynek az idei MTA-beli konferencia is a részét alkotta. 2020 márciusában kezdte meg működését a www.gyerekaneten.hu oldal, amely „az NMHH Internet Hotline internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálatának gyűjteménye a fiatalok digitális szokásainak megértéséhez.

 

Felhasznált (szak)irodalom

1. Bojnár Katinka (2019): Családvédelem a virtuális térben. Iustum Aequum Salutare. XV. évfolyam 1. szám. 111-127. oldal

2. Crofts Thomas, LEE Murray (2013): „Sexting”, Children and Child Pornography. Sydney Law Review. 35. évfolyam 85. szám, 85-106. old.

3. Hatvani Erzsébet, Sebhelyi Viktória, Vaskuti Gergely (2018): Gyermekprostitúció visszaszorítása, gyermekkereskedelem. Budapest, Magyarország: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság. 1-106. old.

4. Rózsás Eszter (2008): A gyermekjogok tartalma, érvényesülése és védelme. Pécs, Magyarország: Pécsi Tudományegyetem Forrás: https://ajk.pte.hu/files/file/doktoriiskola/rozsas-eszter/rozsas-eszter-vedes-ertekezes.pdf (Letöltés: 2022. december 01.)

5. Soltész Blanka (2017): Az internet veszélyei a fiatalkorúakra. Miskolci Egyetem Államés Jogtudományi Kar, Miskolc, Magyarország. Forrás: http://midra.unimiskolc.hu/document/25672/20958.pdf (Letöltés: 2022. december 06.)

6. Somfai Balázs (2009): Kapcsolattartás mint a gyermek emberi joga. Budapest, Magyarország: HVGOARC Lap-és Könyvkiadó. 1-248. old.

Jogszabályok és szabályzók

1. 1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20- án kelt Egyezmény kihirdetéséről Forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99100064.tv (Letöltés: 2022. november 06.)

2. 2012. évi C törvény a Büntető Törvénykönyvről 204. § (1) Forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1200100.tv (Letöltés: 2022. december 01.)

3. 2016/C 202/02 Az Európai Unió Alapjogi Chartája. Forrás: https://eurlex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/PDF/?uri=CELEX:12016P/TXT&from=EN (Letöltés: 2022. december 06.)

4. A gyermekek eladásáról, a gyermekprostitúcióról és a gyermekpornográfiáról szóló, a Gyermek jogairól szóló Egyezményhez fűzött Fakultatív jegyzőkönyv. Forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a0900161.tv (Letöltés: 2022. . november 06.)

5. Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete, a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről 39 (általános adatvédelmi rendelet). Forrás: https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex%3A32016R0679 (Letöltés: 2022. . november 06.)

6. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/93/EU irányelve a gyermekek szexuális bántalmazása, szexuális kizsákmányolása és a gyermekpornográfia elleni küzdelemről, valamint a 2004/68/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról. Forrás: https://eurlex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=celex%3A32011L0093 (Letöltés: 2022. okt. 10.)

7. Magyarország Alaptörvénye XVI. cikk Forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1100425.atv (Letöltés: 2022. okt. 10.)

Internetes hivatkozások

1. Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány (2018): Online szexuális zaklatás – A jelenség megértése, megelőzése és kezelése (iskolai útmutató). Forrás: https://childhub.org/sites/default/files/deshame_iskolai_utmutato.pdf (Letöltés: 2022. december 06.)

2. Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Startégiája (2017). Budapest, Magyarország. Forrás: https://digitalisjoletprogram.hu/files/b9/55/b955b52770e659680b4e537e84df906b.pdf (Letöltés: 2022. december 06.)

3. www.gyerekaneten.hu, „az NMHH Internet Hotline internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálatának gyűjteménye a fiatalok digitális szokásainak megértéséhez”, (Letöltés: 2022. december 06.)

---

[1] https://bidf.hu/movies/show/65, letöltés: 2022.9.27.

[2] https://www.saferinternet.hu/Fooldal/Hirek/xii.-nemzetkozi-media-es-internetkonferencia?fbclid=IwAR38VpjTw-wNtLLr3PkZ1UC47pURV8bibYrfQ-ZyHagGOhyLMZwXk05HNLs, letöltés: 2022.9.27.

[3] Vö. https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A16H1488.KOR&txtreferer=00,%20let%C3%B6lt%C3%A9s:%202022.12.08. letöltés: 2022.12.08.

[4] Vö. http://real.mtak.hu/135110/1/AgyermekekjogaiazEJEBgyakorlataban.2018.10.05.pdf, 2. letöltés: 2022.12.04.

[5] Vö. http://real.mtak.hu/135110/1/AgyermekekjogaiazEJEBgyakorlataban.2018.10.05.pdf, 1-2., letöltés: 2022.12.04.

[6] Csapda a neten („V síti”/Caught in the Net) cseh– szlovák dokumentumfilm, 90 perc, 2019

Rendező és forgatókönyvíró: Vít Klusák, Barbora Chalupová

Operatőr: Adam Kruliš

Zene: Jonatán Pastirčák

[7]https://www.researchgate.net/publication/352373337_A_gyermekek_online_szexualis_kizsakmanyolasa_kulonos_tekintettel_a_gyermekpornografia_buncselekmenyere_Online_sexual_exploitation_of_children_in_particular_the_crime_of_child_pornography, letöltés: 2022.12.03.

[8] Csepregi Katalin-Dr. Kovács István̶ szerzőpáros 2021-ben megjelent A gyermekek online szexuális kizsákmányolása, különös tekintettel a gyermekpornográfia bűncselekményére, i. m. 24.

[9] Csepregi Katalin-Dr. Kovács István, i. m. 24-25.

[10] Vö. Csepregi Katalin-Dr. Kovács István, i. m. 26-27.

[11] Vö. Csepregi Katalin-Dr. Kovács István, i. m. 27.

[12] 1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20- án kelt Egyezmény kihirdetéséről Forrás: https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99100064.tv (Letöltés: 2022. december 06.)

[13] Somfai Balázs (2009): Kapcsolattartás, mint a gyermek emberi joga. Budapest, Magyarország: HVGOARC Lap-és Könyvkiadó. 6.

[14] Vö. Csepregi Katalin-Dr. Kovács István, i. m. 28.

[15] Vö. Az Európai Parlament és a Tanács 2011/93/EU irányelve

[16] Vö. Csepregi Katalin-Dr. Kovács István, i. m. 28.

[17] https://gyerekaneten.hu/tema/Rosszindulatu_felnottek_halojaban, letöltés: 2022.12.04.

[18] Winters, Georgia M.-L. Jeglic, Elizabeth:  Stages of Sexual Grooming: Recognizing Potentially Predatory Behaviors of Child Molesters.

https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/01639625.2016.1197656?fbclid=IwAR3cWYJlw3IWBjMeTLh27oCJeBpMmX3dY6EcE9-F50W4_6jwGhvMjGFv8T8, letöltés: 2022.12.06.

[19] https://lexiq.hu/sexting, letöltés: 2022. 12. 04.

[20] Vö. Csepregi Katalin-Dr. Kovács István, i. m. 28.

Reflexiók a kognitív disszonancia kérdésköre, avagy „az önámítás tudománya”(?) tárgyában

Mi, emberek meglepő leleményességgel tudjuk becsapni saját magunkat. Ha veszélybe kerül a megítélésünk, inkább az egész világot megváltoztatnánk magunk körül, nehogy rosszul jöjjünk ki az ügyből.

Egy hétköznapi példa

Nagy ritkán anya is elutazik egy hétvégére. Ilyenkor apa egyedül marad a gyerekekkel péntek délutántól vasárnap estig. Rá marad minden a fürdetéstől kezdve az etetésen, a mosogatáson át a lefektetésig és a rendcsinálásig. Bár szent ígéretet tett, hogy mindent rendben elintéz, van esély arra, hogy nem lesz teljes a siker.

Amikor anya hazaér, elszörnyedve látja az állapotokat: a hegyekben álló mosogatnivalót, a szétdobált játékokat, a foltos terítőt meg a túlcsorduló szemetest. Apa tudja, hogy szorulni fog, ezért kielégítő magyarázattal kell előállnia. Elébe kell mennie minden olyan vádnak, amely őt nevezné meg a helyzet felelőseként, vagy bármilyen módon negatív színben tüntetné fel.

Amikor ugyanis anya hazaér, apa szembesül egy súlyos dilemmával: nem úgy viselkedett, ahogy elvárható lett volna tőle, és egyáltalán nem úgy, ahogy a saját magáról kialakított kép sugallta volna. Ez a probléma a kognitív disszonancia klasszikus esete.

Az önámítás tudományos magyarázata

Első tudományos igényű kutatása és megfogalmazása Leon Festinger amerikai pszichológus nevéhez kötődik (1957).[1] Szerinte akkor kerülünk ilyen dilemma elé, ha egy általunk hangoztatott erkölcsi állásfoglalás, etikai gyakorlati vagy világnézeti kijelentés ellenére egy adott szituációban egészen máshogy viselkedünk. Ilyenkor olyan belső ellentmondás – disszonancia – keletkezik bennünk, amelyet kellemetlen érzés, stressz, szorongás kísér. Ezt a kognitív disszonanciát valahogyan fel kell oldanunk.[2]

Maga Festinger a következő szavakkal írta le saját elméletét:

„Az általunk megfogalmazott disszonanciaelmélet lényege meglehetősen egyszerű, és a következő állításokkal ragadható meg:

1. a kognitív elemek között lehetségesek disszonáns vagy 'nem megfelelő' kapcsolatok.

2. A disszonancia jelenléte a disszonancia redukciójára, illetve a disszonancia növekedésének elkerülésére irányuló nyomást idéz elő.

3. Ezen nyomás megnyilvánulhat viselkedésbeli és kognitív változásokban, valamint az új információkkal és véleményekkel szemben tanúsított óvatosságban.”[3]

A (szociál)pszichológia történetének egyik leghíresebb kísérletében Festinger önkénteseket kért meg arra, hogy hajtsanak végre egy döbbenetesen unalmas feladatot: egy asztallapra csavarozott fakockákat kellett kilencven fokkal elforgatniuk, méghozzá jó sokáig. Amikor az alany végzett, a kísérletvezető „sajnálkozva” közölte vele, hogy a segítője nem tudott eljönni, ezért segítségre van szüksége. Arra kérte a gyanútlan önkéntest, hogy ő magyarázza el a feladatot a következő jelöltnek. A kikötése annyi volt, hogy állítsa be a rá váró feladatot nagyon érdekes, felvillanyozó tevékenységnek.

Mindezt persze nem ingyen kérte. Az alanyokat titokban két csoportba sorolták. Volt, akinek húsz dollárt ajánlottak föl a hazugságért, másoknak mindössze egyet. Amikor vége volt a gyakorlatoknak és a hazugságoknak, megkérdezték őket az unalmas feladattal kapcsolatos valódi benyomásaikról. És ekkor jött a meglepetés. A tudomány addigi elméleteivel ellentétben azok, akik csak egy dollárt kaptak a hazugságért, azt hangoztatták, hogy ők tényleg élvezték a feladatot. A húsz dollárosok elismerték, hogy nagyon unták.

Inkább a hazugság

Festinger következtetése egyértelmű volt: ha valaki nagyon kevés, elégtelen mennyiségű jutalmat kap a saját elvei megsértéséért cserébe, annak komoly disszonanciát kell leküzdenie magában. A legjobban akkor jár, ha megváltoztatja maga körül a valóságot és ebben az ügyben is hazudik. Aki megfelelő jutalmat kap, az készséggel elismeri a csalást, mivel ennyi pénzért cserébe jogosnak érzi, amit tett. Annak érdekében tehát, hogy elégedettek legyünk saját magunkkal, mindenféle praktikát bevetünk, számos érvelési akrobatamutatványt hajtunk végre.

Ezt tesszük akkor is, ha másoknak kell bebizonyítanunk az igazunkat, de akkor is, ha kizárólag a saját lelkiismeretünk miatt akarjuk megőrizni a becsületünket. Ha megmondanánk az igazat, valami ilyesmit kellene beismernünk: „Tévedtem, rossz döntést hoztam, nem volt igazam, nem voltam következetes az elveimmel kapcsolatosan, ennek pedig ez és ez a következménye rám és a környezetemre nézve”. Ez bizony a legtöbbször nem megy.

Érvelésből verhetetlen

Hasonló helyzetben vagyunk, mint La Fontaine híres meséjében a róka, aki megkívánja az édes szőlőfürtöt. Mivel nem éri el, le kell róla mondania. Emiatt a kínos ellentmondás miatt viszont kénytelen azt hazudni magának és a világnak, hogy amúgy sem kellett volna neki, mert savanyú az a szőlő.[4] Mindannyian hajlamosak vagyunk arra, hogy akár valami hajánál fogva előrángatott érvvel védjük meg az igazunkat.

A gyerekekkel otthon víkendező apuka tehát több lehetőség közül is választhat, ha enyhíteni akarja magában a kognitív disszonanciát. Folyamodhat például ahhoz a megoldáshoz, hogy megváltoztatja a korábbi vélekedését az egész kérdésről. Előadhatja anyunak, hogy ez az egész túl van lihegve, hiszen senkinek nem lett semmi baja egy kis rendetlenségtől.

Egy másik taktika szerint egyszerűen kicsemegézi a pro és kontra érvek közül azokat, amelyek neki kedveznek. Kijelenti például, hogy a gyerekeknek néha kifejezetten jót tesz egy kis szabadosság, egy kis felmentés a házirend szigorúsága alól.

A harmadik praktika magát az eseményt tünteti fel más színben. Ha apa ezzel az eszközzel él, azt állítja, hogy nem is csinált rendetlenséget, csak anya rendmániás, és ha rendetlenséget meg piszkot akar látni, nézze csak meg, mi van „másoknál”.

A kognitív disszonancia elméletének van egy végső következtetése. Amikor mindent megteszünk, hogy enyhítsük a feszültséget, nem egyszerűen az elveinket vagy a cselekedeteinket védelmezzük. A valóságban saját magunkat, a legbelső lényünket, a teljes énünket próbáljuk megóvni a világtól és saját magunktól. Azt akarjuk, hogy mindenki – magunkat is beleértve – következetes, elveihez hű, életében, szakmájában megbízható, erkölcsös embernek lásson minket.

És ez tényleg nem könnyű feladat.

Irodalom és források:

Bakacsi Gyula (2004): Szervezeti magatartás és vezetés. Budapest, Aula Kiadó

Csepeli György (2003): Szociálpszichológia. Budapest, Osiris Kiadó

Klein S. (2001): Vezetés- és szervezetpszichológia. Budapest, SHL Hungary

Németh Erzsébet: Hitelesség, meggyőzés és a gyógyító munka hatékonysága. https://web.archive.org/web/20061009205636/http://www.behsci.sote.hu/hallg_kom_nemet1.htm, letöltés: 2022. 12. 08.

Festinger, L. (2000): A kognitív disszonancia elmélete. Budapest, Osiris Kiadó

Jegyzetek:

[1] Festinger, L. (1957): A Theory of Cognitive Dissonance. California: Stanford University Press.
[2] Vö. Festinger, L. (2000): A kognitív disszonancia elmélete, Budapest, Osiris Kiadó.
[3] Festinger, 2000, 76.
[4] La Fontaine világa: A róka és a szőlő. Lator László fordítása. https://www.irodalmiradio.hu/femis/muveszetek/4muveszek/l_menu/lafontaine/lafontirta.htm, letöltés: 2022.12.08.

A Thomas–Kilmann-rendszer (személyesen kiemelt) sarokpontjai

1. Mi a konfliktus?

A konfliktus bizonyos információk, szándékok, értékek, attitűdök ütközése. Intra- és interperszonális változatok különböztethetők meg. Az intraperszonális konfliktusok során bizonyos belső impulzusok ütköznek egymással. Például az ösztöneinknek (a szívünknek), vagy a józan ítélőképességnek (eszünknek) engedelmeskedjünk? Meccsre menjünk, vagy inkább randevúzni? Az interperszonális konfliktus esetén a lehetőségek ütközése a szociális térben jelenik meg. Személyközi konfliktus során a saját meggyőződéssel, érdekekkel ütköző szándékokkal szembesül az alany.

A konfliktus lehet destruktív vagy konstruktív. A destruktív konfliktus polarizálja a szociális közeget, ami a csoport széteséséhez vezethet, érzelmileg megterheli a résztvevőket, szélsőséges esetben lelki sérüléseket hagy maga után. A konfliktus ugyanakkor szükséges a problémák megfogalmazásához, a változások katalizálásához, a csoport fejlődéséhez, ami egyszersmind a kreativitást is fellendíti a csoportban.

A konfliktuskezelés kutatás egyik alapvető kérdése, milyen lehetőségei vannak az interperszonális konfliktusba keveredett személynek? Valamennyi személyközi kapcsolatban (a családban, a politikai életben, a közlekedésben, a munkahelyen, stb.) előbb-utóbb súrlódások keletkeznek. Az iskola sem mentes a konfliktushelyzetektől. A diákok, a tanárok, a vezetés, a szülők, a munkaközösségek, a fenntartó intézmény és valamennyi egyéb szereplő szembesülhet bizonyos érdek- és értékellentéttel. A kommunikáció akkor a legfontosabb, és a legnehezebb is, amikor krízis, konfliktus és feszültség van a rendszerben. Az alábbiakban eme személyközi konfliktusok kezeléséhez hívjuk fel a figyelmet néhány szempontból.

2. Konfliktuskezelő stílusok/megoldási archetípusok, stratégiák az önérvényesítés és együttműködés dimenziója mentén ̵a Thomas–Kilmann-rendszer (1974)

a) versengő, önérvényesítő – gyors, népszerűtlen döntések, önvédelem, saját érdeke

érvényesítése, győztes stratégia, a konfliktus, mint harc, versengés, magas fokú önérvényesítés és alacsony szintű együttműködés jellemzi, minél magasabb egyéni nyereségre törekszik,

b) problémamegoldó-együttműködő – hosszú távú elköteleződést, közös megoldást,

konszenzust jelent, magas fokú önérvényesítés és együttműködés, a közös nyereséget maximalizálja (konszenzusra törekszik),

c) kompromisszumkereső – mindkét fél enged az elvárásaiból, kölcsönös elégedetlenséget eredményezhet néha, az elfogadható közös nyereségre törekszik, önérvényesítés és együttműködés jellemzi,

d) elkerülő – feszültségcsökkentés, időnyerés (információszerzés), alacsony önérvényesítés és alacsony együttműködés jellemzi (strucc-politika), nincs vagy alacsony a nyereség az adott helyzetben,

e) alkalmazkodó, önalávető – a kapcsolat fenntartása a fontos / számunkra nem fontos az ügy, alacsony önérvényesítés és magas szintű együttműködés, nyeresége a partnernek van, járulhat hozzá mártír-szerep.

3. Az számomra külön izgalmas témakörnek bizonyult, hogy ezeknek a konfliktuskezelő stratégiáknak sajátos nyelvi–lingvisztikai jegyei vannak. Az alábbi táblázat segítségével azonosítható a konfliktuskezelés módja, a társ mondatának jellege alapján:

Forrás: A konfliktuskezelési stratégiák gyorsdiagnosztikája (Forrás: Forgács Attila: Fejezetek a kommunikáció pszichológiájából, https://mersz.hu/dokumentum/m269faksz 250, letöltés: 2022. 12. 10., hiv. „Dr. Barlai Róbert tréner és szervezetfejlesztő pszichológus alapján” -ra.)

4. Az 5 konfliktuskezelési mód nonverbális diagnosztikai jegyei

Az 5 konfliktuskezelési mód nemcsak a verbális-lingvisztikai jegyekből ismerhető fel, hanem a nonverbális jelzések is utalnak az egyes stratégiák jelenlétére. A konfliktuskezelés nonverbális jeleinek mesteri megjelenítői a színészek, a szobrászok és a festők.

a) Az önérvényesítés nonverbális jegyei

Az önérvényesítő stratégiák jelei az evolúcióban jól ismertek. Az egyed a dominanciáját fejezi ki. Szembefordul a másik egyeddel, merev hosszantartó szemkontaktust teremt, a proxemikai távolságot csökkenti (kisebb térközt tart), testméretét megnöveli, kihúzza magát, vállait és szemöldökét felhúzza, a versengő ember gyorsabban beszél, hangfekvése magasabb, hangosabb. Mozgása sarkosabb és feszültebb. Kézfogása kemény, katonás. Arca kipirul.

b) Az együttműködés nonverbális jegyei

Az együttműködő személy ellazultabb, arca kisimult, arcán pozitív jelzések jelennek meg, általában mosolyog. Időnként szemkontaktust vesz fel, de ez nem hosszan tartó, bántó, vagy provokatív. Inkább lefelé süti a szemét. Beszéde normál tempójú, érdeklődő. Igyekszik összehúzódni (fülét-farkát behúzza). Pozitív, egyetértő és érdeklődő-nyitott gesztusai vannak. Alárendelődő.

c) Elkerülés

Az elkerülő személy menekül a szemkontaktus elől, teste elfordul, próbál észrevétlen maradni. Motiválatlan. Nem figyel, mintha ott sem lenne. Telefonját nyomkodja. Gesztusai és mimikája érzelmeket nem fejez ki. Halk és lassú a beszéde, ha egyáltalán megszólal., stb.

5. Passzív–agresszív–asszertív kommunikáció (Forgács, 2017)

A passzív ember viselkedése: problémás helyzetek kerülése, alkalmazkodás a jellemző, mások jogait, érdekeit és szükségleteit fontosabbnak érzi a sajátjáénál. Vesztes–győztes helyzetet  teremt, amelyben ő áldozattá válik. Visszafogott, a kommunikáció elől kitér. Kisebbrendűség látszatát kelti, másokat a saját vesztesége árán enged győzni. Hosszú távon a passzív személy agresszióba vált (robban), amikor megunja, hogy szempontjai nem érvényesülnek. 

Az agresszív ember verseng és a felsőbbrendűség látszatát kelti. Saját céljait, érdekeit, tudását és vágyait fontosabbnak érzi a másokéinál, önérvényesít, úgy hogy a másik fél szempontjait nem mérlegeli. Győztes–vesztes helyzetet teremt, amelyben a másik vesztesége árán ő lesz győztes. Erőteljesen gesztikulál, hangos, a véleményét tényként állítja be, gyakran mérges, elvörösödik, felfújja magát, szuggesztív tekintetű. Uralkodik másokon, áldozattá teszi őket, ami hosszú távon visszaüt, mert az áldozatok bosszút állnak.

Az asszertív ember a másik féllel összhangban igyekszik elérni céljait. Saját céljait, érdekeit, jogait ugyanolyan fontosnak tartja, mint a másokéit. Nyertes-nyertes kimenetelre törekszik. Önbizalma van, határozott, szemkontaktust tart, együttműködő, erőt nem alkalmaz, Megtorlás és irigység nélkül sikerekhez vezet, valamint tartós együttműködésre ösztönöz.

A konfliktuskezelési stratégiák és a passzív–agresszív–asszertív kommunikáció (Forrás: Forgács Attila: Fejezetek a kommunikáció pszichológiájából, 

https://mersz.hu/dokumentum/m269faksz 254#lg=1&slide=0)

6. Irodalom:

✓ Deutsch, M.–Krauss, R. M. (1981): A fenyegetés hatása az interperszonális alkura. In: Csepeli Gy. (szerk.): A kísérleti társadalomlélektan főárama. Gondolat, Budapest, 393–414.

✓Forgács Attila (2017): Fejezetek a kommunikáció szociálpszichológiájából. Budapest, Akadémiai Kiadó. https://mersz.hu/kiadvany/269

✓ Fukuyama, F. (1997): Bizalom. A társadalmi erények és a jólét megteremtése. Európa Könyvkiadó, Budapest.

✓ Hankiss E. (1985): Társadalmi csapdák. Diagnózisok. Magvető Kiadó, Budapest.

✓ Harris, T. (2000): Oké vagyok, oké vagy. Édesvíz Kiadó, Budapest.

✓ Hofstede, G. J.–Hofstede, G. (2008): Kultúrák és szervezetek – Az elme szoftvere. Az interkulturális együttműködés és szerepe a túlélésben. VHE Kft., Budapest.

✓ Grzelak, J. (1995): Konfliktus és kooperáció. In: Hewstone, M.–Stroebe, W.–Codol, J.-P.–Stephenson, G. M.: Szociálpszichológia. Európai szemszögből. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 313–339.

✓ Kelman, C. H. (1972): A szociális befolyásolás három folyamata. In: Hunyady Gy. szerk. Szociálpszichológia. Gondolat, Budapest, 47–59.

✓ Malota, Mitev (2013): Kultúrák találkozása, nemzetközi kommunikáció, kultúrsokk, sztereotípiák. Budapest, Alinea

✓ Mestellér J. (2014): A konfliktuskezelés szociális és önpercepciója. A Thomas-Kilmann teszt és a Keleti Szövetség. MA szakdolgozat. (Témavezető: Forgács A.) Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest.

✓ Mérő L. (1996): Mindenki másképp egyforma. A játékelmélet és a racionalitás pszichológiája. Tericum, Budapest.

✓ Rudas J. (1990): Delfi örökösei. Önismereti csoportok: elmélet, módszer, gyakorlatok. Gondolat, Budapest.

✓ Seligman, M. E. P. (1975): Helplessness: On Depression, Development and Death. Freeman, W. H., San Francisco.

Önismereti terminológia: az önismeret jelentésmezeje és az énkép kialakulása

E referátum-vázlat gerince Dr. Tókos Katalin, az ELTE PPK egyetemi adjunktusa-munkatársa[1] szakmai tevékenységét alkotó tanulmányok, cikkek és doktori dolgozata[2] egy része alapján készült, megtartva az önismeret és az énkép központi és tágabb fogalomkörét.[3]

„Önismeret, énkép, énfogalom, énreprezentáció, énséma: egyazon fogalom alternatív terminusai, vagy létezik köztük lényeges jelentésbeli különbség? Talán jogos a kérdés, amikor az énterminológia szövevényeiben próbálunk kiigazodni, vagy akkor, amikor a szakirodalomban olyan megfogalmazásokkal, értelmezésekkel találkozunk, amelyek a fentebb említett valamely két fogalom jelentésközeliségére utalnak, de a leheletnyi eltérés megragadására nem adnak egyértelmű eligazítást”  ̵̵  kezdi a szerző az Új Pedagógia Szemle 2005. évi 10. számában A serdülőkori önismeret az elméleti és empirikus kutatások tükrében – pedagógiai megközelítésben c. tanulmányát.[4] Majd a tanulmány absztraktja úgy folytatja, hogy „a pedagógiai és pszichológiai szakirodalom egyik leggyakrabban használt fogalma az önismeret. Ez a tanulmány kísérletet tesz az önismeret, illetve az ehhez kapcsolódó fogalomrendszer – énkép, énséma, énreprezentáció stb. – tartalmának értelmezésére. Áttekintést ad arról is, hogy a személyiségfejlődés folyamatában hogyan szélesedik az énkép tartalma. A tanulmány érdekes fejezete a serdülőkori énkép és önjellemzés sajátosságainak elemzése. Az önismeretre vonatkozó pszichológiai tudás pedagógiai hasznosíthatóságát hivatott segíteni az énkép és az önismereti szint mérésével foglalkozó fejezet.”

 Mindezeken a paramétereken túllépve tekintsük át röviden a témakör kulcsfogalmait, fogalomláncolatát, a serdülőkori témakivetülés érintése nélkül.

Jelen áttekintésünkben az önismeret a szó köznapi értelmében az önmagunkról való tudást jelöli, azt, hogy ismerjük képességeinket, adottságainkat, vágyainkat, céljainkat, tudatában vagyunk személyiségünk pozitívumainak, de korlátainak, hiányosságainak is. Hasonlót jelöl az énfogalom is: az énről való tudásunkat, önmagunkkal kapcsolatos ismereteinket, melyek egyidejűleg magukban foglalják testi énünket, szociális szerepeinket, különböző csoportokban betöltött tagságunkat, vágyainkat, értékrendszerünket. Ez utóbbit a legújabb kognitív kutatások az énre vonatkozó affektív-kognitív struktúraként, reprezentációként írják le, amely az egyén énreleváns tapasztalatait szervezetté és koherenssé teszi, hangsúlyozva az én reprezentációjának fogalmi szintjét. Az énfogalom helyett, mely az én különféle aspektusait reprezentáló emlékezeti tartalmakat jelölné, az énséma elnevezést ajánlott.

Az énsémák azok a tudásstruktúrák, az önmagunkról szerzett információk mentális szerveződései, reprezentációi, amelyek az énről kialakított általánosításokat, jellemző tulajdonságokat tartalmazzák, és amelyek múltbeli tapasztalatokon alapulnak. Ugyanúgy működnek, mint a többi séma; sematikusan képezzük le embertársainkat, az egyéneket is. A legújabb kognitív modellek egyeznek abban, hogy az ént nem egyetlen reprezentációs egységként gondolják el, hanem számos, önmagunkra vonatkozó reprezentációból összeálló rendszerként,

Korábbi énkép-definíciók az énképet szintén szociális minőségűként írják le, a személyiség olyan önmagáról alkotott képeként, amely jórészt mások véleménye alapján alakul ki, és amely irányító funkcióval rendelkezik. Bár az énkép-meghatározások az énkép más és más jellemzőire összpontosítanak – az énkép mint attitűd, mint észleletek rendszere, amelyhez szorosan hozzátartozik az önbecsülés és önértékelés is, valamint képzetek, sémák, fogalmak, prototípusok, célok, feladatok –, mindegyikben közös, hogy ezt a dinamikus struktúrát az egyén környezetével való interakciója során létrejövőként gondolják e.

Az énfogalom és énkép szinonimaként való használatát bizonyítják a szakirodalomban felváltva előforduló működő vagy munka-énfogalom, illetve működő énkép fogalmak is. Amit a fogalmak leírnak, arra vonatkozik, hogy énrendszerünk számos reprezentációja közül nem mindegyik tudatos, énfogalmunknak egy adott időpontban csak néhány részlete idézhető fel, azaz a memóriában és gondolkodásban éppen aktív éntartalmakat. A korai énképelméletek is több összetevős rendszerként írták le az énképet, jelenkori elméleti modellek szintén az én többarcúságát, komplexitását hangsúlyozzák.

A mai elképzelések jellemzője még a különböző kontextusokhoz köthető én gondolata, amely arra utal, hogy más-más kontextusban más-más emberek vagyunk, különböző dolgokat gondolunk, feltételezünk egymásról, az események különböző mozzanatait ragadjuk meg, és különböző jellegű információk válnak/válhatnak emlékezetessé számunkra.

Az énreprezentáció három eleme: az aktuális énkép (azok a tulajdonságok, amelyekkel éppen jellemezzük magunkat), az ideális énkép (tulajdonságok, melyeket birtokolni szeretnénk) és a kell(ene) énkép (tulajdonságok, amelyekről azt gondoljuk, hogy kell, illetve kellene birtokolnunk), utóbbi kettő képezi a lehetséges énképet. Míg a reális énkép az aktuális énképnek felel meg, addig az ideális és a kellene énképek az ún. lehetséges énképeket jelentik, azt, hogy a személyek miképpen vélekednek saját lehetőségeikről, milyenné szeretnének válni, illetve milyenné kellene válniuk.

A szakirodalomban énképvezérfonal-elméletként meghonosodott modell azt mondja ki, hogy a másik reményei és elvárásai az én számára követendő vezérfonallá válnak a fejlődés során. A reális és lehetséges ének egymástól való távolsága nagyon lényeges a reális önértékelés kialakulása és fenntartása szempontjából. Ha kicsi a köztük levő távolság, akkor az ideális én motiváló ereje csekély, s ilyen esetben a személy túlságosan pozitív képet fog kialakítani önmagáról, de ha a távolság túlzottan nagy, az elérendő célok, kitűzött feladatok, vágyak szinte megvalósíthatatlanok, az önértékelés tartósan alacsony marad.

Érdekes szempontot jelent az a feltevés, amely szerint az életünkkel való pillanatnyi elégedettségünk megítéléséhez inkább választjuk referenciapontként a nem kívánt, mint az ideális énképet. A nem kívánt énkép tartalma kevésbé absztrakt, mint az ideális énképé. Mások nem kívánatos vonásai, kedvezőtlen életkörülményei, társadalmilag elfogadhatatlan tevékenységre késztető, de meg nem valósított impulzusok képzeteit tartalmazza, valamint félelmetes események, nem kívánt érzelmek emlékeit, amelyek előfordultak a személy múltjában.

A komplexitás mellett az énrendszer, az énkép egy másik jellemzője annak dinamikus struktúraként való felfogása, azaz, hogy egyszerre tekinthető stabilnak és alakíthatónak. Az önismeret stabilitásának alapját három motívum képezi: (1) az énkonzisztencia motívuma egyrészt olyan információk keresését jelenti, amelyek konzisztensek az önmagunkról már meglévő képpel, másrészt azok elutasítását, amelyek ezeket kikezdhetik, (2) az énnövelés a lehető legpozitívabb önértékelés fenntartása, (3) a pontosság, amely arra utal, hogy önmagunkkal kapcsolatban pontos információhoz szeretnénk jutni, ezért olyan információkat keresünk, amelyeknek diagnosztikus értékük van azon tulajdonságokról, amelyekben nem vagyunk bizonyosak

A fentiek alapján az énkép (vagy önkép) dinamikus kép, amely magában foglalja a különböző kontextusokhoz köthető, komplex én gondolatát, valamint a működő énfogalom sajátosságait. Azaz a vélt, szubjektív énképnek (amilyennek önmagamat tartom: elképzelem, érzem, hiszem), a tulajdonított képnek (ahogyan mások láthatnak: szociális kép) és a visszatükrözött (mások által láttatott) képnek a dinamikus egyensúlyából alakul ki.

---

[1] https://www.ppk.elte.hu/munkatarsak/tokos-katalin

[2] https://ppk.elte.hu/file/tokos_katalin_dissz.pdf

[3] Vö, https://folyoiratok.oh.gov.hu/szerzok/tokos-katalin, letöltés: 2022.12.09.

[4] Tókos, Katalin: A serdülőkori önismeret az elméleti és empirikus kutatások tükrében – pedagógiai megközelítésben., https://folyoiratok.oh.gov.hu/uj-pedagogiai-szemle/a-serdulokori-onismeret-az-elmeleti-es-empirikus-kutatasok-tukreben-pedagogiai, letöltés: 2022.12.09.

További források és szakirodalom:

Aszmann Anna – Szabó Pál (1990): Serdülők önmagukról: Egy nemzetközi felmérés tanulságai. Pedagógiai Szemle, 9. sz. 818–830.

Bagdy Emőke – Telkes József (1990): Személyiségfejlesztő módszerek az iskolában. Tankönyvkiadó, Budapest.

Balogh László (2004): Iskolai tehetséggondozás. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen.

Balogh László – Koncz István (2001): Élet- és pályatervezés. Szombathely.

Bóta Margit – Máth János (2000): Pozitívabb-e a kiemelkedő képességű tanulók énképe? Alkalmazott Pszichológia, 4. sz. 15–29.

Bóta Margit (2002): Tehetséges tanulók énképének vizsgálata a családi háttér függvényében. In Dávid Imre – Bóta Margit – Páskuné Kiss Judit: Tehetségkutatás. Debrecen.

Carver–Scheier (1998): Személyiségpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest.

Cole, M. – Cole, S. R. (1998): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest.

Dévai Margit (1980): Énkép-korrekció. Önismereti játékmódszerrel a serdülőkorban. Pest Megyei Pedagógiai Intézet, Budapest.

Dévai Margit (1990): Az ideális én néhány jellemzőjének vizsgálata nem családi környezetben élő 10–14 éves gyermekeknél. In Kürti Jarmilla (szerk.): A neveléslélektani kutatások aktuális kérdései. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Eliot, R. S. – Diane, M. M. (2001): Szociálpszichológia. Osiris, Kiadó, Budapest.

Fülöp Márta (1995): A versengésre vonatkozó tudományos nézetek. Pszichológia, 4. sz. 434–474.

Gilly, M. – Lacour, M. – Meyer, M. (1971/72): Az énkép, a szociális képek és az iskolai előmenetel vizsgálata 10–12 éves tanulóknál. In Pataki Ferenc (szerk.): Pedagógiai szociálpszichológia. Gondolat Kiadó, Budapest, 639–661.

Gaskó Krisztina (2004): Az osztályfőnök, a szülők és az osztálytársak értékelésének hatása a tanuló önértékelésére. Iskolakultúra, 62–73.

Hatvani Andrea – Taskó Tünde (2003): Személyiségfejlődés és pályafejlődés. In Vargáné Dávid Mária (szerk.): Pedagógiai tanácsadási módszerek a pályaválasztás segítésében. EKF, Eger, 5–15.

Higgins (1987/2001): Énképeltérések: elmélet az én és az érzelmek kapcsolatáról. In Szakács Ferenc – Kulcsár Zsuzsanna (szerk., 2001): Személyiségelméletek. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.

Jámbori Szilvia (2003): Az iskolai környezet szerepe a serdülők jövőorientációjának alakulásában. Magyar Pedagógia, 4. sz. 481–497.

Koncz István (1994): Videós önismeretfejlesztés: a videó felhasználási lehetőségei a 14–18 éves tanulók önismeretre nevelésében. Kiadja a Fitt Image, Budapest.

Kovács József (1990): A 10–14 éves korú tanulók önismeretének fejlődése pedagógiai nézőpontból. Kandidátusi értekezés, Szombathely.

Kökönyei Gyöngyi – Aszmann Anna – Szabó Mónika (2002): A serdülők jóllétét befolyásoló tényezők. Egészségnevelés, 2. sz. 49–55.

Kőrössy Judit (1997): Az énkép és összefüggése az iskolai teljesítménnyel. In Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága. ELTE, Eötvös Kiadó, Budapest, 67–86.

Kőrössy Judit (2004): Az én fogalma, az énfejlődés elméletei. In N. Kollár Katalin – Szabó Éva (szerk.): Pszichológia pedagógusoknak. Osiris Kiadó, Budapest.

Linville, P. W. – Carlston, D. E. (1994): Az én és a szociális megismerés: In V. Komlósi Annamária – Nagy Lajos (szerk.): Énelméletek. Személyiség és egészség. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 94–147.

Markus, H. – Cross, S. (1990): A személyközi én. In V. Komlósi Annamária – Nagy Lajos (szerk.): Énelméletek. Személyiség és egészség. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 46–94.

Markus, H. – Nurius, P. (2003): A lehetséges énképek. In V. Komlósi Annamária – Nagy Lajos (2003, szerk.): Énelméletek. Személyiség és egészség. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 292–322.

Mérei Ferenc (1993): Az önismereti érzékenység a serdülőkor kezdetén. In Kósa Éva – Ritoókné Ádám Magda (szerk.): Fejlődés-lélektani szöveggyűjtemény. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 141–470.

Mérei Ferenc – V. Binét Ágnes (1998): Gyermeklélektan. Medicina Kiadó, Budapest.

Nagy József (1994): Én (tudat) és pedagógia. Magyar Pedagógia, 1–2. sz. 3–26.

Neisser, U. (1988): Az önmagunkról való tudás öt válfaja. In László János (1992, szerk.): Válogatás a szociális megismerés szakirodalmából. II. Tankönyvkiadó, Budapest, 173–203.

Ogilvie, D. M (1987): A nem kívánt én: A személyiségkutatás elhanyagolt változója. In V. Komlósi Annamária – Nagy Lajos (2003, szerk.): Énelméletek. Személyiség és egészség. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 322–336.

Orosz Judit – Szitó Imre (1999): Az iskolai énkép a serdülőkorban. Gyermek, nevelés, pedagógusképzés. Trezor Kiadó, Budapest, 39–74.

Rajnai Nadinka (1981): Az önismeret fejlesztése a pályaválasztási nevelőmunka folyamatában. Vas Megyei Pályaválasztási Intézet, Szombathely.

Réthy Endréné (2003): Gyermeki énkép – szülői gyermekkép. Iskolakultúra, 5. sz. 96–101.

Rogers, Carl (1981/2001): Személyiség- és viselkedéselmélet. In Szakács Ferenc – Kulcsár Zsuzsanna (2001, szerk.): Személyiségelméletek. ELTE, Eötvös Kiadó, Budapest, 268–295.

Sallay Hedvig (2001): A self vizsgálata: kérdések, problémák és kihívások. Alkalmazott Pszichológia, 1. sz. 15–28.

Sallay Hedvig (2003): A szülői nevelés hatása serdülők jövőorientációjának alakulására. Magyar Pedagógia, 3. sz. 389–404.

V. Komlósi Annamária (2001): A személyiség értelmezései. In Oláh Attila – Bugán Antal (szerk.): Fejezetek a pszichológia alapterületeiből. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest.

Vargáné Dávid Mária (2004, szerk.): Pedagógiai tanácsadási módszerek a pályaválasztás segítésében. EKF, Eger.

Varró Éva (2003): Self-diszkrepanciák serdülőkorban. Erdélyi Pszichológiai Szemle, 4. sz. 2.

Varró Éva (2003): Serdülőkori self-diszkrepanciákkal kapcsolatos vizsgálatok. Erdélyi Pszichológiai Szemle, 4. sz. 3.

Vikár György (1980): Az ifjúkor válságai. Gondolat Kiadó, Budapest

Happy Birthday, Barbra!

2022. április 24., vasárnap

Happy Birthday, Barbra!

Ma ünnepli 80. születésnapját Barbra Streisand kétszeres Oscar-díjas, háromszoros Golden Globe-díjas és többszörös Grammy-díjas amerikai színésznő, énekesnő, zeneszerző, rendező, forgatókönyvíró és producer.

"Úgy érkeztem meg Hollywoodba, hogy nem műttettem meg az orromat, nem volt fogszabályzóm, és nem változtattam meg a nevemet. Ez pedig örömmel tölt el."

Happy Birthday, Barbra!

/////

Barbra Streisand today celebrates her 80th birthday as a two-time Oscar-winner, three-time Golden Globe-winning and multiple Grammy-winning American actress, singer, composer, director, screenwriter and producer.

"I arrived in Hollywood without having my nose operated on, I didn't have an orthodontist, and I didn't change my name. And that's fun."

Happy Birthday, Barbra!

https://youtu.be/ifWOSnoCS0M

Robert K. Merton, személyisége, némely főbb elmélete és hatása

I. Prológus

Robert K. Merton, az amerikai szociológia nagy alakja.

Nem tartozott az elefántcsonttoronyba zárkózó tudósok közé. Kutatói munkássága témáját, környezetét és hatásait tekintve is teljesen összefonódott a társadalom hétköznapjaival. 1910-ben, nincstelen kelet-európai bevándorlók fiaként látta meg a napvilágot Philadelphiában. Tizenéves korában Robert Merlin néven bűvészmutatványok bemutatásával kereste kenyerét, és ha egy barátja nem győzi meg arról, hogy színpadi neve az akadémiai életben kissé furcsán cseng, talán ezen a néven vonul be a szociológia történetébe. Sok évtizedes munkássága során megérhette, hogy belső használatra szánt szakkifejezései – „vonatkoztatási csoport”, „szerepmodell”, „önbeteljesítő jóslat”, „példakép”, stb. - beszivárogtak a hétköznapi nyelvbe.

II. Ki is volt Robert K. Merton?

Pályáját tudományszociológusként kezdte. Igyekezett feltárni, hogy milyen indítékok állnak a tudományos tevékenységek hátterében. Hadat üzent az excentrikus, szabályokra fittyet hányó szórakozott zseni közkeletű mítoszának; kimutatta, hogy minden kutató munkáját íratlan szabályok és normák sokasága irányítja. (Ma ennek nyomdokain halad Barabási Albert-László elméleti fizikus, hálózatelméleti kutató.)

Érdeklődése és kutatásai azonban jóval szélesebb területet fogtak át: a tömegek és a média kapcsolatától a rasszizmus anatómiáján keresztül a bennfentesek és a kívülállók világáig, de az irodalmi, történelmi, sőt az etimológiai vizsgálódásoktól sem zárkózott el. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az ő integrált közösségekkel kapcsolatos kutatásaira támaszkodott a nevezetes Brown vs. Oktatási Tanács ügyben, amely elindította a faji megkülönböztetés felszámolását az amerikai iskolarendszerben.

Kidolgozta a kereskedelmi és politikai marketing területén hamarosan nélkülözhetetlenné váló fókuszált interjú módszertanát, amellyel pontosan felmérhető, hogy egy-egy reklámfilm, rádióadás vagy politikai röpirat milyen hatást gyakorol a vonatkoztatási („fókusz-/referencia-”) csoportokra. Az eljárással kapcsolatos visszaéléseket mélyen elítélte, bár nemegyszer megjegyezte, örült volna, ha szabadalmat kapott volna rá.

Pályája nagy részét a Columbia Egyetemen töltötte, ahol Paul F. Lazarsfelddel megalapította az Alkalmazott Társadalmi Kutatások Központját. Hazájában nemes egyszerűséggel Mr. Szociológia néven emlegették. Tanítványa, Jonathan R. Cole, szerint „(…) ha lenne szociológiai Nobel-díj, kétségkívül megkapta volna.” (Fia, Robert C. Merton 1997-ben közgazdasági Nobel-díjat kapott.)

III. Középszintű elméletek, funkcionalizmus, diszfunkció, deviancia, referenciacsoportok

Teoretikusként nagy hangsúlyt fektetett az ún. középszintű elméletekre. Ezeken olyan magyarázó modelleket értett, amelyek megtalálják az arany középutat a nagyívű, ám a valóságtól elkerülhetetlenül elrugaszkodó spekulatív doktrínák és a pedáns, de gyakran jelentéktelen adatgyűjtögetés között. Mindig olyan megközelítésmódot javasolt, amely használható és jelentős eredményekhez vezet, ugyanakkor üres általánosításokkal nem zárja le az utat a további kutatás előtt. A száraz tudományos dolgozattal szemben a személyesebb esszéformát (!) részesítette előnyben.

A funkcionalizmus kifejezést használva rámutatott arra, hogy a társadalom egészének az egyes részeivel való összekapcsolódását különféle funkciók biztosítják, ezeket megfigyelhetjük, és konkrét tárgyakban, tényekben ismétlődhetnek meg. A szociológus szerepe pedig az, hogy ezeket a funkciókat, illetve/és azok következményeit tanulmányozza.

Merton szerint ennek a módszertani eszköznek a „közepes hatótávolságú elméletnek” kell lennie, azaz. korlátozott hatáskörű elméletnek, amelynek állításai megközelítik a megfigyelhető valóságot. Maga Merton is számos ilyen elméletet javasolt, ugyanakkor neki magának is jelentős eredményei voltak a konkrét jelenségek, például a deviáns viselkedéselmélet, a csoportprobléma, az anómia, az adaptáció, a társadalmi problémák természete, a bürokrácia, a referenciacsoportok elmélete, a szerepek és szerepkonfliktusok elmélete, a véleményvezérek elmélete stb. terén is.

Merton vezette be a diszfunkció kategóriáját és fogalmát, amely mindenre vonatkozik, ami destabilizálja és szétzilálja a társadalmat. A funkció és a diszfunkció az egyénnel, idővel, különböző oldalról megítélve változhat (pl. a vallás erősíti a társadalmi integritást, de nem segíti elő a tudomány haladását). Ugyancsak meghatározta az emberi tevékenységek negatív következményeit, szándékosra és tudattalanra bontva.

Megalkotta az alábbi fogalmakat:

1. látens funkció - bizonyos tudatos emberi tevékenységek nem szándékos, váratlan és előre nem látható következménye (pl. drága dolgok vásárlásának igénye társadalmi helyzet bizonyítására),

2. manifeszt („megnyilvánuló”) funkció, pl. egy bizonyos emberi viselkedés szándékolt, tudatos és feltételezett következménye.

Ugyancsak megalkotta izgalmas deviancia-elméletét, amely szerint az emberek arra törekszenek, hogy a kultúrájuk részét képező értékekre összpontosítsanak. Ha erre nincs módjuk, akkor más módon próbálják elérni ezeket az értékeket. Így a társadalomban felbukkan egy-egy olyan jelenség, mint a bűnözés. Ez az ellentmondás szolgál az apátia, az életből való kiábrándultság, folyományaként – és végül - a bűnelkövetés alapjául.

Merton hozzájárult a referenciacsoportok elméletének kidolgozásához is. Referenciacsoport az, amelynek értékeit a társadalom fel- és elismeri, függetlenül attól, hogy az adott reprezentáns hozzátartozik-e az adott referenciacsoporthoz, avagy sem. Az ember egy csoport tagjaként „viselkedik”; annak értékei alkotják saját önbecsülésének kereteit. Ez a helyzet pl. a nagy társadalmi mobilitású nemzetközi (nagy)vállalatoknál fontos, mivel elősegítheti a társadalmak/osztályok közötti mozgást a különböző karrierutak során.

Merton kutatásaiban fontos szerepet kap a társadalmi anómia jelensége. A mertoni anómia fogalom egy feszültségre utal, amely az elfogadott normák és a társadalmi valóság konfliktusa miatt alakul ki az egyénben. A társadalmilag elfogadott értékek, illetve a megvalósulásukra/megvalósításukra rendelkezésre álló eszközök korlátozottsága közti konfliktus kezelésének öt fajtáját különbözteti meg:

1. a konformisták mind az általánosan vallott értékeket, mind azok megvalósításának hagyományos eszközeit elfogadják, függetlenül attól, hogy tudnak-e érvényesülni ily módon, avagy sem. Az emberek többsége ebbe a kategóriába tartozik.

2. Az újítók elfogadják a társadalom értékeit, de a szokásostól eltérő vagy törvénytelen eszközökkel próbálják megvalósítani azokat. Ebbe a típusba tartoznak az olyan polgárok, akik törvénytelen eszközökkel igyekeznek meggazdagodni.

3. A ritualizmus azok viselkedésére jellemző, akik továbbra is megfelelnek a társadalmilag elfogadott szabályoknak, jóllehet, már nem tartják követendőnek azokat az értékeket, amelyek eredetileg vezérelték a tevékenységüket. Így a szabályokat a szabályok kedvéért követik, minden távolabbi cél nélkül, csupán kötelességből. Ritualista például az, aki lelkiismeretesen végzi unalmas munkáját, amely ráadásul nem is jövedelmező, és semmiféle karrierrel nem kecsegtet.

4. A visszahúzódók szakítottak a versenyszemlélettel - Merton elméletét az amerikai társadalmi viszonyokra dolgozta ki, ahol az általánosan elfogadott értékek a karriert, a meggazdagodást, vagyis az anyagi sikert hangsúlyozták. Ezt önfegyelemmel és kemény munkával lehet elérni. Vagyis, „aki keményen dolgozik, bárhonnan is indul, eljut a csúcsra”. (Sztereotípia.) Valójában azonban nem ez történik, ez csak az ideális helyzet, mivel a hátrányos helyzetűek többségének nagyon kicsi az esélye, hogy előbbre jusson. Akik pedig nem tudnak ily módon érvényesülni, azokat elítéli a társadalom. Hogy ez ne történjen meg, nagy a kísértés, hogy az ember bármilyen áron - akár törvényesen, akár törvénytelenül - megpróbáljon felemelkedni -, s így mind az uralkodó értékeket, mind azok érvényesítésének szentesített eszközeit elutasítják. Ilyenek például egy önellátó kommuna tagjai.

5. a lázadók - mind a létező értékeket, mind a normatív eszközöket elutasítják, de szeretnék azokat újakkal felváltani, vagyis a társadalmi rendszer átalakításán buzgólkodnak. Ebbe a kategóriába tartoznak a radikális politikai csoportok tagjai. (politikai terrorizmus, forradalom, radikalizmus). Merton azonban keveset ír magáról a bűnözésről.)

Ugyanakkor külön kiemelnék két fogalmat, amely számomra a mertoni életmű adott vonatkozású esszenciáját adja. Az egyik a relatív depriváció és a második az önmagát beteljesítő jóslat fogalma/elmélete.

A relatív depriváció elmélete feltételezi, hogy az emberek saját körülményeiket attól függően ítélik meg, hogy kikhez hasonlítják magukat. Ezért a depriváció érzete nem függ össze közvetlen módon az egyes egyének anyagi szegénységének szintjével.

Az önmagát beteljesítő jóslat pedig az a folyamat, amelynek során egy ember másokkal kapcsolatos elvárásai előidézik azt a viselkedést, amely megerősíti az elvárásokat. (Ennek a kérdéskörnek szentelném a következő gondolatmenetet; főként az oktatás szempontjából.)

Merton további részletes tanulmányokat írt a saját csoport-külső csoport viszonyáról, a befolyásolás folyamatáról és szereplőiről, a társadalmi szerepekről, a disszonancia elméletről stb.

IV. Az önmagát beteljesítő jóslat rövid elmélete és jelensége

Az önbeteljesítő jóslat a művelődés- és kultúrtörténetben is egy régóta ismert jelenség, amelyet arra használnak, hogy leírják, mi történik, ha egy hamis meggyőződés oly módon befolyásolja az emberek viselkedését, hogy az végül (át)alakítja/„képes átalakítani a valóságot” (a valóság adott narratíváját).

Ez a koncepció sok kultúrában és művelődéstörténeti értékben kulminált; azaz évszázadok óta ismert, de végül Robert K. Merton definiálta a kifejezést, és tette alkalmassá a szociológiában, és az azon túl a további/egyéb tudományágakban való felhasználásra. Avagy ahogy Merton pontosan írta és fogalmazta volt: „Az önbeteljesítő jóslat egy kezdetben hamis állítás, amely változást idéz elő a viselkedésben, és ez a változás az eredeti hamis állítást végül valóra váltja.” Más szóval az igazságként kezelt jóslat, amikor azt ténylegesen valótlan volt, eléggé befolyásolta az embereket akár félelemmel vagy logikai zavarral, hogy a reakciók végül (be)teljesítsék az egykor(i) hamis jóslatot.

Robert K. Merton önbeteljesítő jóslat fogalma a Thomas-tételből ered, amely kimondja: „Ha az emberek valóságosnak határoznak meg helyzeteket, akkor azok következményüket tekintve (is) valóságosak lesznek.” W.I. Thomas szerint az emberek nem csupán azokra a helyzetekre reagálnak, amelyekben épp vannak/találhatóak, hanem gyakran arra is, ahogyan, amely módon értelmezik az adott helyzetet; illetve hogy milyen jelentést tulajdonítanak ennek. Ezért viselkedésüket részben a felfogásuk és a helyzetnek tulajdonított konnotatív jelentésértelmezésük határozza meg, nem pedig a helyzet maga. Miután az emberek meggyőződtek a szituációs narratíva adott értelmezése/jelentése felől, függetlenül attól, hogy valódi-e vagy sem, nagyon is valós intézkedések születtek/-nek.

Merton egy lépéssel tovább vitte a fogalmat, és megpróbálta alkalmazni a legújabb társadalmi jelenségekre egyaránt. Társadalomelmélet és társadalmi struktúra című könyvében leírt egy történetet egy bankról, amelyet egy adott úr vezet. Ez egy tipikus bank, és az igazgatója becsületesen, és nagyon korrektül vezeti. Ennek eredményeként, mint minden banknak, van némi készpénz-tartaléka, de a legtöbb értéke különböző vállalkozásokban befektetésként található.

Aztán egy nap hirtelen rengeteg ügyfél tódul be a bankba; ismeretlen okból. Más ügyfelek is aggódni kezdenek a sok ügyfelet látva a bank körül. Hamis információk terjednek, hogy valami baj van a bankkal és az ügyfelek rohannak a bankba, hogy megpróbálják valamennyi pénzüket visszakapni, ameddig lehet. Az ügyfelek száma a bankban egyre nő, mint ahogy a bosszúság és idegesség is, amelyek elősegítik a hamis híresztelések gyors terjedését a bank fizetésképtelenségéről és a küszöbön álló csődről, ami még több ügyfelet késztet arra, hogy jöjjön, és próbálja visszakapni a pénzét. Az adott nap elején – amely sajnos az utolsó napja az említett intézménynek – a bank nem volt fizetésképtelen. De a fizetésképtelenség híre miatt hirtelen túl sok ügyfél vitte el a pénzét, amely igényeket a bank már képtelen volt kielégíteni. Igy a bank fizetésképtelenné vált, és beállt a csőd.

V. A mertoni tétel lényege, illetve variációi a pedagógiában (az andragógiában)

Számos kutató dokumentálta az önbeteljesítő jóslatok hatásait az oktatásban. Ez elsősorban a tanárok elvárásainak eredményeként következik /-het be. A két klasszikus példa magas és alacsony elvárásokkal jár. Amikor egy oktatónak nagy elvárásai vannak egy hallgatóval/tanulóval szemben, és viselkedésével és szavaival kommunikálja/közli ezeket az elvárásokat a hallgatóval/tanulóval, akkor az alany általában jobban jár az oktatási intézményben, mint egyébként (Pygmalion-effektus). Ezzel szemben, ha egy oktatónak/tanárnak alacsonyak az elvárásai a hallgatóval/tanulóval szemben, és ezt közli is a hallgatóval/diákkal, akkor a hallgató/tanuló rosszabbul teljesít az iskolában, mint egyébként (Gólem-effektus).

Ezen túlmenően pedig érdemes még megemlítenünk a fent említett két hatásmechanizmus abszolút közvetett következményét, az ún. Galatea-effektust, amelynek lényege szerint az autonóm személyiségre általában is az a jellemző, hogy bízik önmagában, tisztában van a képességeivel, és a mégoly nehéz helyzetekben is képes alkalmazni önmagával szemben azt az önbeteljesítő jóslatot, mely szerint „meg tudja oldani a problémát”, ezért aztán meg is oldja. (Az ilyen ember - önmotivációjából eredően - „önálló életre kel”. Aki képes önmagában bízni, ergo immunis a Gólem-hatással szemben.) Hiszen a lényeg az, hogy nagyfokú függetlenség alakult/alakuljon ki benne a külső megerősítésekkel szemben. Az igazi nevelésnek tehát ez a célja. Sok oktató/szülő a-/ezért „bukik el”; hiszen/merthogy az eredetiség és az egyediség mindig is bizonyos szintű – nevezzük így, jóértelemben – „öntörvényűséget” jelentenek/-tettek.

Merton nézete alapján megállapítható, hogy mindkét esetben a tanárok elvárásai (!) a tanulókkal/hallgatókkal szemben megteremt(het)ik a helyzet egy bizonyos definícióját, amely validdá (lehet) mind a hallgató(k), mind az oktató(k) számára. A helyzet ilyen meghatározása ezután befolyásolja a tanuló(k)/hallgató(k) viselkedését, valósággá téve/validálva a tanár(ok) elvárásait a tanuló(k)/hallgató(k) magatartásában. Bizonyos esetekben az önmegvalósító jóslat pozitív, de sok esetben, magától értetődően és a fentiek értelmében, negatív értelmezési és cselekvési tartományba tartozik, sorolódik.

Ugyancsak kutatások sokasága vizsgálta/-ja és dokumentálta/-ja, hogy a faji, nemi és osztálybeli stb. előítéletek és elvárások gyakran befolyásolják az oktatók által a hallgatókkal/diákokkal szemben támasztott elvárások szintjét. A tanárok gyakran „elvárják”, hogy „X származású” diákok/hallgatók „rosszabbul teljesítenek/-senek”(?), mint az „Y származású” diákok/hallgatók. Arról is szoktunk volt beszélni, hogy a lányok bizonyos tantárgyakban, például a természettudományokban és a matematikában, „rosszabbul teljesítenek” (!), mint a fiúk, stb. Ily módon a sztereotípiákban gyökerező faji, osztálybeli és nemi elfogultság önmegvalósító jóslatokként működhetnek, és ezek folyományaként ezek az elvárások alapvetően megváltoztathatják az adott/hivatkozott társadalmak milyenségét.

VI. Epilógus

Munkanapjait hajnali fél ötkor, tizenöt macskája társaságában kezdte. Élete utolsó éveiben hatféle rákos megbetegedést sikerült leküzdenie. A Princeton kiadó halála előtt mindössze négy nappal vállalkozott utolsó műve, a The Travels and Adventures of Serendipity (szabad fordításban: „Kalandozások rejtett kincsek nyomában”) kiadására.

2003. február 23-án hunyt el New York-ban.


VII. Felhasznált irodalom

Andorka Rudolf (2006): Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest.
Atkinson, R. C., Hildegard, E. (2005): Pszichológia. Osiris kiadó, Budapest.
Barabási Albert-László (2018): A képlet. A siker egyetemes törvényei. (Ford. Bujdosó István.) Libri, Budapest.
Benkő Zsuzsanna-Lippai László-Tarkó Klára (szerk.) (2019): Az egészség az életünk tartópillére. Egészségtanácsadási kézikönyv. Szegedi Egyetemi Kiadó-Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged.
Cooper, H. M. (1979): Pygmalion grows up: A model for teacher expectation communication and performance influence. In: Review of Educatioanal Research, 49. évf., 3., 389-410.
Cserné Adermann Gizella (1986): „Önmagát beteljesítő jóslat” a pedagógiában. Tankönyvkiadó, Budapest.
Cserné Adermann Gizella (2003.): Önbeteljesítő tanári elvárások - iskolai kudarcok. In: Tudásmenedzsment, 4 évf. 1.szám, 53-62.
Cserné Adermann Gizella (2006): Önbeteljesítő jóslatok az iskolában és a családban, Edenscript Kft., Pécs.
Cserné Adermann, Gizella (1983) Az „önmagát beteljesítő jóslat” (Pygmalion-hatás) pedagógiai vizsgálata. In: Magyar pedagógia (a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának folyóirata), (83) 2. 178-186.
Felkai Gábor, Némedi Dénes és Somlai Péter (szerk.) (2000): Olvasókönyv a szociológia történetéhez I-II. Új Mandátum Kiadó, Budapest.
Gaskó Krisztina (2004): Az osztályfőnök, a szülők és az osztálytársak értékelésének hatása az önértékelésre. In: Iskolakultúra, 14. évf., 10. sz., 63-74.
Giddens, Anthony (2008): Szociológia. Osiris Kiadó, Budapest.
Kőrössy Judit (2002): Az énkép és összefüggése az iskolai teljesítménnyel In: Mészáros Aranka (szerk.): Az iskola szociálpszichológia jelenségvilága. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 83–101.
Lazarsfeld, Paul F.–Merton, R. K.: Tömegkommunikáció, közízlés és szervezett társadalmi cselekvés. In: Angelusz Róbert–Tardos Róbert–Terestyéni Tamás (szerk.) (2007): Média, nyilvánosság, közvélemény – szöveggyűjtemény. Gondolat, Budapest. 25-43.
Merton, R. K. (1948): „The Self-fulfilling Prophecy”. Antioch Review, 8. 193-210.
Merton, R. K. (2002): Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Gondolat 1980; Osiris 2002.
N. Kollár Katalin, Szabó Éva (2004, szerk.): Pszichológia pedagógusoknak, Osiris, Bp., 51-73.
Réthy Endréné (2011): Tanári teljesítményvisszajelzés hatása a tanulók személyiségére, Comenius, Pécs
Rosenthal, R.,Jacobson, L. (1968): Pygmalion in the classroom. In: The Urban Review, 3.évf., 1. szám, 16-20.
Síklaki István (2017): Előítélet és tolerancia. Akadémiai, Budapest.
Szendi Gábor (2017): Szárnyakat adni – Kitartó és kiváló gyerekek nevelése. Jaffa Kiadó, Budapest.
Szvetelszky Zsuzsa (2017): Rejtett szervezetek. Typotex Kiadó, Budapest.
Szvetelszky Zsuzsa-Bodor-Eranus Eliza (2020): A pletyka természete. Typotex Kiadó, Budapest.
Tarkó Klára és Benkő Zsuzsanna (szerk.) (2016): "Az egészség nem egyetlen tett, hanem szokásaink összessége": szemelvények egy multidiszciplináris egészségfejlesztő műhely munkáiból. Szegedi Egyetemi Kiadó, Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged.
Thomas, W. I.–Thomas, Dorothy Swaine (1928): The child in America: Behavior problems and programs. Knopf, New York. p. 571-572.
Tókos Katalin (2005): A serdülőkori önismeret az elméleti és empirikus kutatások tükrében – pedagógiai megközelítésben. In: Új Pedagógiai Szemle, 55.évf, 10.szám, 42-59.
Vajda Zsuzsanna (2002): A társas kapcsolatok és viselkedés fejlődése kisiskolás kortól serdülőkorig. In: Mészáros Aranka (szerk.): Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 147–163.
Varga A. Tamás és Vercseg Ilona (2001): Közösségfejlesztés. NKA, Budapest.

Értekezés a stílusról

 Georges-Louis de Buffon (1707-1788)

Értekezés a stílusról (1753)
Discours sur le style (1753)

A stílus nem egyéb, mint az a rend és lendület, amit gondolatainkba viszünk.
Ha szorosan egybekapcsoljuk, ha összefűzzük őket, stílusunk tömör, erőteljes és határozott lesz...

Le style n' est que l' ordre et le mouvement qu' on met dans ses pensées. Si on les enchaîne étroitement, si on les serre, le style devient ferme, nerveux et concis...

Ahhoz tehát, hogy jól írjunk, teljesen uralkodnunk kell tárgyunkon, s eléggé el kell mélyednünk benne, hogy világosan lássuk a gondolatok rendjét, s folyamatos láncolattá fűzzük őket úgy, hogy ennek minden szeme egy-egy gondolat legyen; s ha egyszer tollat fogtunk, mindvégig a meglelt nyomon kell járnunk vele, attól nem szabad elkalandozni hagynunk, nem szabad időnként túlságosan megnyomnunk, s nem szabad egyéb lendületet adnunk neki, mint azt, amit számára a bejárandó terület meghatároz. Ebben áll a stílus fegyelme, ez adja egységét, ez szabályozza ütemét, s már magában ez elég hozzá, hogy pontossá és egyszerűvé, egyenletessé és világossá, élénkké és folyamatossá tegye.

(Ford.: Rónay György)

Pour bien écrire, il faut donc posséder pleinement son sujet; il faut y réfléchir assez pour voir clairement l' ordre de ses pensées, et en former une suite, une chaîne continue, dont chaque point représente une idée, et, lorsqu' on aura pris la plume, il faudra la conduire successivement sur ce premier trait, sans lui permettre de s' en écarter, sans l' appuyer inégalement, sans lui donner d' autre mouvement que celui qui sera déterminé par l' espace qu' elle doit parcourir. C' est en cela que consiste la sévérité du style; c' est aussi ce qui en fera l' unité et ce qui en réglera la rapidité; et cela seul aussi suffira pour le rendre précis et simple, égal et clair, vif et suivi.

(...) A stílus maga az ember.
(...) Le style est l' homme même.