Cicelle hőstettét maga Zsigmond király beszélte el és örökítette meg 1434-es adományozó oklevelében. Elmondja, hogy midőn Galambóc várát hadaival ostromolta, „e másoknál bátrabb és kiváló nő egy fölfegyverzett gályára lépve, s félre téve a női nem természetes félénkségét és gyöngeségét, bátor szívvel a Dunán ide-oda evezett, majd az ostromlott várhoz közeledett, s a gályáról ágyúval lövöldöztetett a törökökre”. A nej hősiességéért Zsigmond 1430-ban három Tolna megyei falut adott a Rozgonyi családnak örök adományképpen.
Cicelle emlékezete és hőstette az eltelt évszázadok alatt nagyon sok alkotót megihletett; költemény, elbeszélés, avagy beszély írására ösztönözve az elmélkedőket, de jelleme hősi példaként nem egy történelmi regény lapjain is visszaköszön. Cicelle hőstetteit balladában Arany János tette először ismeretté irodalmunkban. Jókai Mór szellemét nagyon megragadta Cicelle grófnő hősies magatartása és jelleme, hiszen a történetnek önálló elbeszélést szentelt (Rozgonyi Cicelle), de a vitéz főispánné alakja és emlékezete visszatér az Aranyember egyes fejezeteiben is. Tímea Magyarországra érkezésekor az út során épp a galambóci vár tűnik fel, amelynek kapcsán Jókai (Tímárt használva „elbeszélőként”) a következőket írja: „[Tímea] Csak a kis kabin ablakából nézte, hogy vonulnak el egymás után a part mentében az omladozó vártornyok, az ódon, tömör, magányos őrlakok, a Klisszura-völgy erdős sziklái, hogy jönnek szembe a Duna közepén felmeredő sziklaóriások, a zuhatagképző treszkováci kő, a harmincöles Babagáj hasogatott oldalaival. Azt se kérdi, mi története van annak a nyolcszegű vártoronynak, három kisebb torony szomszédjában, miket párkányzatos bástyafal fut körül. Pedig meghallaná akkor a szép Rozgonyi Cicelle történetét, magyarok királya Zsigmond veszedelmét, magyarok romlását. Az ott a galambóci vár.” Jókai foglalkozott még Cicellével a Lőcsei fehér asszony című regényében, Mikszáth Kálmán a magyarországi lovagvárak történetét bemutató sorozatában, illetve Gaál Mózes 1914-es kiadású, a híres magyar nők cselekedeteit ismertető kiadványában egyaránt.
Rozgonyi Cicelle vitézségének ismertetését zárjuk Arany János halhatatlan soraival: „Egy árva szó sem beszéli Zsigmond győzedelmét; mind a világ, széles világ, Rozgonyi Cicellét.”
Arany János: Rozgonyiné
(Ballada)
„Hová, hová, édes férjem?”
„Megyek a csatába:
Galambócon vár a török,
Ne várjon hiába.”
„Megállj, megállj, édes férjem!
Ne menj még csatába:
Befordulok egy kicsinyég
Öltöző szobámba.”
„Én kegyesem, szép hitvesem,
Ellenemre jársz-é?
Sima vállad, puha kebled
Töri az a páncél;
Félve tartod a nagy kardot
Remegő kezedben:
Mit keresnél, gyönge asszony,
Véres ütközetben?”
„Azt keresem, hív magyar nő,
Véres ütközetben,
Hogy lehessek, élve, halva,
Mindig közeledben:
Súlyos a kard, de nehezebb
Százszor is a bánat;
Jobban töri, mint a páncél,
Kebelem utánad.”
Gyöngyös arany fejkötőjét
Sisakkal borítja,
Karcsú fűzött selyem vállát
Páncélba szorítja;
Kardot is köt: bársony övre
Gyémántos fogantyút;
Pici piros csizmáira
Szép ezüst sarkantyút.
Csalogatja csemegével
Muci paripáját;
Lebke szellő lebegteti
Tengerzöld ruháját;
Széles úton, poros úton Felleget ver a ló,
Csillámlik a ..., villámlik a
Fényes acélpatkó. -
„Fogadj Isten, húgom asszony,
Itt az ütközetben;
Nyilat ugyan, amint látom,
Hoztál szép szemedben -”
„Uram király, Zsigmond király!
Nem oly divat már ma
Nyíllal lőni, mint felséged
Fiatal korába'.”
Galambócot a Dunáról
Ostromolni kezdik;
Folyamon is, szárazon is
Egyre törik, vesztik.
Elől, elől Rozgonyival
Kedves élet-párja,
Hív szerelme, szép Cicelle,
Szentgyörgyi leánya.
Pogány török a Moráván
Érkezik új haddal:
„Most vitézek! hajós népek!
Közül-akarattal!”
Maga vivé Rozgonyiné
Ellenök a gályát,
Követi a sok dalia
Lobogós ruháját.
Szól az ágyú – szokatlanul
Durva ozmán-fülnek;
Hajóira tűz-kanócok,
Koszorúk repülnek;
„Vizet! vizet!” a pogányság
Ordítoz hiában;
Mind odaég, bár van elég
Víz a nagy Dunában. -
Maga Murad ezt a dolgot
Nem veszi tréfára,
Közeledik nagy hadával
Törökök császára;
Százezerre megyen serge,
Sok basával, béggel,
Török, tatár - spahi, janicsár,
Válogatott néppel.
Kár volt neked, Zsigmond király,
Mindjárt megijedned,
Gyalázaton a pogánytól
Egér-utat venned,
Fut a farkas néha-néha, De szikrázó foggal;
Népedet te átkeletted
Szökve, mint a tolvaj. -
Spahi, janicsár, utóhadnak
Ered az inába:
Sok rohan ott éles tőrbe,
Még több a Dunába;
Gyalogszerrel a király is
Csak nehezen futhat;
Jó Rozgonyi karja, kardja
Csinál néki utat. -
„Hej, ki hozza, kormányozza
Ide azt a gályát?
Vagy már senki meg nem menti
Magyarok királyát?”
„Én, én hozom, gyönge asszony,
Hajómat az éjben:
Ülj fel uram, Zsigmond király.
Te is, édes férjem!”
Lászlóvárott a magyarság
Vala bátorságban.
Híre futott a csatának
Széjjel az országban.
Egy árva szó sem beszéli
Zsigmond győzedelmét;
Mind a világ, széles világ
Rozgonyi Cicellét.
:-)