Hugonnay(!) Vilma „útja Hugonnai Vilmáig”: arcai, státuszváltásai, harcai és emlékezete

Hugonnay (!) Vilma „útja Hugonnai Vilmáig”: arcai, státuszváltásai, harcai és emlékezete

 1897. május 14. nagyon kiemelkedő dátum a művelődés-, nő- és oktatástörténetben. Hugonnai Vilma „doktorasszony" ekkor kapta kézhez Svájcban még 1879-ben megszerzett és megvédett orvostudományi diplomájának hazai nosztrifikációs oklevelét, és lett ily módon az első, már a mai értelemben is adekvát és értendő diplomás nő a magyar művelődéstörténetben.

                           

Ahogy Gogol kapcsán mondani szokás, hogy szinte mindannyian az ő Köpönyegéből bújtunk volt elő, ennek nyomán, mi szintén elmondhatjuk, hogy bizony mi, mindannyian pedig „Hugonnai háta mögül”. Azaz: ha ő nem harcolja végig azt a 18 évet kitartással, hittel és erővel, a nők Közép-Európában csak jóval később juthatnak be az egyetemek falai és hallgatói közé. Röviden: nála kitartóbb, céltudatosabb és állhatatosabb embert hírből sem ismerek.

Az élete maga a küzdések és megküzdések sora, a veszteségek és a nehezen megszerzett eredmények szinte poszttraumás növekedések sorozatává kulminált, illetve rezilienciává békített „személyes” amplitúdók váltakozása. Győzelmekről személye vonatkozásában aligha beszélhetünk, ez a kategória életére – ahogy látni lehet, és a végén talán egyetértenek velem −, nem igazán jellemző.

Hugonnai minden életstátuszt és létformát megtapasztalt, amelyet a 19. század lehetővé tett. Arisztokratának született a csodás nagytétényi kastélyban, születési előjogokat és életfeltételeket is kapott persze mindez mellé. De kapott egy tüdőbeteg anyát is, aki mellett tehetetlenségében jött rá, mi is az ő hivatása. 18 éves korára tudja, mégsem indulhat el ezen az úton, hiszen a társadalmi konvenciók tiltják. Érti; alkalmazkodni igyekszik. 18 éves korára maga is arisztokrata feleség, anya. Kétszeresen, de ego-dokumentumai női narratívái szerint ebből egy gyermeket (!) vállal nyilvánosan, hisz másik gyermeke születése után néhány héttel elhalálozik. Megismeri a puskini felesleges ember-sztereotípiáját, és dönt: tanulni akar. Pontosabban: hivatást akar. Mindennek ára van; pénz és gyermeke nélkül vág neki ezeknek az éveknek. De önálló döntései sorának első „sólyomfordulata” nyomán meg is valósítja, amit eltervez. És vállalja családi támogatás nélkül a megküzdést, a svájci nincstelen egyetemista és vegetáriánus létet. Tudja, mit akar. Kutat, dolgozik, publikál, majd − visszatér. Fontos döntés. Akart és harcolt. 1879 tavaszán védte meg Zürichben doktori diplomáját, két héttel később Budapesten volt.

És elkezdődött a kálvária; diplomáját honosíttatni akarja, de előbb érettségi vizsgát kell tennie. Letette. Újabb nosztrifikációs eljárás; Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter szerint ez elképzelhetetlen; legyen szülésznő és praktizáljon. Mást javasolni nem tud. Hugonnai halálosan megsértődik, de így tesz. Egy három hónapos képzés után már praktizál. Minderről egyik saját kezű önéletrajzában az alábbi módon vall: „Ma is büszke vagyok életemnek arra a szakaszára, amikor a szülésznő szerény oklevelével álltam a világ elé. Akkoriban, midőn ezt az oklevelet azért kellett megszereznem, mert törvényes alapot teremtsek hatásköröm számára, nem annyira a grófnő érezte magát bennem mélyen megsértve mint inkább a diplomás orvos; hiszen a két egyetemen, a zürichin és a budapestin kilenc éven át tartó szakadatlan tanulás nem tette lehetővé számomra az orvosi gyakorlatot, ellenben elértem ezt az egyszerű három hónapos szülésznői tanfolyammal.” Ettől kezdve teljesen a gyógyításnak szentelte magát.

Időközben az új kultuszminiszterhez, Wlassics Gyulához memorandumot terjesztettek fel, amelyben kérték a nők egyenjogúsítását a tudományos pályákon. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium kezdeményezésére különböző egyeztetéseket követően végül 1895 decembere végén jelent meg az a királyi rendelet, amelynek rendelkezései értelmében három fakultás, a bölcsészettudományi, az orvosi és a gyógyszerészeti megnyílt a női hallgatók felvételi és egyetemi tanulmányi lehetősége előtt. Hugonnai 1896. február 10-én újból kérte az uralkodótól zürichi oklevelének elismertetését, amely végül 1897. május 14-én meg is történt; ekkor Budapesten orvosdoktorrá avatták. Ezután már hivatalosan is végezhetett orvosi gyakorlatot. Elsősorban magánpraxist folytatott; főként női (és szegény) betegekkel foglalkozott.

Személyes életeseményei és sokrétű szakmai tapasztalatai során az egészségügyi szakterület minden vertikális/horizontális területét/szakmai szintjét átjárhatta, és ezekből az eseményekből automatikusan adódott, tulajdonképpen következett, hogy a kor szakmai művelődésének, különösen női művelődésének, iskoláztatásának és jogainak szószólójává, kommunikátorává vált, amelyet az egyenjogúság garanciájának tartott. Mindennek nyomán szinte „automatikusan” lett az Országos Nőképző Egyesület egyik alapítója, tevékeny részt vállalva akár további nőegyletek, -egyesület(ek) munkájában is. Összegezve az elhangzottakat; a nőmozgalom jeles alakjává is lett ily módon.

Mindemellett pedig felvállalta tudományos megalapozottságú és érdeklődésű szakmai profiljának egy-egy adott másik, néha periférikus szegmensét; például a szakoktatást és a felvilágosítás feladatát, illetve magát az ismeretterjesztést is, mint módszert. Tanított a Zöldfa utcai lányiskolában, női tanfolyamokon, arisztokrata és munkásnőknek egyaránt. Fiataloknak és időseknek. Ahová hívták, ment. Ennek során kiváló (szak)elődóvá/szakoktatóvá lett; akár laikus, akár professzionális célközönségnek tartott prezentációt. Ezen túlmenően egészségügyi felvilágosító előadásokat tartott és írt munkásnők számára, számos újságcikket és tanulmányt publikált a nők iskoláztatásával kapcsolatban, könyveket jelentetett meg a (gyermek)nevelésről, a (beteg)gondozásról.

Ezért vállalta el 1907-ben Anna Fischer−Dückelmann A nő mint háziorvos című könyvének magyarra fordítását, adaptálását, kiegészítését, illetve magyarul való megjelentetését. Ezzel és más munkáival is bizonyította, hogy az amatőr és professzionális egészségügyi oktatásnak/ismeretterjesztésnek (egyaránt) elkötelezett híve.

Szakmai életében, mint sok más nőében is, új fejezetet nyitott az I. világháború. 1914-ben elvégezte a katonaorvosi tanfolyamot. Élete utolsó éveiben egyedül élt Budapesten (időközben második férje, Wartha Vince műegyetemi tanár és lánya, Vilma is elhunyt); itt is halt is 1922 márciusában.

A magyar kulturális emlékezet terén a magyar női művelődéstörténeti kánon, emlékezet és hagyomány megingathatatlan, megbecsült tagja lett. Azon kevés női személyiségeink egyike, aki például − saját jogán − szobrot kapott. Emlékezetét őrzi több életírás-narratíva, több ifjúságnak szóló „motivációs lánykönyv”, színházi előadás, szakmai díj.

Összefoglalva és jelentőségét nyomon követve az első magyar orvosnő élete nemcsak a „Csíkos könyvek” sorozatban Kertész Erzsébet által megírt Vilma doktorasszony című életrajz-narratívából lett ismert, hanem alapvetően őrzi és (fel)idézi a kulturális emlékezet is, egészen napjainkig behatóan.

Josephine Amann-Weinlich, az első női karmester - Josephine Amann-Weinlich, the first female conductor

HU-Josephine Amann-Weinlich (1848–1887)

                                     Josephine Amann-Winlich

Josephine Amann-Weinlich osztrák zongoraművész, hegedűművész, karmester és zeneszerző volt. Ő alapította és vezényelte Európa első női zenekarát.

Dejtén (ma: Dechtice, Nagyszombat mellett, Szlovákia) született Franz és Josepha Weinlich lányaként. Josephine hegedülni és zongorázni tanult apjától, akinek népdalegyesülete volt, és 1865-től zongorázott énekeseket bécsi éttermekben.

1873-ban adta első koncertjét a bécsi Musikvereinben az Amann-Weinlich vezényletével működő „Das Erste Europäische Damerorchester”. Összesen negyven játékos, 33 nő és 7 fiú játszott rézfúvósokon. A következő hónapokban a zenekar Drezdába, Lipcsébe, Berlinbe, Párizsba, később pedig Olaszországba és Angliába utazott. Egy kritikus ezt írta a The Musical Standard (1873, 376. o.) című művében: „Mme. Amann Weinlich a zenei világ nagypapnőjének tökéletes típusát képviseli. Tekintete átfogó, karja erőteljes...”. 1876-ban Skandináviában, Hollandiában és Németországban játszottak. A zenekar később feloszlott.

1878-ban a zenekar többi tagjával, köztük nővérével, megalapította a Cäcilien Quartettet, egy zongoranégyest, amelyben ő zongorázott, nővére pedig csellón játszott; felléptek Svédországban, Dániában, Németországban és Svájcban; a felcsendülő zenék között Robert Schumann és Felix Mendelssohn művei, valamint saját szerzeményei is szerepeltek.

1879-től Amann-Weinlich férjével, gyermekeivel és nővérével Lisszabonban élt. Ebo Amann elintézte, hogy vezényelje a városi zenekart a Teatro da Trindade koncertsorozatán, és egy évadon át karmester volt a Teatro Nacional de São Carlosban. Ő volt a Gazeta Musical szerkesztője, férje finanszírozásával, amely kiadta néhány kompozícióját. Családjával Lisszabonban maradt zongoratanárnőként; ott halt meg tuberkulózisban 1887. január 9-én.

A Musikalisches Wochenblatt (1871, 718. o.) úgy jellemezte, mint "kellemes, gyakran meglehetősen pikáns, könnyű műfajú művek, például keringők, polkák stb. zeneszerzőjét". Néhány kompozícióját Bécsben adták ki. Sok kompozícióját elveszettnek tekintik, és életművének jelenleg csak kis része ismert.

EN-Josephine Amann-Weinlich (1848–1887)

Az első európai női zenekar, Bécs; Vincenz Katzler fametszete (1874) -

The first European women's orchestra, Vienna; woodcut by Vincenz Katzler (1874)

Josephine Amann-Weinlich was an Austrian pianist, violinist, conductor and composer. She founded and conducted Europe’s first women's orchestra.

Born in Dechtice (now Slovakia), she was a daughter of Franz & Josepha Weinlich. Josephine learnt violin and piano from her father who had a folksinging society, and from 1865 she accompanied singers on the piano at restaurants in Vienna.

In 1873, ‘Das Erste Europäische Damerorchester’, conducted by Amann-Weinlich, gave its first concert at the Musikverein in Vienna. Forty players total, 33 women with 7 boys playing brass. In the following months the orchestra travelled to Dresden, Leipzig, Berlin, Paris, and later Italy and England. A reviewer wrote in The Musical Standard (1873, p. 376): "Mme. Amann Weinlich represents the perfect type of the grand priestess of the musical world. Her glance is comprehensive, her arm vigorous....". In 1876 they played in Scandinavia, the Netherlands and Germany. The orchestra later disbanded.

In 1878 she founded, with other members of the orchestra including her sister, the Cäcilien Quartet, a piano quartet in which she played piano and sister on cello; they performed in Sweden, Denmark, Germany and Switzerland; music played included works by Robert Schumann and Felix Mendelssohn, and her own compositions.

From 1879 Amann-Weinlich lived in Lisbon, with her husband, children and sister. Ebo Amann arranged for her to conduct the city orchestra in a series of concerts at the Teatro da Trindade, and she was conductor for one season at the Teatro Nacional de São Carlos. She was editor of the Gazeta Musical, financed by her husband, which published some of her compositions. She remained in Lisbon with her family, as a piano teacher; she died there, of tuberculosis, on 9 January 1887.

She was described in Musikalisches Wochenblatt (1871, p. 718) as "a composer of pleasing, often quite piquant works of light genres, such as waltzes, polkas, etc." Some of her compositions were published in Vienna. Many of her compositions are considered lost, and only a small part of her oeuvre is currently known.

HU-Hudec László építész sírja

   HU-Hudec László építész sírja

Helyszín: Besztercebánya, Lazovná, Evangélikus temető, elülső rész

Felirat:

HUDEC LÁSZLÓ EDVARD

ÉPÍTÉSZ

SZÜL. BESZTERCEBÁNYÁN 1893 I.8.

MEGH. BERKELEYBEN 1958.X.26.

Hudec László (1893. január 8., Besztercebánya – 1958. november 26., Berkeley, USA) építész. Az első világháború alatt az osztrák-magyar hadsereg tisztjeként harcolt az orosz fronton. 1916-ban fogságba esett, Kínába menekült, ahol Sanghajban telepedett le. Számos fontos épületet alkotott és fejezett be itt, például a Park Hotelt, a Nagy Színházat, a Közös Takarékpénztár épületét, a Vidéki Kórházat és másokat. 1945 után Svájcba költözött, a Vatikánban dolgozott, majd 1947-től az Egyesült Államokban élt. Hamvai 1970-ben kerültek vissza Besztercebanyara.

EN-The grave of architect László Hudec

Location: Bánya Beszterce, Lazovná, Evangelical cemetery, front part

Inscription:

HUDEC LÁSZLÓ EDVARD

ARCHITECT

BORN IN BANSKÁ BYSTRICA 8 I. 1893

DIED IN BERKELEY 26.X. 1958

László Hudec (8 January 1893, Besztercebánya – 26 November 1958, Berkeley, USA) was an architect. During World War I, he fought as an officer in the Austro-Hungarian army on the Russian front. In 1916, he was taken prisoner and fled to China, where he settled in Shanghai. He designed and completed several important buildings here, such as the Park Hotel, the Grand Theatre, the Joint Savings Bank building, the Rural Hospital and others. After 1945, he moved to Switzerland, worked in the Vatican, and then lived in the United States from 1947. His ashes were returned to Banska Bystrica in 1970.

„Időtlen modernitás – magyar építészörökség Sanghajban” kiállítás Budapesten

 HU- „Időtlen modernitás – magyar építészörökség Sanghajban” kiállítás

A kiállítás a 20. század első felében Sanghajban alkotó négy magyar építész városformáló munkásságát mutatja be. Közülük is kiemelkedik Hudec László, akinek neve mára összeforrt Sanghaj modernizációjával és az art deco stílus ázsiai kibontakozásával. Épületei nemcsak egy korszak lenyomatai, hanem a kelet–nyugati kulturális és építészeti párbeszéd ikonikus példái.

Hugyecz László Ede építész, aki L.E. Hudec néven vált világhírűvé, 1893 január 8-án Besztercebányán, a mai Szlovákia területén született. Életútja és Sanghajban kiteljesedett munkássága egyaránt filmvászonra kívánkozik. Az I. világháború után hadifogságból, menekültként érkezett a távoli keleti metropoliszba, ahol rövid idő alatt a város egyik legsikeresebb és legkeresettebb építészévé vált. Közel 70 épületet épített, melyek a nyugati modernizmus és a helyi városi igények érzékeny ötvözésével formálták Sanghaj modern arculatát, és máig a város ikonikus építészeti örökséget.

EN-"Timeless Modernity – Hungarian Architectural Heritage in Shanghai” exhibition

The exhibition presents the city-shaping work of four Hungarian architects who worked in Shanghai in the first half of the 20th century. Among them, László Hudec stands out, whose name is now synonymous with the modernization of Shanghai and the development of the Art Deco style in Asia. His buildings are not only the imprint of an era, but also iconic examples of the cultural and architectural dialogue between East and West.

Architect László Ede Hugyecz, who became world famous under the name L.E. Hudec, was born on January 8, 1893 in Banská Bystrica, in what is now Slovakia. Both his life path and the work he completed in Shanghai are worthy of being filmed. After World War I, he arrived in the distant eastern metropolis as a refugee from a prisoner of war, where he quickly became one of the city’s most successful and sought-after architects. He constructed nearly 70 buildings that shaped Shanghai's modern image through a sensitive blend of Western modernism and local urban needs, and remain an iconic architectural legacy of the city to this day.

„Időtlen modernitás – Magyar építészörökség Sanghajban”

Budapesti Kínai Kulturális Központ

2025.12.01.-2026.01.30.

https://www.facebook.com/CCCBudapest

https://www.instagram.com/cccinbp/

https://www.facebook.com/events/885268594009754?acontext=%7B%22event_action_history%22%3A[%7B%22mechanism%22%3A%22attachment%22%2C%22surface%22%3A%22newsfeed%22%7D]%2C%22ref_notif_type%22%3Anull%7D

Megnyílt az „Időtlen modernitás – Magyar építészörökség Sanghajban” című kiállítás

A Budapesti Kínai Kulturális Központban ünnepélyes keretek között megnyílt a különleges építészeti témájú tárlat, amely a 20. század első felében Sanghajban alkotó magyar építészek életművét mutatja be. A megnyitón számos kiemelt vendég - köztük a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete, a Magyar Országgyűlés alelnöke és az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára - is jelen volt. A rendezvényen több mint 80 fő vett részt, magyar és kínai szakmai szervezetek, kulturális intézmények és vállalatok képviselői.

A kiállítás középpontjában négy kiemelkedő magyar építész - Hudec László, Gonda Károly, Mátrai Béla és Sömjén Rudolf - munkássága áll. Munkáik, köztük a Wukang-ház, a Cathay Filmszínház és a Park Hotel, máig meghatározó szerepet töltenek be a város építészeti örökségében. A tárlat a kor hangulatát fényképek, dokumentumok, eredeti tárgyak, épületmodellek és korabeli felvételek segítségével idézi fel. A látogatók interaktív elemekkel, például egy különleges magic wall installációval is találkozhatnak, amely új nézőpontból mutatja be az építészek örökségét.

A kiállítás nemcsak építészettörténeti szempontból jelentős, hanem a magyar-kínai kulturális kapcsolatok egy újabb fontos mérföldköve is.

A következő hetekben több kapcsolódó programmal is készülünk: szakmai beszélgetésekkel, filmvetítéssel, oktatási programokkal, valamint gasztronómiai és zenei eseményekkel.

2026-ban pedig a tárlat Kínában is - Pekingben és Sanghajban - bemutatkozik majd.

A kiállítás a Budapesti Kínai Kulturális Központban január 22-ig ingyenesen látogatható. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Fotók: Centrum Media - Rusu Ildikó

CSEH HŐS NŐK. A CSEH MÚLT ÉS JELEN FONTOS NŐALAKJAI

"HŐSNŐK TERE"

CSEH HŐS NŐK. A CSEH MÚLT ÉS JELEN FONTOS NŐALAKJAI

Egy komplex nőtörténeti projekt „élettörténete“

 

Kulcsszavak: hősnők, hős nők, nőtörténet, cseh hősnők, magyar hősnők, „Hősnők Tere’

 

 

 

I.               Bevezetés

Töprengések a nőtörténetírásban. Pontosítanám: töprengések és újdonságok a nőtörténetírásban. Még pontosabban: töprengések és újdonságok a nőtörténeti fókuszú nemzeti szelfreprezentáció(k)ban, különböző művészeti ágakban, műnemekben, műfajokban. Magyar és nemzetközi vonatkozásban is. Még pontosítanék: nálunk és szomszédainknál. Pontosabban Kelet-Közép-Európában.

Immár konkrétan: egy projekt, amely a (cseh) nemzeti hősnőket alapul véve, a design oldaláról elindulva a művészetek, a könyvkiadás, a nemzetközi kapcsolatok, a diplomácia stb. utján, beépülve mintegy 30 ország lokális nyelvébe és kultúrájába, nemzetközivé lett. Majd globálissá.[1] Arról lesz szó, hogy ez 2020-ban hogyan is jött létre, honnan és meddig jutott, mit is jelentett, és nem utolsósorban: mely hatást, hatásokat ért el, mely típusú és jellegű konzekvenciákat generált, összegzésekig jutott.

 

II.            Női(/Lány?) és példakép-motivációs kötetek - nemzeti és globális tendenciákban[2]

Mostanában, globalizálódott világunkban vitathatatlanul két kulturális jelenségsorozat tarol végig kontinenseken, nyelveken, kultúrákon. Amely globalizáltból nemzetivé lesz, mégis része a globalizációs tendenciáknak. (“Női(/Lány?) és példakép-motivációs kötetek - nemzeti és globális...”)

Az egyik a női egalitásjelenség megerősödését reprezentáló, a kiemelkedő női hősökről, alkotókról, politikusokról, művészekről, sportolókról stb. szóló portrésorozatok/könysorozatok egymás utáni megjelenése, amelyek a mi világunkban is jelen vannak, immár jó ideje (a lenti válogatásban 4 nyelven, HU/SK/CZ/EN).

Érdekes a re-/prezentáció tendenciája, hiszen nagyjarészt tizenéveseknek szóló, lényegében megküzdött, végtelen kitartást és életerőt sugárzó, motivációs élettörténetekről-parafrázisokról beszélünk, e konkrét vonulat esetében női történetekről, elsősorban ugyancsak női/tizenéves lány olvasóknak szánva, ehhez való nyelvezettel. (“Női(/Lány?) és példakép-motivációs kötetek - nemzeti és globális ...”)

A másik vonulat általánosabb, amelyhez az első is igazából valamely módon mégiscsak kapcsolódik. Ez az ún. példakép-tendencia (jobb terminus technicus nem lévén, alkottam egyet), amelynek keretében az egyes nyelvek, kultúrák, nemzetek régmúlt női/férfi hősnőitől/hőseitől kiindulva elérkezünk a máig, a mai idők női/férfi "velünk élő" példaképeiig, mintegy felvállalva egy lineáris történeti (mesélő narratívai) tendenciát, eljutva a kitűzött motivációs identifikációs csúcspontig, talán célig: "Mindez veled is megtörténhet!"

És itt figyelhető meg egy erős célcsoportváltás, hiszen míg a női példaképekről szóló válogatások elsődleges célcsoportja a tizenéves lányok generációi(!), addig a példaképekről szóló kötetek minden generáció számára javasoltak, azaz „"nemzeti kánonná” minősíttettnek, bizonyos értelemben.

Ha ez esetben adottnak és validnak vesszük Erik Erikson[3], illetve James Marcia[4] pszichológusok egymásra épülő identitáselméleteit, az előbbi típusú kötetek célcsoportja abszolút értelemben korrektül megfogalmazott, hiszen az identitás-krízis megküzdésének folyamatában az identitásdiffúzió elkerülésének abszolút eszközei lehetnek a kötetek. (“Női(/Lány?) és példakép-motivációs kötetek - nemzeti és globális ...”) A második típusú példakép-kötetek célcsoportja bizonyos értelemben csupán most identifikálódik, hiszen a portrék szövegleírásának megváltoztatása, az illusztrációk művészivé változtatása stb. kitágítja az identifikáció célcsoportját a felnőtt érdeklődők körével, ily módon egy lehetséges nemzeti kánont validál. Ennek megfelelően bővül a megnyilatkozás módja online/offline kiállítással, művészi rajzokkal/festményekkel, stb. Pl.

https://firstladies.si.edu/,

https://www.czechcentres.cz/projekty/ceske-hrdinky, 

https://www.czechcentres.cz/en/projects/ceske-hrdinky?locale=en.

"Mindezt alaposan megerősíti az itt kiadott kötetek köztudatba juttatásának módja, pontosabban marketingkampánya (bár jelentősen másnak tűnik), a közösségi finanszírozás, a közösségi élmény mint adományozás, illetve az adakozás érzése és ennek felvállalása, mint megküzdési módozat." (“Női(/Lány?) és példakép-motivációs kötetek - nemzeti és globális ...”) (“Női(/Lány?) és példakép-motivációs kötetek - nemzeti és globális ...”) Hiszen ezek is identitásképző élmények és elemek. "Ugyanakkor nem elhanyagolandó a reprezentáció mint eszköz és mint eredő sem, hiszen mindez adott esetben lehet állami, nemzeti, de természetesen felvállaltan akár nemzetközi preferenciájú, sőt interkontinentális volumenű is, mint azt az adott szempontú nemzeti reprezentációs tendencia és narratíva adja/kívánja/elvárja." (“Női(/Lány?) és példakép-motivációs kötetek - nemzeti és globális ...”) (“Női(/Lány?) és példakép-motivációs kötetek - nemzeti és globális ...”)

 

III. „CSEH HŐSNŐK”, vagy HŐS NŐK? :

„A CSEH MÚLT ÉS JELEN FONTOS NŐALAKJAI”[5]

 

1.     Mi is ez?

A jelentős cseh nőalakok történetének illusztrált mozaikja – uralkodónők, politikusok, művészek, kutatók és sportolók, amelyek jól körülhatárolt, jelentékeny nyomott hagytak maguk után nemcsak a cseh, hanem a világtörténelemi múltban és jelenben is.

"A kiállítás koncepciója 2020-ban keletkezett és létrejöttét a csehszlovák nők választójogának 100-ik, valamint Božena Němcová írónő születésének 200. évfordulója inspirálta. Jelen projekt körülbelül 30 fontos cseh nő kortárs illusztrátorok és illusztrátornők (!, a pilzeni Nyugat-Csehországi Egyetem Dizájn és Művészeti Karának hallgatói, konkrétan Renáta Fučíková mentoráltjai) által megálmodott portréját mutatja be. A projekt a Hrdinky kiadványra épül, amely 2020-ban jelent meg az Euromedia kiadónál . [6]

 

2.     Eredet és háttér

A „Cseh hősnők” projektet Renáta Fučíková akadémiai festőművész indította el, és vezetésével három félév alatt a Didaktikai Illusztrációk Stúdió hallgatói több mint száz portrét illusztráltak a cseh történelem és jelen jelentős női személyiségeiről. A projekt magában foglalja a „Hősnők” című kiadvány kiadását és a kapcsolódó, globális szintű kiállítási tevékenységeket.

A „Hősnők” című könyvet az Euromedia adta ki 2020-ban. 2021-ben elnyerte az csehországi  Arany Szalag díjat. A könyv ihletője a csehszlovák nők 1920-as egyenlő szavazati jogának törvénybe iktatásának 100. évfordulója volt. A Ladislav Sutnar Tervező és Művészeti Kar, a Cseh Központok és a Prágai Nemzetközi Rádió közös projektje. A kiadvány összesen 9 újranyomást ért meg, és a mai napig 20 000 példányt nyomtattak belőle. Létrejött a „Cseh hősnők” című kiállítás is, amely 50 portréból és rövid életrajzokból áll. A kiállítást 18 nyelvre fordították le. 2020 óta több mint 60 kiállításon mutatta be fizikailag világszerte – Izraelben, Luxemburgban, Olaszországban, Hollandiában, Finnországban, Grúziában, Franciaországban, Németországban, Lengyelországban, Romániában, Magyarországon, Görögországban, Portugáliában, Koszovóban, Szlovákiában, Ukrajnában, Egyiptomban, az Egyesült Államokban, Dél-Koreában, Hongkongban, Pakisztánban és Nigériában.

A projekt egy eredeti diákkutatásból indult ki, ahol az illusztrátorok a nők világát és a női témákat, mint például az egészség, a mentális és fizikai betegségek, de a megjelenés kérdéseit is vizsgálták.

 

3.     Nemzetközi társadalmi jelentőség

A kiállításoknak köszönhetően a kiadvány számos könyv inspirációjává vált világszerte. Ennek mintájára 6 hasonló könyv született különböző országokban, például Nigériában (Cseh és nigériai hősnők) vagy Pakisztánban (Cseh és pakisztáni hősnők – Iszlámábád, Pakisztán – Lahore kiadásában, pakisztáni hősnők portréival Murtaz Jafri professzor és a Nemzeti Művészeti Főiskola rektorhelyettesének irányításával).

---

[1] https://info.zcu.cz/Ceske-hrdinky--Nad-vystavnim-projektem-Sutnarky-prevzala-zastitu-prvni-dama-Ceske-republiky/clanek.jsp?id=7651

[2] https://csehgizella.blogspot.com/2021/05/noi-es-peldakep-motivacios-kotetek.html, letöltés: 2026. 01. 07.

[3] Eriksoni pszichoszociális fejlődéselmélet

Az eriksoni pszichoszociális fejlődésmodellt Erik H. Erikon neves fejlődéspszichológus fogalmazta meg. Ebben 8 különböző szakaszt állapít meg, amiken az egészséges fejlődésmenetű ember a csecsemőkortól kezdve a késő öregkorig áthalad.

(5. szakasz: Identitás vs. szerepkonfúzió

Nyerhető énerő: Hűség

Egzisztenciális kérdés: Ki vagyok én, és mi lehet belőlem?

Jellemző életkor: 13-19 éves korig

A serdülőkor időszaka, amikor is a gyerek újonnan elkezd foglalkozni azzal, milyennek tűnhet mások szemében. Ahogy kezdenek átlépni a gyerekkorból a felnőttkorba, a serdülők elkezdenek játszani különböző szerepekkel, amiket betölthetnek a világban. A kísérletezés közben kipróbálnak rengeteg tevékenységet és viselkedést. Ezért kezdetben hajlamosak némi szerepkonfúzióra – a sok lehetséges alternatíva miatt nehezen tudják eldönteni, hogyan is illenek ők bele ebbe az egészbe, ami körülöttük van. Végül a legtöbb serdülőben ezen kísérletezés következményeként kialakul egy identitás érzés azt illetően, hogy kik ők, és merre tart az életük.)

[4]  James Marcia identitás-állapot elmélete

James Marcia létrehozott egy olyan strukturális interjút, melynek célja, hogy a tinédzsereket négy identitásállapot valamelyikébe besorolja. Az identitásállapotok leírják és bemutatják a tinédzserek fejlődését az identitás formálódásában. Marcia elmélete szerint az identitás definíciója, hogy az egyén sok alternatíva közül éretten dönt arról, hogy milyen foglalkozást, vallást, szexuális irányultságot, és politikai nézetet választ. A négy lehetséges identitásállapot:
1. Diffúz identitás szakasza: az egyén még nem választott identitást magának, és nem határozott meg semmilyen irányt a jövőre nézve.

2. Korai zárás szakasza: Amikor az egyén elköteleződött egy identitás mellett, de nem fedezte fel azt, hogy ez illik-e hozzá leginkább.

3. Moratórium szakasza: Az egyén egy identitásválságot él meg éppen, és aktívan keresi a válaszokat azokra az életét érintő fontos kérdésekre, amikben bizonytalan, és amik iránt el akar köteleződni.
4. Identitás megtalálása, elérése: az az állapot, amikor az egyén megoldja az identitásválságot, az ott felmerülő kérdésekre adott válaszokkal.

[5] A projekt alapját képező grafikai anyag a SUTNARKA – Fakulta designu a umění Západočeské univerzity v Plzni diákjai révén jöhetett létre.

[6]  FUČÍKOVÁ, R., TUČKOVÁ, K., KŘÍŽOVÁ, L., MUSILOVÁ, A. Hrdinky: Příběhy významných českých žen. 1. vyd. Praha: Euromedia Group, a. s., 2020, 165 s. ISBN: 978-80-242-6888-0