Egy város humánökológiai és történeti bemutatása

 I.         Egy város humánökológiai és történeti bemutatása

Budapest e jellegű fejlődésének rövid interpretációja

A 19. század elején a 74 európai városról rendelkezésre álló adatok szerint az akkori második legnagyobb magyar várost, Pestet 64, Budát pedig 66 város előzte meg a lakosság lélekszáma szerinti rangsorban. Ebből adódóan sem Buda, sem pedig Pest nem tartozott európai szinten a legjelentősebb városok közé, de az akkori Magyarország településeit figyelembe véve mind szerepkör, mind gazdasági erő tekintetében kiemelt helyet foglaltak el. A századfordulót követően Pest jelentősége nőttön nőtt, amelyet az is mutat, hogy lélekszáma több mint háromszorosára emelkedett, míg Buda lakossága ugyanezen idő alatt csak másfélszeresére bővült. Óbuda népessége még Budáénál is lassabban gyarapodott, a város megtartotta mezővárosi jellegét.

Az 1848-as forradalom utat nyitott a polgárosodás felé, a közlekedés forradalmasítása pedig nagy lendületet adott elsősorban Pest fejlődésének. A gazdaság egyre élénkülő fejlődése megnövelte a város vonzerejét, s ennek következtében 1850 és 1860 között Pest polgári népessége gyakorlatilag megkétszereződött, valamint Buda és Óbuda népességgyarapodása is látványosan felgyorsult. A nagyarányú fejlődés ellenére ekkor a város még nem mutatott nagyvárosi jelleget. A város történetének új korszakát az 1867-es kiegyezés jelentette, amely kedvező feltételeket teremtett az új gazdasági viszonyok kialakulásához. A kiegyezést követően nem sokkal, 1872-ben Ferenc József aláírásával szentesítette a három város - Pest, Buda és Óbuda - valamint a Margitsziget egyesítését. Az 1880-as évek végétől - a sok nehézség ellenére - megkezdődött a város fellendülése, s a század végére Budapest az Osztrák-Magyar Monarchia magyarországi területének „fővárosa” lett. A gazdasági élet, főként az ipar és a közlekedés fejlődése erősen kihatott a város társadalmára, az urbanizációra és a várospolitikára. A népesség száma egyre gyorsabban emelkedett, a város lélekszáma 1870 és 1900 között két és félszeresére

növekedett. Ekkor a Belváros, vagyis a pesti történelmi városmag már nagyon közel állt a telítettséghez. A város fejlődése, illetve a gazdasági élet változása felgyorsította az átalakulás folyamatát. A növekvő ipar egyre nagyobb területeket szakított ki Budapest területén. A beépített területek rohamos növekedése nem hagyta érintetlenül a mezőgazdaságot sem, mely egyre inkább kiszorult a város területéről, s Budapest körüli külső gyűrűn kezdett megerősödni.

A századfordulót követően a lakónépesség fejlődésének üteme lelassult és a főváros vonzereje jelentősen csökkent a környező települések vonzerejéhez képest. Már az 1910-es években nagyobb volt az elővárosok lakosságának növekedése, mint a fővárosé. A város körüli néptömörülés egyre fokozottabbá vált és megváltoztatta az elővárosok szerepét. Míg az egyesítéskor ezek a területek, mint nyaralótelepek jöttek számításba, addig később a lakáshelyzet arra kényszerítette a budapesti lakosokat, hogy kihúzódjanak egykori külső nyaraló - és konyhakerti területeikre.

A főváros népessége az első pár évtizedben körülbelül 60 százalékkal emelkedett és az agglomeráció hatalmas méretűre duzzadt. A város vonzáskörzetében jól megkülönböztethető volt egy belső és egy külső gyűrű. A belső kör lényegében a később Budapesthez csatolt peremtelepülésekből állt, az ezen a területen elő népesség száma több mint négyszeresére emelkedett. Az ezzel megnagyobbított várost az 1920-as években kezdték Nagy-Budapestnek nevezni.[1]

Már az 1930-as években felmerült Budapest közigazgatási határa módosításának szükségessége. A város terjeszkedése a két világháború között tovább folytatódott, mely elsősorban az elsősorban az iparvállalatok területi növekedésének köszönhető. Az új üzemek az olcsó munkaerőforrást tömörítő peremtelepülések felé törekedtek, a növekedő telekárak is egyre kijjebb szorították a központ közelében levő üzemek nagy részét. A kitelepülő iparvállalatok - a korszaknak megfelelően - megépítették saját lakótelepeiket (például Angyalföld, Újpest, stb.). Tulajdonképpen ez a terület jelentette a Burgess-féle koncentrikus körök elméletében szereplő ipari, illetve alacsony jövedelmű háztartások övezeteit.

A második világháborút követően az 1950. év nyitott új fejezetet a város történelmében, hiszen 1950. január 1-jei hatállyal 23 települést csatoltak Budapesthez, s ezzel megalakult a Nagy-Budapest. A kerületek száma az addigi 14-ről 22-re növekedett, s a városon belül sok esetben kerülethatár-módosításra is sor került. Az új kerületek meglehetősen heterogének voltak, hiszen azok a települések, amelyekből egy-egy közigazgatási egység, kerület kialakításra került, nagyon eltérő fejlettségi színvonalon állak egymáshoz képest.

A pesti oldalon alakult ki, illetve maradt meg a város központi magva, a Belváros, ahol a legfontosabb közigazgatási, kereskedelmi és idegenforgalmi intézmények voltak megtalálhatók. A városmagot körülvevő területeken az iparvállalatok meghonosodása, majd kifelé haladva a lakónegyedek építése vált jellemzővé. A folyamatos iparosítás köszönhetően tovább növekedett a munkaerő-szükséglet, melynek következtében 1950 és 1960 között tovább emelkedett Nagy-Budapest népessége. Míg Nagy-Budapest létrehozásakor és az azt követő évtizedben a belső kerületekben élt a város lakosságának 70 százaléka, addig ez az arány az 1970-es évektől kezdve a külső kerületek javára módosult. A lakásállomány növekedése a külső kerületekben volt a legjelentősebb, jórészt azokon a területeken, ahol könnyen közművesíthető területek álltak rendelkezésre. A tömeges lakásépítések nyomán a lakóterületek mind kijjebb húzódtak, méghozzá azokra a mezőgazdasági hasznosítású területekre, amelyek a várost körülölelték.

Budapest esetében több olyan kísérlet volt, amely a klasszikus ökológia intencióinak megfelelően próbálta megragadni a város térbeni szerkezetét. De vajon alkalmazható-e az övezet -, illetve a szektormodell hipotézise Budapestre?

Az övezetek lehatárolásának alapját a városnövekedés történeti jellemzői adták. A modell négy koncentrikus kör elrendezésű zónára osztja a várost. A városmag és a körülötte elterülő gyűrűk különböző időszakokban épültek, eltérő építési szabályozás szerint. Az eltérő építési stílus egyrészt a zónák beépítésének jellegét, másrészt pedig lakóinak társadalmi összetételét határozta meg. A történeti elemzések, adatok azt mutatják, hogy bizonyos mértékig érvényesül Budapesten az övezethatás. A városmag, és a régi Budapest többi része, akkori külterülete valóban máskor épült be, valamint az 1950-es években Budapesthez csatolt, korábban önálló települések bizonyos mértékig szintén övezetként viselkedtek. Ennek ellenére azonban nem tekinthető ezekből az önálló településekből álló terület igazi, Burgess-féle övezetnek, mert a települések eltérő fejlődési utakat jártak be.

Az övezetmodellel azért sem jellemezhető egyértelműen Budapest, mert természeti adottságából - vagyis a Duna várost kettészelő fekvéséből - adódóan a város egyik része sík vidék, a másik része pedig hegyes. Ennek két következménye van, amely nem teszi lehetővé Budapest övezetmodellel való ábrázolását. Egyrészt a markáns természeti különbségeknek köszönhetően szinte lehetetlen valódi, teljes körgyűrűkből álló övezeteket képezni, másrészt a két terület különböző társadalmi rétegeket vonzott és vonz a mai napig.

A szektormodell a belvárosból kivezető fő közlekedési utak mentén kilenc, jól elhatárolható szektorra osztotta a várost. A lehatárolás alapját az a történelmi tény adta, hogy a különböző időszakokban más-más irányban és jelleggel fejlődött a város.

A szektoriális elrendeződésen alapuló ökológiai modell szintén csak részben érvényesíthető Budapestre. Igaznak mondható az, hogy a különböző időszakokban más-más módon (irányban és jelleggel) fejlődött Budapest. Ez elsősorban a pesti oldal városmagon kívüli részein figyelhető meg, ahol a különböző városrészek tradicionálisan a nagy kivezető utak között a szektoriális modell szabályai szerint alakultak ki.

A szektormodell hibája azonban az, hogy azonos egységekbe kerülnek a régi Budapest sűrűn beépített, belső részeitől kezdve a külső, csak 1950-ben a fővároshoz csatolt, egészen más jellegű részekig a legkülönbözőbb területek[2], azaz egy szektort képeznek a sűrű, magas beépítésű belvárosi és a laza, alacsony beépítésű külvárosi területek[3]. A szektormodell elsősorban nem abban tér el a Burgess-féle övezeti modelltől, hogy körgyűrűk helyett körcikkekből építette fel a települést, hanem abban, hogy a különböző státuszú ökológiai egységek létrejöttének mechanizmusát igyekezett megragadni.[4]

Az előző két klasszikus modell tapasztalatai alapján az elmúlt évtizedekben új ökológiai modellt készítődött; Budapest városát alapul véve. Budapest területét területei egységekre osztották, s ezeket a területi aggregátumokat területrésznek nevezték el. A területrészek társadalomszerkezeti és beépítési jellemzőinek elemzése alapján nyolc nagy zónát hoztak létre Budapest területén.

Ennek nyomán - és a területi rendszer modell-vizsgálatainak eredményeit felhasználva, illetve a népszámlálás városrendezési körzeteit tekintve alapegységnek - vizsgálatok kezdődtek Budapest tér- és társadalomszerkezeti összefüggései, illetve azok változásának mozgatórugói vizsgálandó (cluster-analízis módszer).

Jelen álláspont egyik fő végkövetkeztetése az, hogy bár a beépítés jellege szerint valóban érvényesül az övezetes hatás, az idő múlásával egyre inkább csökken az ereje. A várost a központtól kifelé haladva, egyre csökkenő beépítési intenzitású, koncentrikus övezetekként elképzelő, és a városi társadalom különböző státusú csoportjait ezen övezetek szerint térben is tagoló szabályozás egyre inkább felbomlóban van.

---

[1] Vö. Novotnyné Pletscher Hedvig (1998): Budapest városfejlődése az egyesüléstől napjainkig. In: Statisztikai szemle 1998/9. 7.

[2] Vö. Csanádi, Gábor-Ladányi, János (1992). Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásai. Akadémia Kiadó, Budapest, 27.

[3] Vö. Barakonyiné Winiczai Klára (1997): Városszociológia I. kötet. Műhelytanulmány. Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 204.

[4] Vö. Csanádi, Gábor-Ladányi, János (1992). Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásai. Akadémia Kiadó, Budapest, 28.

Felhasznált irodalom

ü Allport, G. W. (1999): Az előítélet. Osiris, Budapest. Andorka Rudolf (2006): Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest.

ü Andorka Rudolf (2006): Bevezetés a szociológiába. Osiris Kiadó, Budapest.

ü  Angelusz, R.–Tardos, R. (szerk.) (1991): Társadalmak rejtett hálózata. Magyar

Közvéleménykutató Intézet, Budapest.

ü  Atkinson, R. C., Hildegard, E. (2005): Pszichológia. Osiris kiadó, Budapest.

ü  Bábosik István (2004): Neveléselmélet. Osiris kiadó, Budapest. VI. fejezet.

ü  Bánfalvi Csaba (2012): Gyógypedagógiai szociológia. ELTE Bárczi Gusztáv

Gyógypedagógiai Kar, Budapest.

ü  Barabási Albert-László (2018): A képlet. A siker egyetemes törvényei. (Ford. Bujdosó István.) Libri, Budapest.

ü  Barakonyiné Winiczai Klára (1997): Városszociológia I. kötet. Műhelytanulmány. Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs.

ü  Benkő Zsuzsanna-Lippai László-Tarkó Klára (szerk.) (2019): Az egészség az életünk tartópillére. Egészségtanácsadási kézikönyv. Szegedi Egyetemi Kiadó-Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged.

ü Bevezetés a szociológiába. Digitális Tankönyvtár

ü Bodonyi Edit (2006): Család és iskola. In: Bodonyi Edit, Busi Etelka, Hegedűs Judit, Magyar Erzsébet és Vizely Ágnes (szerk.): A gyakorlati pedagógia néhány alapkérdése. Család, gyermek, társadalom. ELTE PPK Neveléstudományi Intézet, Budapest. 45-50.

ü Buda Béla (2005): Csoportjelenségek a gyermek- és ifjúkorban; nevelési felhasználásuk. In: Balogh László és Tóth László (szerk.): Fejezetek a pedagógiai pszichológia köréből. Neumann Kht., Budapest.

ü Buda Béla. (1995): A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései (Újabb tanulmányok), Budapest

ü Cooper, H. M. (1979): Pygmalion grows up: A model for teacher expectation communication and performance influence. In: Review of Educatioanal Research, 49. évf., 3., 389-410.

ü Csanádi, Gábor-Ladányi, János (1992). Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásai. Akadémia Kiadó, Budapest

ü Cserné Adermann Gizella (1986): „Önmagát beteljesítő jóslat” a pedagógiában. Tankönyvkiadó, Budapest.

ü Cserné Adermann Gizella (2003.): Önbeteljesítő tanári elvárások - iskolai kudarcok. In: Tudásmenedzsment, 4 évf. 1.szám, 53-62.

ü Cserné Adermann Gizella (2006): Önbeteljesítő jóslatok az iskolában és a családban, Edenscript Kft., Pécs.

ü Cserné Adermann, Gizella (1983) Az „önmagát beteljesítő jóslat” (Pygmalion-hatás) pedagógiai vizsgálata. In: Magyar pedagógia (a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának folyóirata), (83) 2. 178-186. ü Csepeli György (2006): Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest. ü Elekes Attila (1999): Pedagógia. Egészségpedagógia. Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet, Szekszárd. 3-71, 156-201. ü Erdei Ferenc et al. (1984): A városépítésről. Kossuth Könyvkiadó, Budapest ü Felkai Gábor, Némedi Dénes és Somlai Péter (szerk.) (2000): Olvasókönyv a szociológia történetéhez I-II. Új Mandátum Kiadó, Budapest. ü Farkas Zs. (2007): Egy tradicionális cigány közösség integrációs törekvései. Doktori disszertáció, kézirat. ELTE, Budapest. ü Farkas Zs. (2011): Közösségfejlesztés, mint a cigánytelepek, cigány közösségek integrációs lehetősége. In. Budai István és Nárai Márta (szerk.): Közösségi munka – társadalmi bevonás – integráció. Szöveggyűjtemény. Széchenyi István Egyetem, Győr. 129–148. ü Gaskó Krisztina (2004): Az osztályfőnök, a szülők és az osztálytársak értékelésének hatása az önértékelésre. In: Iskolakultúra, 14. évf., 10. sz., 63-74. ü Gergely András és Bali János (2007): Város-képzetek. Az antropológiai megismerés árnyalatai. A telepek társadalma, telepi életmód: városi néprajzi jelenvizsgálat 1. Könyv Kiadó Kft. MTA PTI Etnoregionális Kutatóközpont ELTE BTK Néprajzi Intézet Budapest. ü Gergencsik Eszter (2005): A közösségről. In: Balogh László és Tóth László (szerk.): Fejezetek a pedagógiai pszichológia köréből. Neumann Kht., Budapest. ü Giddens, Anthony (2008): Szociológia. Osiris Kiadó, Budapest. ü Gyáni Gábor (szerk.) (1998): Az egyesített Buda, Pest, Óbuda. (A város arcai). Városháza, Budapest ü Hankiss E. (1985): Társadalmi csapdák és diagnózisok. Magvető, Budapest. ü Hegedűs Judit (2006): A család megismerésének módszerei. In: Bodonyi Edit, Busi Etelka, Hegedűs Judit, Magyar Erzsébet és Vizelyi Ágnes (szerk.): A gyakorlati pedagógia néhány alapkérdése. Család, gyermek, társadalom. ELTE PPK Neveléstudományi Intézet, Budapest. 51-54. ü Horváth Attila (1994): Kooperatív technikák. Hatékonyság a nevelésben. OKI Iskolafejlesztési központ, Budapest. ü Horváth Attila (2000): Egyén és közösség, avagy a fogalmak tartalomváltozásai. Új Pedagógiai Szemle, 50. évf. 2. 14-17. ü Járó Katalin (2005): Szövetségben a közösséggel. In: Balogh László és Tóth László (szerk.): Fejezetek a pedagógiai pszichológia köréből. Neumann Kht., Budapest. ü Kagan, S. és M. Kagan (2009): Kooperatív tanulás. Önkonet Kft. ü Kis, Bernadett (2019): Lelki egészségfejlesztés, mentálhigiéné és közösségi mentálhigiéné az iskolában. In: Benkő, Zsuzsanna; Lippai, László; Tarkó, Klára (szerk.) Az egészség az életünk tartópillére: Egészségtanácsadási kézikönyv, Szegedi Egyetemi Kiadó, Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged. 111-120. ü Lazarsfeld, Paul F.–Merton, R. K.: Tömegkommunikáció, közízlés és szervezett társadalmi cselekvés. In: Angelusz Róbert–Tardos Róbert–Terestyéni Tamás (szerk.) (2007): Média, nyilvánosság, közvélemény – szöveggyűjtemény. Gondolat, Budapest. 25-43. ü Letenyei László (2005): Településkutatás, I-II. A települési és térségi tervezés társadalomtudományos alapozása. L’Harmattan-Ráció Kiadó, Budapest. ü Kovács Mónika (2017, szerk.): Társadalmi nemek. Elméleti megközelítések és kutatási eredmények. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. ü Kőrössy Judit (2002): Az énkép és összefüggése az iskolai teljesítménnyel In: Mészáros Aranka (szerk.): Az iskola szociálpszichológia jelenségvilága. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 83–101. ü Meggyesi Tamás (1985): A városépítés útjai és tévútjai. Műszaki Könyvkiadó, Budapest ü Mentális egészségfejlesztési stratégia: pozitív egészségfejlesztés és primer prevenció (2007): Egészségfejlesztési módszertani füzetek 10. OEFI ü Merton, R. K. (1948): „The Self-fulfilling Prophecy”. Antioch Review, 8. 193-210. ü Merton, R. K. (2002): Társadalomelmélet és társadalmi struktúra. Gondolat 1980; Osiris 2002. ü Nemes, F.–Szelényi, I. (é. n.): Közösség mint lakóhely. – Győri P. (szerk.) A város, a város társadalma, életformacsoportok. Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest. ü N. Kollár Katalin, Szabó Éva (2004): Pszichológia pedagógusoknak. „A család életciklusa” című fejezet”, https://dtk.tankonyvtar.hu/xmlui/handle/123456789/2913?show=full, letöltés: 2022.05.20. ü N. Kollár Katalin, Szabó Éva (2004, szerk.): Pszichológia pedagógusoknak, Osiris, Bp., 51-73. ü Németh Gáborné Doktor Andrea (2008): A szociális kompetenciák fejlesztésének lehetőségei az iskolában. Tanítás-tanulás szakmódszertani folyóirat – tanítók számára, 5. évf. 9., 28-29. ü Novotnyné Pletscher Hedvig (1998): Budapest városfejlődése az egyesüléstől napjainkig. In: Statisztikai szemle 1998/9. 755-776. ü Orsós Anna (2015., szerk.): A romológia alapjai. PTE BTK Neveléstudományi Intézet, Romológia és Nevelésszociológia Tanszék, Wlislocki Henrik Szakkollégium, Pécs. ü Pálmai Judit (2017): A közösség alapú egészségfejlesztő munka fogalma, módszertana és jellegzetességei. In: Dr. Lippai László (szerk.): Holisztikus egészség, egészségmagatartás és egészségfejlesztés. Testmozgásfókuszú egészségnevelés kortárscsoportban egyetemi jegyzetsorozat. I. kötet. Szegedi Tudományegyetem, Szeged. 71-77. ü Parola füzetek. A közösségi fejlesztőmunka folyóirata, 1990- (Az eddig megjelent számok a Magyar Közösségfejlesztők Egyesületének honapjáról letölthetők) ü Prievara Dóra Katalin (2018): A csoportok jelentősége a testmozgásra motiválásban: csoportnormák és referenciacsoportok. In: Dr. Lippai László (szerk.): Testmozgás, aktív szabadidő-eltöltés és a holisztikus egészség. Testmozgásfókuszú egészségnevelés kortárscsoportban egyetemi jegyzetsorozat II. kötet. Szegedi Tudományegyetem, Szeged. 75-81. ü Póczy Klára (2004): Aquincum/Budapest római kori történelmi városmagja. Enciklopédia, Budapest ü Pongrácz Kornélia (2015): Tanulók fogyatékossággal élő társakkal szembeni attitűdjének vizsgálata. Gyógypedagógiai Szemle. 2015-XLIII, évf., 290–304. ü Reformátusok Budapesten I-II. Tanulmányok a magyar főváros reformátusságáról. Szerk. Kósa László (2006), ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék-Argumentum Kiadó. https://www.argumentum.net/spd/reformatusok1/Reformatusok-Budapesten-12, 2022.06.05. ü Réthy Endréné (2011): Tanári teljesítményvisszajelzés hatása a tanulók személyiségére. Pécs, Comenius. ü Rosenthal, R., Jacobson, L. (1968): Pygmalion in the classroom. In: The Urban Review, 3.évf., 1. szám, 16-20. ü Síklaki István (2010): Előítélet és tolerancia. Akadémiai kiadó, Budapest. ü Szécsényi István (2009): Közösség szerepe az egyén szocializációjában. Fejlesztő pedagógia, 20. évf. 3., 53-64. ü Szabó Ákosné (2014): Esélyek és egyenlőtlenségek. Gondolatok a tanulásban akadályozott személyek iskolai és társadalmi integrációjának összefüggéseiről. Gyógypedagógiai Szemle, 42. 1. sz. 1–8. ü Szabó, Z. (1937): Cifra nyomorúság. Cserépfalvi Kiadó, Budapest. ü Szekszárdi Ferencné (2005): A pedagógiai gyakorlat jellegzetes konfliktusai. In: Balogh László és Tóth László (szerk.): Fejezetek a pedagógiai pszichológia köréből. Neumann Kht., Budapest. ü Szendi Gábor (2017): Szárnyakat adni – Kitartó és kiváló gyerekek nevelése. Jaffa Kiadó, Budapest. ü Szvetelszky Zsuzsa (2017): Rejtett szervezetek. Typotex Kiadó, Budapest. ü Szvetelszky Zsuzsa-Bodor-Eranus Eliza (2020): A pletyka természete. Typotex Kiadó, Budapest. ü Tarkó Klára és Benkő Zsuzsanna (szerk.) (2016): „Az egészség nem egyetlen tett, hanem szokásaink összessége”: szemelvények egy multidiszciplináris egészségfejlesztő műhely munkáiból. Szegedi Egyetemi Kiadó, Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged. ü Tarkó Klára (2019): Társadalmi környezet és kisebbségek. In. Benkő Zsuzsanna, Lippai László és Tarkó Klára (szerk.): Az egészség az életünk tartópillére. Egészségtanácsadási kézikönyv. Szegedi Egyetemi Kiadó, Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó. Szeged. 67­-77.

ü Tarkó Klára és Benkő Zsuzsanna (2005): A magyar tanítóképzés megújítása – tananyagfejlesztés a Szegedi Tudományegyetemen. Új Pedagógiai Szemle. 2005 július – augusztus. 33–44. ü Thomas, W. I.–Thomas, Dorothy Swaine (1928): The child in America: Behavior problems and programs. Knopf, New York. p. 571-572. ü Tókos Katalin (2005): A serdülőkori önismeret az elméleti és empirikus kutatások tükrében – pedagógiai megközelítésben. In: Új Pedagógiai Szemle, 55.évf, 10.szám, 42-59. ü Tóth László (2005): Csoportfolyamatok az osztályban. In: Balogh László és Tóth László (szerk.): Fejezetek a pedagógiai pszichológia köréből. Neumann Kht., Budapest. ü Török András (2013): Budapest könyv. Avagy Simplicissimus szerint a világ. (Felújított kiadás). Park, Budapest. ü Vajda Zsuzsanna (2002): A társas kapcsolatok és viselkedés fejlődése kisiskolás kortól serdülőkorig. In: Mészáros Aranka (szerk.): Az iskola szociálpszichológiai jelenségvilága. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. 147–16.

ü Varga A. Tamás és Vercseg Ilona (2001): Közösségfejlesztés. NKA, Budapest.

ü Varga, A. T. (1985): Előszó. – E., Limbos (szerk.) Kulturális és szabadidős csoportok animálása. Népművelési Intézet, Budapest, 8.

ü Vizely Ágnes–Hegedűs Judit (2006): A veszélyeztetettség néhány kérdése. In: A gyakorlati pedagógia néhány alapkérdése. ELTE PPK, Budapest.

ü Vörös Károly (1973): Egy világváros születése. Kossuth, Budapest.