Avagy Zichy Mihály élete és művészete.
Nemzetünknek nem kevés jót cselekvő, hírnevünket öregbítő, tehetséges G(!)éniusza volt és van. Vélekedésem szerint ebből a számtalan „hortobágyi poétából” az egyik volt maga – a Magyar Nemzeti Galéria 2007–2008. évi kiállításának címe szerint „a rajzolás fejedelme”, nemzedékek művészi ízlésének alakítója, a magyar nemzeti (festészeti) panteon megingathatatlan tagja, a festő és grafikus Zichy Mihály.
Zichy 1827. október 14-én született a Somogy megyei Zala községben, a nagy múltú Zichy család köznemesi ágából. Apja Zichy Ferenc földbirtokos, édesanyja Eperjessy Julianna szigorú erkölcsű úrhölgy, bátyja Zichy Antal író, politikus, későbbi országgyűlési képviselő, a felsőház tagja.
Nagy nevű ősei közül Zichy Mihály apai nagyapja Zichy Mihály, Moson vármegye híres alispánja volt, aki kora műveltségét meghaladó könyvtárral rendelkezett. Az ifjú Zichy itt jó pár órát eltöltött, ugyanakkor már idejekorán megismerkedhetett az elszegényedett középnemesek életével is. A kis Mihályt tíz éves koráig otthon taníttatták, s már ekkor bekalandozta a környező tájakat, megismerkedvén az ottani népszokásokkal, amelyek egy egész életre szóló élményt jelentettek számára. Majd késõbb jó megfigyelőképességgel és humorérzékkel elkezdte rajzolgatni a rokonait, a plébánost, a falu lakóit. Mivel Zichy a család elszegényedett ágának sarja volt, ezért szülei szerették volna, ha – a XIX. század szokásjogának megfelelően – jogot tanul, hogy biztos megélhetéséért mielőbb hivatalt tudjon vállalni. Mihály azonban a festészet irányába fordult, s mikor ez kiderült, családja az összes anyagi támogatást megvonta tőle. Tulajdonképpeni történetünk itt kezdődik.
A vázolt családi háttér, indíttatás, némi veszprémi középiskolai kitérő, majd a már említett jogi tanulmányok mellett Zichy 1842-től mégis Marastoni Jakab Pesten működő magániskolájának növendéke lett. 1843-ban jogi tanulmányai folytatása végett Bécsbe utazott, de ott is a festészet mellett döntve beiratkozott a Képzőművészeti Akadémiára, méghozzá Ferdinand Georg Waldmüller osztályába. Korai munkái középkori tárgyú romantikus életképek voltak. Első jelentősebb sikerét a végletesen megrendítő érzelmeket ábrázoló Koporsólezárással aratta. Ezekben az években több vallási tárgyú kompozíciót is festett (Krisztus a keresztfán, Keresztlevétel). 1846-ban itáliai tanulmányutat tett. Visszatérve Bécsbe megfestette e korszaka legkiemelkedőbb darabját, a katasztrófaképek hagyományait követő Mentőcsónakot.
Mivel itthon támogatásra nem számíthatott, mestere ajánlására Katalin nagyhercegnő rajztanáraként az orosz cári család szolgálatába lépett. 1848-tól haláláig kisebb–nagyobb megszakításokkal az orosz cári udvar alkalmazásában, Szentpétervárott dolgozott. Néhány hónappal megbízatása után – részben a magyar szabadságharc elfojtásában történt orosz szerepvállalás miatt is – kilépett az udvar kötelékéből, és három éven át egy fotográfiai műteremben retusálásból és portrék készítéséből élt, majd házasságkötése után (1849, Erschoff Alexandra) ebből tartotta el családját is.
1852-ben újra a cári család szolgálatába állt. Udvari festőként fő feladatai közé tartozott az arcmások készítése, valamint az udvari ceremoniális rendezvények, bálok és vadászatok megörökítése. E szerepkörében Zichy Mihály több ezer grafikában és akvarellben dokumentálta a szentpétervári udvari életet. Hivatalos munkái mellett azonban készített irodalmi ihletésű illusztrációkat, romantikus képciklusokat, allegorikus és szatirikus kompozíciókat is. Tehetsége, kivételes rajzkészsége mindenekelőtt a grafika és az irodalmi illusztráció területén érvényesült.
Zichy 1827. október 14-én született a Somogy megyei Zala községben, a nagy múltú Zichy család köznemesi ágából. Apja Zichy Ferenc földbirtokos, édesanyja Eperjessy Julianna szigorú erkölcsű úrhölgy, bátyja Zichy Antal író, politikus, későbbi országgyűlési képviselő, a felsőház tagja.
Nagy nevű ősei közül Zichy Mihály apai nagyapja Zichy Mihály, Moson vármegye híres alispánja volt, aki kora műveltségét meghaladó könyvtárral rendelkezett. Az ifjú Zichy itt jó pár órát eltöltött, ugyanakkor már idejekorán megismerkedhetett az elszegényedett középnemesek életével is. A kis Mihályt tíz éves koráig otthon taníttatták, s már ekkor bekalandozta a környező tájakat, megismerkedvén az ottani népszokásokkal, amelyek egy egész életre szóló élményt jelentettek számára. Majd késõbb jó megfigyelőképességgel és humorérzékkel elkezdte rajzolgatni a rokonait, a plébánost, a falu lakóit. Mivel Zichy a család elszegényedett ágának sarja volt, ezért szülei szerették volna, ha – a XIX. század szokásjogának megfelelően – jogot tanul, hogy biztos megélhetéséért mielőbb hivatalt tudjon vállalni. Mihály azonban a festészet irányába fordult, s mikor ez kiderült, családja az összes anyagi támogatást megvonta tőle. Tulajdonképpeni történetünk itt kezdődik.
A vázolt családi háttér, indíttatás, némi veszprémi középiskolai kitérő, majd a már említett jogi tanulmányok mellett Zichy 1842-től mégis Marastoni Jakab Pesten működő magániskolájának növendéke lett. 1843-ban jogi tanulmányai folytatása végett Bécsbe utazott, de ott is a festészet mellett döntve beiratkozott a Képzőművészeti Akadémiára, méghozzá Ferdinand Georg Waldmüller osztályába. Korai munkái középkori tárgyú romantikus életképek voltak. Első jelentősebb sikerét a végletesen megrendítő érzelmeket ábrázoló Koporsólezárással aratta. Ezekben az években több vallási tárgyú kompozíciót is festett (Krisztus a keresztfán, Keresztlevétel). 1846-ban itáliai tanulmányutat tett. Visszatérve Bécsbe megfestette e korszaka legkiemelkedőbb darabját, a katasztrófaképek hagyományait követő Mentőcsónakot.
Mivel itthon támogatásra nem számíthatott, mestere ajánlására Katalin nagyhercegnő rajztanáraként az orosz cári család szolgálatába lépett. 1848-tól haláláig kisebb–nagyobb megszakításokkal az orosz cári udvar alkalmazásában, Szentpétervárott dolgozott. Néhány hónappal megbízatása után – részben a magyar szabadságharc elfojtásában történt orosz szerepvállalás miatt is – kilépett az udvar kötelékéből, és három éven át egy fotográfiai műteremben retusálásból és portrék készítéséből élt, majd házasságkötése után (1849, Erschoff Alexandra) ebből tartotta el családját is.
1852-ben újra a cári család szolgálatába állt. Udvari festőként fő feladatai közé tartozott az arcmások készítése, valamint az udvari ceremoniális rendezvények, bálok és vadászatok megörökítése. E szerepkörében Zichy Mihály több ezer grafikában és akvarellben dokumentálta a szentpétervári udvari életet. Hivatalos munkái mellett azonban készített irodalmi ihletésű illusztrációkat, romantikus képciklusokat, allegorikus és szatirikus kompozíciókat is. Tehetsége, kivételes rajzkészsége mindenekelőtt a grafika és az irodalmi illusztráció területén érvényesült.
Az 1860-as években változás történt Zichy Mihály művészetében.
Egyre nagyobb teret kapott nála az irodalmi illusztráció. Megfestette a Hamlet, a Don Juan, a Werther vagy a Mazeppa jeleneteit. Több illusztrációt készített Puskin műveihez. Az 1860-as évek közepétől több mint két évtizeden át foglalkoztatta Lermontov Démon című elbeszélő költeménye, amelyet számos, Oroszországban igen népszerűvé vált kompozícióval illusztrált.
Théophile Gautiers, a neves párizsi kritikus meghívására Zichy 1862-ben, majd 1871-ben nagyobb nyugat-európai körutazást tett. Művészetében a korábbi szatirikus életképeket romantikus, borzongató (Sírrablók), melodramatikus (Az anya sírja), mitologikus (Nimfát rabló faun), moralizáló (Uzsorás) és a barokk hagyományait felelevenítő (Mulató társaság) témák váltották fel. Ekkortól foglalkoztatták Zichyt a történeti tárgyak is, így a francia történelem eseményei (Richelieu áldása), vagy az ivászattal foglalkozó jelenetek körébe tartozó Falstaff-variációk. Ekkoriban filozófiai igényű történeti témák is megjelennek életművében, mint például a Zsidó mártírok, az Autodafé, a Luther látomása vagy A Messiás című művek.
1874-ben felmentését kérte a cári szolgálat alól és Párizsba költözött, ahol mozgalmas társadalmi életet élt. Ugyanakkor tevékenyen rész vett a Kölcsönösen Segélyező Magyar Egylet – a Párizsban élő magyar kisiparosok szervezete – munkájában, amelynek később elnöke lett. E szellemi környezet ihletettségének köszönhetően Zichy 1878-ra befejezte festői életművének egyik legnagyobb vállakozását. A Démon fegyverei (más címmel A rombolás géniuszának diadala) egyszerre történelemfilozófiai allegória és aktuálpolitikai programkép. A bolgár–török háború pusztításáért az aktuális katonai nagyhatalmak vezetőit (II. Sándor cár, Vilmos császár, III. Napóleon) és a pápát felelőssé tevő mű háború- és egyházellenes állásfoglalása bemutatásakor politikai botrányt okozott, olyannyira, hogy a tiltakozások hatására Zichy kénytelen volt visszavonni a párizsi világkiállítás hivatalos tárlatáról.
Párizst elhagyva 1880-ban szülőfalujában, Zalán telepedett le – családja már 1866 óta itt élt –, ahol újabb műveket festett, de ezek sem hozták meg a várt sikert. E kudarcok visszavonulásra késztették, és mindinkább az irodalmi illusztrációban találta meg a képességeinek legjobban megfelelő műfajt. Még Párizsban kezdett hozzá Goethe Faustjának illusztrálásához, amelynek rajzai 1878-ra készültek el.
1881-ben hosszabb ideig Georgiaban/Grúziában tartózkodott. Az itt töltött időszak és történései nyomán talán nem túlzás azt állítani, hogy a "grúzok" még ma is nemzeti festőjükként tisztelik, merthogy híres nemzeti eposzukat, Rusztaveli Tigrisbőrös (más fordításban: Párducbőrös) lovagját Zichy illusztrálta, majd a georgiai nemzetnek ajándékozta. Tbilisziben tiszteletére köztéri szobrot állítottak, és utcát neveztek el róla.
Legnagyobb magyar vonatkozású vállalkozásai közé tartozott Arany János balladáinak illusztrálása, amellyel 1897-ben készült el. Zichy 1883-ban visszatért a cári szolgálatba, ahol életműve legszebb grafikáit készítette el. A kalandos életű alkotó 1906. február 28-án halt meg Oroszországban, Szentpétervárott. Budapesten a Műcsarnokban ravatalozták föl, majd a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra (28. parcella). Sírját a Stróbl Alajos alkotta Zichy-mellszobor díszíti.
Műveinek és kéziratos hagyatékának egy része, könyvtára és egyéb gyűjteményei egykori szülőházában, a zalai Zichy Mihály Emlékmúzeumban tekinthetők meg, amelynek kurátora – és egyben a Magyarországon lévő hagyaték és szellemi örökség gondozója és továbbörökítője – a rendszerváltás után Amerikából hazatért dédunoka, Csicsery-Rónay István. (Ugyanakkor az Emlékmúzeum megálmodói és létrehozói 1927-ben Zichy Mihály unokája, Mária Alexandra és férje, id. Csicsery-Rónay István voltak.)
Zichy Mihály életének–pályájának méltó lezárásaként pedig idézzük Ady Endre 1906-ban papírra vetett nekrológjának sorait, amely szerint Zichy „elment egy szabadabb s míveltebb földre, Oroszországba. Szörnyűséges: Zichy Mihálynak Oroszországban kellett élnie és halnia... Gyönyörű, tüzes, gazdag magyar lelkével egyre csak álmodott. És álmodva is látta, mint diadalmaskodik a Pusztítás. Csak elűzött magyarnak és művésznek lehetnek ilyen fájó és hatalmas álmai.”
Théophile Gautiers, a neves párizsi kritikus meghívására Zichy 1862-ben, majd 1871-ben nagyobb nyugat-európai körutazást tett. Művészetében a korábbi szatirikus életképeket romantikus, borzongató (Sírrablók), melodramatikus (Az anya sírja), mitologikus (Nimfát rabló faun), moralizáló (Uzsorás) és a barokk hagyományait felelevenítő (Mulató társaság) témák váltották fel. Ekkortól foglalkoztatták Zichyt a történeti tárgyak is, így a francia történelem eseményei (Richelieu áldása), vagy az ivászattal foglalkozó jelenetek körébe tartozó Falstaff-variációk. Ekkoriban filozófiai igényű történeti témák is megjelennek életművében, mint például a Zsidó mártírok, az Autodafé, a Luther látomása vagy A Messiás című művek.
1874-ben felmentését kérte a cári szolgálat alól és Párizsba költözött, ahol mozgalmas társadalmi életet élt. Ugyanakkor tevékenyen rész vett a Kölcsönösen Segélyező Magyar Egylet – a Párizsban élő magyar kisiparosok szervezete – munkájában, amelynek később elnöke lett. E szellemi környezet ihletettségének köszönhetően Zichy 1878-ra befejezte festői életművének egyik legnagyobb vállakozását. A Démon fegyverei (más címmel A rombolás géniuszának diadala) egyszerre történelemfilozófiai allegória és aktuálpolitikai programkép. A bolgár–török háború pusztításáért az aktuális katonai nagyhatalmak vezetőit (II. Sándor cár, Vilmos császár, III. Napóleon) és a pápát felelőssé tevő mű háború- és egyházellenes állásfoglalása bemutatásakor politikai botrányt okozott, olyannyira, hogy a tiltakozások hatására Zichy kénytelen volt visszavonni a párizsi világkiállítás hivatalos tárlatáról.
Párizst elhagyva 1880-ban szülőfalujában, Zalán telepedett le – családja már 1866 óta itt élt –, ahol újabb műveket festett, de ezek sem hozták meg a várt sikert. E kudarcok visszavonulásra késztették, és mindinkább az irodalmi illusztrációban találta meg a képességeinek legjobban megfelelő műfajt. Még Párizsban kezdett hozzá Goethe Faustjának illusztrálásához, amelynek rajzai 1878-ra készültek el.
1881-ben hosszabb ideig Georgiaban/Grúziában tartózkodott. Az itt töltött időszak és történései nyomán talán nem túlzás azt állítani, hogy a "grúzok" még ma is nemzeti festőjükként tisztelik, merthogy híres nemzeti eposzukat, Rusztaveli Tigrisbőrös (más fordításban: Párducbőrös) lovagját Zichy illusztrálta, majd a georgiai nemzetnek ajándékozta. Tbilisziben tiszteletére köztéri szobrot állítottak, és utcát neveztek el róla.
Legnagyobb magyar vonatkozású vállalkozásai közé tartozott Arany János balladáinak illusztrálása, amellyel 1897-ben készült el. Zichy 1883-ban visszatért a cári szolgálatba, ahol életműve legszebb grafikáit készítette el. A kalandos életű alkotó 1906. február 28-án halt meg Oroszországban, Szentpétervárott. Budapesten a Műcsarnokban ravatalozták föl, majd a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra (28. parcella). Sírját a Stróbl Alajos alkotta Zichy-mellszobor díszíti.
Műveinek és kéziratos hagyatékának egy része, könyvtára és egyéb gyűjteményei egykori szülőházában, a zalai Zichy Mihály Emlékmúzeumban tekinthetők meg, amelynek kurátora – és egyben a Magyarországon lévő hagyaték és szellemi örökség gondozója és továbbörökítője – a rendszerváltás után Amerikából hazatért dédunoka, Csicsery-Rónay István. (Ugyanakkor az Emlékmúzeum megálmodói és létrehozói 1927-ben Zichy Mihály unokája, Mária Alexandra és férje, id. Csicsery-Rónay István voltak.)
Zichy Mihály életének–pályájának méltó lezárásaként pedig idézzük Ady Endre 1906-ban papírra vetett nekrológjának sorait, amely szerint Zichy „elment egy szabadabb s míveltebb földre, Oroszországba. Szörnyűséges: Zichy Mihálynak Oroszországban kellett élnie és halnia... Gyönyörű, tüzes, gazdag magyar lelkével egyre csak álmodott. És álmodva is látta, mint diadalmaskodik a Pusztítás. Csak elűzött magyarnak és művésznek lehetnek ilyen fájó és hatalmas álmai.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése