A murányi Vénusz (1610–1679)

Széchy Mária nevének említésekor tulajdonképpen a címben említett örök jelző, a halhatatlan Gyöngyössy István-féle barokk elbeszélő költemény, a Márssal társalkodó Murányi Vénusz hősnője, Wesselényi Ferenc személye és a murányi kaland jut elsősorban az eszünkbe. De azért Széchy Mária személyéhez és életéhez e pár puszta adaléknál azért jóval több, sőt kalandos események egész sora köthető.

1610-ben született rimaszécsi és alsólendvai Széchy György és homonnai Drugeth Mária gyermekeként. Nyolc testvére közül rajta kívül még három nővére élte meg a felnőttkort. Házasságot – Wesselényi Ferencet megelőzően – kétszer kötött; először Bethlen István váradi főkapitánnyal, Bethlen Gábor unokaöccsével 1627-ben, majd ennek halála után 1634-ben, Rozsályi Kun István Szatmár megyei főispánnal. Első házasságából két gyermeke született, akik csecsemőkorukban elhunytak, és 1624-ben elhunyt maga a férj is. Ezt követően jött létre a második házassága, de 1636-ban elszökött férjétől és birtokára, Déva várába menekült. Kun István utána eredt, csapatával ostromolni kezdte Déva várát, de a feleség ágyúkkal kezdte lövetni erőszakos férjurát, és Kunéknak menekülniük kellett. 1637-ben elvált férjétől, és visszatért Murány várába, ahol bizony két nővére nem fogadta kitörő örömmel.

Harmadik férjével, Wesselényi Ferenc füleki főkapitánnyal Széchy Mária 1644-ben, harmincnégy éves korában került össze. Ezt a férjet 1655-ben nádorságra választotta meg az országgyűlés, majd az ő vezetése alatt folyt az ún. Wesselényi-összeesküvés. Mire befejeződött, a nádor már nem élt, de a mozgalom több résztvevője életével lakolt; egy ideig Széchy Mária is volt miatta börtönben.

Gyöngyösi István nevezett költeményének megjelenése után – amelynek középpontjában az az esemény állt, hogy Murány várát Széchy Mária átadta a császár emberének – Széchy Mária országszerte hírhedtté vált. Felidézték az asszony sok excentrikus hajlandóságát. Széchy Mária szeretett férfiruhában járni, és általában nem törődött a konvenciókkal. A 19. században olyan szerzők írtak a murányi kalandról, mint Kisfaludy Károly, Petőfi Sándor, Arany János, valamint Tompa Mihály. Móricz Zsigmond később színművet írt róla, de nem ő volt az utolsó, aki papírra vetette a történetet.

A történetírás műveibe Széchy Mária inkább a Wesselényi-összeesküvésben játszott fontos szerepe miatt került be, de van saját életrajza is Acsády Ignáctól (Széchy Mária 1610–1679, 1885). Az egyik legizgalmasabbat R. Várkonyi Ágnes írta nem is annyira Széchy Máriáról, mint inkább arról, hogy Gyöngyösi Murányi Vénusza valójában Wesselényi Ferenc volt, Mársa pedig Zrínyi Miklós, aki titokban tárgyalt politikai terveiről 1664-ben a nádorral Murányban (A rejtőzködő Murányi Vénusz, 1987).

Brandenburgi Katalin

Brandenburgi Katalin(1604–1649) Bethlen Gábor második feleségeként érkezett Erdélybe.

Apja Hohenzollern János Zsigmond brandenburgi választófejedelem, anyja Anna porosz hercegnő volt. Egy bátyja volt, a későbbi György Vilmos brandenburgi választófejedelem, valamint két nővére, Anna Zsófia és Mária Eleonóra, akik a dán, illetve a svéd királyokhoz mentek feleségül. Katalin kilencévesen veszítette el édesanyját, ezt követően egyik nővére férjének, Gusztáv Adolf svéd királynak az udvarában nevelkedett. Bethlen Gábor 1625-ben kezdeményezte a dinasztikus és szövetségi céllal létrehozandó házasságot, amelyet a Porta is engedélyezett. 

Brandenburgi Katalin Bethlen második feleségeként érkezett Erdélybe, és helyzetét külön megnehezítette az első hitves, a buzgó kálvinista Károlyi Zsuzsanna emlékezete, aki a klasszikus, szigorú fejedelemasszonyt mintázta meg a fejedelem mellett. Katalin különleges helyzetét a fejedelemasszonyok között az jelentette, hogy ő utóbb fejedelem lett. Bethlen ugyanis végrendeletében őt jelölte ki utódjának, sőt, fél évvel a halála előtt meg is választatta a rendekkel. Az ellene forduló erdélyi rendek azonban alig egy év alatt ellehetetlenítették uralmát, és a tényleges uralkodásra tett gyenge kísérleteit is alapjaiban szétzúzták. 

Bethlen Gábor és Brandenburgi Katalin esküvőjét 1626. március 2-án tartották Kassán. A fényes küldöttséggel érkezett ara alig egy nappal korábban ismerkedett meg 24 évvel idősebb férjével. A házasok eleinte csak tolmács segítségével beszélgethettek egymással, mivel Katalin csak németül és franciául tudott, míg a fejedelem nem volt járatos e nyelvekben. A fejedelem szerette Katalint, akinek viszont egyáltalán nem volt érzéke a politikához, ezért Bethlen úgy rendelkezett, hogy halála után a kormányzást egy 12 tagú tanáccsal és öccsével, Bethlen Istvánnal együtt gyakorolhatja. 

Bethlen Gábor a házasságkötés után három évvel, 1629. november 15-én meghalt, és Brandenburgi Katalin elfoglalhatta a fejedelmi trónt. Katalin fejedelemsége azonban Bethlen óvintézkedései ellenére hatalmi válságba sodorta Erdélyt. Az országgyűlés kihasználta, hogy Katalin nem ért az államügyekhez, és korlátozta fejedelmi hatalmát. Katalin ekkor felajánlotta magát Erdélyt II. Ferdinánd császárnak. Közben Bethlen István Rákóczi Györgyöt próbálta meghívni a fejedelmi székbe, amire azonban Rákóczi rászánta magát a cselekvésre és a kialakult helyzettel elégedetlen hajdúk élén Erdélybe indult volna, Katalint 1630. szeptember 28-án lemondatták, és Bethlen István lett a fejedelem. Az egyezkedés elkezdődött, s hamarosan kiderült, hogy a Porta számára érdektelen, hogy melyikük lesz Erdély fejedelme, s ennek megfelelően két kinevezési okiratot is küldött. A döntés az országgyűlés és Brandenburgi Katalin kezében volt, aki – mivel Habsburg-ellenessége miatt mindig gyűlölte Bethlen Istvánt – Rákóczi György kinevezési parancsát olvasta fel. 

1631-ben Katalin elhagyta Erdélyt, és Magyarországra költözött, 1633-ban pedig áttért a római katolikus vallásra. 1639-ben pedig feleségül ment Ferenc Albert szász-lauenburgi herceghez, akivel a bécsi udvarban ismerkedett meg, majd német földre költöztek, és itt hunyt el 1649-ben.

Nyáry Krisztina

Nyáry Pál és Várday Kata egyetlen leánya, korának egyik leggazdagabb úrnője volt.

(Bedeghi) báró Nyáry Krisztina (1604–1641) a kelet-magyarországi arisztokrata család utóda, Nyáry Pál és Várday Kata egyetlen leánya, korának egyik leggazdagabb úrnője volt. Kisvárdán született 1604. október 31-én. Egyik életrajzírója így ad számot a kincseit számbavevő egyik jegyzékről: 

„E jetgyzék Nyáry Krisztina dús hozománya és nászajándékai hosszú sorát foglalja magában. Aranyos és ezüstös szögekkel kivert ébenfa és fehérrel kirakott almiíriumos ládákat ékszerekkel, nuís ládákat ezüstneművel, míg az öreg festett láda, milyek akkor különösen Olaszországban a leghíresebb festők műveivel is díszítve, divatban voltak, az öltönyöket foglald magában. Van a jegyzékben említés aranyos ruhákról, szekérre való két szőnyegről, font, vörös arany ruháról, agyi ruhákról, lafolával bélelt paplanokról, négy szélén vörös atlasszal díszítve. Öreg aranyos vánkoshéjakról és skofium arannyal kivarrott kisebbekről, hosszas, keskeny, recés keszkenőkről. ötven asztalt keszkenőről, vörössel hímzettekről sat.” 

Házasságokkal gyarapodó, elzálogosításokkal csökkenő, oldalági örökösödésekkel módosuló birtokainak számáról, nagyságáról ugyan nincsen áttekintő kimutatás, mindazonáltal az tény, hogy Nyáry Krisztina az ország egyik legtehetősebb, legtekintélyesebb asszonya volt, akinek kezére hasonlóan módos és tekintélyes férfiak pályáztak. Alig múlt 14 éves, amikor a 20 éves Thurzó Imre, Thurzó György nádor fia oltárhoz vezette. A nászmenet és a menyegző pompája még az akkoriban megszokott főúri fényűzések mellett is párját ritkította; az esketést maga Alvinci Péter végezte. Az ifjú férj alig 23 éves korában, 1621-ben elhalálozott és a 17 éves özvegy erőszakos anyósa (Czobor Erzsébet) uralma alá került, aki még lányaitól is megfosztotta fiatal menyét. A fiatal nő két leánygyermekét anyósánál hagyva hazamenekült, majd katolizált. 

Nehéz élete akkor változott meg, amikor 1624-ben ismét férjhez ment, a törekvő galántai Esterházy Miklóshoz (I.). Az esküvőre Szucsányban került sor, az esküvői szertartást ekkor Pázmány Péter celebrálta. Az elkövetkező 16 évben szinte teljes visszavonultságban élt a betegeskedő asszony, miközben nagyvilági férje szinte állandóan úton volt. Eközben Nyáry Krisztina tíz gyermeket szült, közülük négyen a kétéves kort sem élték meg. Élete 38. esztendejében, gyermekágyi lázban halt meg. Esterházy Miklóssal kötött házassága mégis harmonikusnak, kiegyensúlyozottnak, egymás megbecsülésén alapulónak látszik – Esterházy Miklós Nyáry Krisztinához írott levelei alapján. 

A család udvari káplánja a jezsuita Hajnal Mátyás volt, aki 1629-ben Bécsben megjelent, Jézus Szívéről szóló ájtatossági könyvét – amely a magyar barokk széppróza kezdeteinek becses emléke – Nyáry Krisztinának ajánlotta. Naplója irodalmi értékű. 

Nyáry Krisztina életét Ipolyi Arnold írta meg Bedegi Nyáry Krisztina (1604–1641) címmel, amely az MTA és a Magyar Történelmi Társulat megbízásából jelent meg 1887-ben.