Édes Gergely élete és munkássága

Forrás: http://www.diderot.sk/hun/edes-gergely-elete-es-munkassaga-cseh-gizella-211363.html, 2016.8.31.

Árpád-házi Szent Kinga

Arpád-házi Szent Kinga (Kunigunda) Esztergomban született 1224. március 5-én. (1224–1292).

IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként 

Kultúrtörténeti ismereteink alapján köztudomású tény, hogy az Árpád-uralkodóház bővelkedik szentekben. IV. Béla, „második államalapító” királyunk nővérét, Erzsébetet, két leányát, Margitot és Kingát szentté, egyet pedig, Jolánt boldoggá avatták. Az említettek közül Szent Erzsébet a legismertebb magyar szentünk világszerte, Szent Margit pedig szinte a teljes magyar nyelvterületen betölti ezt a kultúrtörténeti szerepet. A legkevésbé ismert Árpád-házi szent nem más, mint Szent Kinga, aki V. Boleszláv lengyel fejedelem hitveseként Kunigunda néven lett Lengyelország és Litvánia védõszentje. A lengyelek „népük anyjaként” tisztelik.

Árpád-házi Szent Kinga (Kunigunda) Esztergomban született 1224. március 5-én IV. Béla magyar király és Laszkarisz Mária bizánci császári hercegnő elsőszülött gyermekeként. Kingát gyermekkorától mély vallásosság jellemezte; egész fiatalon szüzességi fogadalmat tett, életét Istennek ajánlotta. 1239-ben Boleszláv lengyel fejedelem feleségül kérte a tizenöt éves Kingát. Az ifjú lengyel királynét fényes diadalmenet kísérte Esztergomtól Krakkóig. Kérésére királyi férje tiszteletben tartotta szüzességi fogadalmát, sőt, maga is hasonló fogadalmat tett.

Kinga teljes hozományával hozzájárult az ország védelméhez; az 1241–42-es mongoltámadás („tatárjárás”) után pedig adományokkal járult hozzá az ország újjáépítéséhez: kórházakat, templomokat, kolostorokat építtetett; köztük a nagy kulturális jelentőségre szert tevő ószandeci ferences kolostort. 1249-ben hazalátogatott Magyarországra, hogy édesapjától kérjen segítséget a nélkülöző lengyel nép számára. Ekkor kapta ajándékba a máramarosi sóbányát. A híres bochniai sóbányákat (Wieliczka) 1251-ben nyittatta meg *). 1257. március 2-án Boleszláv király, kimutatva háláját felesége országépítő tevékenysége iránt, oklevélben neki adományozta a Krakkótól délre eső Szandec tartományt, ahol az említett klarissza kolostort alapította.

Férje hosszabb betegeskedés után, 1279-ben meghalt. Temetésén Kinga már a ferences apácák (klarisszák) ruhájában vett részt, így is jelezve élete özvegyi szakaszának irányát és tartalmát. Ettől kezdve Istennek szentelte életét, bár a lengyelek kérték, hogy vegye át az ország kormányzását. 1284-től haláláig az ószandeci (Stary Sacz) kolostor priorisszája volt. 1292. július 24-én halt meg.

VIII. Sándor pápa 1690-ben Kingát boldoggá avatta, öt évvel később pedig XII. Ince Lengyelország egyik védőszentjévé tette. II. János Pál pápa 1999. június 16-án, Ószandecben avatta szentté.

Árpád-házi Szent Kinga a sajátjaként szerette második hazáját, Lengyelországot és annak népét. Királynőként szerették és tisztelték, jóllehet Kingát és életét kevésbé az uralkodói stílus, sokkal inkább a szolgálat jellemezte.

__________________________________________

* A wieliczkai sóbányában Szent Kinga tiszteletére kápolnát avattak, amelyet „földalatti templomnak” is hívnak, és főként a szent ereklyéinek őrzésére szolgál. Ez a sóbánya egyik legnagyobb attrakciója, mivel ez a terem a világ legnagyobb földalatti temploma. 101 méter mélyen van, hossza 54 m, szélessége 18 m, magassága 12 m. Padlója egységes sóból faragott lapokból áll, a hatalmas sókristályokból összeállított csillárok a mennyezetről 12 m-re lógnak le. A kápolnát az Újszövetségből vett jelenetek domborművei díszítik (többek között a „Menekülés Egyiptomból”, „A tizenkét éves Jézus tanít a templomban” és az „Utolsó vacsora” és egy több mint száz éves betlehem. A főoltár Jozef Markowski alkotása; Szent Kinga szobrát, és a két mellékalak, Szent József és Szent Kelemen szobrát tartalmazza. 1999-től itt látható II. János Pál szobra is, Stanisław Anioł bányász alkotása. A kápolnában misét tartanak a védőszent, Szent Kinga és Szent Borbála napján és karácsonykor. Hála a kitűnő akusztikának, a kápolnában koncerteket is rendeznek.

    

Árpád-házi Szent Erzsébet

Magyarországi, Árpád-házi, Thüringiai, Marburgi Szent Erzsébet (1207–1231) – a legismertebb magyar szentünk világszerte.

Mivel rövid élete nagy részét Németországban, Thüringiában élte le, rajtunk, magyarokon kívül sajátjuknak érzik a németek is, de nagy tiszteletnek örvend számos más országban is. A 2007-es esztendő Szent Erzsébet születésének 800. évfordulója volt, ennek tiszteletére a magyar katolikus egyház jubileumi évet hirdetett, és számos magyarországi, külföldi és nemzetközi rendezvényen emlékeztek meg az Árpád-ház e női sarjáról. 

Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben, a legnagyobb valószínűség szerint Sárospatakon, harmadik gyermekként született II. András király első, Merániai Gertrúddal kötött házasságából. (A születési hely kérdése teljes biztonsággal azonban még nem tisztázott, Pozsony és Óbuda is a lehetséges születési helyek között szerepel.)

Elsőszülött nővére, Mária II. János bolgár cár felesége lett. Bátyja, IV. Béla király, a „második honalapító” a konstantinápolyi Laszkarisz Máriát vette feleségül. Öccse, Kálmán pedig Halics királya és Horvátország hercegeként a krakkói Boldog Saloméval kötött házasságot. Gertrudis erőszakos halála után András király még két házasságot kötött, melyekből Erzsébetnek több féltestvére született. Jolanthe de Courtenay-től Jolanta, Estei Beatrixtől pedig (Utószülött) István, III. András király apja.

Erzsébet alig töltötte be negyedik életévét, amikor I. Hermann thüringiai őrgróf elsőszülött fia, Hermann számára megkérte a magyar királylány kezét. Ebben a korban megszokott dolognak számított, hogy az idegen földről érkezett menyasszony jövendő férjével együtt nevelkedett fel, így ismerkedve meg új hazája nyelvével, vőlegénye rokonságával, tisztségviselőivel és udvari szokásaival. Az ifjú gróf szülei, Hermann gróf és Zsófia grófnő e házasságtól sokat vártak, és reményük igazolását látták abban, hogy a kis menyasszony fényes kísérettel és kincstárnyi hozománnyal érkezett a wartburgi várba. Az ifjú Hermann azonban 1216-ban hirtelen elhunyt, ekkor Erzsébetet el akarták távolítani az udvarból. A tartománygróf azonban másodszülött fiával, Lajossal jegyezte el újra.

A menyegzőt 1221-ben tartották, egyesek szerint a pesti plébánián, a mai Erzsébet híd mellett elterülő belvárosi plébániatemplom akkori épületében. A kor szokásjogától való abszolút eltérésként Lajost és Erzsébetet valódi szeretet kötötte össze; ezért a férj valódi megértéssel fogadta Erzsébet élénk temperamentumát, bőkezű adakozását a szegényeknek, az éhezőknek és a rászorultaknak. Három gyermekük született; Hermann 1223-ban, Zsófia 1224-ben, Gertrúd 1225-ben, ő később premontrei kanonoknő lett. 1227-ben azonban Erzsébet férje, Lajos II. Frigyes szentföldi keresztes háborújába indult, de Otrantóban, pestisjárványban 1227. szeptember 11-én elhunyt.

Férje halála után a wartburgi várban férje rokonai meglehetős ellenszenvvel bántak Erzsébettel, ekkor történhetett a rózsacsoda is, amely szerint a szegényeknek elrejtett kenyér a kötényében rózsákká változott (amely azóta is állandó attribútuma). Erzsébetnek gyermekeivel el kellett menekülnie Wartburgból Eisenachba, ahol azonban csak istállóban húzhatta meg magát. Utóbb a kitzingeni apácakolostorba fogadták be, mígnem a pottensteini várban biztosítottak neki szállást, sőt II. Frigyes meg akarta kérni a kezét. Férjének a Szentföldről visszatért lovagtársai ezután elérték, hogy Erzsébet visszatérhetett Wartburgba. Gyóntatója Marburgi Konrád lett, s úgy tűnik, az ő unszolására költözött végül Erzsébet Marburgba, ahol „lelkiatyja” kegyetlen aszkézisre kényszerítette. Ez az önsanyargatás aláásta egészségét és megbetegedve hunyt el 1231-ben.

Ámde marburgi sírjánál rövid időn belül 58 csodát jegyeztek fel, ezért IX. Gergely pápa hamarosan megindította a szentté avatási eljárást, és már 1235. május 26-án kibocsátott bullájával szentté is avatta Erzsébetet, még atyja, II. András király életében.

Sírja fölé 1236 májusában gótikus templomot építettek, amikor is mintegy száz püspök és érsek jelenlétében Szent Erzsébetet új sírhelyre helyezték. Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba, mégpedig november 19-ére, Erzsébet temetésének napjára. 1969-ben ünnepét visszahelyezték november 17-ére, halálának időpontjára. 

De mindezeken túlmenően Erzsébet léte és tevékenysége miben is jelentett újat és korszakalkotót, amely által a legismertebb magyar szentünkké válhatott világszerte? Erzsébet, Thüringia őrgrófjának felesége, minden aszkézisén és jótékony tevékenységén túlmenően követendő példát is adott és jelentett; szakított a női szentség addig uralkodó modelljével, amely a szüzességet helyezte előtérbe. Feleségként és anyaként szállt szembe férje családjával, akik korlátozni akarták a szegények segítésében. Ez a példa vonzotta mindenekelőtt a kor nemesi és királyi családjainak asszonyait. Elsősorban természetesen az Árpád-ház nőtagjai követték legnagyobb számban és legnagyobb meggyőződéssel ezt az új modellt, de példája szinte az egész korabeli Európára kihatott. 

Erzsébetet már a XIII. században az Árpád-házi dinasztia „legnagyobb” szentjének tekintették, és néhány hercegnő a ferences harmadrend képviselőjeként, „Szent Erzsébet leányaként” élte le életét.

A magyar mint idegennyelv-oktatás helyzete a magyar mint anyanyelv-oktatás vonzatában a Szlovák Köztársaságban (Szakdolgozat. Magyar mint idegen nyelv szak, ELTE BTK, 2007)