"Széchenyi az „akadémia üléstermében kifüggesztette mindazon szókat, melyekre egyenértékűeket nem talált nyelvünkben, s fölszólított bennünet, keressük meg e kifejezéseket. Maga is nagy kedvvel adta magát a szófaragásra, ő volt az, ki a német megszólítást: Sie, franciában Vous, önnel fordította, midőn az akadémikusok a kegyedet ajánlták, mit ő ünnepélyesebbnek talált, mint hogy a német és francia megtisztelő névmásnak megfelelhessen. (…) Kossuth is foglalkozott szócsinálással, mégpedig elég szerencsésen, mert megvolt benne a nyelvérzék, mi Széchenyinél egészen hiányzott; legmerészebb szóalkotása volt a tény, mit előtte a német Tatsache szolgai fordításában tettdolognak írtunk. Eötvös Pepi találta föl a kételyt, Ballagi a nővért, Szemere Bertalan használta először a jellemet és irodalmat, Szemere Pál után, aki többek közt a szilfából a szilárd szót is csinálta. Mindez és számtalan más szó hamar terjedt el s közvagyonná vált a hírlapok által az öregurak nagy bosszúságára, kik folyton panaszkodtak, hogy az írók megrontják a magyar nyelvet...”
(Pulszky Ferenc: Életem és korom, idézi Fábri Anna: Hétköznapi élet Széchenyi István korában)
