(és egy transznacionális család) emlékezete,
illetve
a transzformatív-dinamikus multi-/(transz)kulturális diszkurzusban kialakult lokális identitásváltozata(i)
Csereklye Erzsébet
Pillanatképek a sokféleségről – a társadalmi sokféleség diskurzusai migránsokról szóló dokumentumfilmekben című tanulmányában
[1] a multikulturális diskurzusok három dimenzióját mutatja és szemlélteti, amelyeket a társadalmi sokféleségre reflektáló (pedagógiai) szakirodalom elméleteire alapozva alakított ki. A diskurzus három elméleti dimenzióját vizsgálva hozta létre a társadalmi sokféleség-diskurzusok rendszerét: figyelembe véve azt a tényt, hogy a társadalmi cselekvés milyen célcsoportot határoz meg (nem domináns és/vagy domináns csoport), a cselekvés eredményeként várható-e a hatalmi struktúrák változása (így az értékek és normák rendszerének változása is) (statikus/dinamikus), és ezek a hatalmi struktúrák milyen módon és irányban változnak. Így tehát a következő kategóriák voltak kialakíthatóak:
1. a kompenzációs multikulturális diskurzus, amely a nem domináns csoport tagjai eltérő ismereteinek nem tulajdonít értéket, a domináns csoport értékrendszerének megismerésével pótolható hiányként értelmezi a különbözőséget;
2. a plurális-statikus multikulturális diskurzus, amely egyenrangú, de elkülönülő rendszerekként kezeli a különböző csoportok érték- és normarendszerét kevés vagy egyáltalán nem megvalósuló kölcsönzésszerű átvétellel;
3. és a transzformatív-dinamikus multikulturális diskurzus, amely a társadalmi sokféleségre dinamikusan reflektáló, egy újra- és újrakonstruált érték- és normarendszerű társadalmi környezet megteremtését célként definiáló, a nem domináns és a domináns csoportokat is célcsoportnak tekintő diskurzus.
Ezeket a diskurzusokat a Palantír Film Vizuális Antropológiai Alapítvány Idegenek a Kertemben című filmgyűjteményének néhány darabján keresztül szemléltette, amelyek a migrációval, elsősorban a migránsok identitásának újrateremtésével foglalkoznak. A dokumentumfilmek jól szemléltetik a sikeres társadalmi és gazdasági beilleszkedés folyamatát, különösen jól bemutatják az egyes diskurzusokhoz kapcsolódó identitáskonstrukciókat mind a kompenzációs, mind a plurális, mind pedig a dinamikus-transzformatív szemléletű multikulturális diskurzusok esetében.
A szakmai írás utolsó, a Multikulturális diskurzusok migrációs dokumentumfilmekben című fejezete a tanulmány első részében bemutatott elméleti keret, a társadalmi sokféleségről szóló diskurzusok személtető magyarázatához rendelt társadalmi viszonyokat bemutató közegek megjelenítési lehetőségként rendelődött hozzá, amelyben sokféleképpen, de erőteljesen jelenik/-het meg a kultúra, a szocioökonómiai státusz és a hatalomhoz való hozzáférés kapcsolata.
A dinamikus-transzformatív szemléletű diskurzus leginkább a nem domináns közösségekben figyelhető meg. Új nyelvi formák, hagyományok, politikai és gazdasági struktúrák kialakítása jellemzi. Ezeket az új, dinamikus, rugalmas kulturális konstrukciókat az egyes közösségek kultúrájához való pozitív hozzájárulásként, és nem a meglévő értékeket fenyegető változásokként értékelik. A diskurzus jellemzője a helyi közösséghez kapcsolódó kultúrák és az ezekhez a kultúrákhoz fűződő, személyre szabott lokális identitások megjelenése. A lokális identitásnak a származás és a kulturális jellemzők mellett a gazdasági és közéleti tevékenység is fontos része. A dinamikus-transzformatív szemléletű diskurzus egyik alapvető jellemzője, hogy egy közösség kultúrájának aktuális metszetére reflektál. Nem állít fel hierarchikus rangsort sem a különböző idősíkok, sem a különböző csoportok kultúrái között, ezeket elismeri, elemeiket használja, átalakítja, rugalmasan kezeli.
Különböző speciális folyamatok hatására kialakul egy csak a helyi közösségre jellemző, kizárólag az adott időpillanatban érvényes nyelv és nyelvhasználati szokás, amely az adott, a nemzeti többséggel önmagát nem azonosító csoport igényeire válaszol, annak kultúráját tükrözi és szükségleteit kielégíti. Ez a kulturális flexibilitás társadalmi és gazdasági vonzatokkal is jár, hiszen könnyebb eligazodást, hatékonyabb kommunikációt és részvételt tesz lehetővé a közösségben és a közösség és a domináns társadalom intézményeinek kapcsolatában.
A sikeres integráció feltétele az olyan csoport megtalálása vagy kialakítása, amelynek tagjai képesek reflektálni az egyének problémáira. A kérdést sok szempontból és jól elemzi Tatum (1997), amikor azt a kérdést járja körül, hogy a középiskolás fekete diákok miért éppen egymás társaságát keresik a középiskolában. A nemzeti identitásokon túllépő dinamikus csoportidentitások azt a közeget képesek biztosítani, amelyben az egyének mindennapi életük tapasztalatait tudják újraértelmezni és közös stratégiákat kidolgozni élményeikhez kapcsolódóan.
Lényeges különbségre a multikulturális diskurzusokkal kapcsolatban: míg a kompenzáló diskurzusban „a bevándorlókkal való lógás“ mint helyzet egyértelműen státuszvesztést jelentene, a plurális szemléletű diskurzusban elszigetelődést, addig a dinamikus-transzformatív szemléletű diskurzusban újrapozicionálást.
A pozitív lokális identitás lehetővé teszi olyan gazdasági terek kialakítását is, amelyek korábban nem léteztek, vagy alacsony státuszuk miatt a fekete- vagy szürkegazdaságban jelentek meg, mint például a migránsok ellátórendszerei. A pozitív, nyíltan vállalt lokális identitások ezeket a szférákat is a nyílt társadalmi terek közé mozdítják.
A sikeres migránsokra jellemző az alternatív lokális identitás és hozzá kapcsolódóan az aktív közösségi szerepvállalás, amely megvalósítását nagyban elősegíti a migránsok, nem domináns csoportok saját értékeinek és normáinak dinamikus újraértelmezése. A domináns csoportok tagjai számára ugyanígy pozitív hatású folyamat lehet az értékek rendszerének dinamikus-transzformatív szemléletű értelmezése és a lokális identitás és ezzel együtt a lokális értékek és normák választása. A dinamikus-transzformatív multikulturális szemlélet tehát olyan személyes, lokális identitások kialakítását teszi lehetővé, amelyben a kitűzött célok elérhetővé válnak, így a siker is hozzáférhető lehet bármely társadalmi csoport tagjai számára, ami a társadalom egészére nézve is pozitív hatású folyamatokat jelent.
Ebbe a keretbe sajátos módon illeszkedik bele egy inter-/multikulturális, de akár transzkulturálisnak
[2] is nevezhető, de bizonyos értelemben transznacionális család képviselője, az 1913-ban született Amrita Sher-Gil indiai-magyar festőművész.
[3]
Családja a dinamikus-transzformatív szemlélet és lokális identitás (és az ennek nyomán létrejövő „lokális kulturális buborék”) abszolút megtestesítője. Édesanyja magyar, édesapja pandzsábi szikh. Nagybátyja az indológus indián, Baktay Ervin. Férje és egyben első unokatestvére, az orvos Egan Viktor félig ír származású. Magyarul, franciául, angolul beszél̵; Európában indiai identitása, szárija és barna bőre egzotikussá teszi, ahogy Indiában európai vonatkozású festőművészi iskolázottsága/képzettsége, feminizmusa és európai identitása. Ahogy ő maga vall erről: „Indiában tudok festeni. Máshol nem vagyok természetes, nincs kellő önbizalmam. Európa Picasso-é, Matisse-é, Braque-é és másoké. India csak az enyém.“ Európában középosztálybeli, Indiában arisztokrata. Európában megfesti a zebegényi krumplihámozót, a zebegényi cigánylányt, önmagát önarcképként vagy 35-ször, de Indiában a páriákat festi: a piacra menő parasztokat, a koldusokat, a szegény hegyi embereket és asszonyokat, a cselédeket, társadalmi véleményformálásként gyermek-menyasszonyokat. Erről írja Jablonczay Tímea már idézett tanulmányában azt, hogy „(…) Ahogy Gayatri Spivak mondja, a komparatív irodalomértés régi formájának vége van, mert a globalizáció átalakította az akadémiai diszciplínákat. Spivak megközelítése ugyanakkor politikai is, az irodalomtudományos új globális identitás nemcsak metaforikus, hanem nagyon is valóságos helyen alapozódik meg. A világirodalmi írás és olvasás transznacionális politikai dimenziója magába foglalja a demokráciáért, közösségért és autonómiáért folytatott küzdelmet, a polgári felelősségvállalás kérdését, az ágencia transznacionális lehetőségét, a hegemónia és ellenállás pozíciójának átalakulását is. Ez a perspektíva a diszkurzív viszonyokra való rákérdezést elsődlegesnek tartja – a gender, a nemzeti identitás, az irodalmi esztétika és diszkurzív terek összefüggéseinek feltárása alapvető feladata –, és ezeket a tanulmányokat a globalizáció új elméletei legitimizálják. A politikai belépteti az etikai dimenziót is: a transznacionalizmus egy olyan nyelvet kínál, amellyel – ha felismerjük a határok jelentőségét és rákérdezünk jellegükre – a nemzeti határokon átívelő szolidaritás [kiemelés: CS.G.] kérdéséről gondolkodhatunk el.“
[4]
Amrita Sher-Gil a 21. század európai(-magyar?) és indiai festészetének egyik legizgalmasabb alkotója, képviselője. 1913. január 30-án született Budapesten, a Szilágyi Dezső téren. Nevét a szikhek szent városáról, a pandzsábi Amritszárról, a halhatatlanság helyéről kapta. Magyarul Dalmának szólították. Mivel a tehetséges festőnő egy középosztálybeli magyar anya és egy szikh nemesi családból való apa leányaként született, gyermek- és ifjúkori lehetőségei messze meghaladták kora átlagos életkörülményeit és oktatási módozatait. Egyszerre ismerhette és élhette meg a magyar, az európai és az indiai közeget és kultúrát. Amrita Sher−Gil rövid életében egyidejűleg volt jelentős alakja a harmincas évek magyar és indiai festészetének. Indiában egyenesen az ő munkásságától eredeztetik a nyugati értelemben vett művészetet. Az ő alkotásaival kezdődik az újdelhi Modern Művészet Nemzeti Galériájának állandó kiállítása.
Magyarországon kevéssé ismerik enigmatikus képeit, amelyekben a keleti és a nyugati művészet szerves szimbiózisban van jelen. Megannyi magyar táj, magyar típus köszön vissza vásznairól, hiszen rövidre szabott életének közel egyharmadát Magyarországon töltötte. Magyarországon tanult meg beszélni, érezni, gondolkodni. Rajzait nagybátyja, az eredetileg festőnek tanult, később indológus Baktay Ervin koordinálta, akivel később is szoros szakmai kapcsolatban maradt. Nyolcéves volt, amikor a család Indiába költözött, és tizenhat, amikor a gyermekek művészeti képzése érdekében – rövid firenzei kitérő után – Párizsban telepedtek le. Amrita Sher−Gil (alig 16 évesen) a nagyhírű École des Beaux-Arts-ban folytathatta tanulmányait. Sok száz vázlatot és mintegy félszáz olajképet vitt magával, amikor családjával együtt 1934 végén visszatért Indiába. De Párizsból – és később Indiából is – sokszor visszalátogatott Magyarországra. Jövendőbeli férje első unokatestvére, Dr. Egan Viktor lett, akivel csak közvetlenül a második világháború kitörése előtt tértek vissza Indiába, a ma Pakisztánhoz tartozó Lahorba. Lakásukban férje orvosi rendelőt nyitott, ő pedig műtermet rendezett be. 1941. december közepére tervezett nagy kiállítása előtt, huszonnyolc éves korában Amrita Sher−Gil váratlanul meghalt.
Életműve egyszerre közvetíti az élő és a hagyományos indiai festészet örökségét, az európai akadémizmus, a francia posztimpresszionizmus és a plein-air hagyományait. Mindezt úgy, hogy saját festői világot teremtett, amely független volt a modern áramlatoktól. Amrita Sher−Gil utóélete sem mindennapi; tárlatai a mai napig hatalmas tömegeket mozgatnak meg. Így volt ez 1982-ben Londonban (Tate Britain: Six Indian Painters; egy volt a bemutatott hat indiai festő közül) és 1985-ben Párizsban (Centre National des Art Plastiques; ez a kiállítás a francia földön tevékenykedett indiai festőkre összpontosított). 2001-ben a budapesti Ernst Múzeum rendezett francia–magyar vonatkozású képeiből kiállítást. 2006–2007-ben pedig a müncheni Haus der Kunst-ban mutatták be eddigi legnagyobb szabású, európai életmű-kiállítását („Amrita Sher−Gil – Eine indische Künstlerfamilie im 20. Jahrhundert“; édesapja és unokaöccse, Vivan Sundaram műveivel egyetemben).
Forgattak az életéről dokumentumfilmet (Amrita Sher−Gil I-III., 1999, rendező: Sára Sándor), írtak róla biográfiát (Yashodhara Dalmia: Amrita Sher−Gil – A Life), Újdelhiben utcát neveztek el róla. Állandó képművészeti jelenlétéről ma is élő, ugyancsak képzőművész unokaöccse, Vivan Sundaram és annak művészettörténész felesége, Geeta Kapur gondoskodnak.
Ez a róla szóló gondolatsor saját soraival, egyben életmottójával zárható: „Csak Indiában tudok festeni. Máshol nem vagyok természetes, nincs kellő önbizalmam. Európa Picasso-é, Matisse-é, Braque-é és másoké. India csak az enyém.”
„Végtére is a rejtélyes lángelme megtestesítője volt” – írta róla Anjana Rajan Portrait of the artist as a rebel (A művész, mint forradalmár ábrázolása) című, Yashodhara Dalmia biográfiáját elemző írásában. Ennél nagyobb elismerés Amrita Sher−Gilnek és művészetének ma (Indiában, Európában, ezen belül Budapesten) aligha adható.
Hivatkozott és ajánlott szép- és szakirodalom (nyomtatott)/Filmográfia (A teljesség igénye nélkül):
Baktay Ervin (1981): India művészete I. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest.
Baktay Ervin (é. n.): A Pandzsáb. Az öt folyó országa. Franklin Társulat, Budapest.
Banks, James (2001): Approaches to Multicultural curriculum reform. In: Multicultural education: Issues and perspectives. Szerk: Banks, James – McGee Banks, Cherry. Wiley. Bell,
Banks, James (2004): Multicultural education: historical development, dimensions, and practice. In: Handbook of Research on Multicultural Education. Szerk.: Banks, James – McGee Banks, Cherry. Jossey-Bass.
Cseh Gizella (2007): Indiai-magyar rapszódia. Múlt és Jelen 3-4. szám. 27-32.
Csereklye Erzsébet Pillanatképek a sokféleségről – a társadalmi sokféleség diskurzusai migránsokról szóló dokumentumfilmekben. Fordulat. 18. sz. (2012) 110-135.
Dalmia, Yashodhara (2006): Amrita Sher-Gil, A LIFE. Penguin books, New Delhi, 2006. Dhingra, Baldoon (1981): Amrita Sher-Gil. Lalit Kala Akademi, New Delhi.
DobaiI Péter – Kardos István – Sára Sándor (2018): Dear India. Transzszibériai álom. Láthatatlan Filmtörténet Sorozat. Magyar Művészeti Akadémia, Budapest.
Duló Károly (2020): Amrita Sher-Gil. El nem hangzott párbeszédek tükrében. Gondolat, Budapest.
Jablonczay Tímea: Transznacionalizmus a gyakorlatban: migrációs praxisok a könyvek, az írásmódok, a műfajok és a fordítási stratégiák geográfiájában. In: Helikon 2015/2, 137-156.
Kelényi Béla (szerk., 2015): Amrita Sher-Gil művészete. Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, Budapest.
Kelényi Béla (szerk., 2015): Az indológus indián. Baktay Ervin emlékezete. Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, Budapest.
Keserű Katalin (2007): Amrita Sher-Gil. Kelet Kiadó Kft., Budapest. 15
Khandalavala, Karl J. (1945): Amrita Sher-Gil. New Book Co., Bombay.
Lee Anne (1997): Theoretical foundations for social justice education. In: Teaching for diversity and social justice. Szerk: Adams, Maurianne – Bell, Lee Anne – Griffin, Pat. Routledge.
Sára Sándor (írta-rendezte, 2001): Amrita Sher-Gil I-III., magyar dokumentumfilm sorozat.https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/amrita-sher-gil-2001-saraeLDJwnLdfKTo9SgZ [2023.11.30.]
Sher-Gil, Amrita – SHER-GIL, Umrao – SUNDARAM, Vivan (2007): An Indian Artist Family of the Twentieth Century. Shirmer/Mosel Verlag GmbH.
Sleeter, Christine – Delgado Bernal, Dolores (2004): Critical Pedagogy, Critical Race Theory, and Antiracist Education. Implications for Multicultural Education. In: Handbook of Research on Multicultural Education. Szerk.: Banks, James – McGee Banks, Cherry. Jossey-Bass.
Sleeter, Christine – Grant, Carl (1987): An Analysis of Multicultural Education in the United States. In: Harvard Educational Review, Vol. 57., No. 4.: 421–444.
Stanczik Edina (2020): Örök szerelmem, titokzatos India. Baktay Ervin élő hagyatéka, interjú dr. Székely Istvánnal; E.F.O. K. és Ny., Budapest – Százhalombatta.
Sundaram, Vivan – SHER-GIL, Amrita (1972): Történetek. Marg Publications, New Delhi.
Sundaram, Vivan (2010): Amrita Sher-Gil, a Self-portrait in Letters & Writings. Tulika Books, New Delhi.
Tatum, Beverly Daniel (1997): “Why Are All the Black Kids Sitting Together in the Cafeteria?” and Other Conversations About Race. Basic Books. Schoorman, Dilys – Bogotch, Ira (2010): Conceptualisations of Multicultural Education Among Teachers: Implications for Practice in Universities and Schools. In: Teaching and Teacher Education, No. 26.: 1041–1048.
Wojtilla Gyula (1981): Amrita Sher-Gil and Hungary. Allied Publishers, New Delhi – Bombay – Calcutta – Madras.
Jegyzetek
[3] Vö. Jablonczay Tímea: Transznacionalizmus a gyakorlatban: migrációs praxisok a könyvek, az írásmódok, a műfajok és a fordítási stratégiák geográfiájában. In: Helikon 2015/2, 137-156.
[4] Vö. Jablonczay Tímea, i.m. 141-142.
