Fábián Julianna (1765–1810)

Komáromi költőnő. Húszéves korában ment férjhez Bédi János komáromi csizmadiamesterhez, „kivel tíz nyarat, tíz telet töltött házasságban”, és akitől négy gyermeke született. Gyermekei közül két fia, János és Sámuel érte meg a felnőttkort. Anyai és háziasszonyi feladatai mellett főkötők varrásával foglalkozott, szabadidejében pedig verselt.

A versírásra Molnár Borbála könyve[1] lelkesítette, akivel később levelezett is. A költőnő az akkortájt meglehetőségen élénk komáromi irodalmi élet[2] ismert személyisége volt, és gyakran vendégeskedtek nála költőtársai, Édes Gergely és Vályi Klára is; Csokonai Vitéz Mihály pedig az ő házában ismerkedett meg Lillával, azaz Vajda Juliannával 1797 nyarán.

Bédiné Fábián Julianna 1795-ben irodalmi levelezésbe kezdett Gvadányi Józseffel, az akkortájt már Szakolcán[3] élő író−generálissal. Első levelét 1795 októberében keltezte, amelyet a gróf barátsággal fogadott, verses levélben felelt is rá, és felajánlotta, hogy a levelezést ki fogja nyomtattatni. Bédiné utolsó, 17. verses levele 1796 decemberében kelt. Leveleiben részletesen megemlékezett élete körülményeiről, illetve Gvadányi kérésére leírta a komáromi 1763. évi nagy földrengést. A generális állta a szavát; levélváltásukat kötetté szerkesztette, és 1798-ban Pozsonyban saját költségén megjelentette.[4]

Fábián Julianna megözvegyülése után, 1801-ben a kalandos életű Balog Istvánnal, az orosz cári testőrség egykori tagjával kötött újabb házasságot. Kettejük története egy Philemon−Baucis-variáció, hiszen Fábián Julianna férje halála után alig néhány órával maga is távozott az élők sorából.

Jegyzetek:

[1] Molnár Borbála munkáji. Kassa, 1793. Négy kötet. (Versek) 

[2] Vö. Szénássy Zoltán: Új komáromi Olympos. Komárom, 2006. 

[3] Ma: Skalica 

[4] Verses levelezés, a melyet folytatott gróf Gvadányi József magyar lovas generális nemes Fábián Juliannával, nemes Bédi János élete párjával, melybe több nyájas dolgok mellett, királyi Komárom városába történt siralmas földindulás is leírattatott és a versekbe gyönyörködők kedvéért kiadattatott. Pozsony, 1798.

Újfalvy Krisztina (1761–1818)

Erdélyi költőnő, Molnár Borbála kor- és költőtársa, 1761-ban született az erdélyi Szőkefalván. Édesapja, Újfalvy Sámuel küküllői főbíró leánya születésekor hatvannégy, édesanyja, Zsombori Borbála negyvennégy éves volt; Krisztina hét éves korában veszítette el apját, majd a család lassan elszegényedett.

Újfalvy Krisztina költővé válását, s egyben élete tragédiáját is egy nagy szerelmi csalódásnak, majd egy kedve ellenére rákényszerített rossz házasságnak köszönhette. Jegyessége gróf Haller Lászlóval szakítással végződött; kedvese mással kötött házasságot. 1780-ban lett a művelt, de csúnya Máté János középbirtokos felesége; férjével Mezőcsávásra költözött. Újfalvy Krisztina önálló és öntörvényű egyénisége azonban képtelen volt a nyűgnek érzett életformát véglegesen elfogadni; férje azzal a feltétellel járult hozzá különélésükhöz, hogy törvényesen nem válnak el. Ettől kezdve Újfalvy Krisztina Kolozsvárott töltötte az év nagy részét. Határozott egyénisége, az átlagostól eltérő, néha talán különcködő viselkedése kihívta maga ellen a kortársak rosszallását. Élete utolsó két évében visszatért nagybeteg férjéhez; annak halála után ő maga még néhány évet élt, 1818-ban hunyt el. 

Újfalvy Krisztina karakteréről elsősorban Molnár Borbálához intézett leveleiből, valamint verseiből értesülhetünk. Újfalvy Krisztina 1796-ban kereste fel levelével először az akkor már országos hírű költőnőt, Molnár Borbálát, felkínálva neki barátságát. A levelezésből tanulságos eszmecsere, majd személyes kapcsolat lett. Baráti „vetélkedésükben” mindig Molnár Borbála volt az, aki a lázadó Újfalvy Krisztinát csillapítani igyekezett. Kettejük levelezése 1804-ben Kolozsvárott látott napvilágot Barátsági vetélkedés, vagy Molnár Borbálának Máté Jánosné asszonnyal két nem hibái és érdemei felől folytatott levelezései cím alatt. Molnár Borbálával való kapcsolatán túlmenően Újfalvy Krisztina főként szerelmes verseket írt. 

Emancipáltságán és költészetén túl van még egy paraméter, amellyel Újfalvy Krisztina kitűnik korának asszonyai közül; tekintélyes könyvtárat gyűjtött össze, amelyben a klasszikusoktól kezdve a modern alkotókig terjedt a szerzők listája. Megtalálhatók voltak benne például Bárótzi, Pétzeli, Decsi, Aranka György, Kazinczy, Ovidius, Révai, Dugonics, Bessenyei, Szentjóbi, Cicero, Voltaire művei.

Újfalvy Krisztina emlékezetét őrzi Fáylné Hentaller Mariska A magyar írónőkről című műve (Budapest, 1889).